Túrabeszámolók


Téry Ödön emléktúra 50/25/20

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2018
Forrai U96Túra éve: 20182018.12.31 23:07:08
megnéz Forrai U96 összes beszámolója

[2018] [3/1.] [Téry Ödön Emlék-Teljesítménytúra] [50] [20180311]


Képek: www.facebook.com/laszlo.forrai.16/media_set


Rajt: 7:45 Beérkezés: 14:03


Rajtszám: 080 ... a terep sáros, havas, csúszos, Dömösig a P Sávon folyik a patak a lábunk alatt. Találkozások: Kollár Ilona, Dienes Áron, Nánási Ottó. 


Csapat: 20120701 óta eredeti, ( 1. TTúra: Szurdok 30 ( Tamás Csaba )) U 96 színeiben.


Szerkesztés alatt, 2018. 12. 31. BÚÉK2019! Ui.: Remélem lesz Mátra 60! Lájkoljatok, iratkozzatok fel!

 
 
OttorinoTúra éve: 20182018.03.19 06:41:18
megnéz Ottorino összes beszámolója

MINDIG KEDVENC TÚRÁIM KÖZÉ TARTOZOTT a Téri Ödön emléktúra 50. Ma reggel is abban reménykedek a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásának bejárata előtt toporogva, hogy egy kellemes tavaszi túrával fogom elűzni a hosszúra nyúló tél ólomszürke hangulatát. A következő villamossal már érkeznek a "törzsvendégek", majd a rendezőség autója recsegteti a murvát. Töltjük a töltenivalót, fizetünk. Még 5 perc hiányzik 7 óráig, a hivatalos rajtig, de elindulunk mert nem írtak indulási időt, és ha a célban pótoljuk ezt, akkor az érkezési idő birtokában majd megkapjuk a valós menetidőt. Lajossal megyünk át a vasúti híd alatt, majd tovább a volt Munkásmozgalmi sétányon. A Hűvösvölgy neve most megfelel a valóságnak, de az ég kékjéből tudjuk, hogy szép idő lesz ma. A Nagyrétet elhagyva hosszasan flaszterezünk. A Zsíroshegyi út [K-] jelzéséből kiágazik a [K+], ami levágja a máriaremetei bazilikát. Előveszem az új típusú, színes itinert, de ez Piliscsabáig [K-] jelzést mutat. Első tetemes kispistázási lehetőség. Új téma a notórius kispistázók. A duma közben egy utcával később kanyarodunk. Lajosnak lelkiismeret furdalása támad, de megnyugtatjuk magunkat, hogy a táv meglesz, mert mindegy, hogy egy háztömböt az átellenes sarka felé tartva melyik oldalán kezdünk el kerülni. A templom előtti egyik padnál egy réteget a hátiba teszek, mert már kezd melegedni a levegő. Visszakanyarodunk a kitérő U betűjének másik szárán, és lassan megérkezünk a Remete-szurdok bejárata előtti

1. ellenőrzőponthoz. Éppen akkor ér oda két hölgytúrázó is, de a kispistás [K+] felől. Én megállom, hogy ne tegyek megjegyzést, nem úgy Lajos. A szurdok letaposott havas útján csúszkálva megállapítjuk, hogy sokkal jobb helyen lenne az ellenőrzőpont a templomkörnyéki valamelyik padon, mert akkor fennakadnának a szűrőn a rövidítők, és a pontőr helyzete is kényelmesebb lenne. Akadályhoz érkezünk. Át kell kelni a megáradt patakon. Keresünk egy "gázlót", mert ahova levisz az út, ott túl széles a folyam. Megoldjuk ezt is. Újabb réteget veszek le, következik a meredek mászás, fel a Remete-hegyre. Ez napos oldal, nincs hó, ami nehezítené a haladást, elég az emelkedő. Odafönt ragyogó a kilátás, de egy szusszanásnál tovább nem maradunk, hosszú útra indulunk Nagykovácsi felső csücske felé. Letaposott hó van errefelé is az úton, bár ritkán hómentes szakaszokkal is találkozunk. A Muflon itató felé tartva sarakat kerülgetünk. A volt Zsíros-hegyi turistaházhoz várom az ellenőrzőpontot, de nincs itt senki. Amikor a sorompón túl sem áll autó, benne pontőrrel, beleolvasok az itinerbe, és látom, hogy csak a Nagy-szénás tövében lesz ellenőrzőpont. Addig még van egy jó kis táv emberes kaptatóval. Ezt is bejárjuk, és megérkezünk a

2. ellenőrzőpontra, a Nagy-szénási turistaház emlékfala előtti pihenőbe. Csúszik a felmenet a Szénásra, de fent már csak foltokban van hó. A csúcson minden alkalommal elnézek a Nagy-Gete felé, most nem tudom kivenni a kontúrját a homályos háttérből. Lemegyünk a dombról, és megindulunk a Kutya-hegy irányába. Ide nem vártam havat, azt gondoltam, hogy hasonló lesz a terep a Szénáshoz, de csalódnom kell. Lassan elérünk a fához, amelyre a [K+] és a [K-] jelzés van felfestve. Nem megyünk fel a Kutya-hegyre, hanem továbbra is a [K-] jelet követve lefelé tartunk. A keréknyomok alakította bakhátas útról minduntalan lecsúszik a lábunk, egyet zakózok is, de szerencsére hóra esek, és így még sáros sem lesz a ruhám. Lejjebb, az útmentén egy fekvő túratársnőt látunk. Ott áll mellette a társa, nincs baj, mosolyog, de ha már elesett, akkor pihen egy kicsit. Úgy tűnik soha nem érünk le. Az egyik kanyar után a havat latyak váltja fel, azt kerülgetjük. Később motoros fűrész hangját halljuk. Szegény favágóknak még vasárnap is dolgozniuk kell. Más vélemény szerint éppen lopják a fát. Ki tudja? Na innen aztán a szétgyúrt úton hó helyett sárral kell küszködni. Alig várjuk, hogy a sorompóhoz érjünk, ami nem messze van Piliscsaba-külső egyik aszfaltozott utcájától. A következő kanyar utánra várom, de nem lesz igazam, mert még hosszan kell kutyagolni egy kerítés mellett. A kellemes az, hogy tárva-nyitva van a kapu, a mászókázás elmarad. Műúton megyünk egyre beljebb Piliscsaba belvár felé. A megszokott kereszteződésben jobbra fordulunk, de a villanyoszlopon áthúzott [K-] jelzést látunk, ezért visszamegyünk a sarokig. Hát, igen ez az új [K-], jókora kerülővel elmegy a templomig, ott fordul vissza, mert ott van zebra, amin a forgalmas 10-es úton lehet átkelni. Már nem a temető melletti sikátorban kanyarogunk, mint régebben. A sportpálya mellé lukadunk, ahol a PILIS TRAIL bázisa van, a rövid távosok már nyitogatják autóik ajtajait. A vasútállomás utcájában is át van húzva a [K-] jelzés, oké, menjünk tovább az új jelzésen, bár így egyre távolodunk az állomástól. Egy vasút alatti aluljárón megyünk át. Itt megint elő kell venni az itinert, mert valami kavarodást sejtek. Azt írja, hogy: »»Piliscsaba vasútállomáson átkelünk a síneken és elhagyjuk a Kék sáv jelzést (!). Néhány métert jobbra tartva elérjük a Széchenyi utcát, amelyen a Kék háromszög jelzést követjük (!) a Szent István utcáig. Itt jobbra fordulunk (!) és jelzések nélkül érjük el a Klotildliget vasúti megállóhely mellett található Liget sörözőt.«« De hát a vasút alatt már átvezetett a [K-], és az állomást nem is érintettük. ROSSZ A LEÍRÁS VAZZE! Én már hajlandó lennék tovább menni egyenesen, mert ez az utca is felvisz a Szent István király útra, de aztán mégis visszamegyünk az állomással egy vonalba, és a Téry régi útvonalán, a fenyőfasorban, a [K3] jelzés mentén emelkedünk a Szent Istvánig, ahol végre jobbra fordulunk, és elgyalogolunk a kocsmáig.

3. ellenőrzőpont, Klotildliget söröző. Megisszuk az ellátmány teát, és rövid szerelvényigazítás után továbbállunk a [P+] jelzésen. Egy izzasztó emelkedő után lendületes lejtőnek örülhetnénk, ha nem lenne csurom sár és latyak a járművek által szétbarmolt út. A peremen haladva, vagy ahol tüskés cserjék miatt ezt nem tehetjük, az úton bukdácsolva megyünk lefelé. Belefutunk a [P-] / [S-] jelekbe, ahol talán egy fokkal jobb a helyzet. Egyre sűrűbben jönnek szembe a trailesek, nem látszanak valami boldognak. Elérünk egy prérit, ahol a [P-] / [S-] élesen balra fordul, a trailnek van itt frissítőpontja. A régi Téry útvonala itt egy kis jobbos töréssel egyenesen haladt tovább Pilisszántó irányába. Még a rajtban megnéztem az itinert; most már a jelpárral kell balra fordulnunk a Csévi-nyereg felé. Lajos szól egy túrázónak, aki a régi úton megy bőszen Szántónak. A túrázó füle botját sem mozgatja, Lajos lefényképezi, aztán megyünk tovább az előírt úton. A gázpásztán viszonylag jól járható az út, az erdőbe térve sincs latyak, csak puha sár. A szembe futó trailesek elől illedelmesen félrehúzódunk, de magunk között megjegyezzük, hogy nem kellett volna a két rendezvényt ilyen hosszú szakaszon egymással szembe szervezni, de hát ezt is egy pillanat alatt meg tudnák magyarázni az illetékesek. A Csévi-nyeregre csak azért ismerek rá, mert itt válik le tőlünk a [S-] jelzés. Utolsó (novemberi) ittjártam óta hopp, kikaptak innen egy erdőrészletet. Dagonyázunk tovább fölfelé a [P-]-on. Jönnek szembe folyvást a trailesek. Némelyek elég ügyesen futják a sarat, mások gyaloglásra váltanak. Murvás útra mászunk fel, egy időre megszabadulunk a sártól. Szembe jön egy futó lány és mosolyogva kérdi, hogy a Téry 50-en vagyunk-e, majd azt mondja, hogy bár ő is arra jött volna. Nem tudom, hogy melyik volt a jobb választás, majd a túra végén megüzenjük. A kerekes kút mögött Lajos tud egy bélyegzőt, amivel itinereink hátuljára pecsételünk, bizonyítandó, hogy nem a kispista úton jöttünk. Leérünk a Pilisszántó-Pilisszentkereszt műútra, ahol balra fölfelé irányba fordulunk. Jobbról, Szántó felől érkezik egy hölgytúrázó. Lajos közli vele, hogy nem a helyes úton jött. A műútról betér a [P-] jelzés az erdőbe, hatalmas fűrészfog kitérőt téve a Magas-hegyi-nyereg felé. Aki marad a műúton, megint csak nagyot vág le a távból, és még szintet is spórol, ellenőrzés meg semmi. Mi természetesen az erodált erdei úton kapaszkodunk felfelé. Odafönt, a Magas-hegyi-nyeregben átváltunk a [Z-] jelzésre és élesen jobbra kanyarodunk. Sáros, dagonyás úton baktatunk le a Szántói-nyeregbe. Itt keresztezzük a műutat, amit a helyes útvonal kedvéért elhagytunk, majd murváson folytatjuk egy balos letérőig, ami a következő pontra vezet. [Z4]. Sokáig megyünk lefelé, ami azért kellemetlen, mert a pontról majd vissza is kell kapaszkodni.

4. ellenőrzőpont, Som-hegyi kulcsos ház. A ház megtelt vendégekkel, mindenki esz. Jól telemerek egy tányért forró paradicsomlevessel. Bor és tea van az asztalon, de hűtésnek teát nem önthetek a levesbe, mert az is forró, a boros paradicsomlevest pedig nem merem megkockáztatni, így marad a léghűtés, ami igen fárasztó, és soká tart. Kifelé menet tárazok egy doboz sört, jó lesz a hosszú, unalmas buszútra hazafelé. A ház előtt megkérdezem a pontőrségtől, hogy egyesek miért mennek le hátul, direktbe Pilisszentkeresztre, mikor az itiner előírja, hogy vissza kell kapaszkodni a Magas-hegyi-nyeregbe, és onnan leereszkedni. Az egyik rendező azt válaszolja, hogy ez szabadon választott gyakorlat, mindenki megy arra, amerre tetszik. Hoppá! Akkor ez mitől is teljesítménytúra?! - gondolom magamban. A véleményemet megtartom, de a jövőt illetően azért majd átgondolom a rajtba állásomat ezen a túrán. Visszaindulunk a Magas-hegyi-nyereg felé. Még csak egy óra múlva zár a Som-hegy, sok ismerős jön szembe. Örülök, amikor már lefelé megyünk a Vörös-földeken Pilisszentkereszt felé, innentől végig a [P-] jelzésen. A temető mellett érünk le a műútra, és megyünk Szentkereszt központja felé. A cukrászdából egy nagyon kövér nő jön ki egy tálca süteménnyel a kezében. Egy biciklis a pedálja felé kapkodó kutya orra felé rugdos két hajtás között. A Dobogókő-Pomáz műút kereszteződében elnézünk a buszmegálló felé, mert gyanítjuk, hogy ezek után van, aki busszal megy fel, mert nincs közbeeső ellenőrzőpont. Nem látunk senkit a megállóban. A Felső kocsma mellett elkezdünk csűrni fölfelé. Az aszfaltos utca után már mindenhol sárosak, latyakosak az utak, nehezen jutunk előre. A Fagyos katona előtt az átfolyásra dobált ágakon egyensúlyozunk át. Az erdészeti műút keresztezése után se sokkal jobb a helyzet, de lassan csak felérünk a murvás sétányra, amin a bezárt Matyi büféig megyünk. A buszvégállomáson nem látunk túrázót buszról leszállni.

5. ellenőrzőpont, Dobogókő, Turistamúzeum. A nagyon kedves hölgy a múzeumban pecsétel, és közli, hogy volt kaja, pia, de már minden elfogyott, nem tud semmivel megkínálni, én meg nem tudom, hogy akkor meg minek említi, amiről nem tudok az nem hiányzik. A csalók felzabáltak mindent az útvonalkövetők elől. Lajos felveti, hogy nincs ez másképpen az életben sem, és nekem se különbözik a véleményem az övétől. Nem baj, úgy sem vagyok éhes, tűnjünk el innen, jó lenne sötétedés előtt leérni. Persze számítottam rá, hogy itt hó lesz, és nem is csalódtam. A lefagyott hótól a latyakig minden van. A meredekebb helyeken át kell menni óvatosba. Valahogy csak elvergődünk a következő pontra.

6. ellenőrzőpont, Tost-szikla. A pontőr Duna kaviccsal kínál, és megajándékoz egy extra Eötvös Loránd emlékéves kitűzővel. Most légy okos domonkos! Arra nem számítottam, hogy az innen meredeken levezető falépcső ennyire le lesz fagyva. Szerencsére nem kell senkitől zavartatnom magam, nyugodtan, minden lépést megfontolva araszolok lefelé. Nagy megnyugvás, amikor már kisimul a lejtő. A Szakó-nyeregtől lefelé, mintha vaddisznók túrták volna fel az utat, elképedve lépkedünk. Az igazán elképesztő jelenség az erdei műút első keresztezése után fogad. A hegyoldalbeli irtáson patak folyik az ösvényünkben. Kikerülni nem mindenhol lehet, mert a szegélyező cserjék ezt nem teszik lehetővé, ráadásként több helyen felfagyások vannak. Most Lajoson van a sor a hanyatt esés terén. Azok a túratársak is itt szenvednek, akiket már harmadszor érünk utol. Az erdei műút második keresztezése után már nem annyira veszélyesen lejtős a terep, de Kristófcsik Ottó kopjafája után a bokáig érő latyakos sarat szinte sehol sem lehet kikerülni, és már erősen sötétedik. A Körtvélyesnél utolér Bubu és Isti. Fantasztikus sebességgel vezeti Bubu Istit az iszonyú terepen. Egy bot két végét fogják. Megpróbálunk lépést tartani velük. Muszáj lámpát elővenni, nem akarok elsüllyedni valahol. Az árkokon, amelyeken valamikor két fahíd ívelt át, most átevickélünk. Innentől kezdve puha sárban megyünk hosszasan lefelé. Sarokkal a sárba lépve, csúsztatottan elég jól lehet gangolni lefelé, de mintha soha nem érnénk el a várva várt sorompót. Később azonban meglátjuk Dömös és a túlpart fényeit, és elérjük az erdőszéli sorompót is. A temetőnél átmászunk a létrán, aminek - hála az ácsnak - korlátja is van. A temető melletti sikátorban már van közvilágítás, a fejlámpák súlyba mehetnek. Örülök a szilárd talajnak a lábam alatt, eleget bukdácsoltunk ma már. A kocsmába majdnem bezuhanok, mert az utcáról egy darab lépcsőfokon lehet lemenni a helyiségbe. Még csak az hiányzik, hogy a mai terepviszonyok után a célban törjem ki a nyakam. Hat percet hagytunk bent a szintidőből.

Ottorino 2018.03.11.



 
 
 Túra éve: 2017
plancziTúra éve: 20172017.05.02 09:03:23
megnéz planczi összes beszámolója

Fókaügetésben a Téry Ödön-emléktúrán


http://www.turistamagazin.hu/tery-odon-emlektura.html

 
 
regulatTúra éve: 20172017.03.23 05:45:48
megnéz regulat összes beszámolója

Azt hiszem az időjárásfelelőssel az idén félreértettük egymást, amikor azt mondtam, hogy akor megyek végig, ha jól esik. Mindezek ellenére én élveztem. Mondom ezt így utólag, de menet közben, Som-hegynél erősen elgondolkodtam azon, hogy most kéne abbahagyni, de ott a túlélő leves meggyőzött, hogy ez a tiezenöt kilométer már lényegében semmiség... Bővebben a blogban.

 
 
 Túra éve: 2016
regulatTúra éve: 20162016.03.24 10:07:49
megnéz regulat összes beszámolója

Nézegettem én ezt már tavaly is, csak akkor még valahogy túlzásnak tartottam azt, hogy  nemhogy felszaladjak Dobogókőre, henem még kicsit túl is szaladjak rajta. Az idén viszont bátran belevágtam. ...és bár a böjti szelek kicsit megtréfáltak, bizony mondom, nem bántam meg. Az útvonal (mondták) változott... én nem tudom, hogy a régi jobb volt-e. Én ezt élveztem, és ha minden jól megy jövőre is élvezni fogom... Bővebben a blogban.

 
 
Forrai U96Túra éve: 20162016.03.23 22:32:09
megnéz Forrai U96 összes beszámolója

 


 ------TéRY ÖdÖN 50 km 2016-2017 Emlékév Sorozat SZOMBAT 20160319------


------------


  Rajt: 7:45 ( HŰVÖSVÖLGY ) Cél: 17:56 ( DÖMÖS - "Országúti" Kocsma ) :D


                Rajtszám: 99                 


  Csapat: U96


  Találkozások: Norbert Alexander.; Jekler Z. G.; Ruttkay Dia; Gál Edit; Nánási Ottó; VARNYU GYURI ( Sárga TTúrák 70/18 2015 );


  Jó időjárás, jó talaj, jó levegő, víz és tűz nem. ------


  ------


  Videók.


  ------


  ------


  V1.0319.20160323.


 

 
 
 Túra éve: 2015
kulcsTúra éve: 20152015.09.06 11:44:40
megnéz kulcs összes beszámolója

2015 március Téry Ödön Emléktúra 50


Elõnyök:


- nagyon szép útvonal, sok látnivaló

- nagyon jó ellátás a Som-hegyi kulcsosháznál


Hátrányok:


- több hosszabb aszfaltos, átkötõ szakasz az útvonalban

- hiányos és pontatlan itiner

- a célban nem volt ellátás

 
 
MirPTúra éve: 20152015.03.20 20:20:47
megnéz MirP összes beszámolója

Túrabeszámoló és képek a Téry Ödön 50 km-es emléktúráról a turazo.ininet.hu oldalon!




 
 
berciTúra éve: 20152015.03.15 17:25:56
megnéz berci összes beszámolója

Téry 50



Kinizsi-re készülve kellemes, Budapest kupás felhozó túrának ígérkezett a Téry 50-es távja, ami végül be is igazolódott.


Sokat rójuk a Budai-hegység és a Pilis útjat, viszonylag kis számú túra érinti mindkét hegységet, emiatt különösen érdekes az útvonal.


A szervezéssel kapcsolatos néhány észrevétel:

Elsõ teljesítménytúrázóknak a túra egészen biztosan csalódást fog jelenteni. Hogy miért?

- Hiányos, rossz itinert kaptunk, arra hagyatkozva, terepismeret nélkül egészen biztosan elkevertünk volna, több helyen is, a szintadatok a túra távjának feléig voltak csak ábrázolva.


A túra útvonalán sajnos a jelzések nem mindig megfelelõek, és ez nem csak a jégkár okozta fakidõléseknek köszönhetõ, hanem egy több éves probléma, különös tekintettel a Piliscsaba (Piliscsaba vasútállomástól) a Pilisszentkeresztig terjedõ, nem rövid szakaszon. Olykor ugyan volt 1-1 Téry túrás eligazító tábla, ami nélkül tényleg gondok lettek volna, pl. Pilisszántón csak emlékezetbõl mentünk át, valamint az itinerben a kék sávot váltva végig a piros sávot és jelzetlen utat kellett volna követni, ami valójában a Zöld sáv és a Zöld négyzet jelzéseken haladva jutott el a Som-hegyi turistaházig (ez, mint említettem éppen ki volt táblázva).


És a szervezést illetõen gyakorlatilag a túrának ez volt az egyetlen pozitívuma. Edzett felkészült túrázóként nem jelentett komolyabb kihívást a 33km-es távolság abszolválása, de eddig mi semmilyen frissítõt nem kaptunk (mint megtudtuk, Klotildligeten, 25km-nél igényelhettünk volna egy pohár üdítõt), ami egy kezdõ számára már biztosan problémákot okozhatott. - A kulcsosházban felszolgált étel és ital mennyisége és minõsége (több féle leves és saláta, zsíroskenyér, sör, bor, pálinka, üdítõ) számunkra ellensúlyozta az egyéb hiányosságokat, ezt külön köszönjük, viszont a hidratálás és energiabevitel folyamatossága hosszú távon kulcskérdés, amely utánpótlásának biztosítását sajnos a szervezés nem tudta teljesíteni (a célban sem kaptunk semmi ellátmányt). Vízvételi lehetõség az útvonal mentén Piliscsabán (20km - közkút), Klotildligeten (23km - EP), Som-Hegyen (33km - EP), Pilisszentkereszten (34km - bolt) és Dobogókõn (38,5km - Büfé) volt.


-Amirõl nem feltétlen a szervezés tehet: Más társaság is rászervezett a rendezvényre egy hasonló távú túrát a Pilisben, ráadásul két terepfutóverseny is zajlott a területen ill. közelében, ami szembeforgalmat és számos elvesztett potenciális túrázót jelentett.


- Az idõjárás sajnos Szántónál járva egyre rosszabb lett, esett az esõ, a sár egyre nagyobbá vált, Dobogókõrõl lefelé pedig már elként a kamásli is.


Tájékozódási túraként ajánlom, felkészült, türelmesebb sporttársaimnak. A táv egyébként nem volt 48,8km, maximum 47km, a szintemelkedés viszont jóval több volt a feltüntetett 1360 méternél (ez mondjuk minket pont nem zavart). Lazán bandukolva 8:20 perc alatt hoztuk a távot (5,6km/h-s átlaggal).



Mindezek ellenére köszönöm a szervezést, de bízom abban, hogy legalább részben megfogadják a tancsaimat. - egy MTSZ túravezetõ

 
 
KatituristaTúra éve: 20152015.03.15 15:24:21
megnéz Katiturista összes beszámolója

 Téry 20


Kellemes túra volt, szép útvonalon. 


A célban nagyon kedves szervezõkkel. 


Máskor is fogunk jönni! 


 

 
 
ambrusTúra éve: 20152015.03.15 12:04:46
megnéz ambrus összes beszámolója

Téry 50, 2015


Ami nem a szervezõkön múlt


-elég szutyok idõ, öt órán át esõ, Dobogókõn havas esõ


-nagy sár, ami Dobogókõrõl lefelé elég veszélyes volt


 


Ami a szervezõkön múlt


-csak a 33. és 39. kilométernél volt frissítõ


-több helyen jelzés hiánya, volt olyan elágazás is, ahol csak GPS alapján lehetett eligazodni


-hiányos itiner: a szintábrának csak a felét kaptuk meg (inkább lett volna 10 ft-tal magasabb nevezési díj)


 

 
 
 Túra éve: 2014
bullwTúra éve: 20142014.04.09 13:24:34
megnéz bullw összes beszámolója

 http://bullw.blogspot.hu/2014/04/tery-odon-emlektura-50.html

 
 
okt50tomiTúra éve: 20142014.04.03 22:35:28
megnéz okt50tomi összes beszámolója

Téry Ödön emléktúra 50


Tuhun mérve a táv: 47,2 km, szint: 1430 m (Pilisszántót a P jelzésen kikerülve, majd a mûúton menve Szántói-nyeregig, Dobogókõrõl a P jelzésen lemenve Dömösre)


Pozitívumok (, avagy amik tetszettek):



  • Alternatív útvonal lehetõségek: Pilisszántónál és Dobogókõrõl lefelé menet

  • Jó útvonal leírás

  • Szép oklevél

  • Turista múzeum ingyenes megtekinthetõsége Dobogókõn

  • Fõszervezõ kocsival levitt volna a turistaháztól Pilisszentkeresztre


Negatívumok ( ,avagy amik nekem nem tetszettek):



  • A  Som-hegyi kulcsos háznál a vízhez, üdítõhöz eldobható mûanyag poharat adtak, nem eléggé figyelve a környezetvédelemre.

  • Amatõr szervezés (a rajtban 20-25-en lehettünk, de teljes káosz volt, Klotildligeten elõttem ketten értek be 20-ason távon, ami az ellenõrzõpontot teljesen megbénította... )

  • Klotildligeten külön kellett szólnom az ital bonért, ami minden résztvevõnek járt....

  • Kritikus részeken, ahol rosszak vagy hiányosak voltak a jelzések a szalagozás hiányzott. (Pilisszántó elõtt, ahol a P élesen balra fordult)

  • Tavalyi itinert kaptam, amiben le se volt írva, Somhegyi kulcsos házban lesz ellenõrzõpont, sõt hogy az útvonal része... Klotildligeten kaptam eligazítást, miután rákérdeztem... Dobogókõn a pontõr segítségével ideire cserélhettem az itinert... Azonban ezen az útvonal más volt Klotildliget és Som-hegy között, mint amilyen tájékoztatást kaptam korábban...

  • Itinerben összevissza szintadatok voltak (volt olyan két pont között ahol több szintadat is szerepelt), az összegzés teljesen hiányzott, valamint még egy fekete-fehér térkép se volt benne, ellenben belül teljesen üres lap volt...

  • Rossz ár/érték arány. (Reális ár 1100-1200 Ft)

  • Alulmért szintadatok, felülmért távadatok

  • Kitûzõt majd postázzák

  • Som-hegyi turistaháznál ittas pontõr


Javaslatok a jobb szervezéshez:



  • Elõnevezést be kéne vezetni a gyorsabb rajtoltatás miatt

  • A rajtban/rövidtáv céljában több szervezõ legyen a sorban állás és a káosz elkerülésére

  • Amíg a résztvevõ kint van a terepen, a háttérben egy borítékban legyen összekészítve az oklevél és kitûzõ, a célban már csak rajtszám alapján át kelljen adni.

  • Szerintem a túra árának, a szolgáltatás figyelembe vételével 1200 Ft-nak kéne lenni, kedvezménnyel meg 1100 Ft-nak, Kedvezményt szervezett túrázóknak és elõnevezõknek lehetne adni

  • Itinerben jó volna legalább egy fekete-fehér térkép.

  • Ahol a jelzések hiányoznak ott szalagozásra volna szükség

  • Táv és szint adatokat táblázat is jó lenne rendbe tenni. Rész és az összesített adatoknak is kéne benne szerepelni, valamint két pont között egy érték szerepeljen ne több.

  • Túra elõtt jó volna GPS-szel lemérni a távot és szintet, vagy legalább a tuhu-n

  • Környezetvédelmi okokból kötelezni kéne, hogy mindenki hozzon magával poharat (vagy bármit, amibe lehet italt tölteni.) és a rajtban/célban vásárolható legyen tartós mûanyag pohár. Ahogy a BTHE és az MVTE túráin is szokott lenni. Vagy pedig, ahogy a Tápiószelei túrákon szokott lenni, az eldobható poharakat hasznosítsák újra, és errõl a túrázókat is tájékoztassák.

  • Az itinert jó volna kiegészíteni a nevezetesebb helyekrõl rövid ismertetõvel


Összesített értékelés: Az volt az érzésem a 90-es években kitalálták a túrát, ami az akkori igényeknek megfelelt. Azóta viszont változtak az elvárások, de a túra fejlesztése elmaradt... Ezért a 10-es skálámon 5 pontot kap.


Jegyzõkönyv (itiner alapján):


Táv: 48,8 km, Szint: 1360 m, Ellenõrzõ pontok:



  1. Remete-szurdok bejárata (4,9 km)

  2. Nagy-szénás (13,2 km)

  3. Klotildliget, Liget bisztró (23,8 km): ital bon, amit 3 dl gyümölcslére lehetett beváltani

  4. Som-hegyi turistaház (33 km): káposztaleves, kávé, üdítõk, víz, csoki, pálinka

  5. Dobogókõ, Turista múzeum (39,3 km)

  6. Ilona-pihenõ (43,1 km)

  7. Dömös, templom (48,8 km)

 
 
ToteszTúra éve: 20142014.04.03 22:10:00
megnéz Totesz összes beszámolója

Kicsit megkésve, a szokásostól eltérõ módon számolunk be Kortommal az NB II-s túrabajnokság második futamáról, a Téry Ödön Emléktúra 50 kilométeres távjáról. Dupla beszámoló következik elõbb Totesz, majd Kortom által. 


A beszámoló ITT érhetõ el. HD videóval. 

 
 
versusTúra éve: 20142014.04.02 09:01:59
megnéz versus összes beszámolója

Téry 20


Jó volt, szép helyeken ment ez a 20 22 23 24 km, kiváló idõben. Csak az itiner lehetne pontosabb/frissebb.

 
 
hegyikalandorokTúra éve: 20142014.04.01 21:08:22
megnéz hegyikalandorok összes beszámolója

beszámoló


hegyikalandorok.blogspot.hu/2014/04/tery-odon-50-teljesitmenytura.html

 
 
Forrai U96Túra éve: 20142014.04.01 21:01:28
megnéz Forrai U96 összes beszámolója

 TÉRY ÖDÖN EMLÉKTÚRA 50 km.


Ugyanazt tudom elmondani amit Nagypapa, Dunaújvárosból utazok fel 4:33-kor Délibe...


61-essel Hûvösvölgybe...


232-es rajtszámmal elindulok, megyünk sokan egymást megelõzzük...


Képek is készülnek nemsoká...


Óvári László új Túratárssal eltévedünk az Országos Kéken... :O


Nagy-Szénásnál...


Holtpontozunk Pilisszántón...


Gyönyörû lett a 75 MFt-s Somhegyi TH.!


Leveske...


Sör; 2. Liter.


Jön a Felsõ Kocsma ( Pilisi Trapp 40 km 2013. ) után egy nagy emelkedõ, emiatt gyakorlatlanoknak nem ajánlottam, és az 1000-res tömegû DobogoKõ, Töltõdési Hely, Csakra, meg AbrakaDabrA! :))))))))))


Lerongyolunk pecsét után a DUNÁHOZ, Dömösre, Mezeiné D. Klári és kedvese :) már bent, Hartmann Misi Bá is! Fotóját talán soha nem látom meg magamról... 


A 880-AS busz egy katasztrófA, küldik is a pótbuszt, Leányfaluban utolért!


Szentendre, Hév, Vérmezõ, Déli, Dunaújváros...


Másnapra igaz Nagyapó írása!


 


2014. #3. TérY 50. Forrai U96. 1992-2014.

 
 
nagypapaTúra éve: 20142014.04.01 12:30:53
megnéz nagypapa összes beszámolója

 


Téry 50


2014


A túrázásban nem a teljesités a nehéz, hanem az elkezdés. Elmúlik egy strapás hét, azt követi egy rövid éjszaka, alvásról inkább ne beszéljünk. Megállithatatlanul csörög a vekker és nem tudom, hol kellene elzárni. Megszólal a mobil is, mert fõ a biztonság és most már két eszközt kellene elhallgattatni. A mobillal hamar végeztem, de a másik csak nem szünt meg zörögni. Szerencsére még este bezártam a szoba ajtaját, igy a hangok terjedésének gátat vetettem. Már nem emlékszem, hogy milyen módszerrel teremtettem csendet, de meglett. Ekkor kimerülten kiültem a fekvõhely szélére és tépelõdni kezdtem. Menjek? Ne menjek? Jól nézek ki - gondoltam, ha már igy kezdõdik az egész. Újra kell értékelni a tegnap elhatározásomat? Dehát mikor menjek, ha most nem? Minden feltétel adott egy jó mászkáláshoz! Felegyenesedtem és az ablakhoz mentem. Minek? Még négy óra sincs, a városi közvilágitás mellett semmire nem lehet következtetni. Csak az emlékezetre és a korábbi konok döntésre lehet támaszkodni. Jó annak, aki még fektében megissza a reggeli kávéját, annak éles az agya és tudja, mit kell tennie. Én ilyenkor nem iszom kávét, csakis gyengécske lelki erõm segithet. Eltelt viszont öt perc, valamelyes keringés is kialakult. Nem elsõ az eset, máskor is volt már igy. A megkezdett intézkedést be kell fejezni : ez a rendészeti szervek álláspontja. Mozogjunk.


  Jó, mi?


  A mozgás elkezdõdik, a közlekedési útvonal a szokásos, a rajtban feltáruló látvány úgyszintén. Török Imre és Ákos adminisztrál, Molnár Gábor erdélyi túrára invitáló lapokat oszt. Igy szokott ez lenni.  Átvágunk a Nagyrét szélén, megállapitjuk, hogy a kutyák még mindig nem örülnek, ha idegenek mozognak a keritések mellett. A remetei templom elõtt és után ismerõsökre gondolok, majd vidáman üdvözöljük egymást a szurdok bejárata elõtt õrködõ sporttárssal, aki az õszi BEAC Maxi megbizható ellenõre a nógrádi csurgónál. A szurdokban a mindenkori odvas keltikék várnak, hogy késõbb, a sziklákra feljutva örülhessünk a szerény apró nõszirom példányainak. Átlagos növénytani ismeretek bõven elegendõek ahhoz, hogy felfedezzük a tavaszi hérics szépen virágzó foltjait, és ki nem mondva megdicsérjük azokat, akik megõrizték a nem messze lévõ leánykökörcsin tövét. Tavaly is ott volt és a jó emberek erre az évre is megõrizték ezt a bájos virágot. Kankalin, ibolya - és be is fejezem botanikai elmélkedésemet. Ismert dolgok ezek, de a barátságtalan világban ezektõl felejtjük el a gondjainkat és ezek miatt, illetve velük van kedvünk a tavaszi újrakezdéshez. Elõre veszem még azt, hogy a fürtös gyöngyikék hatalmas mennyiségben kékitették utunkat - fõleg a Nagy-Szénás után - átvéve a Kutya-hegy és Kõris völgy táján a feladatukat betöltõ hóvirágok szerepét.


  Mindez roppant szentimentális, de jó észnél lenni, hogy a gyorsvonati sebességgel száguldó kerékpárosok életben hagyjanak. Csengõ ismeretlen fogalom és fiatal barátaink még nem eléggé tudatositották azt, hogy - különféle okok folytán - társadalmunk gyorsuló mértékben válik süketté. Talán hasznos belenézni a szaporodó újsághirdetésekbe és tudatositani, hogy a kereskedõk felmérték a különféle hallókészülékek eladásában rejlõ üzletet. Valamikor, a személyi kultusz idején óvták az embereket a hirtelen mozdulatoktól, ma csak azt tudom mondani, hogy arasznyi irányváltoztatás elõtt is nézzünk hátra. Ezzel az aggodalmaskodó prédikációval haladok el a Muflon mellett, szemlélem meg az Édenbõl kizárt hegyi biciklisek csoportját a Zsiros-hegyi turistaház romjainál. Már lenn vagyok Köris-völgyben, sõt már ki is bújtam belõle és meglehetõs unalommal várom, hogy elérjem Piliscsabát. Azért felnézek a baloldali dombhátra azon gondolkodva, hogy elég jól állják-e a nyilászáró szerkezetek a tetõn fujdogáló szelet. Õseink gondosan megnézték, hogy hová épitkeznek, a technika fejlõdésével azonban túllépünk a nehézségeken. Mára ennyi elegendõ.


 A piliscsabai temetõnél drótkeritést húztak ki, mintha bõvitették volna a boltokat, vendéglõt nem láttam, nem is nagyon figyeltem. Azt vettem tudomásul, hogy esõtõl védõ falakat épitettek a vágányok melletti szigeten. Elég cúgos megoldás télre, dehát ott van a jó öreg állomásépület is. Nem tudom, hogy a második nekifutás után, mikor fognak végre vonatok közlekedni itt. Bejáró ismerõseim sok részlettel bõvitették vasútépitési ismereteimet, az viszont biztos, hogy alépitmény nélkül a piros motorvonatok csak a jövõ reklámai.


  Nincs szükség felüljáróra, már megyek is fel a szép fenyõsoron, aztán jobbra át, és a Szent István utcán kiérek a klotildligeti állomáshoz, azaz, jelenleg a Liget büféhez. A rendezõség - Amál is ott van - , kezeli a papiromat. Egyesek szerint adtak italutalványt, én nem láttam semmit, ácsorgás helyett a pulthoz eveztem és saját magam "finansziroztam" két pohár folyadékot. Üldögélés közben az érdekes alakú söralátét keltette fel a figyelmemet. Megkérdeztem a csapostól, hogy mennyibe kerül ez a karton. Ingyen van - mondta a dinamikus fiatalember. Megköszöntem a nagylelkûségét és közöltem, hogy az adóbevallásomat szeretném rajta kitölteni. Az emberek rokonszenve kisérte az akciómat.


  A P+ következik, majd a ballagás a vadkerités mellett. A dombról leérve (a sorompón túl) alternativ haladási lehetõség nyilik, amit az idei itiner végre fel is tüntetett. Igy könnyebben elhitték az ott álldogáló sporttársak, hogy nem kispistázásra akarom rávenni õket azzal, hogy vázoltam az egyszerûbb haladási irányt. A kõcsiszolóig nem is törõdtem semmivel, ott elõvettem a tájékoztató papirt, hogy mitévõ legyek: az országúton menjek, vagy a piros jelzésen? A P volt beirva, aztán jobbra a Z, amelyet a Kinizsi túráról ismer az ember. Török Ákos már korábban megnyugtatott, hogy észre fogom venni, hol kell balra letérni a Som-hegy felé. Évekkel ezelõtt jól kóboroltunk a magánerdõben erre-arra, amig feltünt a kulcsosház teteje a fák között. Most lila szalagok jelentek meg. Ebbõl tudni lehetett, hogy ezeket nekünk kötötték fel a szervezõk. Aztán leesett az ember álla, amikor látta, hogy eligazitó tábla után "miniszteri út" kezdõdik. Ezt a fogalmat azok ismerik, akik valamikor katonák voltak. A miniszteri utat a katonák minden nap gondosan megigazitják, gereblyézik és simogatják, de járni nem illik rajta. A rajta közlekedés magas rangú embereknek van fenntartva. Ez nagyon helyes idegenforgalmi szempontból is azok miatt, akik nem szeretnek göröngyös talajon járni, például azért mert lábbelijük elsõsorban gépkocsival közlekedésre alkalmas. Ezeket a gondolatokat elhessegettem magamtól és élveztem a Szentkeresztre nyiló panorámát, amire korábban nem volt alkalmam. Mintha az erdõ egykori kezelõje tarvágással nyitott volna ablakot a falura. Távlatot kaptam a nagy ivben a turistaház felé forduló úton. A látvány újdonság volt nekem, de az idõ eltörli az egykori emlékeket, ha egyáltalán voltak és jók voltak.


  Kellemes meglepetést jelentett két szembejövõ gépkocsi. A második fékezett és megállt és Mészáros János hajolt ki belõle. Gratuláltam az új létesitményhez és elõre megköszöntem ajánlatát, miszerint négy tányér leves elfogyasztására lesz alkalmam a házban. A lehetõséggel nem kivántam teljes mértékben élni, egyrészt elõnytelenül befolyásolta volna alakformálási programomat, másrészt "plenus venter non studet libenter". Esetünkben, teli hassal nem jó nekivágni a dobogókõi emelkedõnek. Egyébként Beatrix káposztalevese, a mellékelt vidéki kenyérrel, nagy kisértést jelentett az aszkézis feladására. Ha még azt is hozzáveszem, hogy a fõrendezõ saját borával rukkolt elõ, akkor bizony gondot jelenthetett volna az egyenesvonalú haladás. Vigyázni kell és észben tartani Kovalik András aranymondását, miszerint a teljesitménytúrázás nem az evésrõl szól.


  Puritán módon arra gondolva, hogy az OKT vonalára szerényebb kunyhók is megfelelnének - ha lennének - leereszkedtem Mlynkibe, aztán felmentem Dobogókõre. A részletek mellõzhetõk. Glück igazgató úr a verandán fogadott. Mondtam neki, hogy most sem anyagi sem szellemi küldeményt nem hoztam alulról a tiszteletemen kivül. Bélyegzés és rövid eszmecsere után a büfében kezdtem táplálkozni, õt pedig arra kértem, hogy ha Feidiga Károly megjelenne az Ilona-pihenõhöz tartozó bélyegzõvel, akkor szóljon, nehogy elveszitsem az értékes dokumentumot. Félelmem alaptalan volt, mert már a obeliszk táján jártam, amikor megjelent Cili és Károly. Ezután csak arra kellett ügyelni, hogy hasra ne essek a Szakó-nyereg utáni tarvágás némely alattomos gyökerén.


  A korábbi megállások folytán elment az idõ és azt méregettem, hogy benn leszek-e idõre Dömösön. A rutin és az ösztön azonban azt mondta, hogy a sötétedés ellenére sincs veszély, hiszen alakra ismerem a kanyarokat, fákat, bokrokat, köveket. A sétálás folytán az utolsó busz jött számitásba. Kétségtelen, hogy a másfél órás várakozás nem kedvez a nyugtalan embereknek, illetve azoknak, akik nem tudnak mit kezdeni az idõvel. Én azonban tudtam, mit tegyek. Az egyik programpont során félbarna sörrel ismerkedtem. Újdonság volt, mert gyatra ismeretem folytán csak barna sörrõl tudtam. A fontos azonban a bõséges idõ által ajándékozott társadalmi élet volt. Még soha nem volt alkalmam arra, hogy ilyen alapos beszélgetést folytassak Mészáros Gyuri bácsival. Vele általában a kisinóci háznál találkoztam, esetleg a Nagyvillámon, de ezeken a helyeken menni kellett, nem anekdotázni. Most azonban mód adódott, hogy térben és idõben nagyobb területet tekintsünk át, na meg vidám témákat elevenitsünk fel. A beszélgetés Pest közepéig tartott, amikor õ a Deák-térrõl felkanyarodott Buda felé. Ritka jó alkalom volt.


  Ezzel végére értem a Téry 50-rõl szóló beszámolómnak. Negyed órával hamarabb végigmentem az úton, a klotildligeti, somhegyi és dobogókõi megállásokat beszámitva. Jó idõ volt, jó hangulatú beszélgetésekkel, amikrõl még sok mindent lehetne mesélni.


 Folyt. köv.

 
 
MirPTúra éve: 20142014.03.30 15:16:57
megnéz MirP összes beszámolója

Téry Ödön emléktúra 50 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
 Túra éve: 2013
MirPTúra éve: 20132013.04.06 19:10:02
megnéz MirP összes beszámolója

Téry Ödön emléktúra 20 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
 Túra éve: 2012
nagypapaTúra éve: 20122012.04.03 17:45:03
megnéz nagypapa összes beszámolója

Téry 50


2012


In medias res! Vágjunk a dolgok közepébe, hogy élénkebb legyen a stilusunk, vallotta az ókori iró. Kezdjük a végén, hogy igazán jó legyen a beszámoló irálya, döntöm el én. Középen kezdeni középszerûség, a végén kezdeni nagyvonalúság, elegancia. Jó, de hol van a vég?


Egyelõre gutaütés környékez, mert ez a szövegszerkesztõ minden vacakra érzékeny: szép fogalmazványom egy rossz billentéstõl teljesen elszállt. Nem elõször történik ez. Savanyú képpel újrakezdem az irást és nyilván nem ugyanúgy, mint elsõre. Figyelmeztetésnek azonban jó. Itt nem szabad kapdosni és minél elõbb menteni kell mindent.


Szóval, hol van a vég? A válasz: a fizikai végnél valamivel elõrébb, a Körtvélyesnél. Ott nézek az órámra és ott állapitom meg, hogy kocogni kellene ahhoz, hogy elérjem a negyed hatos autóbuszt. Morfondirozok, hogy mit csináljak. Siethetnék is, megtehetem, dehát az sem baj, ha kényelmeskedem, hiszen akkor jó sok idõ marad a célban beszélgetésre. A társasági élet nem megvetendõ dolog. Nem változtatok a tempón, igy azt látom, hogy amikor a Martsa István szobrász háza utáni fordulóba érek a sárga csuklós éppen befut a fõutcára. (17:15) Jó, nem rohanok. Aztán leérek én is a fõútra, megyek a templom felé és az történik, ami elõre látható volt: jó sok túrázó áll sorban a megállóban. Érdeklõdve kezdem figyelni a sor mozgását. Az bizony elég lassú. Még mindig nem sietek, mert nem tudom, hol a cél. Végül odaérek a várakozókhoz és megtudom, hogy a korcsmába kell menni. Ekkor lerázom magamról a közömbösséget és egy idõs macska ugrásaival rontok be a vendéglõbe, ahol, szokás szerint, Mészáros Gyuri bácsi kezeli az embereket. Kifejezem sajnálatomat, hogy nem tudunk hoszabban eszmét cserélni, dehát azt is érzékeltettem, hogy nem lenne szerencsés dolog egy egész órát veszni hagyni. Megkapom a papirokat, a kitûzõt és megigérem, hogy a nevemet saját kezüleg ráirom az oklevélre. Örülök, hogy láttam Gyuri bácsit és remélem, hogy legkésõbb õsszel több idõnk lesz helyzetértékelésre.


A tömegközlekedés szervezõinek vagy megvilágosodott hosszas tevékenységük céltalan jellege (ezt kevésbé szépen is tudnám mondani), vagy pedig elfogyott a pénze a nyuggerek (én is az vagyok) utazási szokásainak vizsgálatára. A regisztráció bevezetése kezdetben úgy történt, hogy a vasúti kalauz rámnézett és húzott egy strigulát a papirjára. Arra a kérdésemre, hogy akkor most megszámolt-e engem, bólintással válaszolt és ezzel minden rendben is volt. Meggyõzõdésem, hogy ez a statisztika aszimptotikusan ugyanolyan jó eredményt hozott ki, mint a pénztári sorbanállás és a regisztrációs jegy kombinációjával készitett kimutatás és semmibe sem került. Hogy senki se vádoljon képmutatással közlöm, hogy számomra ez azért jó, mert nem kell várni, hanem valamelyik középsõ ajtón felszállva még helyet találhatok fáradt testemnek. Persze, aki idõben odaér a megállóba, annak nincs gondja. Jó volt látni, hogy a társasgépkocsi tele volt ismerõsökkel. A teljesség igénye nélkül legyen szabad emlitenem Rezsuta Ibolyát, Samu Piroskát, Mindnyájunk Béla bácsiját és Szegedrõl Szabó Jánost. "Hol van Molnár Gábor?" - kérdeztem. "Valahol hátul" - mindták. Kis gondolkodás után én is hátrafelé mentem, hogy ablakhoz jussak. "Úgy látszik, itt mindenki hátrafelé megy"- jegyezte meg egy hang.


A busz elindult és a Dunakanyart kitisztitva begördült Ujpest-Városkapuba. A tisztelt olvasó érdeklõdése ilymódon lecsillapodhat. Zárja tehát el a számológépét és "ez is megvolt" sóhajjal fogjon hozzá egyéb dolgához. Nekem viszont még idõ kell, amig a történtek tiszteletben tartásával végigaraszolok az idei túra vonalán.


Hét órakor jelentem meg a rajtnál. Örömmel  észleltem, hogy mûködik a Solymár Éva - Benedek Pista duó, az asztal mögött áll Török Imre, na meg kisfia, Ákos. Nem hiányzott a Nagy Közönségszervezõ, Molnár Gábor sem. Éva szerint nem lesz szerencsém, mert Béla bácsi szokásosan már elment. Ez teljesen hidegen hagyott, az viszont már nem, hogy Béla valahonnan felbukkant. A nagy találkozás sodrában elfelejtettem megkérdezni, hogy miért és honnan jött vissza, megelégedtem annak megállapitásával, hogy nem leszek egyedül. 7:08-kor el is indultunk és mérsékelt sebességgel haladtunk Remete irányába. Az elsõ ellenõrzõ pontnál (7:58) sikerült megállapitanom emlékezetem hiányos voltát, mivel kedves ellenõrünk arra a megjegyzésemre, hogy két éve családi rendezvényre volt hivatalos, azt válaszolta, hogy az bizony három éve volt. Kezdek olyan fáziseltolódással gondolkodni, mint Major Tamás bácsi. Ilyen az élet. A keltikék nyiltak, a patakmeder azonban teljesen száraz volt.


Felkapaszkodva a platóra, szépen mendegéltünk az ösvényeken. Közben egy kicsit kocoghatnékom támadt, ami miatt Béla birálatban részesitett. Elõkerült Molnár Gábor is, de mint az összes lehetséges erdei út ismerõje rövid idõ múlva benyomult egy fiatalosba és maga után csalta Bélát is. Az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján nem volt kétségem Gábor útválasztása felõl, amiatt azonban nyugtalan lettem, hogy Béla képes lesz-e követni õt. Oldalt pislogva figyeltem a páros mozgását mindaddig, amig a két sötét árnyék be nem olvadt a vékony fatörzsek közé. Elmélkedésre nem volt sok lehetõség, mert dinamikus kerékpárosok suhantak kettesével-hármasával és rám bizták önmagam testi épségének biztositását. Ilyen körülmények között öt centis irányváltást sem szabad tenni anélkül, hogy elõzõleg hátra ne néznénk. Elõre azonban nézhettem, s igy egy földön fekvõ amatõr fényképészt vehettem észre, aki fejét szinte a fûbe fúrva készitett felvételt valamiféle növényrõl. Két túratársa érdeklõdve figyelte, én azonban csak akkor kezdtem sejteni, hogy mirõl van szó, amikor húsz méter után egy gyönyörû, szépen fejlett kökörcsin telepet vettem észre nem messze az úttól. Visszamentem szólni nekik, dehát õk is éppen ezzel foglalkoztak. A kora tavaszi ritkább virágok közül hérics példányokat érdemes emliteni.


Nem emlékszem, hogy a Muflon be volt-e zárva vagy sem, egyébként nem terveztem a felkeresését. A sok kerékpáros a zsiroshegyi romok mellett gyülekezett. Meg kellett volna kérdeznem, hogy onnan külön úton, karavánként folytatják-e az utat, hiszen a Nagy-Szénás természetvédelmi területén tilos a kerékpározás, de ez is elmaradt. Majd elolvasok egy olyan beszámolót, ahol szó van errõl. Lehet, hogy a meglepetés akadályozta meg a kérdezõsködésemet, ugyanis egyszer csak ott állt a Béla-Gábor páros. Hm, gondoltam, de nem mondtam, úgy látszik a fantáziátlan nyomkövetés is ér valamit. A munkásmozgalmi falnál (9:40) utólért Borosnyai Pali, eltûntek viszont Gáborék. Nem sokat gondolkodtam azonban, elég volt szorongatni a fejemen a kötött sapkámat, amit enélkül szépen elfújt volna a tetõn nyargalászó szél.


A Kõris-völgy kivételesen száraz volt és könnyen járható. Ezúttal egy újabb Borosnyai, mégpedig Balázs, húzott el mellettem. Tõle megtudtam, hogy egy harmadik Borosnyai is itt van, Pali fia, de õt még nem ismertem. Derék dolog, kirándul a család. Más újdonság nem is volt Piliscsaba határáig. Ott viszont egy népes csapat jött szembe. Nem tudom, hogy mi célból gyalogoltak, máshonnan jöttek, odavalósiak voltak? Tavaszünnepet tartottak, természetvédelmi túrát rendeztek?  Nem kérdezõsködtem, tulajdonképpen az zavart, hogy némelyeknél sörösüveg volt. Ez a túrákon, menetközben, nem szokásos jelenség. Egyesek világoszöld trikóján szembõl a Jövök, hátulról a Megyek felirat közölte az eléggé nyilvánvaló tényt. Nem viselt viszont semmilyen feliratot az az engem elõzõ, harmincnál nem fiatalabb sporttárs, aki ebben a cúgos idõben egy szál vékony ingben dacolt a zimankóval. Megszaporáztam a lépéseimet és igy átkalauzolhattam Piliscsaba labirintusán, a vasúti sineken túlra, ahonnan látszott a Szent István-út eleje. Jó szerencsét kivánva és abban reménykedve, hogy nem fog megfázni, felvettem a hozzám illõ tempót, õ pedig jó négyszáz méterrel elõttem fordult be a Liget büfébe. Dömösre igyekezett õ is. Részeredményként megjegyzem, hogy több feketerigót láttam az utcán. Pest több kerületébõl a szarkák, sajnos, elüldözték az énekesmadarakat. Lehet, hogy korábban már emlitettem, hogy a megégett székelykaput 1998-as évszámmal újrafaragták. (11:38)


Az ellenõrzõ pontban a rajtból ismerõs arcok fogadtak. Az újbóli találkozás örömét csupán egy hirtelen kerekedett szélroham zavarta meg, elfújva az asztalon lévõ papirok egy részét. Szót sem érdemel az ilyen kis esemény akkor, amikor az oszlopos szervezõk közül most Amállal találkozhattunk. Mivel a déli harangszó elõtt érkeztem, megérdemeltem egy kis kikapcsolódást. Kiflit ettem parizerrel és hozzá a rendezõség által adományozott teát. A saját költségvetésembõl rendelt kávénál azonban jobbat is ittam már. Kávét autóbuszpályaudvarokon érdemes venni, ahol a vezetõk elvárják a jó minõséget.


Nagyjából negyedóra múlva továbbindultam a P+, majd P-- jelzésen és nem is történt volna semmi érdemleges, ha Pilisszántó elõtt, jobbkézre, egy nagyobb szántóföldön észre nem veszek egy fiatalembert, aki kaszáló mozdulatokkal járkált ide-oda. Nem tudtam, mit csinál, ezért közelebb érve megkérdeztem tõle, hogy fel nem robbant aknákat keres-e. Annál értelmesebbet - válaszolta. Talán vetõmagot gereblyéz a barázdákba? Hiszen Végh Antaltól tudjuk, hogy a kukoricát akkor kell elvetni, amikor a kökény virágzik. Kökénybõl pedig volt bõségben és ez nem annyira a helyes vetési idõt jelenti, mint azt, hogy sok az elvadult, gondozatlan föld. Válaszát süket fülemmel nem értettem, de arra következtettem, hogy az utóbbi évek õsmagyar történeti érdeklõdése szerint régi fémmaradványok után kutat a földben. Sok szerencsét kivánva mentem tovább a falu felé. Benn, az autóbuszforduló táján, két túrázó hölgyet igazitottam útba, akik szintén a Téry-utat rótták. Ennyi a történet a szántói Emma vendéglõig. (13:45)


Folyton változó világunkban néhány évre otthont találtunk az Emmában. Korábban többször volt ellenõrzõ pont a Som-hegyi kulcsosházban, aminek kulcsa ugyan volt, de vize nem. Mindent fel kellett cipelni, a fõzés sem volt kényelmes a viszonylag szûk helyen. Idõnkint állva kanalaztuk a levest. Ehhez képest most polgári életünk van, az ebéd jóizû és bõséges. Ennyi az alapellátásról, de mivel vendéglõben vagyunk és ráadásul barátok között, a fogyasztás megnövekszik mindenféle földi - elsõsorban folyékony halmazállapotú - jóval. Meg is kértem valakit a jelenlévõk közül, hogy távozáskor figyelje a mozgásomat, eléggé egyenesvonalú egyenletes-e? Mészáros János szivesen vállalkozik stabilitásom gyengitésére, Oláh Bea viszont gondoskodik méltóságom megõrzésérõl. Kellenek ezek a vidám baráti percek, mielõtt nekivágnánk a Fagyos katonához vezetõ emelkedõnek. A remek haboskávé jó üzemanyag, meg is mozgatja az embert. A pénztárcáját is.


Dobogókõn már várt minket Feidiga Károly és neje, Cili, akik ezúttal egészen idáig elõrejöttek a Szent Bernátnál esedékes bélyegzõvel. Cúgos idõben nem is kellemes álldogálni a Jász-hegyen, annál jobb a Múzeum szélmentes terme. Károly - szokásosan - vidám volt, mobil fényképet is készitett az örökkévalóság számára. Mészáros Jánosnak az Igazgató Úr számára küldött üzenetét eltitkoltam. Ha rámbizott volna valami palackos csomagot - volt már ilyen - akkor más lett volna a társalgás menete, üres kézzel azonban ne szellemeskedjen az ember. Károly viszont elmulasztotta a szokásos propagandát, amivel a Pilis 50-re invitálja az embereket. Jókedvûen mentem át a büfébe. Szilárd ételre nem volt szükségem, abból túl sok is volt a hátizsákban, viszont a forró tea nagyon jólesett.


A Szakó-nyeregig gondtalan az élet, a Z-tõl elválva azonban érdemes megfontoltan haladni. Az egykori bükkerdõ gyökerei még megvannak, az erõsebb lejtõn célszerû kiszámitani hova lépünk. Dehát ez nagyon szerény igénybevétel. Arra kell csak vigyázni, hogy az erdõirtás miatt megnyilt kilátás ne vonja el a figyelmünket a talajban lévõ ravasz buktatóktól. Végülis az erdei út másodszori keresztezése után már Körtvélyesen vagyunk. Egy pillantás a kopjafa felé, egy ugrás az árkon át és a két nagyobb bevágás után elõvehetjük az órát, hogy megnézzük: van-e 20 percünk Dömösig. Egy non-profi alaknak jó ha van ennyi idõtartaléka. Amint a bevezetésbõl kiderült ez bõven elegendõ.


Utólagosan merengve a történteken örültem, hogy jól szocializálódtam, magyarul, jó társaságba kerültem. Útközben is, a végén is. Régi ismerõsökkel futhattam össze, egykori élményeket idézhettem fel hazafelé tartva és a túra képei napokig elõttem voltak. De hát ezt mindenki tudja, le sem kellene irni. Hogy azonban egy kis haszna is legyen a beszámolónak, megjegyzem, hogy az útmutató szövegét az Iluska-forrás térségétõl kezdve meg kellene változtatni. Valahogy igy: "A P--t elérve, azzal együtt haladva, majd a vadaskert sarkánál elhagyva, egyenesen megyünk Pilisszántó fõutcájáig. Ott balra fordulunk és a fõutcán felmegyünk a kõcsiszolókig." A következõ két mondat után törlendõ a "Fenyõerdõn áthaladva a patak partján érkezünk be Pilisszentkeresztre" mondat, ami csak akkor volt igaz, amikor több évvel ezelõtt a kulcsosházból ereszkedtünk le a községbe. Azóta nem megyünk a kulcsosházhoz, a körülötte lévõ erdõt magánositották, a községhez vivõ domboldalt jól beépitették. A Klastromkutat sem kellene emliteni. Ez azonban nem nehéz javitás, szinte csak kézügyesség kérdése, de megéri azok kedvéért, akik elõször járnak erre.


A túra szép is, jó is, nem is nehéz. Mindenkinek emlékezetes marad, aki végigjárta. Téry Ödön útja a magyar túrázás emléke. Õrizzük tovább. Köszönöm a rendezést.

 
 
ToteszTúra éve: 20122012.04.01 15:44:49
megnéz Totesz összes beszámolója

 Jó túra a Téry 50, még a szeszélyes idõjárás ellenére is. A képek és a beszámoló IDE kattintva tekinthetõ meg. 

 
 
 Túra éve: 2011
MirPTúra éve: 20112012.07.27 14:26:28
megnéz MirP összes beszámolója

Téry Ödön emléktúra 25


Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2011/03/tery-odon-emlektura-25.html

 
 
ZETúra éve: 20112011.04.02 20:58:34
megnéz ZE összes beszámolója

Téry 20, avagy egy rövid délelõtti séta


Negyed nyolc körül szállok le a villamosról a hûvösvölgyi végállomáson, jónéhány ismerõs túratárssal együtt. A nevezés gyorsan megy - két A6 méretû cetli összetûzve: az egyik a nevezési lap, a másik egy "õs Kinizsis stílusú"  pecsételõlap - az elõbbit leadva megkapom az "itinert" - végülis a K- majd némi piliscsabai séta Klotildligetig a túra elsõ fele, úgyhogy tényleg fölösleges lett volna kettõ mondatnál többet írni errõl a szakaszról :-)

Indulási idõnek fél nyolcat írok a lapra, van pár percem, ismerõsökkel váltok pár szót, aztán nekilódulok, keresztül a vasút alatt, majd a sétányt követõen hooooosszan aszfalton. Laci indulás elõtt invitált, hogy tartsak vele - itt egy darabig együtt megyünk. A templomnál most nincs esküvõ - na ja, kora reggel van :-)) Van viszont nagyon kellemes idõ - remélem, az idei évre ez lesz a jellemzõ....

A Remete-szurdok elõtt a pont pont ott van, ahol két évvel ezelõtt is volt, úgyhogy már rutinosan szólok egy futó után, hogy ha bélyegzést szeretne, akkor ne menjen tovább :-)

A szurdokban érezhetõen hûvösebb van, mint úgy általában mindig, a patak pedig ha nem is nagyon erõteljesen, de azért illendõen szép vízhozammal folyik - persze a tavalyi Meteorhoz képest sehol sincs, úgyhogy száraz lábbal át lehet rajta kelni... A bicajosok persze nehezebb helyzetben vannak, de úgy nézett ki, hogy õk is sikeresen veszik ezt az akadályt. Elindulok tempósab fölfelé, Lacitól is elköszönve, hiszen õ egy órával késõbbi vonatot célzott meg.

Felérek, szuszogós, persze, de azért simán megy egyben a kikapaszkodás, meg után a "levezetõ" normál emelkedés :-)

Nagykovácsi elõtt a természet hívó szavának engedve teszek egy rövid kitérõt, úgyhogy mire visszaérek a jelzésre, Laci utól is ér. Rövidesen érkezik a S- jelzés jobbról, majd jön a két, jól ismert sáros-kerülgetõs rész, ahol teljesen korrekt doronghidacskák készültek, úgyhogy "menetbõl" simán vehettük ezeket az akadályokat is.

A Muflon zárva, Laci azért megáll faltozni - én másodszor is elköszönök tõle, és szaporázom a lépéseimet - jó lenne 4 órán belül beérni, hogy a vonat elõtt legyen pár percnyi idõm.

A szénásokra fölfelé jó dolog gyalogolni, pláne, ha nincs tikkasztó hõség - szerencsére még nincs, úgyhogy igen rendes tempóban haladok. Itt-ott ibolya nyílik, majd a sorompó után nem sokkal szólok az erre tévedt bicajosoknak, hogy nem biztos, hogy jó helyen járnak... Megköszönik, és elindulnak visszafelé - így is lehet kerékpárral túrázni...

A levegõ friss, a táj még így, tavaszelõn is lenyûgözõ, a pont a szokott helyen, bélyegzés, aztán a majdnem utolsó emelkedõn csúcstámadás :-)

Mennyire más körülmények fogadtak itt Budai trapp idején, vagy akár a Piros-on... A szél picit fújdogál, de ez már az a tavaszi verzió :-)

A Kõris-völgy is egészen más arcát mutatja -szerencsére- mint bõ egy hónapja - bõven van már hóvirág, az út mentén pedig a szorgos favágók munkája nyomán nem túl régen darabolt rönkök pihennek, és árasztanak nagyszerû illatot.

Már majdnem elkezdtem magamban a favágókat is dicsérni, hogy az utat szabadon hagyták, amikor a K+ csatlakozásánál balra tartó utunkat bizony-bizony a földön fekvõ rönkök keresztezték - mindegy, óvatosan átlépkedek rajtuk, aztán a meredekebbé váló lejtõs részen picit kocogósra fogom. Egy érdekesen nõtt fa azért megállásra késztet - jó lenne tudni, hogy a természet hogyan alkot ilyeneket? Piliscsabáig kocogósan haladok, aztán aszfalt, fõút... Az itinert meg az órát nézve esélyes a 4 órán belüli teljesítés és ezzel a korábbi vonat elérése - a felüljárón megállok egy picit, lentrõl túratársak érdeklõdnek, hogy van-e itt pont - tudtommal nincs, mondom, aztán tovább indulok lefelé a lépcsõn, aminek az aljánál egy nagyományos vödör van felakasztva szemetes gyanánt - nem hagyom ki a "lehetõséget", és az út közben itt-ott felszedett, vélhetõen túratársak által véletlenül elveszített csokipapíroktól megszabadulok.

Innen egy szép fasorral szegélyezett utca következik, picit emelkedik, és nem, nem az elsõ, hanem a második utcán fordulok jobbra, ott, ahol kell, majd kocogósra fogom... Aztán a távolban feltûnik a vasút - jól állok, bõven lesz idõm az elvileg 11:48-as vonatig.

A célban a díjazás mellé egy üdítõre vagy teára beváltható bón jár a kitûzõ és oklevél mellé - tea helyett inkább buborékos üdítõt választok, majd kényelmesen kisétálok a vonathoz.


(Bõvebben, fotókkal: Túrablog)

 
 
 Túra éve: 2010
OttorinoTúra éve: 20102010.04.01 10:38:05
megnéz Ottorino összes beszámolója

TÉRY ÖDÖN EMLÉKTÚRA 50 -  túrabeszámoló 2010.03.20.

(Kicsit másképp.)

Most áll össze a nevezési iroda, de már sokan zsezsegünk a hûvösvölgyi vasútállomás aljában. Elsõk között jutok az itinerhez és a kis különálló igazolólaphoz. Meglátom a sorban Vilmost és Ildikót. Van még idõm hétig, ezért megvárom õket. Együtt baktatunk át a vasúti híd alatt, majd a "Munkásmozgalmi sétány" [K-] jelzését követjük. Nevetgélünk a múlt túráinak eseményein, jövõbeli túrákon való részvételt tervezgetünk és kidumáljuk a távol levõ közös ismerõsöket. A Nagyrétet a Náncsi néni irányába hagyjuk el. Hosszú aszfaltkoptatásba kezdünk a remetei kegytemplom felé. Egy, a rajtban lejátszódott intermezzót idézek fel: Ketten nézegették az itinert, az egyik nevetve azt mondta, hogy [K+], a másik helyeselve pedig azt, hogy naná. Fordítom: A templomot a [K+] jelzést követve erõsen le lehet kispistázni, mert nincs ott ellenõrzõpont. Mi persze böcsületesen átmegyünk jobbra a kis vashídon, továbbra is a [K-] jelen. A templomnál erõs harangozásba kezdenek. Jó ez a nyugodt, csendes kertvárosi élet. Balra hagyjuk el a templomkertet, majd ismét az utcákat járjuk, figyelve a jelzést. Ahol a [K+] visszaköt, hátranézek: Egyetlen árva kispistázó jön abból az irányból. Ez elég jó arány. Mielõtt bekanyarodnánk a Remete-szurdok felé vezetõ utcába, meglátjuk a pontõrt, aki egy vasajtóval lezárt, beton építményt használ asztalként.

1. ellenõrzõpont, Remete-szurdok.

A szurdokot elérve levetem a kiskabátomat, mert nemsokára brutál emelkedõ lesz. Elõbb azonban végigsétálunk a patakocska mellett, aztán sikkesen átlibbenünk fölötte a másik oldalra. Még azért van annyi sár, hogy kissé nehéz kikászálódni a másik oldalon. A lakótelek melletti emelkedõ a bemelegítés, aztán jobbra felvágunk az igazira. Idén is jönnek biciklivel szépszámmal. Szimpla hátizsákkal is nehéz felvergõdni, hát még  drótszamárral a válladon. A fennsíkon lélegzethez lehet jutni. Hátranézek; Vilmosék még sehol. Hát, én most tovább lépek. Õk a 20-ra jöttek a holnapi Bia 25 miatt, de nekem még ott kezdõdik a tánc, ahol õk befejezik, no meg Dömösrõl is haza kell majd keveredni valahogy. Hosszan nyomom, monotonon. Néha félrehúzódok egy cangás elöl, csak ez változtat lépéseim ütemén. Kellemes idõ van, élvezem a gyaloglást a szabad levegõn. Némelyik fán a fehér muflon jelzés van, errõl a BUDAI 50 jut eszembe. Egy régi irtást kerül az út, aztán ismét be az erdõbe. A levéltelen fák közt már látni a házakat. Nagykovácsi egészen felhúzódott az erdõ széléig. Néhol átfolyások vannak, elég körülményes kikerülni a szegélyezõ aljnövényzet miatt. Két biciklis jön; az egyik két keréken, a másik két lábon ragad bele a sárba. Elhagyom a Muflon itatót. Kihaltnak látszik, senki nem fogyaszt a kerthelyiségben. A Zsíros-hegyi turistaház maradványai elõtt érek ki a fényözönre, aztán tovább megyek Nagykovácsi irányába. Persze nem megyek le, hanem jobbra kanyarodok a [K-] jelzéssel. Rövid séta egy árnyasban, aztán emelkedõ egy fenyõfákkal övezett, vakító murváson. Amint enyhül az emelkedõ, balra indított S kanyarba kezdek, aminek a végén egy biciklis pecsétel.

2. ellenõrzõpont, Nagyszénás, emlékfal, pihenõ

A jelzett ösvényre  fa dõlt, sokan az emlékfal utáni emelkedõn sorjáznak fölfelé, én inkább megküzdök az akadállyal. A Szénáson mindig fúj a szél; most is. Sõt, most metszõ, hideg a szél. Azért gyorsan körbe tekintek; nyugtázom, hogy a Pilis és a Gete még megvannak. Sietve leindulok, remélve, hogy hamarosan szélárnyékba kerülök. Gyorsan eljutok a turistajelzésekkel ékített, magányos fához, amelytõl jobbra meredeken visz le az út Piliscsabára. A sudár szálfák, a völgykatlanok, a sziklák nyújtotta látvány szép, de már elegem van ebbõl a lejtõbõl. Egy vadkerítés felsõ felfüggesztésû ajtaján bújok ki. Jó nehéz. Ha nem vigyáz az ember, néhány ujjperce bánhatja az óvatlanságát. Még egy nagy menet szintben, aztán kiérek egy szilárd burkolatú útra. Erõs kipufogó hang hallatszik. Pár pillanat múlva ott terem két cross motoros. Egy túrázó nem elég fürgén húzódik félre, és az egyik motoros kioktatja az etikettre, miközben a gázkart rángatja rendületlenül. Amikor végre odébbállnak, csend és irdatlan benzinbûz marad mögöttük. Elõször egy ipartelep mellett, majd csabai utcákon vezet keresztül a [K-]. Egy temetõt mellõzök, aztán egy fõutat keresztezek. A vasútállomáshoz érve látom, hogy a túrázók egy csoportja a felüljáró igénybevételével kel át a síneken. Egy pillanatig én is úgy gondolom, hogy felmegyek, de nem visz rá a lélek. Vonatnak se híre, se hamva. Azért jó indiánként a sínek mindkét irányába távhallgatok, mielõtt átpucolnék a túloldalra. A szemben lévõ fasort veszem célba, azon kaptatok föl, hogy aztán jobbra fordulva, hosszú, elnyújtott lejtõn sétáljak le a következõ ponthoz.

3. ellenõrzõpont, Klotildliget, Liget bisztró.

Meglepõen sokan fejezik itt be; mindenki zsíros kenyerekkel szaladgál. A büfébe nem lehet bejutni, annyian vannak. Én nem is akarok bemenni. Elõveszek egy szelet csokit, majd a hozott málnaszörppel fogom leöblíteni. Ahogy kimegyek a kapun, balra fordulok a [P+] jelzésen. Egy sarokkerítésnél jobbra, aztán nemsokára balra fordulok. Innen már erdõbe vezet az emelkedõs mélyút. Az elsõ adandó alkalommal átváltok a [P-] jelzésre; késõbb a [S-] is becsatlakozik. Kiérek az erdõbõl. Az itiner szerint innen le kell menni a régi [P-] jelzésen Pilisszántóra, hogy aztán a fõútján fel kelljen kapaszkodni a Kõfaragókhoz, és innen balra be az erdõbe. Én úgy döntök, hogy az új [P-] jelzésen megyek, mintha visszafelé mennék a PIROS 85-ön. Erre utaltam a beszámoló elején a "Kicsit másképp" megjegyzéssel. Arra vagyok kíváncsi, hogy visszafele is kiismerem é magam a sokszor félrevezetõ [P-] jelzések kavalkádjában. Ennek szellemében elindulok a nagy sárga táblákkal jelölt gázpásztán. A kerítés melletti dzsindzsásban, ahol a tulajdonképpeni [P-; S-] ösvény vezet, ott nem tudnék menni, mert már kb. egy éve visszahódította a természet. Jó hosszan megyek a pásztán, amíg visszatalálok az  erdõbõl kijövõ [P-; S-] jelekre. Itt jobbra felvágok egy erõs emelkedõn, aztán elnyújtott bal kanyarba kezdek. Amikor kiegyenesedik az út, elkezdem fogyasztani azt a Csévi-nyereg felé. Szembe jön velem egy fiatal pár. Kérdezik, hogy merre van Pilisszentkereszt. - Pont ellenkezõleg - válaszolom. Arra, amerre én megyek. Kiderül, hogy a túra Klotildliget-Dömös résztávját csinálják, és, hogy már másfél órája kóvályognak a [P-] jelzések útvesztõjében. A bibi ott van, hogy Pilisszántó felvégén három út fut össze; ebbõl kettõ az új [P-] két iránya, a harmadik a régi [P-]. Õk a régi [P-] jelzésen mentek fel és fordultak balra az új [P-] jelen, ahelyett, hogy tovább mentek volna még vagy 150-200 m-t a Pilisszentkereszt felé vezetõ mûúton, és az út bal oldalán, az erdõbe bevezetõ utat keresték volna, ami szintén [P-] jelzéssel van ellátva. Ha egészen véletlenül nem találkoznak velem, azon vették volna észre magukat, hogy oda lukadnak ki, a semmi jelzésre, a gázpásztára. Most visszafelé jönnek velem a Csévi-nyereg irányába, amerrõl jöttek. Már esélytelen, hogy szintidõn belül maradjanak, ezért el is engedik a témát. Amint vizuális kontaktusba kerülünk Szántóval, köszönik a kalauzolást és lemennek egy jelzetlen úton. Én küzdök tovább a hullámvasút vonalvezetésû [P-] mentén. Még itt is van úgy, hogy kétfelé ágazik a [P-]. Néha meg is kell állnom morfondírozni egy pár másodpercre. Egy nagyobb emelkedõ után végre felérek a jól ismert murvás útra és lefelé tartok a szántói felvég felé. Amikor kiérek az országútra, balra fordulok és az út szélén megyek fölfelé. Egy kicsit feljebb van a balos beugró az erdõbe annál, mint ahogy az emlékeimben élt. A [P-] helyett csak fehér négyzetek vannak a fán. Biztos most újítják fel a jeleket, de errõl sehol nem lehetett hallani egy mukkot sem; aki most van elõször ezen a túrán az többszörös szívási lehetõséggel szembesül. Besuttyanok az erdõbe és tovább gyûröm a mélyút emelkedõjén. Igyekszek túl lenni rajta, mert tudom, hogy mindjárt itt a Szántói-nyereg és azon átbukva már lefelé siethetek a Vörös-földeken Szentkereszt felé. Mielõtt kiérnék a mûútra komoly sárral kell megküzdenem a temetõ mellett. Egy nagy hókupacba lábnyomnyi ösvényt tapostak a bakancsok. A kerítésen túl éppen temetés folyik. Rezes banda búcsúztatja az elhunytat. Szépen fújják; a kontrát önkéntelenül magam elé brummogom. A zenébõl ítélve szlovák nemzetiségû lehet az eltávozott. Ezek után még jobban örülök annak, hogy egy ilyen gyönyörû tavaszi napon a szabadban haraphatom a levegõt. Lecsattogok majdnem a pomázi mûút keresztezõdéséig, hogy a kis fahídon átmenjek a vendéglõbe.

4. ellenõrzõpont, Pilisszentkereszt, Emma vendéglõ.

Természetesen most is a húslevest választom ellátmányként  a sör vagy az üdítõ helyett. A szerény levesbetét miatt semmi perc alatt végzek a lével. Pólóra vetkõzök és kézbe veszek egy energiaitalt. Eléggé elcsigázott a Csévi-nyereg felé tett nagypistázás. Keresztezem a mûutat, és az erõsen emelkedõ, szilárd burkolatú utcán folytatom utam továbbra is a [P-] jelzésen. Az erdõben, fõleg a kitettebb helyeken, már elég jól megszikkadt a sár; a Fagyos katonához közelítve azonban avarral takart, süppedõs dagonyán kell átkelni. Arra számítok, hogy fentebb, az út meredeksége miatt jobban el tudott folyni a víz és nem lesz akkora sár. Hát, már megint nagyot tévedek. Az árokszerû út legnagyobb részén csak a peremen lehet araszolni, de ott meg visszafog az aljnövényzet. Alaposan kifáradok, mire már látszanak az üdülõk. Idefönt se könnyû haladni, letaposott havon csúszkálok. A kerítés mellett, ahol nem taposták le, még tartja magát a húsz centis hó. Mellõzöm a réteses bódét, és átvágok a túloldalra.

5. ellenõrzõpont, Dobogókõ, Turistamúzeum.

Lenézek a tornác padlójára, de most nem látok ásványvizes palackokat. Nem baj, innen már kibírom a pár korty saját itókámmal. Továbbsietek, mert most már fázom. Idefent jegelve több fokkal hidegebb van, mint lent. Nem akarok megint öltözködni, így pólóban vágok neki a Téry útnak, most már végig a [P-] jelzésen. Állig felöltözött emberek nézelõdnek az egyik kilátó-teraszon. Hol letaposott havon, hol sáron csúszkálok lefelé majdnem a Tost-szikláig. Az oda vezetõ egyenes szakaszon szembe jönnek velem a Júlia-pihenõ pontõrei. Röptében pecsételnek. Most nincs se nyalóka, se cukorka, se almagerezd, csak á Dieu van. A sziklától lefelé már elég extrém a lefelé haladás.

6. ellenõrzõpont, Júlia-pihenõ.

A kis falépcsõ fokai majdnem teljesen el vannak tömõdve sárral, alig tudok lebotorkálni rajta. A Szakó-nyereg után se sokkal jobb a helyzet sár tekintetében. A mûút elõtt hirtelen meredek lesz az ösvény, megcsúszok, elkapok egy karót és jól hanyatt rántom magam. Na, bravó! Jó sáros lett a nadrágom ülepe. Remélem így is fel fognak engedni Dömösön a buszra, mert visszafelé már nem bírnám ki gyalog. A következõ lankánál megdöbbenek; teljesen tarra vágták a hegyoldalt, esetleg egy-két jellegfát hagytak meg. Mehetsz, amerre látsz, mert a fákkal együtt a jelzéseket is kivágták. Megint keresztezek egy mûutat; jobbra nézek, az erdész kopjafája még megvan. A fenyvesbõl kiérek egy tisztásra, balra le kell menni az útra. Balról még egy tisztás, aztán be az erdõbe, hogy a nem létezõ hídon átmenjek a magas szürke fák közé. Lefelé kanyargok az avarszõnyegen, számítva az alul megbúvó kövekre. Már a túra végén járok, kibukkanok az erdõbõl, a temetõ átmászójához sietek. A létráról kiszúrok egy kék kutat. Oda megyek, hogy lemossam a kezemre száradt sarat és, hogy igyak egy kicsit. Hát persze, ha folyna belõle a víz. A sikátorból kiérek a fõútra. Most már nem fecsérlem az idõt kútkeresésre, rástartolok a templom mögötti kocsmára, ahol a cél van. Az oklevél és kitûzõ átvétele után még elérném a buszt, de nem állok sorba az egymillió ember után, inkább feljebb megyek egy megállóval, ami egy kilométerre van a céltól. Leülök a megállóhoz közeli padra, eszegetek, majd rendezgetem a papírokat. Ekkor észreveszem, hogy a kib...ott Budapest kupás füzetet elfelejtettem lepecsételtetni. Hogy az a ... Futás vissza a célba, pecsételtetés. Közben a célhoz közeli megállóban kétszer annyi ember gyûlt össze, mint egy órája. Kénytelen vagyok ismét feljebb menni egy megállóval, mert állva nem bírnám ki a másfél órás busz utat. Ahogy visszaérek, tíz percen belül jön is a busz. Összesen hárman szállunk fel rá, válogatni lehet az ülõhelyek közül. A következõ megállónál - ki tudja miért - húsz percen keresztül szállnak föl a buszra az emberek...

Ottorino.

 
 
bartsteinTúra éve: 20102010.03.22 17:06:51
megnéz bartstein összes beszámolója

Ez már a negyedik Téry, amin részt vettem. Elõször 2006-ban csak féltávig jutottunk másodmagammal. 2007-ben kimaradt. Aztán 2008-ban és 2009-ben már az 50-es távot teljesítettük, kerékpárral.

Idén is bringával vágtunk neki, de ebben az évben kissé rendhagyóra sikerült a Téry, mivel a Zsíros-hegy után egy DINPI-s parkõr várt ránk a Nagy-szénás elõtt. Hosszas eszmecsere - és tekintélyes összegû bírság kilátásba helyezése - után úgy döntöttünk, hogy a szénási EP-t kihagyjuk és a Zsíros-hegyrõl keresünk egy utat lefelé. Ezen Pilisszentivánra leérve a piros jelzésen tekertünk el a Kopár Csárdáig, majd onnan legurultunk Piliscsabára és itt becsekkoltunk a 4. EP-n.

Piliscsabától Dömösig már végig a kijelölt útvonalon tudtunk haladni, nagyjából a korábbi túrákon megszokott terepviszonyok mellett (kis hó, sok sár). 

(Dömösrõl vissza Budapestre a Királykúti-nyeregbe visszamászva, majd Dömörkapu és Szentendre felé legurulva jöttünk vissza.)

A jövõre nézve a rendezõségnek négy alternatívája maradt a Téry 50 MTB tekintetében: 

1. Nem tesz semmit és változatla formában írja ki a jövõben is a túrát, a DINPI-vel történõ elõzetes egyeztetés nélkül - ez véleményem szerint nem lehet opció, már csak azért sem, mert tudtommal a szervezõk felelõssége a túra megrendezéséhez kapcsolódó engedélyek megszerzése. (Épp ezért az indulókra esetlegesen kirótt bírságokat joggal postázhatja bárki tovább a szervezõk felé.)

2. Ideiglenes áthaladási engedélyt kér a DNPI-tõl a túra napjára, kizárólag az érvényes nevezéssel rendelkezõ kerékpárosok számára - ideális eset ez lenne, de erre az esély igencsak korlátozott. De az is igaz, hogy a kerékpáros indulók létszáma is igen korlátozott és ellenõrizni is nagyon egyszerû lenne.

3. Az MTB-s útvonalat megváltoztatja oly módon, hogy az elkerülje a szigorúan védett nagy-szénási területet - ez elfogadható kompromisszum lehet

4. Nem írja ki a jövõben a kerékpáros távot - nyilvánvalóan a szervezõk oldaláról a legkényelmesebb megoldás, remélhetõleg nem ez fog történni

 
 
nagypapaTúra éve: 20102010.03.22 16:32:29
megnéz nagypapa összes beszámolója

   Téry 50


   2010


   Konzervativ Tipus (a továbbiakban és az egyszerûség kedvéért KT) komoran nézett maga elé. Péntek reggel volt, KT vidéki rezidenciájára készült utazni.  Kinn a réteken már harsogott a tavasz és KT idejében óhajtott hozzáfogni a nélkülözhetetlen idénymunkákhoz. Könnyedén felemelte a heverõ betétjét, majd a kis fejpárnát fogta meg, hogy befejezze a rendcsinálást. A 25 dekás párna azonban váratlanul nehéznek bizonyult. KT azt a kinos érzést tapasztalta, amit a  szaknyelv derékzsábának, a köznyelv pedig hexensussznak (der Hexenschuss) nevez. KT majdnem elsirta magát, mert tudta, hogy összeomlott gondosan felépitett programja. Ilyen derékkal nem lehet fát vágni, talicskázni és ami még szomorúbb, veszélybe látszott kerülni a következõ hétre esedékes Téry 50. KT, mint neve mutatja, módszeres ember volt. A megszokott helyeken itta a kávéját, vásárolta újságait, a könyveket, térképeket. Bejáratott útjai, közlekedési eszközei, szakboltjai voltak. Ismerte a postásokat, a pénztárosokat, kapusokat, alkalmazottakat. Az átkosban pult alól kapta a tiltott irodalmat, Irénke, Misi, Janika megvitatta vele az aktuális eseményeket. Erzsike odáig ment, hogy egy napra kölcsönadta a Der Spiegel legfrissebb számát "csak holnapra hozza vissza" - tette hozzá. Egyszerûen elképzelni sem lehet azt a rengeteg szabályozott dolgot, ami folyamatosan szegélyezte KT életét. Sajnos, a szép új világban minden tönkrement, nem lehet a megszokott boltokban inget, nyakkendõt, kalapot, szárazelemet vásárolni. Most pedig, frissen, itt van ez a nevetséges szerencsétlenség. A fekete elsõ negyedévben eddig is kimaradt három hagyományos túra, teljesen felborult KT megszokott, bejáratott élete. Mi várható vagy mi nem várható még?


   Három nap telt el. KT óvatosan járkált és hajlongott. Igyekezett úgy mozogni, mint ahogy a gyakorlott zongoraszállitók szokták. Este óvatos sétákat tett a parkban és érezte, hogy a gyaloglás jótékonyan masszirozza a keresztcsontját. Lakásában ülve mentõöv után nézett és a telefonzsinór alakjában fel is fedezte a segitséget. Ezután tárcsázta az ismert sportember (egykori maratoni futó, kajakozó, súlyemelõ, nem egyszer az év teljesitménytúrázója cim birtokosa, stb.) számát és ezt kérdezte: "Mondd, Béla, lehet ilyen derékkal Téryre menni?" "Abszolut! Természetesen, pont ezt kell tenni" - hangzott, a nem mellékesen természetgyógyászattal is foglalkozó szakember válasza. Igy történt, hogy amikor KT megjelent a Hûvösvölgyben, a Téry rajtjánál és megpillantotta Molnár Gábor toronyszerû alakját, tudta, hogy minden rendbe jött, élete visszafutott a konzervativ sinekre és a dolgok a megszokott módon fognak történni. Ez a dolgozat ennek elõnyeirõl és esetleges hátrányairól fog szólni, az itéletet az olvasóra bizza.


   Valamivel tovább egyszerûsödik a beszámoló, ha bevallom, hogy én bújtam bele KT jelmezébe. Igy nem kell magyaráznom, hogy miért örültem a rajtnál a Solymár-Benedek duónak, Török Ákosnak, A&B rendezõ hölgyeknek és last but not least a háttérben álló Mészáros fõrendezõnek. Ezek az emberek ismernek engem, tudják a nyavalyáimat, pontos kérdéseket tesznek fel. Lehet, hogy ingyen kapok drága nevezési lapot (most nem kaptam) és valahol - gratis - egy pohár vörösbort vagy sört (most nem kaptam). Mindez azonban belefér az állandóság kereteibe és nagy nyugalommal tölt el. Az is belefér, hogy Molnár Gábor nem emlékszik arra, hogy mirõl faggatott itt és ugyanekkor, csak éppen egy évvel korábban. Elég, ha én emlékszem és utalok a Columbotol tanult kifejezésre, miszerint amit egyszer mond, azt felhasználhatom ellene. Családias a levegõ, otthon vagyok.


   Béla bácsi, természetesen, jó félórája elment. Ez sem lep meg, vannak örök jelenségek, akár egy órával korábban is elhúzhatta volna a csikot. Az adminisztráció végeztével én is elindulok. (7:15) Viszonylag korán kezdtem, mert nem tudtam, hogyan fogok haladni és nem akartam az alkonyra maradni. Az atmoszféra kiváló és a talajra sem lehet kifogás, kevés a süppedõsebb rész, sár csak néha-néha fordul elõ. Városi környezetben kanyargunk a szokott módon, annyi csak az újdonság, hogy az elsõ ellenõrzõ pontnál tavaly még ott lévõ autóroncsot elvitték. Konzervativ pontõrünk tudatja, hogy családi okok miatt ma már nem találkozunk többé. Jó, majd egy év múlva. (8:05)


   A szurdokban hóvirágfoltokat látunk, keltike az idén még nincs. Átkelek a patakon, ügyetlenségem miatt két lépést a sekély vizben tettem meg, minden következmény nélkül. Az idõnkint lágyabb, de nem mély talajon, különösebb esemény nélkül megyek a következõ ellenõrzõ pontig.  (9:45) Ott megakadunk, vagy nyolcan lehetünk és az elsõ ember nem mozdul. Vajon mirõl folyik a tárgyalás? Esetleg egy köteg füzetet bélyegeznek? Aztán kikanyarodik a túratársunk és kerékpárjával visszafelé indul. Örültem, hogy vége az ácsorgásnak és nem fogtam fel, hogy a kerékpárosok kitiltásáról van szó a Nagy-Szénás védett területérõl. Mások mondták, akik mögöttem jöttek, hogy negyven kerékpáros is összejött az akadályoztatás miatt, dehát nem én vagyok az illetékes a történet elmesélésére, meg arra, hogy mihez kezdtek ezután.


   Nehéz jósolgatni. Otthon még azt hittem, hogy a Kõris-völgyben nagy sár lesz. Ehhez képest nem panaszkodhattam, volt már sokkal rosszabb is. Most még talán a rossz szót sem használnám, inkább azt mondanám, hogy az évszaknak megfelelõ volt a talaj állapota. Tavaly viszont szebb volt a hóvirágmezõ. A figyelmemet egy diákméretû fiatalember kötötte le, aki a bükkös rész közepe táján, a hosszabb egyenest követõ S-kanyarban szenzációsan futott lefelé. Repült, azt lehetett mondani. Egy perc sem telt el, már messze járt. Ez az, aminek élemedett korunkban búcsút kell mondani. A hosszú, egyenes völgyet a nehéz lengõ kapu zárja le. Igaza van Ottorinonak, nem kell kapdosni, mert becsipheti a karunkat. Kikanyargunk a betonútra és belebotlunk a magyar településeket jelzõ szemétkupacokba. Egy pillantás következik balra, felfelé a régóta beharangozott lakótelep irányába. Néhány év után most mintha pár házzal többet látnánk a dombtetõn. Érdekes lenne tudni, hogy a - nyilván - szépnevû lakótelep, pardon park, lakói ki tudják-e védeni a tetõn fújó szelet. Évszázaddal korábban még tudták, hogy nem lehet mindenhová épitkezni. Az Isten- és Svábhegy beépülése mutatja a helyzet romlását. Kifûthetetlen lakások elkeseredett lakói tudnak mondani errõl egyet s mást.


   Piliscsaba. Az ügyesek hamar elhúznak jobbfelé, én maradok a K-n, majd átmegyek a vasúti felüljáron és irány a csodálatos fenyõfasor, fel, a Szent István-útig. A székelykapu alja még most is kormos. Megnézem a református templom házszámát (55), hogy találós kérdést gyártsak belõle kollégáim számára. A Ligethez szinte egyszerre érek a piros luxusvonattal. Az új kocsik forgalomba állitásánál hatalmas tisztasági kampány alakult ki, jelenleg az egyik kocsiban zárva van a WC. Át lehet szállni a másik kocsiba, ott pedig a tartály borult rá az ülõkére, szóval egy átlagos anya, egy átlagos gyerekkel, átlagos életfunkciók mellett problémákkal szembesül. Unokám adja a témát.


   Itt a Liget. (11:52) Nem sok öröm van benne. Az ismerõsöknek ugyan lehet örülni, de a büfé kiszolgálási sebességének egyáltalán nem. Magányos fiatalember birkózik a túl nagy feladattal. Korábbi évekkel ellentétben el is döntöm, hogy nem állok sorba, húsz kilométer után még nem szabad elpusztulni. Mások is gondolkoztak igy. Leültem a sarokba, elmajszoltam egy banánt egy kiflivel, s a folyadékfelvételt Pilisszántóra ütemeztem. Hamar fel is keltem és indultam a magánerdõ mellett. A szaporodó telkek elég szépen felhúzódtak már a P+ - hez. A végsõ balforduló bizonytalan jelzése némelyeket megtévesztett, de ezután nincs tájékozódási gond.


   A P+ hamarosan végetér. Nem is volt sár, pedig vártam. Iluska-forrás után bejõn a PS, azon megyünk tovább. A bal oldali kerités megött a vadgazdálkodás jelei látszanak. Ezután jön a mostanában felhúzott sorompó és a megszokott pocsolya. Konzervativ örömök. Kiérünk a nyilt területre és a PS  derékszögben elmegy balfelé. Mivel a tavalyi P85 túrán láttuk, hogy a kerités mellett kialakult éktelen gaz miatt az ösvényt párhuzamosan odébb vitték, csak futó pillantást vetek arrafelé. Nem látom a jelzés folytatását, de nem érdekel, mert ugyebár nem a Piros, hanem a Téry túrán vagyunk. Ezt a túrát azért hivják igy, mert az egykori Téry-utat követi. Annak vonala pedig nem balra fordul, hanem jobbra, majd hamarosan derékszögben balra, egyenesen Pilisszántó felé. Nagy bölcsességemet megosztom az utánam jövõ három sporttárssal, õk azonban felkészültek az itinerbõl, ezért elutasitják a haladás irányára vonatkozó javaslatomat. Nem erõsködöm, ha figyelnek, úgyis eljutnak a kõcsiszolóhoz, legfeljebb jó negyedórával késõbb és persze nem a hagyományos Téry úton. Rendbe kellene már hozni a szöveget, mondja konzervativ, Téry-tisztelõ lelkem. Mindig bolyong itt néhány útvonalkövetõ, de tájékozatlan sporttárs, és a bizonytalankodás idõt emészt fel. Én intek a törvénytisztelõ embereknek, és megyek a sokszor bejárt úton. Annyi zavar csupán, hogy a szöveghez ragaszkodó társaim joggal néznek vén gazembernek, aki nemhogy kispistázik, de másokat is rossz útra akar csábitani. Bizony igaz a mostani szólás-mondás: Nemcsak becsületesnek kell lenni, annak is kell látszani. Én nem látszom annak. Marton4 kedvéért megjegyzem, hogy már Szókratészt is azzal vádolták, hogy megrontja az ifjúságot. Bizony, bizony. A falu felé vivõ hosszú egyenesen visszanézve üres a világ, az emberek a Táloki-erdõ irányába mennek. Mondhatnám, hogy érvényes a paralelogramma szabály, csakhogy ez nem igazi téglalap, görbült a tér és ezt idõvel fizetjük meg.


   Hosszadalmas lelkizés helyett igyekszem a várható örömökre gondolni. Egy régi, téli túrán fedeztem fel a falu fõutcájára forduláskor, a sarkon lévõ vendéglátóipari üzemegységet, amelynek különféle neve volt. Nevezzük sörözõnek. Nyitva van, bemegyek, csapolt sör után érdeklõdöm. Van. Jó sör van. Leülök néhány törzsvendég mellé és szerény szilárd táplálékomat eme folyadékkal kisérem. Tiz perc múlva kilépek és felfelé megyek a fõutcán, amint irva van a konzervativ itinerben és amit kereshetnek a "tisztességes" túrázók. Ahogy átnézek a másik oldalra azt látom, hogy Rácz Frigyes igyekszik másodmagával felfelé. Aha, Frici sem a 6:20-assal jött, tudja a járást. Korábbi, virtuális depresszióm oldódik. Megszaporázom a lépéseimet, utolérem õket és a kölcsönös üdvözlés és örvendezés után meghallgatom szegény Frici panaszát arról, hogy itt nem lehet sört kapni. Hát éppen lehet - mondom - csak tudni kell hol keressük. Ne keseredjetek el - mondom -, az emelkedõn van a "lépcsõs" kocsma, ott majd lesz. Friciék bemennek, én tovább lépkedek felfelé. Jó ötven méter után visszanézek, egyikük kinn van az utcán, majd ismét eltûnik. Mi van? A megfejtés késõbbre marad: csak málnaszörp volt kapható. Elég lehangoló tény annak a számára, aki másról álmodott.


   Elõtte azonban még felfelé tartok. Itt az autóbuszforduló, meg a sebtében kijelölt autóparkoló az emlékhely látogatói számára. Most éppen 22 autó parkol benne. Annyival tartozom gazemberségemnek, hogy megállapitsam: ott áll a Pilisszántó végét jelzõ tábla. Aki az itiner szerint érkezik, az a táblától feljebb éri el az utat, tehát az eligazitás szövegével ellentétben, nem fog átmenni a falun. Hogy mit fog tenni, az a képzeletére van bizva.  Ahogy más beszámolókat olvasok, kis fejtörésre van szükség. Nem világosak a jobbra-balra fordulások utasitásai. Tragédia, persze, nem történik, ha valaki vár egy kicsit, majd jön egy tájékozott egyén. A nyergen túl ott a rét. Eszembe jut, hogy illene hazaszólni, hogy élek és hol élek. A térerõ itt kiváló, a ragyogó napsütésben azonban nem látom jól a telefon kijelzõjét. Egy fiatal hölgy segit ki a nyomoromból. A rétrõl egy maradék hófolt mellett megyünk le a temetõhöz. Ha télen hófúvás van, akkor szinte derékig tud érni a hó a sarokban. Végül itt vagyunk Mlynkiben, az Emmánál. (14:18)


   Üdvözletek, bélyegzés, étkezési jegy átvétele. János a terem közepén viszi a szót és dirigálja a személyzetet. Jól teszi, mert az engem közben megelõzõ Ráczék jó ideje várják a kiváló levest. Mészáros maga "kézbesiti" a tányérokat, kezdõdik a táplálkozás. Nem sok idõt töltök itt, szemem elõtt a dobogókõi almás sütemények lebegnek. Mondanom sem kell, hogy Frici is szóbahozza ezt a készitményt. (Bõvebben a tavalyi Pilis 50-nél.) Küldemény most nincs, a múzeumigazgató úr nem kap (tõlünk) ajándékot. Irány a Fagyos katona.


   Mint várható volt, visszamegyünk a télbe. Növekszik a nedvesség, megjelenik a sár, majd a S-t elérve vegyesen jelenik meg a hó, jég, viz és sár. Lépkedünk, taposunk, caplatunk, ugrálunk, az eredmény a dobogókõi tetõ. Ádám úr éppen nincs a múzeumnál, ezért elõször a büfét keresem fel. A tea, forralt bor szokásosan kiváló, a zsiros kenyeret nem lehet elrontani. Pompás az élet itt, a hegytetõn. Vili jókedvû és megállapitom, hogy az ifjú hölgy ráncolni is tudja a homlokát. Hát igen, mire felnövünk már gondjaink is lehetnek. Az élet negyedórás élvezése után átmegyek a múzeumba bélyegezni. (15:45) Emberek vagyunk - mondja az Igazgató Úr. Igaza van, már reggel óta dolgozik.


   Igazi télben megyünk tovább. A gerincen és az észak felé nézõ oldalon biztosan van tiz centis hó mindenféle - érintetlen, letaposott, eljegesedett állapotban, na meg tiszta jég is szép padokban. Egyszer csak vége lesz ennek is - gondolom - s a Jász-hegy hátán nagyjából igazam is van. Rutinosan kerülgetem a sarat, jobbra-balra kilépve. Ebben az állapotban az ember még "vigyáz" a lábbelijére, hogy ne legyen sáros. A túlhajtott finomkodástól azonban megõriz minket a jóságos természet. Mindjárt elmondom hol és hogyan, elõbb azonban, az obeliszk táján szembejönnek kedves mozgó ellenõreink, Cili és Károly, hogy konzervativ lelkünk örülhessen a megszokott, kiszámitható állandóságnak. Fél öt körül járhat az idõ, mozgó a pont, nem irtam fel.


   A Tost-pihenõnél a természet ölbe akar venni minket. Van, aki engedelmesen belezuhan a vastag, folyékony sárba, a konok, lelketlen emberek, mint én, mindenfajta ravaszkodással igyekeznek elkerülni a közeli kapcsolatot. Helyzetünk komplex. Én már lemondtam lábbelim õrizgetésérõl, de nem kivántam úgy kinézni, mint az a két, kedves gyermek, akik anyukájukkal szelték át a sártengert. Õk, szerencséjükre, terepszinû öltözéket viseltek, igy a felszedett újabb foltok csak gazdagithatták a textiltervezõ képzeletvilágát. Arra sem vállalkoztam, hogy vagányul lerobogjak a meredek lejtõn, mert nem tudtam, hogy mi rejlik a levélszõnyeg alatt. Emiatt összes érzékszervemet a talpamba ültettem és úgy lépegettem le, a sejtett lépcsõket is felhasználva. Ilyenkor aranyat ér a türelem, hiszen nem fog sokáig tartani az araszolás. Nagy baj, ha ez a kis toporgás veszélyezteti a szintidõt. Azt még nem tudtam, hogy egy kémlelõ szempár figyeli felülrõl a lépéseimet.


   A Szakó-nyeregbõl induló PZ majd P a vártnál kevesebb gondot okoz. Nem mondhatjuk, hogy porzik az út, de úszómedencévé sem válik. Az erdészeti útra ereszkedés sem kellemetlen, mehetünk tovább. Itt következik az újdonság: tarra vágták a bükkerdõt. Aki nem járt még erre, annak gondot jelent, hogy jelzések tûntek el, bár ha jól kinyitja a szemét, észreveheti az elõtte járt emberek nyomait. A környéken ismerõs túrázónak viszont egyenesen új távlatok nyilnak, hiszen élvezheti a tájéknak eddig - az erdõ által eltakart - topográfiáját. Meg is álltam és nézelõdtem a Lukács-árok és a Rám-szakadék irányába. A lejtõ felénél visszafordultam, hogy lássam: miként néz ki a terep az alulról érkezõ számára. Nem tudom megmondani, hogyan néz ki, mert amit láttam, az Részegh Anna sporttársnõ volt, húsz méterrel mögöttem. Õ figyelt engem már a Tost-pihenõtõl és most utólért. Megjelenése rendkivül felvillanyozott, egyáltalán nem számitottam rá. Mint elmondta, Klotildligetnél vett üldözõbe és - természetesen - nem volt kétséges, hogy ledolgozza az útkülönbséget. Ezután a szokásos harmonikázással, egymástól látótávolságban folytattuk az ereszkedést Dömösig, ahová percre pontosan uganúgy értem le, mint tavaly. Jani bácsi nem volt ott, viszont Gyuri bácsi teljes egészségben üldögélt a cukrászdában. (17:45) Örültünk a szerencsének, de csak fékezett mértékben, mert elég sokan érkeztek egymás után a célba.


   A presszóbeli mulatozás után ráébredtem, hogy vége a szép idõknek: most már nem szállhatok fel a buszra a kinyiló középsõ ajtónál. Regisztrálni kell. Odaszögeztem hát magamat a megálló oszlopához, hogy jó rajtkockából induljak neki a jegyváltásnak. Helyezkedésem nem volt száz százalékosnak tekinthetõ, mert néhány dinamikus, öregeket nem tisztelõ egyén elémbe vágott, de nem panaszkodom, igy is sikerült kettõs ülést találni és Anna abban is válogathatott, hogy a társasgépkocsi jobb vagy bal oldalán kiván-e elhelyezkedni. A 880-as busz vezetõje, a tömeg láttán, mentesitõ kocsiért telefonált, ami Leányfalu táján megszabaditott minket a döcögéstõl.


   Szokásosan kellemes, az itiner lezsersége miatt egyeseket megélénkitõ túra volt. Köszönöm a rendezést! Ja, a lezserség is a konzervativ jelleg része. Majdnem elfelejtkeztem, hogy honnan is indultam el. Gyorsan visszabújok KT ruhájába és senki sem fog rámismerni a szürke, unalmas pesti aszfalton.

 
 
biborTúra éve: 20102010.03.22 12:39:25
megnéz bibor összes beszámolója

Téry 50


Hûvösvölgy, nevezésnél néhány ismerõs arc majd még egy kis szöszölés és indulok 7:15kor.Az idõt magam írtam rá, nem foglalkoztak ezzel -sem- különösebben. No mindegy, nyomjuk neki s jónapot:) Az ismerõssé vált kéken sétálgatok,az elsõ rész tiszta nosztalgia:) A templomot körbesétálom, közben megállapítom hogy a plébánián van harapós kutyás tábla. Fura, a papoknak nem szokott kutyája lenni.. na mindegy vissza le, az erdõ elõtt pecsételnek. Vannak akik persze a régi K+/KO-on "tévedtek el"  ide..A szurdokban rengeteg hóvirág virít, talán tényleg itt a tavasz! A hajléktalanos barlangnál kutyaól után jön a húdefelfelé -végû Remete-hegy. Nem tom én ezen mindig örülök ha felérek pedig nem is magas:) Késõbb kapok némi útbaigazítást a  jelzetlen részekre vonatkozóan, remélem nem fogom majd tolnát- tróját- baranyát bejárni:) A Muflon itató zárva van, Zsíros - hegy nyitva tart. Megközelítjük Nagykovácsit, majd a Nagy- Szénást. Odafelé elég a póló, a nap süt ezerrel, a fakó fenyõs talajos rész is jó és végre  szupi idõ van! A pihenõnél vagyis a P/K elágnál itt pecsét sorba, a pontõrök az ismerõsöknek pálinkát is szolgáltatnak..Innen tovább a K-en, néhányan fakultatív megoldásokat választanak.A Nagy- Szénáson vissza a felsõ, a szél elég ahhoz h fázni kezdjek. A jobbos kanyart sikerül benézni, helyette egy gyönyörû kanyargós ösvényt kezdünk el taposni. Frankón lefelé akkor nosza nyomjuk neki!:)  Mikor meglátom a másik oldalról Nagykovácsi házait leesik a tantusz. Vissza, szint, kanyar jobbra. Úgyis azt mondják nincs ez annyi km, hát kicsit hozzápótoltunk:) Egyébként vagy 3 hete voltam erre.. na mindegy. A rendes kerékvágásba visszatérve jobban igyekszek, már amennyire hagyja a bokám..a zokni miatt kidörzsölte a cipõ és elég kellemetlen fájós. Itt -ott szaladgálva elérem P.csabát ahova beérve még látok pár "jobbkéz-szabályt" alkalmazó turistát akik tudnak egy jobb utat Klotildligetig. Sebaj, a K-en útbaejtek egyéni pontot, majd nagyon leragasztgatom a lábam és mint akit kicseréltek:) A pontõrök kint pecsételgetnek a Liget bisztró elõtt, mi bent a ki- ki saját ízlésének megfelelõ -  ínyérevaló frissítést végzi részemrõl citromos sör, talán ez jelzi , hogy itt a tavasz már jobban esik mint a melegítõ tömények: ) Még töltök vizet is és egy rutinosabbal célbavesszük Pilisszántót. A P+  mentén még van néhány õsi sávjelzés is. Ez a szakasz mérsékelten saras de még rendesen léphetõ. A falu elõtt rengeteg kiránduló, hiába a jó idõ sokakat kicsalt a "zöldbe". Pilisszántón a templom melletti cukrászdában újabb egyéni frissítõpont: az év elsõ (2) fagyija. Kényelmesen üldögélve elnyalogatom amíg túratársam elpusztítja a franciakrémesét. Tiszta gasztro- túra lesz a végére:) Vicces, hogy papíron 30nál vagyunk és megvan a 6os átlag . De hagyjuk a papírformát.. elhagyva a helységtáblát hamarosan újra bebújunk az erdõbe és kis nézelõdésre okot adó csak lealapozott jelzések után a néhány megmaradt pirost követjük. Azt, hogy felfelé tartunk nem bánom most jól esik, a lábam se fáj már, nincs semmi nyûgöm:) P.szt. keresztre beérve kapásból egy teljes gyászmenetbe botlunk, pont ekkor mennek a temetõbe papostul- hangszerestül. A sok elegáns fekete nép között a fél lábszárig saras öltözékünkben elég feltünõek vagyunk:) Az Emma vendéglõben újabb pecsételõs pont és lehet választani húsleves- sör között. Több érv is szól utóbbi mellett:) Sokan vagyunk, a bringások is vannak, õket eddig 1 kivétellel nem is láttam. Elkortyolgatva a korsót továbbállunk. Irány Dobogókõ. Az út kezd rosszabbá válni sár- ügyileg. Feljebb van még némi hó, majdnem kapok is belõle egy golyónyit a nyakamba. Szerencsére  rossz célpont vagyok:) Egy pólóban - a  hóban tök jó érzés: )  S mikor feltünnek a kis házikók csak lesek, hogy már itt vagyunk?? Mondhatni alig vettem észre, hogy feljöttem. A büfénél a többség sorbaáll, én inkább megyek pecsétért. Egy kis víz és már csak Dömösre kell legurulni. A  csúcs közelében még javában csúszós hóréteg van ezen inkább óvatoskodok.Az Ilona - pihenõnél a fa- lépcsõfokokat se lehet látni akkora a sár.. hiába ez a meredeken le nem az én mûfajom:) Az utolsó pecsétet begyûjtve immár papíron maradt bõ 5 km. Az itiner szerint- amit megállapítottam , hogy kb. velem egyidõs lehet, esetleg régebbi.. - a Szakó nyeregtõl választhatunk h merre menjen a jónép: a Lukács - árok, a Rám- szakadék vagy a Téry úton.. nem semmi ez a nagy választási szabadság.. Maradok a piroson elvégre Téry túra ez, s kisvártatva csodálkozok a sok ki- be döntött fán. Késõbb pedig azon , hogy gyakorlatilag egy jókora darabon eltüntették az erdõt. Egy fa se maradt  sehol hatalmas foltban. Áh, lassan le is fogják betonozni.. :( Visszatérve a fákhoz, a kellemesen lejtõ úton elõzök, kérdezik mennyi van még hátra, mondom s rálépek egy  kõ szélére, a bokám oldalt a szokásos csontnál sajog. Uhh, no mindegy néhány lépés múlva már jobb. A temetõ elõtti létramászás így kevésbé élvezetes.  A templom ott van már nem messze, kis séta, a buszmegben örvendezek mert pont van még kis idõm a 15:15ösig. A kocsmában (Kisfröccs volt a neve ha jól emlékszek:D ) elérem a célom 14:55kor így 7:40 lett az xx km. Kellemes társalgós, kicsit evõs- ivós, ráérõsebb  túra lett. A szervezést köszönjük Emese..de azon nem múlt én bizony jól éreztem magam: )

 
 
SipiTúra éve: 20102010.03.21 20:47:03
megnéz Sipi összes beszámolója

Téry Ödön 50 emléktúra              2010.03.20.


táv: 48,8 km ,szint: 1360 méter (itiner szerint)

rajt: 7,50       cél: 14,22                     menetidõ: 6 óra 32 perc (7,47 km/h)

Erre a hétvégére ezt a klasszikus túrát néztem ki ,ami logisztikailag nem tûnt könnyûnek ,de vonalvezetése határozottan tetszett .A múlt hétvégi hó és sár- dagonya után a talajviszonyok is némiképp jobbnak igérkeztek ,ezért tempós átlagot terveztem elsõ indulásom ellenére. A Beax Maxis tapasztalatokból okulva ,elõzõleg telefonon érdeklõdtem T.Ákosnál ,útvonal jelzések ,csomagszállítás stb. után ,hogy ne érjen meglepetés ! Nem is ért ....,csomagszállítás nem lesz , a túra féltávig az Országos kék sávon megy (ezt nagyrészt ismertem is ,egy rövid szakasz kivételével ) ,ezt a 23 km -t el is intézték az itinerben egy mondattal ,majd rövid jelzetlen szakasz következik , "természetesen" szalagozás nélkül ,utána piros kereszt és lényegében piros sáv a célig  ! Ezen információk tudatában átnéztem a térképet ,elõzetesen tényleg nem tûnt túl bonyolultnak az útvonal , látván a sok depozási helyet ,kocsma ,ivókút van útközben ,így  nagy csomagot sem terveztem,csak a legszükségesebbeket.Egy liter izotóniás gyümölcslé ,fél liter víz ,banán ,magnézium tabletta ,kenõcs ,váltózokni-váltó póló.


242-es rajtszámmal indultam ,nem sokkal a bringások elõtt ,akikkel még találkoztam az út során.A létszámon kicsit meglepõdtem ,és ez még csak az elsõ 50 perc rajtja volt ,nem hittem volna hogy ennyien választják ezt a rendezvényt ezen a szép tavaszi napon ! ?


Laza kocogás a Nagy-rétig ,majd fel az aszfaltos szakaszon a Máriaremetei templomhoz ,onnan tovább a Remete szurdok bejáratáig ,ahol az elsõ ellenõrzõ pont volt (25 perc részidõ)


Itt ért utol egy nagyobb kerékpáros csapat ,és hagyott el ,miközben én is elõzgettem az elõttem lévõ szépszámú túrázót.A Remete szurdokban nem volt nagy sár ,ami meg is lepett ,így aránylag jól lehett haladni .Egészen a végéig ,ahol a patakon átkelve szûk ösvény kezdõdött fel a Remete-hegyre ,itt tanácskozott az összes bringás, akik elõttem mentek ,erõt gyûjtve a patak átkeléshez ,és a meredek hegy megmászásához.  Gyorsan átugrottam a patakon, megelõzve az egész csapatot ,mert tudtam ha elém kerülnek sokáig nem tudok haladni ,a bringát hátukon  cipelõ sporttársaktól.Tempósan felgyalogoltam a Remete-hegyre ,de megizzasztott mint mindig (legutóbb ha jól emlékszem a Hegedûs túrán jártam erre) Ezt követõen igen jól futható ,kellemes erdei szakaszok következtek ,minimális sárral ,csak a Muflon itató környékén akadt egy nagyobb saras rész ,abban meg is merültem bokáig ,viszont utána már nem kellett foglalkoznom cipõm esztétikai állapotával ! Szépen felvitt a kék sáv a Nagyszénásra ,ahol kivételesen nem volt viharos szél ,csak erõs...., viszont gyönyörû panoráma fogadott ,és a 2.-ik ellenõrzõpont: Nagyszénás csúcsa (1 óra 8 perc részidõ)


Tovább a kéken lefelé Piliscsaba irányába ....,kicsit furcsa volt a  környék ! Nemrég jártam erre ,csak fordított irányból a Budai Trappon ,akkor összefüggõ jégkása és hó  nehezítette haladásunkat ,most ahhoz képest nagyon jó körülmények közt túrázhattunk ! Na itt beindultak a kispistázók ,mivel  helyenként szerpentin szerûen megy az ösvény ,levágtak toronyiránt ,nyerve párszáz métereket ....Késõbb az út jellegénél fogva megszûnt a "tájékozódási futás" ,egyhangú egyenes szakasz vezetett Piliscsaba aszfaltos külterületére.Itt már átváltottam gyaloglásra ,csatlakozva néhány kedves túratárshoz ,egyrészt jól esett már gyalogolni a sok futás után ,másrészt lövésem nem volt merre kell menni ,hol az átjáró a jelzetlen szakaszon. Közben találkoztam Biborral is ,akivel röviden megbeszéltük a Beac Maxis rendezés sajátosságait ,majd elment vásárolni valamit ,én folytattam tempósan gyalogló  útitársaimmal a túra elsõ felének utolsó párszáz méterét a Klotildligeti "Liget" bisztróhoz ,ahol a 3.-ik ellenõrzõpont ,és a 25 -ös táv rajtja található.(1óra 24 perc részidõ) Elsõ fele a túrának 2 óra 57 perc lett (8,07 km/h)


Vettem egy sört ,és egy zsíroskenyeret ,kicsit beszélgettem ismerõsökkel ,közben befutott Bibor is ,kb. 10 percet depoztam az egyre nagyobb számban rajtoló rövidtávosok között. Majd elindultam a piros kereszten Pilisszántó irányába ,elõzgetve a  25 km-es túrán induló tömegeket.  Érdekes társaságok ballagtak ,egyre többek kezében láttam üveges sört ,meg-meghúzva a jóféle nedüt ,ami persze nem lenne baj (én is sörrel frissítek ha tehetem) ,kérdés hogy ennyire megszomjaztak 6-800 méterrel a rajt után.....,remélhetõleg a göngyölegek nem az útszéli erdõben végzik szétdobálva ! ?  A piros sávot elérve még kocogtam egy darabig ,de beérve pár ismerõs túrázót, inkább gyalogolva-beszélgetve tettük meg a hátralévõ részt Pilisszántóig. Betértünk egy cukrászdába ,hagyományos frissítõpontként ajánlották (sokadik teljesítésük a sporttársaknak) ,ismerik a környéket ....,süteményt nem akartam enni a beigért leves elõtt ,így elmajszoltam idén elõsször egy fagyit. Következett a nagy ,hosszú aszfaltút a falu közepén ,erõs emelkedõvel ,kezdett megviselni a meleg ,itt már végig gyalogoltam. Késõbb ismerõs útvonal a Piros85 és más túrák útvonala ,csak fordítva.Pilisszentkereszt határában  a temetõ melletti ösvényen már nagy volt a sár ,és némi hó is akadt ! Végig a falu fõutcáján el egészen az úgynevezett Felsõ kocsmáig ( Pilis Trapp rajt-célja) ,találgattam hol lehet  a EMMA vendéglõ ( 4.-ik ellenõrzõpont) ....,aztán sréhen balra a sarkon találtatott ,egy igen kultúrált vendéglátóipari egység ,ahol ellátmányként kaptunk csirkehúslevest ,vagy sört -üditõt. Én a levest választottam ,vettem még egy sört hozzá ,gyorsan benyomtam ,mert éreztem nem lesz jó nagyon megülni ,van még némi szint és táv hátra.Egészen magamhoz tértem az evés-ivástól ,az út menti csapnál még megmosakodtam,kortyoltam egy kis jéghideg vizet,majd felgyalogoltam Dobogókõre .A Fagyoskatonától már szinte összefüggõ hó-latyak borítású út volt ,és a hõmérséklet is legnagyobb örömömre kissé visszaesett ,már nagyon melegem volt lejjebb !  Dobogókõ - Turista Múzeum- (5.-ik ellenõrzõpont) 2 óra 28 perc (2 utóbbi táv részideje )


Elég sokan mozogtak fenn ,kirándulók ,zarándokok ,népszerû hely lett Dobogókõ újra..., kerülgetni kellett rendesen ,ráadásul tiszta sár-latyak-hó borítású volt  az ösvény,de itt már futottam újra . Rövid pillantás a panorámára ,majd kocogás az Ilona pihenõig ,ahola túra 6.-ik ellenõrzõpontja volt ,egy igen csúszós hegyoldali rész után.(30 perc)


Elviekben a túra és a rendezõ egyesület névadóján ,a Téry úton lett volna kézenfekvõ tovább menni a dömösi célig ,mégis az itinerben 3 féle választási lehetõséget kínálnak fel a Szakó-nyeregtõl: Téry út (piros sáv) , Lukács árok (sárga sáv) , Rám -szakadék (zöld sáv) ? ?Én maradtam a piroson ,szerintem a nagy többség is ,habár itt már elégé  szellõsen voltunk ,a mezõny nagy részét elhagyva. Igazából nem tudom ki az ,aki kockáztat egy Rám-szakadékot ,botorkálással ,láncokkal ,szembe jövõ- kutyát ölbe hozó ,mûkedvelõ-turisták hadával.....? !Arra azért kiváncsi voltam (mivel olvastam télen a Pilis Parkerdõ honlapján lévõ útvonal korlátozást ,ami pont erre a piros szakaszra vonatkozott Dömösig a Szakó-nyeregtõl ,és amit most oldottak fel március közepén) milyen állapotban adták vissza az "erdõgazdálkodás" után ezt a gyönyörû részt ,nos egy helyen a fél hegyoldalt kivágták ,gallyak -ágak össze vissza ,jelzés sem volt értelemszerûen ,csak találomra zúdultam lefelé !


Valamivel több mint fél óra múlva már bent voltam a célban Dömös( 37 perc részidõ) ,3 óra 35 perc a túra második fele (7 km/h) ,írták oklevelem(tetszetõs a kitûzõvel együtt) ,és pecsételték Bp. kupa füzetem. A buszt persze pont lekéstem (negyedkor ment el ,én 22-re érkeztem),így közel 1 órát várhattam a következõre ,de nem volt baj ,addig is zokni és póló csere,egy megérdemelt korsó sör ,beszélgetés a beérkezõ túratársakkal ,hamar elment a várakozási idõ!


Jó kis túra volt ,hangulatos ,kellemes túratársakkal ,kár lett volna kihagyni !  

 


  


    

 
 
pamutmamutTúra éve: 20102010.03.21 09:42:34
megnéz pamutmamut összes beszámolója
Téry Ödön emléktúra 15

Oroszlányból autóval mentünk Dömösre a célba majd onnan busszal Esztergomi átszállással Piliscsabára. A rajtban egy-két ember volt csak rajtunk kívül így gyorsan ment a nevezés. A túra szervezõjével váltottam pár szót mivel elfelejtettem térképet vinni. Mutatta a saját térképén, hogy Piros + -on kezdjük majd áttérünk a piros jelzésre amit egészen Dömösig követünk. Ez elég könnyûnek tûnt. Elindultunk a Piros + emelkedõjén majd nem sokára áttértünk a pirosra és nagyjából 1 óra múlva már Pilisszántón voltunk. Végigmentünk a településen majd a piros jelzésen a kõcsiszolók után jobbra fordultunk. A jelzés itt egy kicsit kopott volt de szerencsére nem tévesztettük el. A jelzés egy bozótos részen kacskaringózott majd egy idõ múlva feltûnt, hogy nem jön senki sem utánunk. Mivel viszont a jelzést folymatosan láttuk nem vettük komolyan ezt a figyelmeztetõ jelet. Egyszer csak egy keresztezõdéshez értünk ahol a piros jel két irányba ágazott. Mi balra mentünk és találkoztunk egy túrázóval. Õ felvilágosított minket, hogy több mint egy órát rossz irányba haladtunk mert ez a piros nem a jó piros. Ez egy régebbi piros és egy bozótos részen gyakorlatilag vége szakad. Így hát visszatértünk Pilisszántóra és befejeztük a túrát. (Elment a kedvünk az egésztõl.)

Eddig azt hittem, hogy ha az ember követ egy jelzést akkor az a jó irányba vezeti. De meg kellett tanulnom, hogy ez nem mindig van így. Sikerült elrontani a szombatunkat. Pár órás gyaloglás, stoppolás után visszatértünk az autóhoz Dömösre és hazamentünk.

Szervezõ hibája:

-          Nem kaptunk térképvázlatot

-          Gyenge itiner

-          Nem figyelmeztettek, hogy a környéken több piros jelzés is található


Jelzésfestõ hibája:

-          Új jelzés festésénél meg kell szüntetni a régi jelet


Amiben mi hibáztunk:

-          Nem volt nálunk térkép és iránytû

-          Nem volt helyismeretünk
 
 
pilisTúra éve: 20102010.03.21 00:28:41
megnéz pilis összes beszámolója

Klasszikus jó túra volt gyönyörûszép idõben. Indításnál nehézséget okozott a nagyobb pénzekbõl való visszaadás. Jó lett volna egy nyugodt, politikamentes pihenés Klotildligeten... Minden kispistásnak ajánljuk a sima kék sávon való beérkezést a kék + helyett. Jó lenne, ha a 25 km-es távra nem csak 10 órától lehetne nevezni. A lap két oldalán egyeztetni kellene a km-t és a szintemelkedést, mert egymást ütik. Örülnénk némi kis módosításnak az oklevelen és a kitûzõn, mert annyi egyforma van már belõlük! De különben gratulálunk a nagyszerû rendezésért!


Köszönet a természetnek a gyönyörû hóvirágmezõkért!


A Budapest-kupa akkor ragyog nagyon szépen, ha a megtett út egyezik a kiírt kilométerrel!


Gratulálunk mindenkinek, aki végigjárta az utat!


                                                                                                               K2


 


 

 
 
 Túra éve: 2009
bükkjáróTúra éve: 20092009.04.14 10:01:22
megnéz bükkjáró összes beszámolója
Téry Ödön emléktúra 50
2009.03.21.
Táv: 48,9 km (kiírás szerint)
Menetidõ: 9ó 10p
Kellemes napos tavaszi idõ volt.

Ezt a túrát egy ideje már kinéztem, mint az elsõ nevében is 50-esnek nevezettet, amit teljesíteni akarok. Mind a két résztávon már jártam, viszont egybe még nem tettem meg. Most úgy indultam, hogy mindenképpen meg akarom csinálni. Külön jó dolog volt, hogy Tesóm jelezte, jönne velem. Õ valamikor már megcsinálta ezt a túrát, én is imerem az útvonalat - eltévedni nem fogunk. Nem is.
8.15-kor indultunk a Hûvösvölgybõl szikrázó napsütésben. Így ketten beszélgetve gyorsabban fogyott az elsõ 5 nem szeretem km a sok betonnal. Végre beértünk a Remete szurdokba. Rövidesen jött a magashegységre emlékeztetõ emelkedõ a hegy tetejéig. Innen kellemes úton jutottunk a Nagy Szénáshoz. Itt-ott bele is kocogtunk. Pilisvörösvár elõtt már kezdtem érezni, hogy az 50-es miatt nehezebb zsák nem tetszik a térdemnek. Laci térdének meg a kocogás nem tetszett. Innen csak gyalogoltunk, de azt tempósan. Sötét elõtt a célba akartunk érni. A Vörösvári x km beton megint nem hiányzott. Megváltás volt az ep, mert tudtam, hogy végre vége van a betonos városnézésnek. Itt kedves ismerõsökkel találkoztam, kicsit beszélgettünk. Õk aznapra végeztek - a rövid távon voltak. Mi fokozott energia bevitellel készültünk az elõttünk levõ 26 km-re - ettünk,ittunk. Plussz bónuszként a zsák is könnyebb lett. Laci térde az emelkedõkön ezután is jelzéseket küldött. Ez Lacit annyira bosszantotta, hogy (csak föl ne tartson) olyan tempót kezdett diktálni (kétbotos rásegítéssel a fájó lábára) az emelkedõkön hogy annál gyorsabban nem is tudtam volna menni. Így gyorsan kb 1,5 óra alatt Pilisszentkeresztre értünk. Itt volt a kaja pont. Érdekes volt, hogy lehetett választani leves, üdítõ és sör között - nem egésszen egy kategóriák. (Egyrészt azt, hogy leves ÉS üdítõ - jobban megtudtam volna érteni. Másrészt az egyik legnagyobb és leghosszabb emelkedõ aljára tenni a kaja pontot szerintem nem a legjobb megoldás, persze lehet hogy csak így lehetett megoldani.) Mi taktikai megfontolásból az üdítõt válaszottuk. Nem voltunk még annyira éhesek, illetve a leves elfogyasztása bár kétség kívül jól esett volna (jól is nézett ki) az izmok lemerevedésével járt volna. Így szinte azonnal folytattuk utunkat. Egy szuszra fel is értünk Dobogókõre. A Matyi büfében kis vízpótlás, pezsgõtabletta feloldása és menet tovább. Az Ilona pihenõ után mi a Lukács árkot választottuk, mint opcionális megoldást (külön rákérdeztünk az utolsó pontnál). Innen már nem siettünk, mivel a buszt nem értük volna el, a következõhöz meg elég volt kényelmesen menni. Végül fél 17.25-kor állt meg a stopper. A célban oklevél, kitûzõ és a megállapítás várt, hogy egész jól bírtam. :)
A kocsmában beszerzett üdítõ, sör és némi szendvics után a buszon még ülõhely is jutott - tökéletes nap tökéletes befejezése.
 
 
piedcatTúra éve: 20092009.04.04 21:08:54
megnéz piedcat összes beszámolója
Téry Ödön emléktúra 20 km

Negyedik alkalommal indulok ezen a túrán, viszont elõször, amikor nem esik. Fura is volt reggel, mikor felkeltem, és csak a derült égboltot és a nap felkeltét láttam a konyhaablakból. Sehol egy felhõ. Ez teljesen feldobta a hangulatomat, és elhatároztam, hogy a goretexes cipõmet lecserélem a nyári futócipõre. Persze sár biztos lesz, de az még elviselhetõ. Mivel nincs csomagszállítás, így az öltözet elég necces, kicsit vacogok is a futócuccban, csak egy széldzsekit vettem fölé, mert több ruhát nem vagyok hajlandó magammal cipelni. Kevéssel 8 elõtt érek ki Hûvösvölgybe, ahol bár sokan vannak, gyorsan tudok nevezni. Úgy terveztem, hogy az elején kicsit sétálok, de piszok módon fázik a kezem, így azonnal kocogásra váltok. Az aszfaltra kiérve nagyon óvatosan haladok, puhán fogok talajt, igyekszem minél jobban kímélni térdemet, ami úgy tûnik egyelõre jól mûködik. Még a máriaremetei templom elõtt leelõz egy mountain bike-os csapat, szerintem fogunk még találkozni. Hajaj, de még hányszor. A szurdok bejáratáig 26 percre van szükségem, pecsét után végre jöhet a természet. Lazán kocogok felfele is, nagyon jól esik. A Remete-szurdokban egyre több a gyalogos és a montis. Figyelem a patakot, nincs benne sok víz, ami jó jel, viszont az átkelésnél mégis kell egy kicsit keresnem a lehetõséget, hogy ne legyen vizes a cipõm. Már a patak túloldalán visszaveszek a tempóból, pihentetem a futóizmokat, mászás következik a Remete-hegyre. Utolérem a bringásokat, nem csodálom. Fotózom, õk azt hiszik, hogy a szenvedésüket örökítem meg, pedig csak az emberfeletti teljesítményüket. Erre a hegyre még gyalog is emberes felmászni, nemhogy egy kerékpárral a háton. Teljesen lazán ugrálok felfele a sziklákon, úgy tûnik, hogy a kényszerpihenõ egy magasabb szintre helyezte az állóképességemet. Mikor felérek, jó visszanézni a jól ismert hegyekre. Már nagyon hiányzott egy kis terepfutás. Lefele gyorsabban haladok, a montisok beelõznek, aztán egy balos kanyar után látom, hogy igencsak rossz irányba mennek. Kiabálok utánuk, hogy srácok, a fára festett, jobbra mutató kék nyíl nem sorminta, hanem az irányt mutatja. Nem hallják meg, elporoznak egyenesen. Magamban mosolygok, egy söröm van rá, hogy én érek hamarabb Piliscsabára. A Zsíros-hegy lábánál kicsit kommandózni kell a fák között, mert az út járhatatlannak tûnik, erre a részre számítottam is. Becsorogok Nagykovácsiba, jöhet az egyik kedvencem a Nagy-szénás. Az elsõ emelkedõ elõtt a montisok újra megjelennek mögöttem. Már röhögnek. Felfele én vagyok a gyorsabb. Mivel szinte teljesen tiszta az idõ, páratlan a kilátás vissza a Budai-hegyekre és északra a Pilisre is. Nem is sietek, nézelõdöm, fotózom. Az emlékfalnál kapok pecsétet (1:36), majd felmászom a csúcsra. Innen már csak gurulni kell. Térdkímélõ sebességet választok, szerencsére a táj látványa is lassításra kényszerít. Leereszkedem a Kõris-völgybe, ami hozza a formáját, csodaszép. Rengeteg fát kivágtak, ami néhol kicsit technikássá teszi a terepen való mozgást, de alapvetõen barátságos az út. Érzem a levegõben a tavasz illatát, most már nincs mese, a tél nem fog visszatérni. Elérem a kerítést, ahol tavaly még mászni kellett a lépcsõkön, most viszont felfedezek egy nagy csapóajtót. Kicsit nehézkes mozgatni, de átküzdöm magam rajta. Aztán hátrapillantva két bringást látok közeledni, szerencséjük van, bevárom õket, és teljesen megemelem a csapóajtót, így néhány kellemetlen percet megspórolok nekik. Innen már csak be kell kocogni Piliscsabára, a település határában Rushboy-t érem utol, aki most nem fut, így van esélyem megelõzni. Letérek a jelzésrõl, mellékutakon haladok, amelyek többnyire földutak, ezzel is kímélem a térdemet. Az állomáson épp az orrom elõtt megy el egy pesti vonat. Befutok a sörözõ kertjébe, itinert leadom, ennyi volt. 2 óra 49 perc alatt meglett a bõ hegyi félmaraton. Otthon teljesen elképedtem, amikor a gép kiszámolta az átlagot, nyolcas fölött mentem, pedig nagyon igyekeztem visszafogni magam. A térdem néha bejelzett, és a végére kicsit keményebbnek éreztem a másiknál, de egyébként rendben van. Sör helyett kólát iszom, és mire kiülök a padra, begurulnak a montisok is. Én nyertem. Persze õk mennek tovább az ötvenesen, de gyanítom, hogy a dobogókõi emelkedõn se õk lennének a gyorsabbak. Még 12 óra sincs, amikor vonatra szállok, és elindulok haza.

Fotók
 
 
OttorinoTúra éve: 20092009.03.27 10:13:25
megnéz Ottorino összes beszámolója
TÉRY ÖDÖN EMLÉKTÚRA 50 - túrabeszámoló 2009.03.21

Bõven nyitás elõtt érek a Gyermekvasút hûvösvölgyi végállomásához. Béla bácsi már írja a nevezési lapját és sietõsen távozik. Most csak ketten szándékozunk együtt menni ezen a túrán, de túratársam még nincs itt ezért felhívom, hogy jön e egyáltalán. A Moszkva tér környékén jár, ezért beállok a sorba és veszek két nevezési lapot, hogy ha késik Tom, ne kelljen sorbaállással idõt vesztegetni. Téry totót is kínálnak, de kezd lefagyni a kezem és inkább nem kérek. Szép napos a reggel, de csípõs is egyben. Lesétálok a fedett lépcsõ felsõ végéhez, és lesem a villamosokat. Két villamos múlva jön Tom. Gyorsan a nevezõ asztalhoz megyünk és csekkolás után a többiek után eredünk a kéken. A "Munkásmozgalmi sétány" jó a menet közbeni bemelegedésre és a dumálásra. A remetei kegytemplom felé vivõ utcán a korai idõpont ellenére is sok autó közlekedik. Úgyis jobban szeretek az út menti gyepen menni. Átmegyünk a kis vashídon, nem kispistázzuk le a templomot. Ide-oda cikázunk az utcákon, mire jóval a Remete-szurdok bejárata elõtt, egy hatalmas követ asztalul használó pontõrre lelünk.

1. ellenõrzõpont, Remete-szurdok.

A szurdokban utolérünk egy iskolás csapatot és sietve megelõzzük õket. Mázlink van, mert nem tudtuk volna kivárni, amíg mindenki átugrál a patak kövein. Meredeken megyünk felfelé egy telek drótkerítése mellett, aztán rugaszkodunk egyre magasabbra a mészkõ-sziklákon. Testhezálló ruhában jön mögöttem egy ember, vállán canga. Nem semmi! Ráadásul biciklis cipõben csattog. Tom fényképezi a tájat, én szusszanok kettõt, aztán tovább megyünk a kék sávon. Picit ráerõsítünk. Tehetjük, mert viszonylag szintben kell elõretörni. Alig érzékeljük az idõ múlását; már itt is a Muflon itató büfé, majd a turistaház maradványai a Zsíros-hegyen. Kissé ereszkedünk Nagykovácsi irányába. Jobbra tekingetek, hogy hol kell letérni a flaszterról, de már látom is a sorjázó turistákat. Murvás úthoz és szép kilátáshoz érünk. Tavaly itt volt egy mozgó pontõr, de most hiába keressük. Sorompó mellett közvetlenül info tábla, olyan fejjel nekimehetõsen kialakítva. Fenyõfákkal övezve kaptatunk felfelé. Némi kanyargás után meglátjuk a pontõrséget egy erdei bútorzatnál. Innen fellátni a

Nagyszénásra (2. ellenõrzõpont).

Apró emberkék állnak rajta, arcuk elé emelt kézzel. - Fotóznak. Leülünk egy másik asztalos padra eszegetni. Elfogyasztom reggelim megmaradt részét: Egy "fahéjas álmot" a flakonban maradt tejeskávéval. A felmenõ ösvény néhány falépcsõvel vezeti be magát, aztán enyhén sárossá válik, de feljebb le lehet róla lépni és a nagy szénásban gázolni. Fent valaki megmutatja a Getét; kettõs tömbje jól kivehetõ a környezõ tájból. Ha minden jól megy, május 23-án meglátogatjuk. Mi is fotózunk és továbbállunk. Leérünk a magányos fához, ami nem cédrus, és együtt szerepel rajta a kék sáv a kék kereszttel, és ami több túrának az ellenõrzõpontja. Hatalmas, szürke fák között szerpentinezünk lefelé a piliscsabai oldalon. Munkagépek szántotta úton kell át- meg átugrálni a sáros részeket. Lejjebb azonban kellemes meglepetésben van részünk. A feltört turistautat a munka után tolólappal legyalulták. Na, így is lehet ezt csinálni. Egy kanyarban bedõlt fa ágai között kell áttüremkedni, vigyázva, hogy ne merüljünk el a sárban. Egy vadkerítésnél Tom átmászik a létrán. Mikor a legtetején van, valaki kinyit egy felsõ felfüggesztésû csapóajtót és hárman átbújunk alatta. Szembe jön egy UAZ, félre kell állni, mert az út csak autónyi széles. A sofõr érdeklõdik, hogy együtt van e ez a sok ember. Elmondom a túra fõbb elemeit, mire elismerõen bólint és jó utat kíván. Ipartelep melletti betonúton megyünk Piliscsaba felé. Nem kispistázunk el a KLOTILDLIGET tábla felé, hanem a csabai utcákon cikk-cakkozunk a vasútállomásig. Az itinerbeli vasúti felüljárót, csak mint objektumot vesszük figyelembe. Átmenni rajta akkor lenne tanácsos, ha a Hikari expressz közlekedne erre. Letérünk a kékrõl, és fellihegünk a kétoldalt fenyõfák sorfala által õrzött utcán, majd leereszkedünk

Klotildligetre, a Liget bisztróhoz. (3. ellenõrzõpont)

Hiába menekültünk el a városból, itt is utolér a p0litika: A bisztróbeli TV-ben Gy.F. éppen most mond le. Az idõzítéshez (is) nagyon ért. Mind a kezdõ- mind a végponti anyagcserét gyakoroljuk, majd arccal a piros kereszt felé vesszük az irányt. Turbóval megyünk fölfelé egy mélyúton. Fent, az erdõben átváltunk a piros sávra, és egy darabig a sárga is velünk van. Pilisszántó felé megyünk, és egy hatalmas tarló szélérõl már látszik is. Az én 1988-as térképemen bevisz a piros sáv Szántóra. Útközben lefelé egy fán látunk is egy kopott piros jelzést. Elérve Szántó fõútját, a térkép szerint erõsen emelkedünk a Kõfaragók felé. Fönt, a buszfordítónál egy autóból kiszólva érdeklõdik egy férfi, hogy miért jöttünk be a faluba, amikor õk új piros jelzést festettek, ami elkerüli azt. Valószínû, hogy pont a kritikus elágazásba nem festettek, és így érvényesülhetett a régi. Minden esetre, ha legközelebb erre járok, ennek utánanézek. Megjegyzem, az itiner is rendkívül szûkszavú ez ügyben. - Az országút vonalvezetését követve lassan jobbra kanyarodunk, és az erdõ mellett haladunk, amíg balkéz felõl a bokros szélén egy fán meglátjuk a piros sávot. Ismét felfelé visz utunk. Már éppen le akarom venni a dzsekimet, amikor felérünk a Szántói-nyeregbe. Egy hete voltunk itt a MÁRCIUSI EMLÉKTÚRA 48-on. Most ugyanúgy ereszkedünk lefelé a Piros földeken, csak most szikkadtabb a sár. Húsleveses tányérok keringenek gondolataimban, mert tavaly az ellenõrzõponton azt ettünk. Elõbb azonban több kocsma, egy templom, egy felkoszorúzott hõsi emlékmû mellett megyünk el. Fahídon lépünk át az Emma vendéglõhöz.

4. ellenõrzõpont, Pilisszentkereszt.

Ellátmányként sör, üdítõ és (csirke)húsleves között lehet választani. Annyit regéltem a húslevesrõl, hogy Tom is amellett dönt. Nagy mázlija van, mert valaki túl hidegnek találja a sörét, és felajánlja. Kellett ez a kalória, mert Dobogókõ vár, és nem úgy van az, hogy hadd várjon. Dzsekimet derekamra kötöm, és átmegyünk a pomázi úton, aztán nekiindulunk; elõször flaszteron, majd a házakat elhagyva benn a felázott erdei talajon. Megszenvedjük a Fagyos katonához vezetõ emelkedõt. Az erdei mûutat átszelve felkapaszkodunk a peremre, ahonnét tovább vezet a piros. Ahogy egyre feljebb érünk, úgy lesz egyre sárosabb az út. Múlt héten még hó volt itt, most olyan sár, hogy többször be kell menni a tüskebokrosba. Amikor a piros két oldalról bekerített magánterület mellett megy el, hókására vált a talaj. A réteses bódé mindig kellemes látvány, mert jelzi, hogy már fenn vagyunk

Dobogókõn. (5. ellenõrzõpont)

A Turistamúzeumban ugyan az a pontõr, mint a múlthéten. Buborékos ásványvizet kapunk. Egy pohárral átviszek a menedékház külsõ asztalához és a hozott pogácsámat öblögetem vele. Tom az itt kapható "zseniális" almás pitét eszi. (Tradíció!) A forralt bor múlthéten felejthetõ volt, ezért most azt mellõzi. Már rég fotóztunk a Téry kilátóból, ezért most az következik. Mikor végre odébbállunk, jégkásában gázolunk. Nem csak felveszem a kiskabátom, hanem be is gombolom. Kifejezetten fázok. Fokokkal hidegebb van, mint a hómentes területeken. Lejjebb lévõ kilátónál foto Visegrádról. Kb. a Tost-sziklánal fogy el a hó; érezhetõen javul a mikroklíma.

A Júlia-pihenõnél, a Szent Bernát dombormû alatt van a 6. ellenõrzõpont.

Nyalóka, cukorka és almagerezdecske közül lehet választani. Én nyalókát spájzolok, jó lesz a buszon, hazafelé. Tom bölcsebb; az almát választja. Meredeken lejt a falépcsõ, óvatosan lépkedek, mert csúszik is. Sec perc és itt a Szakó-nyereg. Ezt is gyakrabban látom, mint a Nagy körutat. (Hál' istennek!) Újfent meredekség, erei mûút, megint meredek, megint mûút, és jobb kéz felõl itt a viszonylag fiatalon meghalt erdész kopjafája. Végre normálisan lehet haladni és ráadásul a késõ délutáni fények mesebeli megvilágításba helyezik az erdõt, mezõt. Készül is jó néhány fénykép. Kocogunk lefelé a mély bevágásból kinövõ, magas, szürke fák melletti szerpentinen. Rosszul lépve egy kõre, bal bokám gyöngéden meghúzódik. Szerencsére semmi komoly. (Legalább is még nem érzem.) Kiérünk az erdõbõl, innen már látni a Prépostság romjait és a temetõt az átmászóval. Szembe velünk, a Dunából izzó sziklafal emelkedik. Még néhány búcsúfelvétel, és huss lefelé a sikátoron. Jaj! Ez lett volna a buszunk. Bemegyünk a templom melletti legbüdösebb kocsmába, ami tavaly a cél volt. Rögtön felmérjük, hogy most nem az. Kint egy padon nevetnek, amikor kijövünk, és mutatnak a templom másik oldalán lévõ másik kocsma felé. Szerencsére nem kell bemenni, kint székel a fogadóbizottság. Gonddal kiállított emléklap, kitûzõ, gratuláció, búcsúzás. A buszt visszafogja a rengeteg felszállni akaró ember, és isteni csoda; mögötte egy féig üres másik. Épp, hogy elérjük, és hab a marcipántortán: válogatunk az ülõhelyek között. A következõ megállóknál bosszankodunk, hogy milyen sok ember száll fel; nem halad a busz...

Ottorino.
 
 
Hegi BaliTúra éve: 20092009.03.25 22:40:14
megnéz Hegi Bali összes beszámolója
Téry 50

Bevallom, kicsit félve indultam neki a túrának. Nem az 50 km miatt, hanem a korábbi évek beszámolóiból mazsolázgatva. Gyér szervezés, gyenge itiner stb... Végül úgy döntöttem, hogy vállalom a megmérettetést, aztán meglátjuk.
Az idõjárásra abszolút nem lehet panasz. Gyönyörû napsütésben lehetett szinte végig gyalogolni. Nekem az itinerrel sem volt sok bajom, bár bevallom elõször voltam ezen a túrán. Lehet, hogy szerencsém volt? Igaz itt-ott egy kicsit lehetett volna pontosabb is, de vittem magammal térképet is, így aztán sikerült eligazodnom.
Ötletes volt a Téry-totó. Bevallom, Pilisszentkereszten nem adtam le, mivel eléggé hiányosak voltak az ismereteim a túra névadójáról. Itthon aztán alaposan utána jártam a kérdésekben foglaltaknak.
Abban maximálisan egyetértek "nagypapával", hogy nem éppen szerencsés dolog a gyalogosokat és a bicikliseket ugyanazon az úton egyirányba egymásra engedni. Nekünk is többször kellett félreugrani a lejtõn lefelé száguldó kerékpárosok elõl, akiket szinte csak az utolsó pillanatban hallottunk meg, vagy onnan észleltük, hogy a mögöttünk jövõk ordítottak. Egyik bicajon sem hallottam sem csengõt, sem dudát megszólalni. Elõbb utóbb lehet, hogy tényleg be fog következni egy baleset. Mi lenne, ha a gyalogosok és a kerékpárosok egymással szembe mennének? Az egyik csapat indulna Dömösrõl Budapest felé, a másik meg fordítva, és így mindkét fél észlelné idõben a másikat.
Ettõl az egy apró kellemetlenségtõl eltekintve nekem tetszett a túra, s a húsleves is finom volt az Ella büfében. Nem bántam meg, hogy a korábbi beszámolók ellenére elindultam reggel hétkor és 15 óra 15 percre meg is érkeztem Gáborral és Sanyival Dömösre.
Valószínûleg jövõre is jövök.
 
 
nagypapaTúra éve: 20092009.03.23 17:16:00
megnéz nagypapa összes beszámolója
Téry 50

Jó idõben voltam, jó helyen. Minden hátsó gondolat nélkül irom le ezt a divatossá vált mondatot. Ha visszagondolok a Budai Trapp és a korábbi Téry-túrák során oda és vissza éppen hússzor megtett szakaszra - egyéb alkalmakat nem számolok - akkor azt hiszem, hogy soha nem láttam még ilyen hatalmas hóvirágmezõket, mint most. A tél elhúzódott és márciusi ibolyák helyett csak néhány szál keltike merészkedett a hóvirágok mellé. A Remete-szurdokban mindkettõ megjelent, az utóbbi csak mutatóba,
ámde a Kutya-hegy nyergétõl a Kõris-völgy aljáig kis megszakitásokkal végig lefedték a talajt a zöld levelek felett fejet hajtó fehér harangok. Mert bár késik a naptári tavasz, azért a bátor növények mégis közlik velünk, hogy ami késik, az mégsem múlik.

Ezt - in medias res belevágva - elõre kellett bocsátani és most igazodni fogok az idõrendhez.

Derült égre és fagypontra ébredtünk. Hinni lehetett, hogy a napok óta fújó szél eléggé megszáritotta a talajt, legalább is a hóhatár alatt. Szedtem a holmimat és hat negyvenkor a Moszkva-téri "gombában" kávéztam. Utána átmentem a túloldali megállóba, ahol éppen benn állt egy villamos, amire a 61-es szám volt irva. A villamos állt, az ajtaja nyitva volt, majd 2-3 perc múlva záródtak az ajtók és a kocsi elindult a Városmajor felé. Ekkor kinyitottam a szememet és megállapitottam, hogy még nem vettem tudomásul a forgalom átszervezését, várhatom a következõ jármûvet. Ilyenek a fejlõdésképtelen emberek.

A többi magától ment, elég sokan össze is jöttünk, kis csapatunk felvonult a gyermekvasút állomásához. Az elsõ ember, aki szembejött velem, Molnár Gábor volt, aki megdicsért, hogy a Tanácsköztársaság évfordulóját túrával ünneplem. Elismeréssel adóztam Gábor kiváló memóriájának, mert én - gyarló módon - csak azon törtem a fejem, hogy huszadikán van-e ebben az évben a napéjegyenlõség vagy a rendes helyén. Néhány szellemi riposzt után õ elment és biztos voltam benne, hogy többet már nem is fogom látni. Odalépkedtem tehát a megfelelõ asztalhoz, fizettem és cédulát húztam. A Rendezõségben ismerõsök dolgoztak, ölelkeztünk és humorizáltunk, érdeklõdtünk, hogy kivel, hol lesz szerencsénk még találkozni. Mészáros János a sor végén tornyosult, s amint meglátott, lecsapott rám azzal, hogy egy jubileumi kitûzõt fog adni, ha vigyázok a kasszájára. Megtettem, s igy egy olyan plusz kitûzövel térhettem haza, amely a Téry Ödön Baráti Társaság húszéves fennállását hirdeti. Nagyszerû, NGO kitüntetés.

Ágival vágtunk neki a menetelésnek, aki még nem volt biztos abban, hogy meddig jön. A Zsiroshegyi-út monoton szalagja végén érdektelen pillantást vetettem azokra, akik egyenesen haladtak tovább és nem kezdték el a remetei templom elõtti kanyargást.
A hely ismeretét hasznositani lehet. Ki igy tesz, ki úgy. A szurdok elõtti ellenõrzõ pontnál érdekes karosszéria roncs fogadott minket, kicsit el is takarta az ismerõs pontõrt. Mindenesetre, megkérdeztem tõle, hogy tavaly óta volt-e otthon? Szeliden igenlõ választ adott és nem bántalmazott abszurd feltevésem miatt. Ezután jött a szurdok a már emlitett vegetációval, majd a patak, ami felett legjobb volt, egyensúlyozgatás helyett, egy alkalmas ponton átugorni. Még nekem is sikerült. Aztán jön a mászás, fel a platóra. Az elején egy páros megelõz, a felsõ szakaszon viszont változik a helyzet. Nem rossz, ha az ember tudja, mire számithat és eszerint osztja be az erejét.

A következõ szakasz egy gyakori, elkészitendõ házifeladat. Az unalmat egy kedves túratársnõ segitségével sikerült elûzni, akivel nagy egyetértésben szidtuk a nesztelenül, tõlünk milliméterekre elhúzó kerékpárosokat, akiket mindmáig nem lehetett rávenni a csengõ használatára. Pontosabban, egyetlen egyszer valaki jelzett, fel is irtam volna a kéménybe, ha tudtam volna a nevét. Emlitettem ezt az ügyet tekintélyes embereknek is. Nincs változás. Meg kell várni egy balesetet? Az nagyon csúnya is lehet. Azt tudom tanácsolni az álmodozva bolyongó túratársaimnak, hogy a legkisebb irányváltoztatás elõtt révedjenek fel költõi álmukból és nézzenek hátra egy pillanatig.

Három társunkat sikerült visszatapsolni a KZ elágazásnál, ahol elég rejtve tér le jobbra az ösvény a betonútról. Beszélgetni nagyon veszélyes, olyankor tévesztjük el
legkönnyebben az utat. Ezután jön a köves emelkedõ, a fenyõk és az ellenõrzõ pont. Közben elszalad mellettünk néhány futó. Csak azért teszem szóvá, mert az egyik Borosnyainak néz ki. Ágival találgatásokba bocsátkozunk. A megoldást maga Balázs adja meg valamivel késõbb, mondván, hogy az öccsét láttuk. Óriási a hasonlóság.

A Nagy-Szénáson jár a szél, miért ne tenné? Lenézünk a Hosszú-árokba. Innen felülrõl nagyon festõi a völgy, a Piroson, 60 kilométer után, más szemmel méregetjük a tájat, illetve én nem méregetek semmit, mert november elsején, este kilenchez közeledve, már sötét van. Képzeletben most azokat a tájékozott társainkat is láthatjuk, akik az egykori munkásmozgalmi fal megkerülésével ügyesen leereszkednek a K+ jelzésig és át tudják vágni a K nagy körivét. Õk nyernek a távolságon de elveszitik a Kutya-hegyi virágos rétet. Kár.

Abban a ritka szerencsében volt részünk, amikor a Kõris-völgy gyakorlatilag száraz. A Budai Trappon még nagy erõgépek szántottak árkokat a talajba, folyt a fakitermelés, az erdészeti munkások égõ bükkhasábok mellett melegedtek, mi pedig bukdácsoltunk az egyenetlen talajon. Most nem panaszkodhattunk, simára gyalulták az utat. Gyorsan le is értünk, a fotósok utoljára még a virágokat vették célba, majd átmentünk a lengõajtón és ott voltunk a Kálvária-hegy alatt. Itt megritkul a sereg , ismét a tapasztalt túrázók kerülnek helyzetbe, akik az elsõ utcák egyikén jobbra fordulva közelitik meg Klotildligetet. Aki "útvonalkövetõ" az tovább megy és most is megcsodálhatja a piliscsabai vasúti átjáró utáni majdnem hibátlan óriásfenyõ fasort. Szépek a villák, Klotildliget mindig úri hely volt, bennünket azonban a Szent István-út végén megbújó Liget büfé érdekel.

A Liget sokat fejlõdött az utóbbi évtized alatt, tágas lett, jó berendezéssel. Ellenõreink, szokás szerint, a teraszon fogadnak, megirják az elsõ szakaszért járó emléklapokat, bélyegeznek a továbbmenõknek. Leülünk egy negyedórára - húsz percre, eszünk-iszunk valamit, búcsúzunk a végzõktõl, érdeklõdünk, ki jön tovább. Ilyen például Rácz Frigyes, akivel már harmadszor találkozom az év elején, s aki már indulóban van. Majd Szentkereszten újból látjuk egymást - mondjuk. Ági eldönti, hogy tovább jön Dömösig.

A P+ következik, utána az Iluska-forrás felõl érkezõ piros. Ezt a szakaszt sem láttam ilyen száraznak hosszú ideje. Jól haladunk, fiatalemberek elõznek és az útirány felõl érdeklõdnek. Közlöm velük, hogy amig elmarasztaló birósági vagy szervezõi döntés nem születik, addig nem fordulok balra a magánerdõ keritésének végén, azaz a sorompó és a szokott pocsolya után, elég nekem kibirni az õszi piroson az elvadult bokrok tépéseit-szúrásait, az alattomos buktató indákat. Különben is az úgynevezett Téry-út hagyományosan egyenesen megy Pilisszántóig. Persze jó lenne itt pontositani az útvonal leirását, mert aki nem tizedjére megy végig a túrán, az bizonytalanul mozog ezen a részen. Még késõbb is van egy szakasz, ahol az itiner fenyõerdõrõl beszél, de ez a pár szó mintha abból az idõbõl maradt volna, amikor a Som-hegyi kulcsosháznál volt az ellenõrzõ pont, s akkor a magántulajdonok áldásainak következtében le kellett ereszkedni a mészégetõig és annan menni fel a faluba.

Pilisszántó belsejében nincs újdonság, a fõutcán felfelé menve azonban elég sok sétálóval találkozunk. Mivel nem kifejezetten turista öltözéket viselnek, arra kezdünk gondolni, hogy a fejlõdõ emlékhely látogatóival van dolgunk. Igy is van. Az autóbuszfordulónál már látható, hogy vadparkoló alakult ki a valamivel feljebb lévõ mezõn, s onnan egy kõvel leszórt utat készitettek a kápolna irányába. A forgalom láttán nem kellett nagy jósnak tartani magam, amikor még tavaly arról irtam, hogy hamarosan aszfaltút fog itt készülni a gépjármûvek számára. Pedig jó lenne elkerülni a drive-in megoldást, egy kicsi mozgás mindenkinek kell. Az õszi Piroson majd meglátjuk - ha élünk - ,hogy mi alakul ki novemberre.

Gyerünk fel a szántói nyeregbe, s forduljunk Pilisszentkereszt felé. A jó úton gyorsan szedhetjük a lábunkat, nem úgy, mint pár éve, amikor a temetõ elõtti útbevágásnál szinte derékig estünk a széltõl összehordott hóba. A temetõ már Mlynki, az utca pedig Santovska ulica. Az egykori kocsmában biztosan szlovákul folyik a társalgás, az Emma vendéglõ pedig kicsipve várja a közönséget. Benn balra a söntés boxokkal, jobbra az étterem a finomabb embereknek. Addig jutva azonban megcsodálok néhány, sárga crocussal és lila kökörcsinnel vegyitett szép hóvirág telepet, amint ott virulnak az elõkertek melegében.

Rácz Frici már integet, indul felfelé, mi azonban most kezdjük élvezni az életet. Az Emma étkeztetési pontnak választása mindenkinek nagyon jó. Az étteremnek forgalma van, a szervezõknek pedig nem kell kannákban vizet cipelni a hegyoldalra és ott jó hideg kulcsosházban fõzni, tálalni. A húsleves remek, ize is van, tartalma is. Aki akarja megtoldja a pultnál kapható itallal. Érdemeim elismerése gyanánt sört kapok ajándékba, én pedig nagylelkûen vállalom, hogy egy üveggel felviszek Dobogókõre az Igazgató Úrnak, aki a múzeum õre és gondnoka. Mindenesetre aláhúzom, hogy teljesitményem túlszárnyalja mindenféle FedEx vagy DHL gyorsposta szolgáltatását, mivel a küldeményt egy órán belül kézbesitem a cimzettnek. Mészáros János még bõviti társadalmi kapcsolataimat, mert megismertet Farkas Elek úrral, aki - Lévay Béla megfogalmazásában - szintén "tapasztalt" férfiú, s akit látásból ismertem is már.
Boróka nevû vizslája, mint általában az okos kutyák, barátságosan viszonyult hozzánk.
Bea még reménytelenül megpróbált elcsábitani a Balaton 50-re, ami, sajnos nem fér bele az életembe, majd János kapott lencsevégre Ágival a továbbindulás percében.

Megyünk fel a Fagyos katonához. Az ösvény jól kialakult, a kidõlt cseresznyefa pedig régen elkorhadt. Tartom a szabályos pirosat, pedig lenne egy teljesen megengedhetõ bifurkáció. Az úton gyenge sár kezdõdik, sejthetõ, hogy feljebb még havat is fogunk látni. Mire megérkezünk a mutatós civilizáció határához, egyben felérünk a déli hóhatárhoz is, amely, helyzeténél fogva, foltos takarót jelent. Irány a Múzeum és barátunk, az Igazgató Úr. Átnyújtom a küldeményt egy kiváló sporttárs jelenlétében, aki tanúja volt az átvételnek is. Néhány vidám mondat után a következõ bélyegzõ hollétérõl érdeklõdöm, mivel tavaly, Feidiga Károly, "más fontos elfoglaltsága miatt", Igazgató Úrra bizta az Ilona-pihenõi pecsét kiszolgáltatását.

Jöhet a Turista büfé mindenféle földi jóval. Errõl már máskor is beszéltem, de még egyszer aláhúzom, hogy mind a tea, mind a forralt bor nagyon jó édes és forró, amit a fáradt vándor gyomra csak üdvözölni tud. Vili, a fõnök, széles mosollyal köszönt minket és érdeklõdik, hogy honnan hová van szerencsénk gyötörni magunkat. A választ megadjuk és bekebelezünk egy nagyméretû zsiros kenyeret is. Ettõl nagyon erõsekké válunk, majd nagyjából húsz percnyi üldögélés után (van idõ) tovább indulunk.

A gerinc északi oldalán szép tél van. 10-15 centis tiszta hó szegélyezi a kásássá taposott ösvényt és az összefüggõ hótakaró még a Rezsõ-kilátó után is tart addig, amig a bükkerdõbõl kikerülve irtásra érkezünk. A szintén újabban létrejött sámánisztikus emlékhelyen egy nõ ütöget egy dobot. Az a benyomásom, hogy a Pilis szivének dobogását akarja hallhatóbbá tenni a tájékozatlanok számára. Nekem azonban inkább elszorul a szivem, tartani is kell magam, hiszen azon a helyen járunk, ahol Hegedûs Robi utolsó lépéseit tette. Engem ez hat meg.

A Jász-hegy nyerge sétaút. Elõre szegezett szemekkel haladunk, várva, hogy mikor tûnik fel a két ismerõs alak: Károly és felesége. Õk is feltûnnek. Ahogy a távolságot mérem, körülbelül 3-4 perce indulhattak ellenõrzõ pontjukról szembe velünk, Dobogókõ irányába. Praktikus idõmegtakaritás. Baráti szavakat váltunk és Károly a szokott módon - igen természetesen - felszólit a Pilis 50-en részvételre. Ez a reklám és a toborzás helye. O. K.

Lefelé megy a Nap, ütemesen abszolváljuk a hátralévõ néhány kilométert. Minden a régi és még mindig nem tudom, hova került Martsa István szobra. Lehet, hogy valamelyik útikalauz majd megemliti. A cél a presszóba települt, õreink a teraszon üldögélnek. Hol van Mészáros Gyuri bácsi, a megszokott ellenõr? - kérdem. Azt már tudtam, hogy nem találjuk Dömösön, de most azt is megtudtuk, hogy miért. Nem az én dolgom, hogy jól tájékozottságomat fitogtassam, de az tény, hogy kissé gondolkodóba estem a múlt és a jövõ határán. Jani bácsi is hiányzott, pedig õ igen jó beosztással tudott ingázni a bélyegzõ asztal és a pult között.

Der Zug - esetünkben der Bus - war pünktlich, hogy Bölltõl orozzak egy fordulatot, idejében megérkezett. Elõször volt alkalmam gyönyörködni a 880-as új forgalmi jelzésben. Idõközben szépen össze is verõdtünk. A csuklós jelleget, meg ingyenes utazási lehetõségemet kihasználva mostanság a második vagy harmadik - általában, a leszállók miatt kinyitott - ajtón lépek fel és igy helyhez is jutok. Egyébként anélkül is sikerült volna. Elõször jöttem át busszal a kivilágitott Megyeri-hidon az Újpest-Városkapunál lévõ végállomásig. Onnan már a metró és a busz vitt haza.

Jó kis kirándulás a Téry 50. Fáradtság nélkül megtehetõ minden korosztálynak a szintidõn jóval belül. Mivel a Liget, az Emma és a dobogókõi büfé is útba esik, ennivalót sem kell vinni magunkkal. Legyen szabad annyi épitõ kritikát kimondani, hogy az elsõ utasok, meg hát a túra minõségének érdekében, feltétlenül naprakésszé kell tenni az útleirást. Azt is szeretném hozzátenni, hogy egykori számtantanár létemre nem tudtam megbirkózni az elsõ illetve utolsó oldalon közölt szintadatok egyeztetésével. Ha segit valaki, szivesen bevallom numerikus hiányaimat.

Köszönöm a rendezést!
 
 
frinyoTúra éve: 20092009.03.22 16:09:11
megnéz frinyo összes beszámolója
Hideg volt a reggel, de hamarosan felmelegedtem. Már majdnem felszálltam a HÉV-re amikor rádöbbentem, hogy otthon hagytam a pénzemet és az irataimat.Ez egy kb. 1500 méteres futást erednényezett. Rózsavölgyi ezen a távon bronzérmet nyert a római olimpián. Én--természetesen--sokkal gyengébb idõt futottam, de ez is elég volt arra, hogy a következõ HÉV-et elérjem, és Rózsavölgyi kedvenc távja után a hûvösvölgyi rajthelyre siessek.
A hivatalos rajtidõ után pár perccel értem oda, de a tavaly 20 éves fennállását ünneplõ Téry Ödön T.B.T. rendezõi jóval toleránsabbak annál, hogy ilyen apróságon fennakadjanak. Villámgyors adminisztráció után, remetei magányban meneteltem a Máriaremetén felállított elsõ ellenõrzõponthoz. Pont hozzáláttam volna a távozáshoz, amikor jött Bajári Pista, ezért egy üdvözlésnyi idõre maradtam még.
Hihetetlen mennyiségû tõzike /mások szerint hóvirág, mindegy, ugyanaz a család/fogadott a Remete-szurdokban. Akár nekem volt igazam, akár nem, a látvány káprázatos! Késõbb aztán egy szomorúbb kép zavarta meg lelki békémet.A túloldalon, a sziklaüregek elõtt, korunk remetéi, a hajléktalanok szárítgatták ruháikat.A Remete-hegyre vezetõ kaptatóhoz értem, s itt örömmel fedeztem fel az odvas keltikéket, amelyek lila-fehér színkombinációjukkal mintha az UTE tegnap esti gyõzelmét köszöntötték volna. Felérve, mindenki megállt gyönyörködni a kilátásban, részben taktikai megfontolásból , így legalább kiliheghettük magunkat.
Magányos menetelésemnek Farkas Elekkel való találkozásom vetett véget, Klotildligetig együtt mentünk tovább. A következõ lehetõség a panoráma megtekintésére a Nagyszénás tetején adódott, még az esztergomi bazilikát is lehetett látni. Mindezt kellemesebbé tette , hogy most még a szél se vendégeskedett itt, úgy látszik, a holnapi Bia 25-re készül, ahol a sóskúti Kálvária-hegyen szoktunk vele találkozni.
Piliscsaba elõtt csatlakozott hozzánk Merza József, akinek gratuláltam kitûnõ, Budai Trappról szóló túrabeszámolójához. A Liget bisztróban, a"bisztró" szó eredetének megfelelõen, gyorsan végeztem, elbúcsúztam addigi társaimtól, mert a 18.15-ös buszt szeretném elérni. Elindultam hát a piros kereszten Pilisszentkereszt felé, igaz, elõbb még Pilisszántón is át kell haladni. Ennek határában egy kis lovarda áll, egy lány éppen nyeregbe pattant, mikor odaértem. Ilyesmire készültem én is, ha nem is pattantam, de egyenletes tempóban poroszkáltam a Szántói-nyereg felé.
A település felsõ határánál egy érdekes kilóméterkõre lettem figyelmes. Egy nyolcas van rajta, ám fektetve, mintha csak a véget nem érõ emelkedõre utalna. Balra felbukkant a hatalmas kereszt és a Szikla Sszínház bejárata sok-sok emberrel, az úton viszont sok-sok autó jött, így nagyon örültem, amikor rátérhettem a balra induló, erdei ösvényre.
A pilisszentkereszti Emma vendéglõhöz érve, Lévai Bélát és Molnár Gábort válthattam, õk éppen jöttek kifelé az ajtón. Leültem megenni a finom húslevest, megittam hozzá a nem kevésbé jól esõ "árpalevest", és elégedetten állapítottam meg, hogy jó a túra, a talaj se mély, sáros. Mészáros János pedig, aki a fõrendezõ, örvendezõ arccal bírálta el a sorra eléje kerülõ, Téry Ödön életére vonatkozó kérdõíveket.
A túra legkülönösebb élményét is itt élhettem át. Kint, az étterem ablakánál egy madár ugrált, röpködött, mintha be akarna jönni. Kérdeztem a bent ülõket, milyen madár ez, de nem ornitológusok gyûltek most össze, csak odáig jutottunk, hogy sas, gólya és strucc biztos nem. Kiderült, hogy órák óta csinálta ezt, a személyzet szerint egy lakásból szökhetett meg, eltévedt, és az ablak hasonlíthat hajdani lakhelyének ablakára.
Ezek után elindultam Dobogókõre,ahova erõsen dobogó szívvel érkeztem. nem a szintemelkedés viselt meg, hanem izgatottan vártam hogy a Matyi büfében elfogyaszthassam kedvenc almáspitémet. Szerencsém volt, az utolsó darabot vittem el.
Ádámmal váltottunk pár szót, amíg ráütötte lapomra az újabb pecsétet a múzeumnál lévõ ellenõrzõponton, majd jött a nagy meglepetés, A múzeum mögött egybefüggõ hómezõ volt, míg a másik oldalon--eltekintve néhány, szánalmas foltocskától--semmi.
Hóban taposva juthattam el a Rezsõ-kilátóhoz. Pont szemben látni a Szent Mihály-hegyet, balra tekintve Zebegényt, Visegrádot--többek között. A háttérben meg ott magasodik a Csóványos, meg is jelent lelki szemeim elõtt a majdani emléktábla szövege: "Nagy Zoltán emlékére, aki a 70. születésnapján mászta meg ezredszer a csúcsot." Dömöst is látni, errõl eszembe jutott, hogy indulni kéne.
Az Ilona-pihenõnél nem sütemény töltelékeként, hanem eredeti állapotában vehettem magamhoz az almát, és aztán kezdõdhetett az ereszkedés. A Szakó-nyeregtõl lehetett választani három út közül, én nem akartam a Téry útból Letéry utat csinálni, maradtam a piroson. Egy ideig egy békásmegyeri túratárssal mentem, aztán, mivel õ gyakran megállt fotózni, elbúcsúztunk azzal, hogy majd a busznál találkozunk. Körtvélyes elõtt azért még együtt néztük meg az 52 évesen elhunyt erdész emlékére állított kopjafát, de azt már egyedül nyugtáztam, hogy elõbújt a csészegomba, így hamarosan megjelennek az ehetõk is.
Dömös házait megpillantva, rájöttem, hogy van esélyem a 17.15-ös busz elérésére is, futottam hát a célig. Simán elértem, így a békásmegyeri srác helyett Sváb Lacival tárgyalhattuk meg a jól sikerült túra történéseit.
 
 
kockaTúra éve: 20092009.03.22 13:37:02
megnéz kocka összes beszámolója
Nagyon szép idõ volt, akadt csapat, az útviszonyok pedig kivállóak voltak. 8 óra alatt meg is lett a 48 kilóméter, ami egy tök jó hatos átlag.

Valahol Gábort elvesztettem. Nagyon szégyellem, de majd bosszút állok érte.
 
 
ZETúra éve: 20092009.03.21 18:37:14
megnéz ZE összes beszámolója
Téry Ödön emléktúra, 20km

Elején-végén kényszerûen aszfalttal súlyosbított az útvonal, elég durva szinteloszlással: a Remete-szurdokból kifelé kapjuk egyben majdnem az egészet -- utána komolyabb szintet csak a Nagy-szénásra való felmenetel jelent, közte pici hullámvasút, a Nagy-szénás után pedig kellemes lejtõs útra kell készülni.

Nem siettem, nyolc után értem a rajtba, 8:15-ös idõ került a papírra, egy igen gyors, nevezést követõen.
A K sáv aszfaltos szakaszán lehet csodálni az építészet remekbe (me kevésbé remekbe...) szabott (vagy elszabott) alkotásait, illetve becsületesen betérni a templom felé -- nem csak becsületbõl érdemes egyébként, kellemes, nyugalmat árasztó a templom körüli park.
A Remete szurdok bejárata helyett picit hamarabb van az elsõ pont -- úgy szólnak utánam az autó mögül...
A Szurdokban szép hóvirágok nyílnak, a patak -annak rendje-módja szerint- folyik, szerencsére van bedõlt fa, meg a kezemben bot, így az átkelés megy száraz lábbal.
Az egyensúly próbája után jön a terheléses próba: sikerül megállás nélkül kikapaszkodni a szurdokból, bár picit szuszogósra sikeredik a vége...

Kellemes, hullámvasutazós sétaút vezet innen a Zsíros-hegyig, itt-ott azért (kikerülhetõ) sárral.

A Zsíros-hegy utáni szakasz ismét aszfalt egy picit, meg lejt is, csak hogy a kék jobbos kanyarja után emelkedhessünk ismét, immár a Nagy-szénás csúcsáig -- közben megállva egy újabb bélyegzés begyûjtéséért.

Innen csak lefelé: A kék sáv jelzés nagyon szép útvonalon halad (Kõris-völgy, rengeteg hóvirággal) Piliscsaba határáig, ahol ismét aszfalton haladunk (kb. 3.7km) -- Vasútállomás, majd felüljáró, gyönyörû fenyõkkel szegélyezett utca, aztán befordulunk jobbra, majd cél (12:20). A célban oklevél, kitûzõ, plusz egy bón, amiért a célnak helyet adó vendéglátóipari egységben egy üdítõt (rostos gyümölcslé és buborékos üdítõ is volt).

Kellemes túra, arányaiban sok aszfaltos szakasszal (sacc/kb. 7km kürül). A táv/és szintadatok az itineren is ellentmondásosak, a Mapsource-ban összekattintva nekem 23.3km jött ki, ami reális.


 
 
 Túra éve: 2008
bükkjáróTúra éve: 20082008.04.09 09:25:03
megnéz bükkjáró összes beszámolója
Téry Ödön emléktúra 20
2008.03.29.
Táv: 22,4km Szint:540m Idõ: 3ó 13p
Kellemes 8 fok körüli idõ, felhõs ég, esõ nem volt.

8-kor el fogyott az itiner, így egy darab papírral indultam. Csak az eleje és a túra vége miatt aggódtam, mert itt volt néhány ismeretlen km. Végül nem volt semmi probléma. Kifejezetten élveztem, hogy a Nagy-Szénásról most elõször vissza fele mehetek Vörösvár felé. A túra elején és végén kevõ betonozást viszont nem.
 
 
OttorinoTúra éve: 20082008.04.02 08:48:07
megnéz Ottorino összes beszámolója
TÉRY ÖDÖN EMLÉKTÚRA 50 (2008.03.29. Szombat.)
Rajt: Hûvösvölgy, Gyermekvasút végállomás bejárata; Cél: Dömös, kocsma.

Hét elõtt érek a Hûvösvölgybe, a túrázni vágyók már felsorakoztak a nevezésnél. Fizetek, kitöltöm a kitöltendõket és a rajtoltatáshoz megyek. Kiderül, hogy még egy 1-10-ig megszámozott sajtcetlire is rá kell írni a nevem, mert az az ellenõrzõlap. Silabizálom, hogy mi az elsõ ellenõrzõpont, mert elsõ ránézésre nem veszem észre, hogy az ellenõrzõpontokat a nyitvatartási idõ feltüntetése különbözteti meg az egyéb, felsorolt objektumoktól. Borult az ég, kicsit csípõs a levegõ, de a "Munkásmozgalmi sétányon" friss erõvel megyek és hamar kinyílik a kabát, lekerül a sál. A remetei templom után a hátizsákba kerül egy réteg ruha. Váratlanul kis csoportosulást veszek észre, egy szikla mögött pontõr osztja a pecsétet.

1. ep. Remete-szurdok bejárata.

Megerõsíttetem vele az elképzelésemet, hogy a következõ ep. a Nagy-Szénás lesz és elteszek minden papírt, mert az még jó messze van és kotta nélkül, "séróbúl tom" az utat. Kellemes kiránduló idõ van; nem fúj, nem esik, nem tûz. A szurdok végén a sziklamászást megállás nélkül sikerül abszolválni. Innen jó darabig egy gerincen való "séta" következik. Kb. egyforma utazósebességgel, 20 m távolságra haladok egy társaságtól, amelynek egy hölgy tagja hangjával beteríti a reggeli erdõt. A többieknek nem kell társalgással fárasztaniok magukat. Elgondolkodom, hogy lehet órákon át levegõvétel nélkül erõltetett menetben menni és közben beszélni. Köszönök a rég nem látott (hétfõ, TOJÁS 40) turistaház romoknak a Zsíros-hegyen. Fantasztikus, hogy négy nap alatt köddé vált a latyak, felszáradt a sár. Jobbra kanyarodunk az OKT-val és nem sokára, számomra megint csak váratlanul elõbukkan egy mozgó pontõr, a

2. ep., Nagy-Szénás pontõre.

Még csak a buckák elõtt vagyunk, be kell menni egy természetvédelmi tábla mellett, aztán fel a dombra. Nincs nagy szélmozgás, de itt akkor is huzat van, ha nem fúj a szél. Cikkbe-cakkba, hosszan megyünk lefelé, Piliscsaba felé, némelyek rövidített nevén emlegetik... Az észt osztó hölgy megállás nélkül löki a prézlit, még az imént, a Szénáson se csuklott el a hangja. Nem baj, legalább nem hallom, hogy csöng a fülem. PIlisCSAba határában meg kell állnom fél perc technikai szünetre, a társaság nagy elõnyre tesz szert, innen már csak a kutyák acsarkodása kísér hosszú utcákon át. Csabánál óvatosan át a síneken; és tolni felfelé egy magas fákkal övezett úton. Fent - még mindig flaszteron - belehúzok, mert rámcsörög sporttársnõm, aki versenykancaként kapálva és prüszkölve vár a 25-ös startnál rám, de leginkább az indulásra. Pár perc és a veterán harcimén is begaloppozik a

3. ep.-ra. (Klotild-liget; Nomen est omen: Liget bisztró)

Éhes vagyok, és bár tudok trappban enni, (meg egyebet,) de most még itt, az ep.-nál gyorsan benyomok egy szenyót és egy ücsit, mert fölfele folytatódik a túra, és lihegve egyen-igyon az, akinek Imre az anyja... Innen együtt haladunk a célig, de egyelõre itt, a frissnek látszó piros kereszten megyünk. Az erdõben kellemes az út, nincs traktorral felszántva, minden erõt a haladásra lehet összpontosítani. Kiérünk egy mezõre, ahol kétfelé ágazik az út és jelzés hiányában elindulunk egy település felé, ami szerintem Pilisszántó. Nemsokára kiderül, hogy tényleg Szántó egyik utcáján megyünk, majd bal kanyarral a fõutcán kaptatunk fölfelé. Fent már ismerõs a vidék, mert tavaly a PIROS 50-en ellenkezõ irányból jöttünk, és itt kanyarodtunk be a mészkõfejtõ felé. Sokan most is arra tévednek, mert azon a ponton három szálon fut egy pontba a piros.(!) Mi a régi piroson érünk fel ide. Innen az új jobbra-balra látszik elkanyarodni. Én úgy írtam volna az itinert, hogy "...a mûút vonalvezetését követve kanyarodjunk jobbra, majd balkéz felõl figyelve a cserjést, a felbukkanó pirosnál menjünk be az erdõbe." Mindegy. A még hallótávolban lévõ, eltévedt bárányokat visszahívják és egy jobb kanyarral megyünk tovább az országúton. Én folyamatosan figyelem, hogy melyik bokornál kell balra bemenni az erdõbe. Kisvártatva elõvillan a piros és innen már sínen vagyunk, az elõbb említett túrát járjuk visszafelé. Köves úton kaptató, majd fatelepi mezõre érve huss lefelé, torony iránt. A temetõnél lehullik néhány pötty esõ, túratársnõm állig esõköpenybe öltözik. A településen nézegetjük a kocsmákat, de sehonnan nem jönnek ki szimpatikus, hátizsákos emberek. Végül a pomázi mûút mellett meglátjuk a

4. ep.-t, az Emma éttermet.

Nagy a tömeg, de az igazi torlódás csak utánunk jön (hál' istennek). Pici várakozás után megkapjuk az ellátmányt: 25-ösök almalét, 50-esek csirkehúslevest. A kanál már elfogyott, de én egy cseppet sem zavartatom magam, közvetlenül a tányérból benyakalom. Nagyon finom, és lássatok csodát: húsleves létére szépen van benne hús is!!! Az út másik oldalán levõ kocsma mellett elindulunk fölfelé az emelkedõn. A frissen tankolt hajtóanyag és a kis pihenõ hatására vidámabb a hegymenet. Valamivel a Fagyos katona elõtt elkezdõdik a dagonyázás. Normál esetben már szentségelek, de a TOJÁS 40-en tökig sáros lett cuccomat vettem föl, így nyugodtan csattogok tovább. Ahogy egyre feljebb érünk, úgy nõ a sár és a latyak. Most már én is figyelem, hogy hova lépek, a vizes zokniból elég volt hétfõn. Lassan haladunk, de elõbb-utóbb csak odaérünk. Jól van, már látom a réteses bodegát. A kúthoz megyünk tankolni, csak azután az

5. ep.-hoz. (Dobogókõ, Turista múzeum)

Itt bepecsételik az Ilona pihenõt is, szabadok vagyunk, mint a madár. Friss ásványvizet iszunk és néhány szem kex is lemegy. Mi is lemegyünk, csak elõbb fényképezkedünk a Téry emlékmû elõtt. Itt, fönt nem lehet menni az úton, mert még vastagon áll a latyak. Megpróbálunk a széleken haladni. Az itiner opcionálisan engedélyezi a Lukács-árokon - vagy a Rám-szakadékon való lejutást, de mi a Téry úton maradunk és el is érjük a már bepecsételt

6. ellenõrizetlen pontot, az Ilona pihenõt.

Pihenõ ide, pihenõ oda, tovább megyünk meredeken lefele. Megérkezünk a Szakó-nyeregbe. Ez egy fontos csomópont, sok túraútvonal halad át itt. Aki a Duna felõl jön fölfelé és idáig nem kap infarktust, az jó eséllyel pályázhat a dobogókõi feljutásra. Mi most lefelé megyünk a piros sávon, én azt figyelem, hogy tavaly a PIROS 50-en jõve hogyan keveredhettünk bele itt a dzsindzsásba. Megállapítom, hogy több félrevezetõ piros sáv is tehet róla. Lefelé a frankón ereszkedünk alá, keresztezzük az erdei flasztert, majd -ismét az erdõben- odamegyünk egy druszám kopjafájához; gyors matek: egy évvel fiatalabb korában halt meg, mint ahány éves most én vagyok. Na menjünk tovább! Kisüt a nap, a délutáni megvilágításban érdekes kontrasztban ugranak elõ a fák; a sziklák és bemélyedések sokkal plasztikusabbak. Egymás szavába vágva dicsérjük ezt a napot. Nem várjuk a cél közeledtét, percenként az óránkra nézve, mint általában, azonban mégis elérkezünk az új kerítés-átmászóhoz, itt a temetõ és lassan itt a vég, mármint a túra vége, mert most már itt megyünk lefelé Dömös utcáin egészen a templommal szemben/mellett lévõ büdös kocsmáig. Bent a sor, mint a Lenin mauzóleum elõtt. Beállunk. Idáig nem nagyon éreztem a fáradtságot, de most a combcsontom a hónom alatt akar kijönni, és a nyitott ablaknál is penetráns bagószagban hápogok a levegõ után. Az egyik figura Thonet széken lovagol az asztalig, ahol átadják az emléklapot. Ezek után, ha nem ülhetek a másfél órás busz út alatt, akkor gyalog megyek Kamcsatkára. Ui: Budapesten vagyok...
Ottorino.
 
 
kockaTúra éve: 20082008.03.31 21:15:18
megnéz kocka összes beszámolója
A 2006-os nem számolva ez a harmadik teljesítésem. 2006-ban ugyebár kicsúsztunk az idõbõl és elhajtottak :) Lásd lap alja...

No, most rutinosabbak voltunk, de sajnos Herr Lehrer nem tartott velünk. Csapat: Linda, Dani, Ákos, Micu, Szöcske, Gábor. 20 kilóméternél szált be Erika és még páran akiket nem nagyon ismerek. Szóval eltés akcióbrigád. Start: 7 körül. Jó korán, akkor még volt minden. Itinert magamnak nem is kértem, ezt az utat már N > 5 alkalommal végigjártam, meg úgyse olvastam el soha :)

Bár Linda apukája úgy hatszor elmondta hogy perceken belül elered az esõ, ez úgy tûnik egész nap nem következett be. Mitöbb délutánra úgy kitavaszodott, hogy hátizsákba került a pulóver is. Piliszentkereszten dögteát és gyümölcslét töltöttünk a gyomrunkba, elküldtük az újoncokat megtekinteni a kocsma fantasztikus népmûvészeti kincsét. Vicces volt ahogy próbálták értelmezni hogy mit is látnak :-) Dobogókõ oldalán kicsit megindultam, hogy az esti és másnapi (túra :)) programomat ne csússzam le, itt elhagytam az eltés különítményt. Fent Dobogókõn még volt helyenként egy 5 centis hó, meg kicsit persze saras is volt, de csak hogy ne rázzon az út persze. 1 óra alatt értem le Dömösre, (kicsit odaléptem) és hatalmas volt hogy odafent még havas volt minden, lent pedig tavasz. Dömösön újabb eltés csapat, õk csak 10 kilóméteren bóklásztak. A betegség kezdeti tünetei...

Kipróbáltam 25 kilóméteren Linda túrabotját. Eredmény: borzasztó, így egyszerûen nincs kihívás az egészben :-D
 
 
lepeshibaTúra éve: 20082008.03.31 16:11:35
megnéz lepeshiba összes beszámolója
Elõre szeretnék mindenkit tájékoztatni, hogy jelen írást ne egy klasszikus túrabeszámolónak tekintse. Így két nap távlatából, már talán leüllepedett mindaz
a kellemetlenség, amivel a Téry 50 szolgált. Mások beszámolóját olvasva, most már én is megtapasztaltam a legendásan gyér szervezést.
Kezdjük akkor az elején:
kb 7.45-kor érkeztem meg a rajt helyszínére, ahol mintegy 25-30 perc várakozás után
sikerült neveznem. Itiner természetesen nekem sem jutott. Arra a kérdésre, hogy akkor pontosan hol is lesznek az ellenörzõpontok, kicsit kétértelmû válaszokat kaptam. Mindegy, majd követem a tömeget, és feltételezhetõen ismerem is a környéket... Gondolták a szervezõk. Ha végig a OK-n maradnék, akkor nem sok esélyem lett volna Klotildligetet megpillantani. Mindenesetre laza kocogással abszolválom az elsõ huszon... km-t 3 óra alatt. Pontos adatot nehéz mondani, ugyanis a Klotildligeten (!) végre megkapott itiner elsõ oldalán más adat szerepel, mint másodikon, a TTT weboldalán pedig egy harmadik távolságadattal találkozhatunk. Na mindegy, ez nem oszt nem szoroz. A túra második felére barátnõm is csatlakozott.Arra a kérdésre, hogy mi kerül ezen 900 Ft-ba, azt a megnyugtató választ kapam, hogy majd P.Szenkereszten lesz ám ebéd. Hoppá, akkor fel a fejjel, gondoltuk naívan. Az ebéd 2 dl almalében nyilvánult meg. De legalább nem idõztünk sokat. Dobogókõre kicsit szemerkélõ esõben, egyre nagyobb latyakban, de sikeresen felmásztunk, majd napsütésben 7:10 gyaloglás után megérkeztünk Dömösre, a kocsmába. Ahol megkaptuk a jól megérdemelt, 1994-ben legyártott emléklapunkat és kitûzõnket. Gondoltuk, hátha, valami harapnivaló is lesz, ha már a ttt.tr.hu-n ezzel biztattak. Tévedtünk, de legalább utoljára. A késve induló 15.17-es buszt sikerült elérnünk, sõt még ülhettünk is.

A fenteik alapján lenne egy javaslatom (amivel persze, lehet hogy sokan nem értenének egyet) a TTT felé.
A korábbi évek tapasztalatai, ill. a hozzászólások alapján kategorizálni kellene az egyes túrákat, és akkor mindenki elõre tudja, hogy mire számíthat. Úgy veszem észre (140 teljesytett túra alapján), hogy a mennyiség most már a minõség rovására megy. Nem tudom, hogy van-e értelme egy-egy zsúfoltabb
hétvégén akár 10 túrát is rendezni. Ne sértõdjenek meg a Téry túra szervezõi, de
én erre maximum a "szervezett kirándulás" jelzõt akasztanám.
 
 
MacGyverTúra éve: 20082008.03.31 13:50:56
megnéz MacGyver összes beszámolója
Téry Ödön 20

Fényképes beszámoló

Még év elején néztük ki a Téry 50-et, mivel jannesz szerint ez az egyik legkönnyebb 50-es, aztán végülis nem éreztem magam alkalmasnak a nagy táv megtételére, viszont így a Budapest Kupa miatt el kellett indulnunk a 20-as távon. Gondolatban elõre készültünk a legendásan igénytelen túraszervezésre, én azt mondtam, hogy ne is törõdjünk semmivel, arra kell gondolni, hogy kéktúrázunk. Tulajdonképp õsz óta nem voltunk a "kék országúton", túl sok teljesítménytúra van ilyenkor tavasszal.

Reggel az elõzõ napi jó idõ hatására felbátorodva végül kabát nélkül vágtunk neki. Hûvösvölgyben hatalmas tömeg fogadott minket, szerintem a szervezõk sem gondolták, így elég lassan, és nyögvenyelõsen haladt a sor.

Hûvösvölgybõl a már jól ismert kék jelzésen indultunk el, Nagy-rét érintése után felnéztünk a Gyermekvasútról ismerõs szörnyû meredek Villám utcára, majd tovább haladtunk a máriaremetei templom felé. Itt kellemesen meglepõdtünk, ugyanis budai teljesítménytúrán ilyet még nem láttunk, hogy senki nem vágja le a nyilvánvalóan hosszabb utat.

Párszáz méter múlva már itt is volt az elsõ ellenõrzõ pont, ahonnan a Remete-szurdokon át folytattuk utunkat. Már elõre féltem a szurdok végétõl, ahol jó meredeken kell kikapaszkodni. Átkeltünk a patakon, és már ott is voltunk, lassan emelkedni kezdtünk. Közben megelõztek minket egy kutyával, ami kb. olyan nehéz lehetett, mint én, és mégis lelkesen ugrálva haladt, már persze amikor nem az út közepén állt meg szaglászni. Felértünk, majd kisebb szuszogás után elég sokáig haladtunk szintben. Egyszer csak balról feltûnt a Muflon Itató, ezek szerint már Zsíroshegyre is érkeztünk.

Megállás nélkül robogtunk tovább, láttuk Nagykovácsi házait, majd a "Fokozottan védett terület" tábla után elkezdett ritkulni a növényzet, ismét fölfelé másztunk. Jobbról látszott a Pilis, majd egy nagyobb kupac kivágott fába futottunk bele, elég érdekes a védett területen... A Nagy-Szénáson körpanoráma fogadott, de sajnos elég párás volt az idõ hozzá.

Tovább haladva letértünk az útról, és rászántunk pár percet a GCSENA (Nagy-Szénás) geoláda elõvadászására. A leírásban lévõ magányos fenyõfát mondjuk nem találtuk, de attól még szép helyen van. Innentõl kezdve végre tudtunk kicsit sietni, ugyanis hosszasan lejtett az út, még bakancsban is lehetett itt-ott futni. Néhol kicsit saras volt, de nem vészesen.

Piliscsaba elõtt érdekes dologra lettünk figyelmesek: tõlünk balra a hegyre egy nagy fekete csõ vezetett fel, találgattuk, mi lehet benne. Aztán egyszer csak oda értünk, ahol éppen fektették le a csõ folytatását, ott haladtunk el fölötte.

Beértünk Piliscsabára, itt már örültem neki, hogy közelít a cél, de mint kiderült, sok volt még addig. Végigmentünk több hosszú utcán, át a vasút fölött, majd újra elkezdtünk emelkedni. Végül Klotildliget vasútállomásnál volt a cél. Itt emléklap már nem volt, (állítólag majd postán elküldik), viszont amikor megkérdeztük, hogy nem is jár-e semmi ellátás a túrán, közölték, hogy vehetünk magunknak 150 forintért. Ezt inkább kihagytuk, hazajöttünk töltött rántott húsokat gyártani :-)

 
 
PSPTúra éve: 20082008.03.30 17:36:44
megnéz PSP összes beszámolója
A Téry Ödön Emléktúra 50 (2008.03.29.)

táv: 43,801* km - szint: 1333 m - menetidõ: 8:59 (forrás: GPSmap 60 CSx)
*: idén Pilisszántóra a régi piros jelzést követve mentünk be, elõttem és utánam is akiket láttam arra mentek, míg tavaly az új piros jelzést követtük, majd arról tértünk le a falu felé, hogy érinthessük az itinerben szereplõ templom... Az itinerben tisztázni kellene a hivatalos útvonalat... (az általam közölt táv mindig vetületi hossz - így a teljes megtett táv itt, amit a megtett szint is befolyásol, nem csak a horizontális elmozdulás, az 44,108 km)

Már tavaly is ezt a távot terveztem, de a pocsék idõjárás miatt végül csak a 25-ön indultunk, és azt sem élveztem igazán... Most a többiek lakásavatóra mentek, így egyedül vágtam neki a távnak. Az eheti sorozatos kevés alvás (<5 óra) után elég szörnyû volt reggel 6-kor már elindulni, de nem volt mit tenni, már egy hónapja nem túráztam sehol... Végül kicsit hosszas sorban állás és nevezés után élesítettem a GPS-t, és pontban 7:39-kor elindultam. Hallottam, hogy a késõbb startolók közül sokaknak nem jutott itiner - erre legközelebb fel kell készülni!

Ezalkalommal egyébként a kéktúrás oldalamra is dolgoztam, ugyanis amikor a Piliscsaba-Hûvösvölgy szakaszt csináltam, akkor még nem volt ilyen jó GPS-em, és a szintábra sem lett olyan szép - na ezt a "problémát" a túra elsõ felének bejárásával orvosoltam is. Az elsõ kilómétereket betonon tettük meg, ami nem egy nagy élvezet, de hát ez van. Örömmel tapasztaltam, hogy a kék kis kunkorát (mely a templomhoz visz) az általam látott népes társaságok közül senki sem vágta le - pedig evidens lehetõség volt rá. A Remete-szurdok bejáratához 8:19-kor értem. A szurdok továbbra is szép, ilyenkor, amikor még nincs lomb a fákon, jól látszanak a meredek falak és a sziklák. A szurdokból való felkapaszkodás elég meredek, de mindenért kárpótol a közben feltáruló panoráma. Mondjuk lehetett volna egy kicsit kevésbé párás a levegõ, de így is nagyon szép volt.

Innen hosszú, majdnem teljesen szintben haladó erdei szakasz következett, kellemesen széles utakon - bár kicsit ingerszegény környezetben. A volt turistaház romjai elõtt a kéktúra pecsétet is õrzõ vendéglátóipari egységet sokan ellenõrzõpontnak vélték az ott önerõbõl frissítõ embertömeg miatt :-) A Nagyszénás felé az emelkedõ nem is olyan meredek, nem is olyan hosszú, így gyorsan túl is lettem rajta, és 500 méter felett meg is jelentek az elsõ hófoltok. Itt futottam össze a pont felé igyekvõ pontõrrel, de természetesen így én értem elõbb a csúcsra (9:57). Itt elég hûvös volt, így felvettem egy széldzsekit. A kilátás - mint mindig - most is magával ragadó, még ha nincs is az a szuper idõ.

Innen Piliscsabáig hosszú-hosszú lejtõ következett, kellemes völgyben ereszkedik a kéktúra útvonala a település felé. A völgyben egyébként még 475 méteren is voltak hófoltok. Meglepõen sokan jöttek szembe is, már elég régen találkoztam ennyi (valószínûleg) kéktúrázóval. Piliscsabán még a helyzet magaslatán állt az itiner, így akár GPS nélkül is megtaláltam volna Klotildligeten a bisztrót. Ide 11:44-kor érkeztem meg, de kicsit pihennem kellett, mert a gyomrom rendetlenkedett...

A déli harangszó vége után indultam tovább a már tavalyról jól ismert 25-ös útvonalon, csak a 2007-es állapothoz képest jóval szárazabb terepen. Kapásból egy kellemes kis emelkedõ, majd Pilisszántóra csak azért tudom, hogy hol kell bemenni, mert tavaly elrontottam (de az õsrégi itiner itt köszönõviszonyban sincs a valósággal - nem tudom mibõl állna frissíteni rajta). Aztán fel kell mászni a nyeregbe, ahol a Kinizsin is elhaladtam, majd irány Pilisszentkereszt. Itt kicsit csöpögött az esõ, vagy inkább szitált, így újra felvettem a széldzsekit. Nem volt egy barátságos idõ, annyi szent. Az ellenõrzõpontként szolgáló vendéglõbe 13:40-kor érkeztem meg. A húsleves itt nagyon jó volt, jól is esett.

Eztán jött a hegymenet, Dobogókõre fel nem egy leányálom, de ettõl túra a túra. Fõleg az elsõ 150 méternyi szint leküzdése az, ami fárasztó, utána már lankásabb a terep. Viszont sajnos itt igen hamar megjelent a sár, ami az itteni utak kissé mélyút jellegébõl eredõen hamar csatornává változtatta a követendõ útvonalat. Aztán 550 méter felett megjelentek az olvadó hófoltok is, viszont Dobogókõn még összefüggõ hótakaróval fedett részek is voltak! No meg latyak, ameddig a szem ellát. Az ellenõrzõponton 14:51-kor kaptam pecsétet - egyben a következõt is, hasonlóan mint az elõzõ évben... A kilátás szép volt innen is, végre elkezdett kiderülni az idõ, és sütni a Nap.

Lefelé jött aztán az igazi korcsolyapálya, többször balettezést imitáló mutatványokkal tudtam csak elkerülni a totális besározódást... Itt már nagyon szétszóródhattak az emberek, mert alig egy-két túrázóval találkoztam egész Dömösig. Sajnos kijött rajtam az álmosság is - csak azért nem ültem le az Ilona-pihenõnél (15:34), mert féltem hogy akkor elalszom. A gyomrom is megint rendetlenkedett, így vesztettem egy kis idõt, de végül még pont 9 órán belül, 16:38-kor beértem a célkocsmába. A díjazásra sajnos nagyon hosszú sorban kellett várni, ami a kocsma dohányszagos légkörében nem volt túl jó... Az viszont igen, hogy az egyik szervezõ felismert a nevemrõl, és megdicsérte a honlapomat :-)

Hihetetlen módon még a buszon is volt ülõhelyem (a mögöttem felszállóknak már nem volt ilyen szerencséje), de azért a másfél órás buszút az Árpád-hídig nem volt a legjobb - alvás közben folyton arra kellett vigyáznom, hogy ne essek be a széksorok közti folyosóba. Azért jó túra volt ez a csak nevében ötvenes, viszont az itinerre ráférne már egy kis frissítés...
 
 
csibaTúra éve: 20082008.03.30 14:40:28
megnéz csiba összes beszámolója
Téry Ödön emléktúra 50

Tavalyi évhez hasonlítva, most csodálatos idõben volt részünk. Igaz, 2007-ben pont az idõjárás miatt el sem mentem a túrára. Idén nem lehetett kihagyni. Ráadásul még az OKT-val is össze lehet kötni. Szóval szombaton menni kell.

7:30 körül meg is érkezem Hûvösvölgybe. Iszonyat tömeg a nevezésnél, szép számmal vannak bicajosok is. Inkább még nem állok be a sorba, úgyis várok még Gps Zolira. Addig nézelõdöm, közben összefutok egy – két ismerõssel, jókat beszélünk. Majd Zoli befut 8 körül harmadmagával, és megtörténik a nevezésünk. Ekkor már szerencsére nincs olyan nagy sor, gyorsan megy. Bár itiner már nem jut nekünk. A szervezõk itt is alábecsülték az indulók számát. Mondjuk én nem igen értem, hogy ilyen túrára miért nem lehet pl 1000 itinert hozni. Ha jól láttam csak 1 db A4-es lap volt, és ráadásul a túra útvonala sem változik évrõl évre. Szóval ami megmarad, majd jó lesz jövõre. Szerencsére azért elég jól tudtam az útvonalat, így én nem igen éreztem hiányát, de sokakat útba kellett igazítani, hogy merre induljanak el. Ráadásul a rajtban az egyik szervezõ azt mondja, hogy végig a kéken kell menni. Hát ha végig azon mennénk, kicsit elkolbászolnánk.

8:15 körül nekivágunk a távnak. Én emellett még duplán teljesítek így az elején, mert cipelem magammal az OKT füzetét is. Legalább abból is meglesz egy szakasz. Zoliék lemaradnak, mert sörért mennek, Karesz meg az elsõ méterek után inkább kiszáll. Sajnos ez van. Innentõl a Remete – hegyi komolyabb emelkedõig egyedül megyek, Zoliék csak ott érnek be. Mondjuk az egyedül azért túlzás, mert rengetegen vagyunk. Az elsõ kilométereket aszfaltos utakon tesszük meg, ami nem igen zavar így az elején. Jó páran benézik (?), itiner hiányában nem veszik észre, (vagy ha gonosz akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy kispistáznak) hogy a K jelzés élesen letér jobbra az útról. De nem kispistázunk, megyünk megnézzük a Máriaremetei Bazilikát. Megérte. Nagyon szép, fõleg az elõtte lévõ hangulatos parkkal. Majd nem sokkal késõbb visszatérünk arra az útra, amit elhagytunk korábban. Itt is látni, hogy jó páran ezen jönnek. A pontõrt alig lehet észrevenni, jól elbújt. Talán el is mentem volna simán mellette, ha nem látom, hogy elõttem ott pecsételnek. Beérünk az erdõbe, szurdok alján folytatjuk utunkat. A barlangok már rendes otthonként szolgálnak pár embereknek. Nem a legszebb látvány. Kár, hogy nem tesznek ellene semmit. Majd egy kis patakátkelés, ami nem is olyan kicsi, és elindulunk felfelé. Megizzadok egy kicsit mire felérek, de a látvány az kárpótol. Itt érnek be Zoliék, és innentõl fogva lényegében végig együtt megyünk. Bár Zoli néha lemarad, nem bírta a tempót:) .

Nemsokára feltûnnek Nagykovácsi szélsõ házai. Megérkezik a S jelzés is jobbról. Néhol kisebb pocsolyákat kell kerülgetni, de nem vészes még a sár. Muflon itatónál egy kicsit megállunk frissíteni. Érdekes egy hely, az biztos:) Így még bent sosem voltam, de kuriózumnak számít. Robogunk tovább Nagy Szénás felé, ahol kezdenek megjelenni a hófoltok is. A volt turistaház emlékmûjénél megkapjuk a következõ pecsétünket. És Zoli megismerkedik a pontõrben megtestesülõ geocachingessel. Érdekes nevek hangzanak el:) Bár a pecsét is érdekes, amit kapunk. Klastrom – kút felirat van rajta. Ezután felmászunk a Nagy Szénásra, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk, meg alánk. Bár az idõ nem annyira tiszta, kicsit párás a levegõ, így nem lehet olyan messzire ellátni. Egy csöpp gyönyörködés a panorámában, majd lekocogunk Piliscsabáig. Átkelünk a leendõ gázvezeték csövei felett, és bent vagyunk a településen. A K jelzést követjük egészen a vasútállomásig. Itt egy kis bevásárló körútra megyünk a közeli boltba, majd én elmegyek az állomásra a Kéktúrás pecsétért. Viszont innentõl már nem a K-en kell menni, ahogy azt az elején mondták, hanem jelzetlen utakon egészen Klotildligetig. Azért valami szalagot kitûzhettek volna, mert így itiner nélkül könnyen eltéved az ember. De szerencsére azért mentek egy páran elõttünk, mi meg bíztunk bennük, hogy ismerik az utat. És tényleg ismerték. Megérkeztünk a kocsmába, ahol megkaptuk a következõ pecsétet. A fejetlenségbõl én itt nem éreztem túl sokat, bár mikor megkérdezte a pecsételõ, hogy megyek e tovább, és mikor én mondtam rá, hogy igen, akkor mintha lefagyott volna egy 10 másodpercre. De visszaadta az ellenõrzõ lapomat:) Innentõl egy ideig csapatunk kibõvült egy fõvel.

Egy kicsit mászunk megint, de most már a P+-on, majd sikerült eltévedni, de csak egy pár száz méterig. Jobbra fordultunk a P jelzésen, de szerencsére a mögöttünk lévõk ránk kiabáltak. Esõ itt egy picit elkezdett csöpögni, de egyáltalán nem volt vészes. Innentõl az út már ismerõs, a P85-ön is erre mentünk, csak épp az ellenkezõ irányból. Pilisszántó elõtt egy újabb eltévedés, de hát követtük az elõttünk haladókat. A régi és az új P jelzés kavart össze. Mi inkább az új jelzést választottuk, gps-en is csak ez van már feltüntetve. Így a balra lévõ jó nagy szántóföldön átvágtunk torony iránt. Feltételezem, hogy nem mi lehettünk az egyedüliek, mert mikor észrevettük, hogy nem jó felé együnk, akkor már a szántóföld túlsó végén 3-an, 4-en mentek. Nem hinném, hogy arattak. Nincs mint tenni, nekivágunk. Szerencsére sár nincs, így kényelmesen lehet haladni. Kb 15 perc után ismét jelzett utakon haladunk tova. Egy kis mászás jön megint, elhaladunk a Boldogasszony Kápolna alatt, és kiérünk a mûútra. Majd egy éles bal kanyar föl, ismét mászunk és bekocogunk Pilisszentkeresztre. Ahol nem tudjuk, merre lehet a pont. Szerencsére egy túrázó útbaigazít minket. Megkapjuk következõ pecsétünket, ami mellé jár egy ajándékutalvány, amit levesre vagy üdítõre lehet beváltani. Mi maradunk a levesnél. Nagyon jól esett. Sokat nem idõzünk itt, mert megtudjuk, hogy 17:05-kor, meg 25-kor megy busz Dömösrõl. El kéne azokat érni, így spuri tovább.
Az utolsó, és talán a túra alatti legnehezebb emelkedõ áll elõttünk. Kíváncsiak vagyunk, hogy mekkora hó van fent Dobogókõn. A rajtnál még azt mondták, hogy 10cm, amin kicsit elcsodálkoztunk, hiszen olyan szép az idõ. Inkább nagy sárra számítottunk, mint hóra. Mind a kettõ bejött azért. Pilisszentkereszt után már rögtön az elején elég sáros a P jelzés, de szerencsére ez pár száz méter után még megszûnt. Majd ahogy egyre közeledünk a csúcshoz, újra visszajön. Elején még csak a sár, késõbb már hó és latyak is. Néhol már az úton sem igen lehet menni, inkább mellette haladunk. Jól jár az, akinek bakancsa van. A hófoltok is kezdenek egyre inkább összefüggõbbé válni, és megjelennek a házak is. Fent vagyunk. Megkapjuk a pecsétet, és idõpontot is rá, 15:35. Már csak le kell kocogni Dömösre. Távból sincs sok, 7-8 km max, de a pontõr kicsit csodálkozik, és szerinte nem igen fogunk leérni a 17:05-ös buszra. De sikerült megcáfolnunk:) Fent a csúcs közelében még igen rossz a terep. Néhol tényleg lehet 10cm a hó, de nem ez a jellemzõ. Inkább a latyak és a sár. Óvatosan kell haladni, nehogy elcsússzon az ember. A Rezsõ – kilátótól már viszonylag normális az út, de a Szakó – nyeregig még nem futunk. Utána viszont beindul a gépezet, és szinte Dömös széléig leszaladunk. 16:30 körül lehet, mikor átmászunk a létrán. Kb 10 perc és bent vagyunk a célban, a kocsmában :) Kicsit ilyen kocsmatúra hangulata volt, de tetszett. Az oklevelek és kitûzõk átadása picit lassan halad, de szerencsére a buszt nem késtük le. Még a 17:05-ös busz is javában bent van, és kb 40 ember vár még a felszállásra. Nem igen kell sietni, de az a tudat, hogy állni kell Budapestig nem a legjobb. És mikor már majdnem fent van mindenki, csak kb 15-en vagyunk lent, begurul a 17:25-ös busz. És ilyenkor lesznek az utolsókból elsõk :) Szinte mindenkinek jutott ülõ hely. Irány Budapest.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon kellemes kis túra volt, néhol egy kis döcögéssel a szervezés oldaláról. De mondhatnánk, hogy ez volt a hab a tortán :) Viszont a táv az biztos, hogy nincs 50km (48,9km). Itthon is csak 45,7 km volt a mapsource szerint.

Gratulálok minden teljesítõnek!
 
 
 Túra éve: 2007
PSPTúra éve: 20072007.03.26 19:26:56
megnéz PSP összes beszámolója
A Téry Ödön emléktúra 25 (2007.03.24.)

táv: 23,761 km - szint: 826 m - menetidõ: 5:35 (forrás: GPSmap 60 CSx)

Eredetileg az 50 km-es távot terveztem, de az idõjárás volt olyan kegyes, és közbeszólt... Sajnos már napokkal a túra elõtt világossá vált számomra, hogy bizony ez egy sárdagasztós, és elázós nap lesz, így inkább úgy döntöttem, hogy megyek szokásos túratársaimmal (Eszter és Tomi) a rövidebb, 25-ös távra. Bevallom, még ehhez is igen nagy akaraterõ kellett, ugyanis még soha nem túráztam esõben, és igazából nem is akartam változtatni ezen a szokásomon. De ha már úgy rákészültem, akkor nem volt mit tenni, el kellett menni :-)

9:33-kor szálltam fel a vonatra Angyalföldön (5 perc gyaloglás otthonról - ideális közlekedés), ami sajnos tömve volt, így végig álltam, ráadásul nem is Siemens volt, hanem az az orosz motorvonat :-( Na de nem keseredtem el, Tomiék és még pár ember, akit beszerveztek (összesen így nyolcan lettünk), már ott vártak. Az út gyorsan elszállt, az esõfelhõk meg nem, így kellemetlen idõben szálltunk le Klotildligetnél. Épp a románokat vertük vízilabdában, amikor megkaptuk az igazolólapunkat, és az ekkor nagyjából szakadó esõben nekiindultunk. Felavattam az új TNF Megamouth hátizsákomat is, amivel megoldódott a folyadékpótlási problémám is (lusta vagyok megállni, levenni a táskát, stb. ha inni akarok). Kivételesen két bottal mentem, ami az emelkedõkön jó volt, de mivel csak eggyel szoktam menni, a végére a bal vállam mögött az izmok rendesen érezték az igénybevételt... Eleinte a P+ jelzést követtük, volt egy kemény emelkedõ, aminek a tetején kicsit megálltunk, majd lecsúszkáltunk a P- útvonalára. Innen Dobogókõig ismertem az utat a Piros 50B-rõl, de ennek ellenére nem emlékeztem csak pár jellegzetes pontra.

Pl. a Vadföld feletti irtás most is szép volt, még szebb lett volna, ha a Pilisbõl is látszik valami, de az elbújt az esõcseppek mögött. Mivel nekem olyan emlékeim voltak, hogy be kell menni Pilisszántóra, ide bementünk a P-rõl a falu határában letérve, legyalogoltunk a templomig, és ott fordultunk felfelé megint a piros irányába. Rövid "betongyloglás" (és nem sárdagasztás ami a falu elõtt volt rendesen - szép tavakkal az úton) után megint turistaúton haladtunk, megint felfelé és megint meredeken. Itt elmentem pár ember mellett, majd a tetõn a tisztás (Piros-földek) szélén vártam be õket. Innen megint beton az elsõ ellenõrzõpontig, ahol kaptunk innivalót, a totó kitöltése után meg csokit (csak két hibánk volt). Itt egyébként elég hosszan idõztünk (megszárítottuk a cuccainkat, amennyire lehetett), és mivel a "bibliában" 6 óra volt megadva szintidõnek, kicsit aggódni kezdtem, hogy ebben a tempóban miként fogunk beérni... Habár sehol nem írtak idõt az ellenõrzõlapra, azért én szerettem volna hat órán belül beérni.

Elég jó lendülettel indultunk el felfelé, fõleg hogy még az esõ is elállt... Eszter meghúzta az Akhilleszét, így õk kicsit lemaradtak, és 10 perccel késõbb értek fel Dobogókõre. Addigra én már kimenekültem a nagyon meleg múzeumból (ahol egyébként a következõ pecsétet is megkaptuk) és megcsodáltam a kilátást is (szürke fal elõttem 10 méterre). Innen lefelé már nem volt probléma, hasítottuk a levegõt :-) Ráadásul a Rezsõ-kilátótól már láttunk a ködön kívül mást is, a Felvidéken szépen sütött a nap... Az Ilona-pihenõ után én elléptem a többiektõl, hogy azért kényelmesen 6 órán belül lent legyek Dömösön. Így lefelé még 4-5 túratárs mellett elmentem (50-esek is voltak, így nem csoda...) és (szép erdõben haladás után) 16:21-re értem be a célba. Itt megkaptam az oklevelet (míg a biblia csak emléklapot írt...) és a kitûzõt, majd megpróbáltam elérni a buszt, ami érkeztemkor még benn állt... hát nem sikerült. Nem sokkal késõbb, úgy 15-20 perc múlva megérkeztek a többiek is, õk is megkapták a díjazást, majd ettünk és vártunk a buszunkra. Erre a sofõr alig akart felengedni, látva hogy milyen erdõnyomok (sár) vannak rajtam, és még az utánam felszálló pár emberrel is pörölt, de úgy 20 turista után szerintem megunta... A hazaút nagyon hosszú volt, a túra viszont az esõ ellenére is tetszett.

Persze kiderült, hogy a szintidõ végül nem is 6, hanem 7 óra volt... jellemzõ :-) Ez egyébként a leírásban volt, csak hát azt minek is nézné meg az ember. Az idõm 5 óra 35 perc lett ami 4,3 km/órás átlagot jelent... Okok: sár, tapasztalatlanabb túrázók a csapatban. :-)

PSP - [kektura.eu]
 
 
piedcatTúra éve: 20072007.03.26 08:06:04
megnéz piedcat összes beszámolója
Téry Ödön emléktúra 20 km

2007. 04. 24.

Sok kicsi sokra megy alapon ez már a tizedik rövidtávú túra az idén, és ezzel egyéni csúcsot döntöttem. Illetve amióta túrázgatok (2002), ez volt az elsõ olyan hónap, hogy egy hetet sem hagytam ki. Nyolc órás indulást terveztem, kicsit hamarabb Hüvösvölgybe értem, így 7.55 írtam a pecsételõs lapomra. Azért én, mert a rendezõknek nem volt kedvük, mondván, hogy nem az idõ a fontos, hanem a részvétel. Egyet is értek velük, de én szeretem tudni, hogy mikor indulok. Mielõtt rajtoltam volna, a kedves hölgy megkérdezte, hogy hol a kerékpárom. Bringásnak nézett, de csak az egyszál túrabotot tudtam felmutatni.

Az idõjárásban nem csalódtam, annyira ramaty volt, amennyire lehetett. Még reggel reménykedtem, hogy eláll az esõ, persze eszében sem volt. És hányszor megfogadtam már, hogy esõben nem túrázom?! De nem volt mese, mindenáron menni akartam. Az országos kék Nagy-szénásig ismerõs számomra, aztán a Kõris-völgy teljesen kiesett, pedig már voltam ezen a túrán, csak nem arra. Most bepótoltam. A máriaremetei templom megszemlélése után, a Remete-szurdokban nyomultam felfele, és már elõre féltem a patakon való átkelésen. Azzal nyugtattam magam, hogy csak a Mátrában szoktam fürdeni. Aha, hát nem. Az elsõ farönk, amire ráléptem, rögtön süllyedni kezdett. Ilyen nincs! A cipõm már félig elmerült mire kirántottam a lábam. Utána már simán ment az átkelés, és a gore-tex miatt szerencsémre nem áztam be. Bár tudtam, hogy az esõt nem sokáig fogja bírni a cipõ. Remete-hegy, Zsíros-hegy, Nagykovácsi csendes, szemetelõs magányban telt. Megindultam felfele Nagy-szénásra, és hirtelen minden ködbe borult. A fenyõk alatt olyan sötét volt, hogy a látótávolság minimum a felére csökkent. A kopasz hegycsúcsról tulajdonképpen semmit nem lehetett látni. Kutya-hegyet sûrû köd vette körbe, nagyon szép látvány volt. Hát igen, ha nem ilyen vacak az idõ, akkor csak a hegyek megszokott látványában gyönyörködhetek. Innen a Kõris-völgy bejáratáig egy sráccal beszélgettem. Már a völgy felé vezetõ út is szörnyû volt. Szerencsére a sár nem ragadt, és nem volt mély, de a haladást azért jelentõsen megnehezítette. Kõris-völgyben leváltam ideiglenes túratársamról, nagyobb sebességre kapcsoltam. Már bánom, hogy két éve a hegygerincen mentem, ugyanis a völgy nagyon szép látványt nyújtott. Ha nem esett volna, akkor talán még fényképezõt is hozok, majd legközelebb. Kiértem a völgybõl egy széles útra, ahol néhány perc után Vándorköszörûs bukkant fel elõttem harmadmagával. Beszélgettünk néhány percet, aztán elhagytam õket. Piliscsabán már úgy tûnt, hogy javul az idõ, de csak illúzió volt. Egyre jobban esett. Egy idõ után elvesztettem a jelzést, és csak a megérzésemre hagyatkoztam. Meg egy helyi lakosra. :) Végül csak megleltem a máv állomást, ahol rásandítottam az órámra, és aggódva gondoltam rá, hogy nem érek idõben Klotildligetre, és várhatok egy órát a következõ vonatra. Ezért az utolsó kilit végig futva tettem meg, és 11.42-kor léptem be a Liget-sörözõbe. Bent egyszerre több hatás ért. Egy: a rendezõ kérte a lapomat, ami már teljesen szétázott; kettõ: bepárásodott a szemüvegem, és semmit nem láttam; három: Tom és Alice szólított meg, és közölték, hogy néhány perc múlva megy a vonat. Nagy nehezen összeszedtem cuccaimat, megkaptam az oklevelet és kitûzõt, sajna az üdítõs kupon beváltására már nem volt idõm, de örültem, hogy mehetek.

Emlékeim szerint, két éve is kaptam egy kis esõt ezen a túrán, de mindezek ellenére most is jól ment, és jó kis program volt a szombat délelõttre.

piedcat
 
 
kockaTúra éve: 20072007.03.24 21:22:00
megnéz kocka összes beszámolója
A kissé otthonülõs idõ miatt a szombaton túrázni szándékozó egyetemisták serege reggelre mindössze hat fõre olvadt. Ezt egyébként én még mindig nem tartom rossz létszámnak ahhoz képest hogy milyen szomorkás volt néha az idõ. A túra eleje jópofa mókákkal tellett, Ákos felvetette hogy milyen Lonsdale-s pulóverem van, erre elkezdtem elõadni hogy tévébontós skinhead vagyok, ahogy elõresandítottam a lányok felé a döbbent arcokról azt olvastam le hogy ezt komolyan vették :) Furcsa bug nálam az hogy az irónia dolgot nem tudom egészen jól kifejezni és ezért úgy tünik mintha komolyan gondolnám. Utánna jól el is beszélgettünk arról hogy a tévé milyen agymosás, nem kellett hozzá az hirtelen rögtönzött egyéniségemet használnom mert amúgy is utálom a tévét mint a sszz..-t
Aztán Joe és Ákos elhúztak, nekik nagyon fontos teendõik voltak a délután a nõi nem szolgálatában. Ilyesmi. Lassan bóklászósan mendegéltünk Piliscsaba felé, mert nekünk 12:10-kor érkezett az a vonat amivel nem jött senki, de megigértük hogy megvárjuk hogy hátha (igazi lelkiismeretes hittéritõk vagyunk mi ketten Danival). A lányoknak meg úgyis volt egy órájuk a következõ vonatig. Megszállt minket a délelött laza szitálósesõs, nyugodt hangulata és Dani agya le is gyártotta a világbéke gondolatát. Én is úgy voltam vele hogy ha ma jut kezembe a világhatalom, akkor béke fog honolni a földön. Másnap reggelig legalábbis :) Aztán kicsit erõsebb lett a szél meg az esõ is, igazából ha kicsit jobban esik akkor már lehet hogy azt mondtam volna hogy ejnye, De ez szerencsére nem történt meg :)
Na, ahogy beértünk a féltáv-kocsmába, én megdöbbentem azon hogy hány túrázó bagózik. Itt elérkezettnek láttam az idõt hogy megreggelizzek végre, valamint megérkezett a vonat ami semmi ismerõst nem hozott. Még dumáltunk meg kajáltunk egy ideig, Ákos megpróbált demotiválni, de idejében lelepleztük a próbálkozásait. Aztán valamikor 12:30 körül Danival továbbindultunk. Innentõl kezdve tényleg rendesen toltuk. Na és akkor most elmondom hogy mirõl maradtak el a huszaskák :)

* Pilisszentkereszten húsleves, miközben megszemlélheti az ember a szántásról alkotott legendás festményt. (csatolva, népmûvészet a javából, a leves is kábé ilyen szinvonalú volt)
* Dobogókõn a Eötvös túristaház motyói, életmentõ alma, a kilátóban a gyönyörû fehér ködfal
* Kicsit arréb Dobogókõtöl kitisztult az idõ, a felhõ alatt ki lehetett látni a Börzsonyre, ahol a jelek szerint sütött a nap. Nagyon szép látvány.
* Hatalmas sárdagasztás útban Dömösre, pár zakóval tarkítva. Sajnos nagyon megkopott a bakancsom talpa és csúszik.
* Dömösön célsprint, célmotivációs süti betöltése
* Sok hamisan elénekelt dal amit út közben elõ szokunk adni :)

Jófajta túra volt, kár hogy az idõ ilyen ijesztgetõsre sikeredett, de igazából szerintem nem volt ez semmi komoly. Szerintem jó mókárol maradt le aki engedett a lustaságnak.
 
 
 Túra éve: 2006
kockaTúra éve: 20062006.06.13 13:55:33
megnéz kocka összes beszámolója
Idén meglehetõsen kevesen, talán 200-an indultak a Téry Ödön emléktúrán, pedig ezerrel sütött a nap, a táv elsõ felén sár se volt igazából. A második felén se annyi mint a Bakonyi Mikuláson :)

Szóval ilyen lazán szép idõben vágtunk neki Herr Lehrerrel és Krisztával. Lassan haladtunk, nézelõdtünk, piknikezgettünk :) Aztán Kriszta Klotyiligeten felszált a hiperexpresszre, mi meg nekivágtunk a hátralevõ 25 kilométernek. Innentõl elég jól haladtunk, de mire felértünk a Dobogókõre, bezárt az EP. Ez azért cikis mert csak 3 perc késéssel értünk oda és vagy fél órát hoztunk be a lemaradásból. A következõ ellenörzõpontnak is csak a visszafelé boklászó embereivel találkoztunk, elindultunk lefele. Na itt elég gyorsan besötétedett és elvesztettük a piros útvonalat. Jött mindenféle rossz ötlet hogy menjünk le a kövesen meg a Rám szakadékon. Én ragaszkodtam hozzá hogy a piros útvonalon menjünk, végül ez is lett belõle. Épp csak az a baj hogy az út valami egészen durván sáros volt. Valahol teherautókkal jól össze is járkálták, nem volt egyszerû eset :)

Aztán úgy jó 40 perc késéssel értünk célba, mondjuk az elbóklászás miatt egy jó 55 kilométert lenyontunk. Szerintem még így is szép eredmény ahhoz képest hogy két tapasztalatlan túrázóval mentem. A talpam kicsit fáj, de amúgy nem lehet azt mondani hogy elfáradtam.

Egy 20-ast simán bevállalhatott volna bárki aki nincs lélegeztetõgépen.
 
 
 Túra éve: 2004
GeldarTúra éve: 20042013.08.28 17:37:12
megnéz Geldar összes beszámolója

Téry Ödön 50


Egy bitang nehéz, de nem kevésbé emlékezetes túra.

Harmadik ötvenesem lett belõle végül, bár út közben többször megkérdeztem magamtól, mit keresek én itt pontosan. A túrára fõleg az összeszokott társaságunkkal mentünk (Attila, Máté öcsém, Apám), viszatérõként Kata, Peti, Szandra, János bá' és Csabi érkezett. A Budai Trappon velünk tartó sziklamászó Laci is eljött újra.

Hûvösvölgybõl indult a túra, ha jól emlékszem, helyenként még hófoltok voltak a terepen. A vidéken komoly vihar volt az elõtte való napokban, így az elsõ szakaszon, még a Budai-hegységben fákat átlépve tudtunk csak haladni - ez elég sokat kivett a gárdából. Az elsõ komolyabb erõpróba a Remete-szurdok fölött következett, ahol apámnak elment a látása, mivel kihagyta a reggelit. Peti szõlõcukra aztán rendbetette a kedélyeket, újult erõkkel nyomultunk be az erdõbe újra. Klotildliget után aztán Attila, Máté és Laci külön utat választottak, mint késõbb kiderült, nem szerencsésen. Végül Pilisvörösváron kötöttek ki, ahonnan vonattal jöttek vissza, majd egy autós segítségével végül eljutottak Dobogókõre.

Mi mit sem sejtve emelkedtünk föl újra, Somhegyen életem legjobb káposztalevesét ettük, majd újabb szivatós szakaszokon felértünk Dobogókõre - Laciék szinte ugyanakkor értek föl. Innentõl többet nézegettük az óránkat, mint a tájat - apám számításai szerint az utolsó buszhoz ugyancsak iparkodnunk kellett, így is lett.

Sietõsen ereszkedtünk egy nagyon szép völgyben lefele (a végén már futva), majd valamennyien rossz irányba fordultunk - Csabi megtalált egy elhagyott kertkaput, amin keresztül kellett menni. A célban nagyobb pihenõ, majd a busz várt. Vili elõtte megcsillogtatta vállalkozói vénáját, amikor a vendéglõben megkérdezte a pultost, van-e csoportos jegy a wc-hez. A hölgy elképedésében azt felelte: van.

Nagyszerû túra volt, és ugyan azóta nem jártam erre, még egyszer meg fogom tenni. Legalább.