Tavaszi Tekergés 82K
"Utolsó rendezés." Vészjósló két szó a kiírás végén elbújtatva. Mitagadás, ez adta meg a végsõ lökést, hogy idén is a Mecsekben töltsem a hétvégét. Pedig a Forrás Túra nagyon nehéz dilemma elé állított. A Szuadó 40-et -hála a baráti és logikus késõi indításnak- kipihenve érkeztünk a rajthelyre, ki mással, mint Dilennel. Úgy tûnik, egy ideig ez bizon így marad :-) A tavalyi 17 teljesítõ után Teca mamánál már ekkor több bringás készülõdött összesen. A rendezõk megnyugtattak, hogy idén az eredeti útvonalon viszik a túrát.
Tavaly -egy autóverseny miatt- kényszerûségbõl az utolsó pillanatban másik útvonalat kellett találni, de ez egyáltalán nem befolyásolta az élményt. Most viszont a kíváncsiság amiatt hajtott, mert a Nyugati-Mecsek inkább ismeretlen terület, mégha az utak egy részét ismerem is.
Hidegben indultunk fel Remete-rétnek, jól jött a bemelegítõ emelkedõ, saját tempóban. Talán a hûvös miatt, de motorosok sem elõzgettek. Kellemes ez az útvonal, mert az építõk ügyeltek arra, hogy kerüljék a durvább szögeket. A szûk és sûrû kanyarok miatt a hossza sem tûnik fel, így egyszercsak azt venni észre, hogy a nyeregbe érünk. A felvezetõ oldalon szélcsend és a gyenge napsütés is kedvezett nekünk. Rövid várakozás után már Dilennel együtt gurultunk le a lokális maximumról Orfûre. Az egész túrán ez volt a leghidegebb szakasz, begombolkozva is inkább a féket fogtuk, miközben sorra értek utol az eddig elhagyottak is. Pedig a vadiúj aszfaltozás minden bringás igényt kielégít, bátran lehet gurulni.
Orfû után sokszor szembecsapott a szél, de a pesti ember esti jóslata után sokkal rosszabbra számítottam. Rövid emelkedõk és lejtõk váltogatták egymást Magyarhertelendig, az ellenõrzõpontig. Innen szintben, de már kellemetlené váló szélben tekertünk Bodolyabérre. Ez a falu nem tett ránk mély benyomást, viszont az egyik buszmegállója alkalmas volt arra, hogy újrarögzítsem az önállósodó bringásórát. Kishajmás elõtt végre ráfordulhattunk a szentlõrinci útra, amin a szél hátán csak be kellett gurulni az abaligeti elágazásig. Itt Á. Csabi csokiosztás közben reménykeltõ választ adott érdeklõdésemre, miért marad el a továbbiakban a túra; szóval remélem, jól megfontolják a döntést, mielõtt törlik a programot.
Hetvehely felé tartva már számos szembejövõvel találkoztunk, akik túl voltak a hegyi körön. Nos, hogy is fogalmazzak, nem rossz idõvel teljesíthették a távot. A bakonyai elág. felé már volt néhány húzósabb emelkedõ, de még mindig maradt bõven elég áttétel - országútin már kapaszkodnom kellett volna. Az erdõs területen elõttünk 100 m-rel hirtelen és csendben kiváltott egy szarvas. Megállva nem tartott minket veszélyesnek, szemeztünk egy kicsit, majd szólt a többi 11 társának, hogy akkor õk is átválthatnak az úton. Kecses ugrással tûntek el a túloldalon, odaérve volt megdöbbentõ igazán ez, ugyanis egy kb. 3 m magas bevágás volt ott az út mellett, ahol minden erõlködés nélkül felszökkentek egy lendülettel.
Petõczpuszta elõtt van egy rövid szakasz, ahol csak elõkerült a kistányér, Dilen a dupla hajtómûvön kénytelen volt beérni az erejével. A pont a szépen rendbetett kiskápolna elõtt várt. Innen aztán hosszú-hosszú gurulás várt ránk vissza Hetvehelyre, a sportszergyár után egysávos, lezárt, de jó minõségû aszfaltcsíkon. Kicsi pofaszél után újra Csabinak integethettünk, és a csokiellátmányt is felmarkoltuk.
Abaliget sokkal kedvesebbnek tûnt számomra, mint bármely falu, amin eddig áthaladtunk, rövid idõ után pedig már megint a felújított aszfalton tekertünk, ezúttal felfelé, Remete-rétig. Örömmel konstatáltam, hogy maradt szufla, így igyekeztem meghajtani az emelkedõt. Ennek ellenére a csúcson újra csak keveset kellet várakoznom, hogy együtt gurulhassunk be a célba virslizni.
A kitalált útvonal szerintem remek, nagyon kevés a kifejezetten rossz minõségû szakasz, sõt, sok a nagyon jó. Számomra a túrázáshoz megfelelõen váltogatják egymást a hegyi és a sík szakaszok, nincs unalmas és beláthatatlan egyenes. A Pécs-Orfû utat kivéve forgalom alig zavart. Ellátás útközben épp amennyi kell, ilyen rövid idõ alatt azért nem merülnek ki a raktárak. A kitûzõre talán nem fektettek nagy hangsúlyt a rendezõk, de engem kárpótolt a látvány. Lazán, sok megállással, illetve egy alkatrész keresésével (nem lett meg :-( ) és Szuadó után is 6 óra helyett 4 és fél óra alatt végeztünk, én bárkinek ajánlom a teljesítést, ha mégis lesz rá mód a jövõben.
|
