Túrabeszámolók

 szia emberek,Kanizsa 20..

Korán kell kelni a nyolcórás indulás dacára annak,aki másik pontról közelít a rajthelyhez,sőt ehhez jármű is szükséges,ugyanis ez a 243 km – amit a gps számol – nem része a túrának,sőt sőtebb is annál,csak kell..ugyanis Nagykanizsa az ÉDK része,mert csak…hiányos topográfiai ismereteim ugyan a leragadtak ott,ahol a moha déli oldala fás,de azért,mert egy másik rendszerben tanítottak földrajzot,amikor a glóbuszon még nem volt horvát és szerb államalakulat,és az ukrajnai csetepaté belharc volt.Azóta többször átfordult a világunknak tartott Föld,tengelye körül és a Nap mellett is,sokszor volt végveszélyben és csak amerikai szuperhősök tudták megmenteni,eddig sikerült.Most gyülekezünk a Platán soron,egy iskolában,mert mi is hősök akarunk lenni,na csak úgy magyarosan,csak alig,épphogy,,mert Brüsszel nem ad erre..sem..Nevezünk,mert pénzért ezt is lehet,színes térkép és feketefehér az adatok,aztán kiténfergünk,mert az iskola előtt megvárjuk a nyolcat..vesztemre,szépszemű hölgy lép oda,helyi riporter,nem ismer,ezért bátran kérdez..zavarba is jövök,de tolnak,mert szerepelni kell valakinek,aki akár én is lehetek,mint az utca embere..odaseneki,ezért biztatok mindenkit erdőjárásra,ami itt kevésnek tűnik,riporter társnőnk érdekesebb-értelmesebb arcot keres,mi pedig indulunk,mert menni kell..

Utcák,magas házak,érdekes építészeti megoldások,tópart stéggel és fürdőképződménnyel,jelenleg őszi pihenőn,magányos pontőr üti az időt és a pecsétet,és kezdődik a szőlőhegyi út,ahol jelet váltunk,az eddigi zöld sáv zöld kereszt lesz,Bagolának titulálja a nép ezt a részt,van belőle kicsi és nagy,szőlő nyomokban,azért csipegetünk,a vérebek ellenére.Az egyik ház a szívélyes vendéglátó,alkohol és pogácsa,nápolyival és fiatal pontőrrel,mégse időzünk soká,menni kell..házak és présházak,lebegő epertenyészet,utcavég,ahol a zöld + piros lesz,dió az árokban,orzunk is belőle,mert egészségesnek tűnik.kis fölfelé,alig érezni,gombahegyek..hja,eső után..és gödörre figyelmeztető tábla,,alapos bejárást,lelkiismeretes szervezést gyanítok mögötte.Szigecskei rét,hosszan-hosszan,és vegyes páros ellenőriz és küld piros sávra,ami tópartra visz,horgászós-játszóteres,aztán kapu,mert az erdőt be kell néha csukni.Aztán másik kapu,tele autóval,itt frissítő és pecsételőpont,megyünk tova,mert gomba és dió van,és persze remek idő,remek társaság..bizonyosan,mert senki sem akar utolérni..Szép pihenőpontot kerülünk,és romlott vár következik..miért is?mert utcát neveztek el róla,és ez már a szentgyörgyvári hegy oldala,ahol építkeznek..is..kifli az ellenőrző ponton,vegyes páros,és a másik táv is itt fordul,úgyhogy vagyunk..Temető és buszmegálló,a jel remekül látszik,vezet,vissza a városba,ahonnan katonatársam származott el régebben,a Pepe..vajon..?katonarét,háemes történet,határvadászokkal és kuttyokkal,túratársnő frissíti Morzsit,akit elcsigáz a gyaloglás,és zöld sávon be a rajthelyre,ahol hölgykoszorú vár,kitűz és jutalmaz és egyébként is..

szóval,igen,itt a helyed Neked is,ha fel tudol kelni a fotelból,remek szervezés,remek időben,remek minden,kezdődhet a másik program..

Kanizsa 30

GPS-el mért távolság: 30,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 355 m. Ebbõl 14 km ±200 m és 170 m ±30 m szintemelkedéssel vezetett aszfalton és betonon.

Terveimnek megfelelõen, nyolc elõtt pár perccel érkeztem Nagykanizsára. Kényelmes készülõdést követõen irány nevezni. Üdvözöltem Veráékat, akik már indulófélben voltak. Elég sokan álltak sorban a nevezésnél, így beletelt egy kis idõbe, mire 08.21-kor megkaptam, a 08.15-ös indulási idejû igazoló lapot. A pulóveremet bedobtam a csomagtartóba, s végre nekivágtam a távnak. Már a készülõdés során feltûnt, milyen sokan mennek el mellettem, a rajtból kilépve, balra. A nyilak viszont jobbra mutatnak. Követtem õket. Szépen kivezetnek a városból. Balra indulva, alighanem rövidítési lehetõség volt, mivel a politikus úton (kerékpározásra nem igazán alkalmas bicikliút) megelõztem néhány olyan csoportot, akik utánam neveztek.

A város belterületi részérõl kiérve elsõ ellenõrzõ pont. Gyerekcsapattal együtt érkeztem, de szerencsémre, nem az igazolással kezdték a pihenõt, így hamar megkaptam az aláírásomat, s mehettem tovább. Hamarosan végére értem az elsõ aszfaltos szakasznak. Mivel beszámolóban olvastam, hogy nagyon sok az aszfalt, ezért úgy döntöttem, mérni fogom. A rutin megvan hozzá a montizásból, ahol szintén mérni kell(ene), ugyanis az MTSZ minõsítési szabályzata szerint más a pontszám mûúton, és terepen. Telefon elõ, diktafon progi. bekapcsol, rádiktálom az adatokat, s ballagok tovább. Ez a szõlõskerti rész, már kellemesebb, néhol egész jó a kilátás.

Bagola után letértünk az aszfaltról, majd egy kis kaptatót követõen, a murváról is levezetett a jelzés. Eddigre a tömeg is elfogyott, így többnyire egyedül róhattam az utakat. Eleinte fiatalos mellett vezetett az út, majd végre öregebb erdõbe értem. Ez az erdei szakasz igen kellemes, csak rövid. Mezei út következett. Mivel facsoportok tördelték, s minden irányba erdõs dombok határolták, így számomra nem monoton. Rengeteg az õszi kikerics. Néhányszor meg is álltam fotózni. A P+ jelzés irányváltásánál újabb ellenõrzõ pecsét. Rozoga bürün kereszteztem egy ideiglenes vízfolyást, majd rövid ideig az addigi iránnyal szemben haladtam, Újabb kanyar, újabb rozoga fahíd, s erdõben folytattam a gyaloglást. Erdõirtáshoz érve, olajos pocsolyák és kiszáradt bokrok között vezetett az út, viszont Liszóig szép a kilátás. A falu meglehetõsen rendezett. Hamar átértem rajta, s elértem a következõ EP-t. A pecséthez némi édesség járt, meg egy 70-80 éves bácsitól, a „majd megtudod, ha te is ilyen öreg leszel” stílusú érdeklõdés, a túrázók életkoráról. Mivel itt sem volt komoly ellátmány, így elõbányásztam egy szendvicset, s gyaloglás közben megettem.

A Mórichelyi-hegyen érdekes, fából készült Szent Móric szobor látható. Középkorra jellemzõ zászlót tart, a római légiók sasa helyett. Egy két fotó, s ballagok tovább. A szõlõhegy, az elején csak a nevében az. Szõlõ alig, helyette fenyõ ültetvények. A faszobor után azért a szõlõkbõl van több. Rátértem piros sáv jelzésre, s azon is maradtam, a túra végi utolsó pár száz méterig. Nos ez a mezei út már nekem is monoton. Hosszan belátható egyenes szakasz, kilátás alig. Tipikusan az a terep, aminél katonáéknál azt vezényelték, hogy „Irány az ég alja, lépés indulj!” Az elején van egy ipszilon elágazás, ahol „GPS-es segítséget kellett kérnem”, melyik ágat válasszam. Sehol egy jelzés. A bal oldalit választom, s bõ száz méter után látok jelet egy bokros facsoportnál. Ezen a réten alig van kikerics, viszont láttam néhány mezei boglárkát. Végre egy kanyar, s változatosabb lett a terep. A kis víztározó elég jól néz ki. Mindössze egy pecás áztatta a zsinórt. A következõ erdei szakaszon rengeteg gombát láttam, köztük jó sok mérgezõt. A parkerdõben javában gyérítik a fenyvest, úgy hogy az most minden, csak nem szép.

Az ellenõrzõ ponton újabb pecsét. A kapott ásványvízbõl kevertem egy kis izotóniás löttyöt, ettem egy kis nápolyit, s gyerünk tovább. Miklósfán óriási, gyönyörû formájú ciprust fotózhattam. A falu után jött még egy kis földút, s hamarosan elértem az utolsó EP-t. Pecsételés után, menet közben ettem meg a kapott pogácsát. Sajnos már nem tartott sokáig a földút. A Nagykanizsára bevezetõ aszfaltos szakasz elég unalmas, mint általában a lakott területen szokott. A piros jelzés, a vasútig tartott ki, holott a térkép szerint utána is kellene lennie. Ettõl kezdve semmilyen jelzés sem segíti a tájékozódást, pedig nem ártana. Térkép alapján beértem a célba, átvettem a kitûzõt és az emléklapot. Tombolát húztam, átvettem a nyereményt, s hazafelé vettem az irányt.

Kellemes, könnyû, õszi túra. Gyakran vezet dombok gerincén az út így szép a kilátás. Igazán monotonnak csak a Mórichelyi-hegy utáni mezei utat és az utolsó aszfaltos szakaszt tartom. Külön jó, hogy a földutak zöme füves út, így nagy esõk alatt és után is kevés a dagonya (talán ha 1-2 km), ami egy szeptember végi zalai túránál nem utolsó szempont.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/600 Ft-ért szürkeárnyalatos, cartographia-s térképes igazolólapot, kitûzõt és laminált emléklapot kaptunk. Néhány helyen azért el kelt volna egy kis szalagozás. A rajtnál, illetve a célban alma, a Liszói-szõlõhegyen édesség, a Miklósfai-parkerdõben nápolyi, szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz, illetve rostos gyümölcslé, Romlottvárnál pedig leveles tésztából készült sajtos pogácsa volt az ellátmány. A célban tombola. Ahogy elnéztem, mindenki kapott valamit.

 Kanizsa 30

Igazi tömegrendezvénynek ígérkezett a túra, na nem csak azért, mert egy iskolából indult, hanem azért is, mert megszokott kis csapatunk erõsen felduzzadt, hiszen két teli kocsival vágtunk neki a Nagykanizsa felé vezetõ útnak. Remek idõnek ígérkezett és mivel ezen a túrán még nem jártam, ezért teljesen felcsigázott a lehetõség, hogy egy számomra új terepen járhatok.

Viszonylag korán értünk a nevezés helyszínére, ahol épp akkor rajtolt el a korai indulók népes tömege, így viszonylag csak kisebb "tömeggel" kellett megküzdeni a nevezéskor. Itiner a zsebben, felszerelés ok, a csapat nõi tagjai sorban meglátogatták a mellékhelységet, egy alma az indító pecsét mellé és már indulhatunk is. Sajnos a túrára jellemzõ, hogy rengeteg aszfalt van benne, már csak abból kifolyólag is, hogy gyakorlatilag a város közepérõl indul. 

A városból kivezetõ út nem túlságosan érdekes, járda, zebra, úttest követi egymást, míg elérjük a város határát, ahol még mindig aszfaltozott úton haladunk, az itiner szerint szalagozott úton, ami azért fura, mert én egyetlen szalagot sem láttam, de attól még nem lehetett eltévedni. Az elõbb említett aszfalt egészen az elsõ ellenõrzõ pontig elkísért bennünket, ami a Szõlõskert nevû fogadónál volt a várostáblán túl. Pecsét a papírra, fénykép a pont melletti szoborról és már emelkedünk is bagolai hegytetõ felé.

Az út továbbra is aszfaltozott, viszont szép kilátás nyílik a városra, amit azonban nem lehet felhõtlenül élvezni a komoly pára miatt. Hegyi pincék között haladunk komoly tömegeket elõzgetve, miközben már el is érünk a második pontra, pedig csak 5 kilométert tettünk meg. Ismét pecsét és irány a szigecskei rét.

A változatosság kedvéért még mindig aszfalt, de már lefelé menetben, majd egy jobb kanyarral betértünk a rétre vezetõ útra. Itt végre elértük a túra elsõ nem aszfaltos részét. Felüdülést nyújtott a harmatos rét a sok aszfalt után, bár kissé egyhangú volt. Ezt valamelyest enyhítendõ õszi kikericsek virágzottak szerteszéjjel a mezõn. Egy huzamosabb gyaloglást követve a rét kellõs közepén értük el a következõ pontot, ahol túratársaim kajáért kiáltottak így megálltunk feltölteni magunkat. Kaja, pecsét és nyomás tovább.

Az útvonal még mindig a réten folytatódott, felváltva kisebb erdõsávokkal. Így értük el a Liszó nevû falut (ismét aszfalt), ahol elhaladtunk a két szellemi kultúrális központ (templom és kocsma), majd a testi központ (focipálya) mellett és megkezdtük újabb emelkedésünket, immár a liszói szõlõhegy teteje felé. A pontot itt sem kellett keresgetni, a csinos pontõr lányok és egy szem férfi lovagjuk adta a pecsétet az itinerre. A pecsét mellé ismét elõkerült az otthonról hozott elemózsia is.

A hegygerincen haladtunk tovább szép szõlõ pincék között. Az õsz a legszebb arcát mutatta, mindenütt gyümölcsök a fákon, dió a fa alatt és csodaszép napsütés. Sajnos nem sokáig élvezhettük, mert utunk lefelé vezetett és egy újabb, bár viszonylag rövid aszfaltos szakasz következett, mely egy végeláthatatlannak tûnõ réti útba torkollott. Ismét kissé unalomba tûnõ bandukolás következett, melybe csodaszép színfoltként lépett be a miklósfai parkerdõ tava, valamint maga a parkerdõ. Talán a túra legszebb része ez a hely. Feledtette a sok aszfaltot és a monoton réteket. A miklósfai parkerdõ közepén található ellenõrzõ pontnál nagy nyüzsgés volt, egy fél iskolányi gyerek piknikezett éppen, ezért nehezen is találtuk meg a pontõröket, de persze sikerrel jártunk. Itt elõször a pecsét mellé ellátás is járt, méghozzá 1 szál repi bonbonetti.

Tovább indulva hamar bent találtuk magunkat Miklósfa központjában (persze ismét aszfalt és innentõl gyakorlatilag végig), ahol kisebb falulátogatás után felkapaszkodtunk a Romlottvár elõtti dombra. A dombtetõn csodaszép faragott szobor tekinthetõ meg, ha kicsit letérünk az útról, de megéri. Aztán már meg is érkeztünk az utolsó ellenõrzõ ponthoz. Itt megkaptuk az utolsó pecsétet és a túra gyakorlatilag összes ellátását, 1 üveg ásványvíz vagy üdítõ valamint egy pogácsa. 

A célig a terep nem nagyon változott már, végig aszfalt. Beérve a célba tombola és egy újabb üveg ásványvíz várt bennünket a kitûzõ és a nagyon szép laminált emléklap mellé. Megvártuk még hátramaradt túratársainkat, majd elindultunk hazafelé.

Összességében azt mondhatom, hogy a túra nagyjából fele-kétharmada aszfalton vezetett, ez nem éppen kellemes, de egy a város közepébõl induló túra már csak ilyen. Túl sok látnivalóval nem találkozni, de azért a pár húzósabb emelkedõ átmozgatja az embert. Ellátás nem igazán van, õszintén szólva, bár jól esik az ásványvíz, de nem az utolsó 2 km-re tenném, hanem inkább a liszói szõlõhegyi ellenõrzõ pontra. Ott több értelmét látnám.

Köszönöm a lehetõséget!

A túra trackje

Képes beszámolóm itt:

www.bakancsesfakanal.blogspot.hu

Kanizsa 30

Összegségében egy kellemes túra, ahol jól követhetõ az út, aminek a végén nagyon ötletes a tombolahúzás(,ahol akár pendrive-ot is lehet nyerni, de nekem sikerült a Dél-Zalai Vízmû könyvét húznom. :D)

Pozítivumok:

• Kedves, lelkes szervezõ csapát


• Sok középiskolást megmozgatnak


• Szép a Miklósfai parkerdõ


• Tombola


• A legfiatalabb és legidõsebb indulónak külön díjazás


• Eddigi túráim legszebb emléklapja


• Évente változó emléklap és kitûzõ (ebbõl csak 3 fajta van)


• Frissen vannak felfestve a jelzések, amelyeken haladni kell


• Az elején, a jelzetlen részen a járdára felrajzolt nyilak mutatják az irányt


• Ár érték arányban nagyon jó

Negatívumok

• Az ellátás szerény, 2db fél literes víz és 2db bonbontti


• Diákok az ellenõrzõponton kapott édesség papírját, víz flakonját eldobálják a pont után nem sokkal az út mentén


• Sok szemetes területen halad az út

Jobbítási javaslat:

• A végén, a jelzetlen részen a járdára felrajzolt nyilak segíthetnék az irányt


• Szemetet összegyûjthetnék a túra elõtt a szervezõk, a környék diákjainak segítségével, de ez lehet, hogy csak a személyes környezet szépítési mániám. :) Egyrészt a gyerekeket a tisztább környezetre nevelnék, másrészt a távolról érkezõ turisták nem azzal mennének haza, hogy az itteni emberek annyira igénytelenek, hogy saját maguk alá szemetelnek.

Kanizsa 30

(Ugye, nem olyan égõ, hogy már harmadszorra írok ugyanarról a résztávról? :))

Lovászi, Tornyiszentmiklós, szép a piros négyszög jelzés, lassabban a körforgalomban, Dobri, Csörnyeföld, mit keres a motoros az út közepén?, Muraszemenye – Aligvár, ezzel biztos sokan viccelnek, Murarátka, ez rövid volt, Letenye, állj már meg a stoptáblánál, Becsehely, Becsehely-Újmajor, Eszteregnye, jelképesen integess a szõlõhegynek, Sormás, Nagykanizsa, lassabban abban a körforgalomban!, be a belvárosba, _lassan_abban_a_rohadt_körforgalomban_, útfelújítás, a nyáron is itt volt, csak akkor nem tûnt fel, jobbra a benzinkútnál, vagy késõbb, ni, nem ezt a pizzériát ajánlotta SzLA?, a keresztezõdésben jobbra, platánsor, vagyis Platán sor, gimnázium, kézifék, jól van KITT, ügyes voltál.

Iskola, nagy lendülettel belépünk négyen, a háromfõs Repkény-testvériség és jómagam, odabent nagy a nyüzsgés, szívélyesen üdvözölnek. Nevezés, itiner, várakozás, mert korán érkeztünk, nyolckor rászabadítják a rövidebb távok mezõnyét is a Nagykanizsa környéki turistautakra. Ligetes lakótelepen haladunk egy ideig a kékesszürke égbolt alatt, rákanyarodunk a zöld keresztre. Felszállópálya. Egyenesen trappolunk, enyhén hullámzik az utca fel, le, fel, le, megint le. Kiszámolom, hogy a Venezia EN-t van esélyünk lefotózni az útátjáróban, de csak akkor, ha kábé húsz percet késik. Szalagozásra térünk, kimarad a Csónakázó-tó, mert elkerülõ vagy gyorsforgalmi utat építenek, nem kívánt törlendõ. Tréfás kedvû helybéliek vagy tréfás kedvû mások átkötötték a szalagokat az út túlsó felére, mintha a szalagozás visszatérne a zöld +-ra és egyetlen célja csak a túlparti járda paramétereinek a bemutatása lenne. Visszatérünk a szalagokhoz, az utánunk jövõk már nem dõltek be a csábításnak. Keresztezzük a 30-as vasútvonalat, magányos ismétlõjelzõ mutatja lehangolóan, hogy a fõjelzõn Megállj! jelzés van. (F1 Jelzési utasítás 2.21.3.) Kékbe öltözött futó poroszkál el mellettünk, utána nem sokkal mi is megérkezünk a „Kereklámpás Zsiguli Tájfutó Bójával” ellenõrzõpontra, amelyet Szõlõskert, fogadó névvel álcáznak.

Szõlõhegyre baktatunk fel, erre mondaná a DDK atlasz, hogy jellegzetes zalai táj. Szerény, pici házikók sorakoznak a dombról meredeken lebukó telkek tetején, sok telken kint vannak, gondozzák a kis szõlõt, veteményt. A háttérben északnyugaton Nagykanizsa, délkeleten másik szõlõhegy. Megérkezünk Bagolára, ellenõrzõpont, gyors továbbhaladás, elhagyjuk Nagykanizsát, megint. Hangulatos kis erdei útra térünk rá, amely hangulatosan vagy tizenkét méter széles és egy, diszkréten a tájba simuló Caterpillar markoló tolat rajta nesztelenül. Út épül, itt is, nagy piros pont az építkezõknek, hogy a jelzett fákat meghagyták. Egyelõre. Irány a rejtélyes módon Szigecskei-rétnek nevezett célterület. Útközben sok érdekes nem történik, hacsak az nem számít érdekesnek, hogy egy kunkornál útvonalkövetést hajtunk végre és közben átvágunk az útra települt tíz centi mély zsombékoson. Láb nem marad szárazon, kivéve Daniét, aki búvárcsizmában jött. Trappolunk tovább, a dombvidék szép, a felhõk alacsonyan röpködnek szanaszét az égen, a réti út alig sáros és jól járható. Valamint nyílik az a kicsi lila virág, amelyik szeptemberenként ellep erdõt és mezõt és szentimentális hangulatra hangolja a beszámolóírót. Kezd hiányozni a pontõrök általában messzirõl látható tanyája, ezért cselesen átverem a Repkény-testvéreket azzal, hogy elhintem soraik között a kételyt, miszerint már lennie kellett volna a pontnak. Kerek repkény javallatára azonban továbbhaladunk és egy szakasztott ugyanolyan kanyarnál, ahol én hiányoltam õket, megmutatja az ellenõrzõpontot, kétfõs õrségével.

Átkelünk egy kissé rozoga fahídon, egy labilisnak tûnõ deszkapallón és egy ténylegesen labilis másik fahídon, ezzel elhagyva a kicsi lila virágok rétjét. Meredek kaptató áll elõttünk, oxigénpalack azért nem kell, meg hágóvas sem. Gumicsizma inkább kellene, de a hegyi szántásnak csak egy rövid szakasza sáros. A merész, tengerszint felett kb. 200 méteres oromról Liszóra érkezünk, megcsodálva az apró falu látnivalóit, a kitüremkedésre épült templomot, a szépen gondozott sportpályát és a faluházat. A kocsma közelebbi megtekintésérõl lebeszélem magam, fõleg, mivel elkezd csöpörögni az esõ és senki nem mutat hajlandóságot arra, hogy bejöjjön velem. Felballagunk a liszói szõlõhegyre, a temetõ kerítésén zavarbaejtõ felirat tájékoztat: „Nem parkoló!” Alatta: „Parkolóhely”. Ahogy tetszik. Útközben tesztelem a szüreteletlen szilvát néhány fáról. Finom. Felérünk a haranglábhoz, a szokásjog nem érvényes ma a pontok elhelyezésével kapcsolatban: még száztizenhét métert kell megtenni a jelzett úton, ott vár a pontõr és a cukorka. Jókívánságokkal és cukorkával ellátva tovabandukolunk. 

Még hosszasan kanyargunk a szõlõhegyen, érintjük a Mórichelyi-hegyi keresztet, ahol egy hófehér kõfeszület mellett egy sötétbarnára festett szomorú római katona támaszt egy lándzsát. Na, õ Szent Móric. Kerek repkénnyel beállítunk egy kissé magas sebesség alapjelet, ezt kell tartani a testvériségnek, akik enyhén lemaradva tartják is. Hosszú, nyílt, egyenes az út, ennek megfelelõen kissé unalmas, még egy árva traktor sem szántogat a környéken. Egy elágazásnál hangokat hallunk meg, jobbról. Nem eltévedtek, rövidtávosok, itt csatlakozik vissza az út a Szigecskei-rét felõl. Felsétálunk a tópartra, sikerül a helyes irányból megkerülni, a régi piros sáv helyén masszív dzsungel burjánzik. Jobb híján az iszapbarna szín minden árnyalatában játszó tó túlfolyó csövére is festettek jelzést, eredeti megoldás. Átsétálunk a fenyvesen, a fák alatt második erdõ növekszik, gombából, az egyik boszorkánykörbõl eltávolítok egy másfél literes mûanyag palackot, mint oda nem passzoló objektumot. Megérkezünk – az 50-es távon legelöl haladó úriemberrel egyidõben – a Miklósfai parkerdõ ellenõrzõ- és kólázópontra. Én legalábbis kólát óhajtok, valamint ostyarudat, mert utóbbi finom, elõbbi meg koffein. Elõrelátóan bekészítettem az ezüst étkészlet mellé a tavalyi túrán kapott, eredeti Kanizsás^TM fémbögrémet is, ebbõl finom ám a kóla, csak el kell mosni, mielõtt nagyon kikezdi a fémet a foszforsav. Besétálunk Miklósfára és átsétálunk rajta és kisétálunk belõle, egy fekete tartálynál impozáns kilátás nyílik Nagykanizsa laposan elterülõ házaira. 

Hétvégi telkek között ballagunk, Romlottvár alatt most sós/sajtos kifli jár mindenkinek, szegény pontõr vélhetõen nagyon unatkozik. Elbeszélgetünk kicsit, a helyi és országos mûemlékvédelem szûkös költségvetésérõl és az ebbõl fakadó állagmegóvási nehézségekrõl, amíg megérkeznek a Repkénytesók. Azután lelépünk, újra elõkotrom a menetrendkönyvet, de a következõ másfél órában sem páros, sem páratlan személyszállító vonat nem halad át ott, ahol mi keresztezzük a vonalat. Még úgyis menni kell egy kicsit, eleinte tovább a kertek alatt, aztán valami mûúton és mindenféle utcákon is. Már a város szélén járunk, amikor éjfekete BMW fékez le mellettünk, a sofõr Gyékényes iránya felõl érdeklõdik. Ilyenkor jó, hogy van nálam térkép, színes, amelyen együttes erõvel meg tudjuk állapítani az említett község koordinátáit. BMW egyenesen el, mi pedig jobbra el, sétapark, vasút, kórház, iskola: cél. Utóbbi eseménydús hely. Gratulációk, mosolygás, ajándék turisztikai folyóiratok kilószám. Valamint tombola, sikerül nyernem egy bankkártyának álcázott pendrive-ot. Még egy ideig elbeszélgetünk Máriával, mint társfõrendezõvel, megtudjuk, hogy voltaképpen teljesítjük a Dél-Zala Bakancsosa kritériumait, aztán vérnyomást is méretünk, ha már a rajt elõtt nem mérettünk. Összegzek: lelkes, kedves rendezõk, szép útvonal, szép díjazás. Továbbá: rendkívüli esemény nem történt. (Ezt már nem tudom, melyik túránál olvastam egy beszámolóban, de nagyon bejött. :)) Ennyi nekem elég is. Köszönöm a túrát a Kanizsásoknak és a Mezõs Természetjárók Klubjának – a két társaság emblémája erõs rokoni vonásokat mutat – és természetesen a társaságot Kerek repkénynek, Dórinak és Daninak. Lassan tényleg az ötvenesre is vissza kéne jönni.

A célból visszasétálunk az autóhoz, ma is jót kirándultunk, beülünk, öv becsatol, gyújt, indít. Esõ leszakad. Kékdroid széles mosollyal az arcán kapcsolja be az ablaktörlõt. Indulhatunk.

-Kékdroid-

Képek