Túrabeszámolók


Tavaszi/Téli/Őszi Kab-hegy

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2014 2015 2015 2016 2016 2016 2017 2017 2017
 Túra éve: 2017
nafeTúra éve: 20172017.10.25 22:13:47
megnéz nafe összes beszámolója
Őszi Kab-hegy 25

GPS-el mért távolság: 23,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 570 m.

Sikerült a rajtidő elején Úrkútra érni, aminek köszönhetően ott tudtam parkolni, ahol terveztem. A délutánra ígért eső miatt is igyekeztem korán rajtolni. A nevezés hamar megvolt. Ittam egy alkoholmentes sört, és neki is vágtam a nem túl combos távnak. Első ránézésre nem voltam elragadtatva a túraútvonal egy részétől, ami végül nem bizonyult olyan borzasztónak.

Első megálló és egyben ellenőrző pont az Őskarszt. Természetesen lementem a valahai mangánbányába, pedig többedjére járok itt ez évben, de túl szép ahhoz, hogy kihagyjam. Irány vissza a falu főutcájáig, s azon balra fordulva ballagtam kifelé. A falu vége tábla után nem sokkal, szalagozás vitt balra a Tűzkő-hegyre. Én nem találtam tűzkövet, igaz nem is kerestem. Ekkor még az előző napihoz hasonlóan szép volt az idő, így ismét megszabadultam a polár mellénytől. Csakhamar visszatértem az aszfaltútra. Szerencsére csak pár száz métert kellett megtennem rajta. Nagyon hangulatos erdei úton, majd kerítés melletti ösvényen gyalogoltam. Ezt újra kellemes erdei út követte. Nagyon vidám csapatot előztem meg. Lehet hatott a nevezésnél kapott stampedli pálinka. Kisvártatva kereszteztem a Zsófiapuszta – Kab-hegy erdészeti aszfaltutat, de továbbra is földúton ballaghattam. Imréék ügyesen oldották meg az aszfaltos út egy részének kiváltását. Sajnos hamarosan rá kellett térni az aszfaltra, ami egészen a Lugos-tető előtt a Som-út kezdetéig tartott. Hideg északi szél támadt, valamint északnyugat felől ronda sötét felhők látszottak. Kezdtem sajnálni, hogy a kocsiban hagytam a polár pulóveremet. Később kiderült, tényleg hiba volt. A Kab-hegy derekát körbeölelő övút egy biciklis pihenőhelyén értem el a következő ellenőrző pontot.

Pecsételés után, visszavettem a polár mellényt, esőriasztásként ráhúztam az esővédőt a hátizsákomra és ballagtam tovább. Az aszfaltútnak ez a szakasza csaknem vízszintes és igen jó minőségű. Jó pár kerékpárossal találkoztam. Hol az egyik, hol a másik oldalt szép erdők övezik az utat. Kevésbé éreztem monotonnak, mint az előző napi tési kört. Igaz ez nem is volt majd húsz kilométer, nagyon keveset ment egyenesen, illetve régen jártam rajta. Gyorsan fogytak a kilométerek. Kellemes meglepetésként a térdem is rendben volt, pedig tartottam tőle, hogy nem tetszik neki a két egymás utáni napi túra. Ha ismerős terepen megyek, valamennyire fölépítem magamban, merre is megy, vagy szerintem merre is kellene mennie az útvonalnak. Ennek megfelelően nem is néztem meg alaposan a térképet. Ezért meglepetésként ért, amikor a szalagozás a Som-útra vezetett. Azt hittem, tovább megyünk még 100-200 m-t az aszfalton, és azon az úton megyünk föl, a kilátóhoz, amin a legtöbb „túrázó” is megy, motorkerékpárral, személygépkocsival, illetve montival, de a montisok nem idézőjelesek. Eggyel csökkent volna az oda-vissza szakaszok száma. Nem így történt. A Som-úton mentünk az E-nyiladékig, s azon mentünk oda-vissza a kilátóhoz. Egyre erősödött, és egyben hidegebbé is vált a szél, így a kilátót kihagytam. Tulajdonképpen a déli szektor az, amit nem lehet lentről látni, no meg a közelgő hidegfrontnak köszönhetően nagyon szmötyis a levegő. Gyorsan fölírtam Molnár Gábor születésének és halálának évét, s menekültem is lefelé.

A Som-utat ezúttal csak kereszteztem. Az E-nyiladékba egy kis lejtő jött, hogy minél lentebbről kezdhessük a Kab-hegyre vezető kaptatót. Egy igen meredek (30% körüli), de szerencsére rövid résszel hangolódtunk rá a több kilométeres fölfelé vezető részre. Reggel volt egy kis félreértés az Imrével. A térkép alapján rákérdeztem, hogy a HM Verga átengedi a túrát, az E-nyiladék lezárt részén? Azt a választ kaptam, hogy persze, szalag és létra is lesz. Nos, nem. Az majd az OKT Úrkút előtti szakaszán lesz. Ő arra gondolt. Elértem a vadvédelmi kerítést. A szalagozás balra vitt, amerre egyébként is szoktam járni, ha erre túrázok. Lassú, nagyon köves, nemszeretem útszakasz vezet a kerítés mellett. Az út kétharmada után, át is tértem egy másik kerítés menti ösvényre, mert az jobb. Végre visszaértem a nyiladékba. Erdő ide, vagy oda, egyre jobban ér a szél. Mit csodálkozom? A Kab-hegy az ország egyik legszelesebb pontja. Fölveszek plussz egy vékony sapkát, majd kisvártatva a biciklis szélállót is. Mi a franc lesz fönt a hegytetőn? Szuszogok keményen fölfelé menet. Végre fönt. Nagyon fúj a szél. Imre itt osztja az oklevelet és a kitűzőt is, mivel szombaton és vasárnap a Kék túra söröző déltől délután négyig zárva tart, ahogy ez faluhelyen lenni szokott. Különben is az általa tervezett visszavezető útvonalnál jelenleg nincs rövidebb, és valahogy úgyis vissza kell jutni a faluba.  A virslihez sikerült teljes kiőrlésű rozskenyeret kapnom, ami külön tetszett. Fölvettem, még egy gyapjú aláöltözet pólót, meg a szélmellényre még egy széldzsekit is, illetve még egy vékony sapkát, mert csak ilyeneket hoztam. Kezdtem elérni, a „magyar katona a téli Don-kanyarban” kinézetet. Beszélgettünk egy kicsit, s épp indultam volna lefelé, amikor az egyik pontőr egy tányér olajban sült, forró kenyérszeletet hozott, amivel meg is kínált. Lefelé menet ettem meg. Bizony isten, sokkal jobban esett, mint a virsli.

Irány lefelé. Az egyik engem megelőző túrázó előrelátóbbnak bizonyult nálam volt nála kesztyű, s azt föl is vette. Irigyeltem érte. Nekem is kellett volna, de ki gondolta volna az előző nap és a meteorológusok előrejelzése alapján. Ahogy számítottam rá, elég szépen zenélt a szél a rádió adótorony sodronykötelein. Lefelé menet, a kilátás viszont nagyon szép. Érdekes, még nem látszik az eső, annak ellenére, hogy simán lehet látni a Keszthelyi-hegységet, s mint egy negyedóra múlva a radarképből kiderült, már elérte a csapadékzóna. A 6. nyiladéknál, a vadászházteleptől délnyugatra friss dózerolás. Olybá tűnik, a HM Verga is szeretné használni a 6. nyiladékot, ezért készít magának egy kerülő utat. Remélem le is murvázzák, mert a montisoknak is hiányzik ez az út. Nem indultam el felderíteni. Amennyiben ez tényleg a 6. nyiladék folytatása, akkor ez lesz a legrövidebb Kab-hegy – Úrkút útvonal. A túrajelentésemre nyomtam egy OKT pecsétet, s gyerünk tovább. Eszembe jutott, meg kéne nézni, van-e mobil internet. Ha több nem is, de Edge igen, s elég jó térerővel. Nézzük csak a radar képet. Hoppá! Jön nyugatról az eső, még pedig elég intenzív gócokkal, és már betakarta a Keszthelyi-öblöt. Jó lesz sietni!

Nagyobb sebességre kapcsoltam. Szerencsére Imréék nem ragaszkodtak az OKT-hoz, hanem a 7. nyiladékon vitték lefelé a túrát. Rövidebb az útvonal, de főként a 7 nyiladék sokkal jobban járható, mint a 8. Az aszfalt előtt kisgyerekes család tűnik föl. Csak nagyon lassan közeledek hozzájuk. Jó tempót mennek a gyerekek. Az aszfalt elérésekor ők jobbra mennek a szalagozáson, én meg balra az OKT-n. Épp csak átmászok a kerítésen lévő létrán, amikor megérkeznek. A két lány, illetve apukájuk a legkisebb gyerkőccel természetesen ki nem hagyná a létrát. A kisfiú és anyukája kihasználta a lehetőséget, hogy a kapu nincs rajta az alsó sarokvason. Így föl tudtam billenteni vízszintesre, s könnyedén át tudtak bújni alatta. Újra megnéztem a radarképet, s szóltam, nagyon gyorsan jön az eső, már elhagyta a Badacsonyt. Gyerünk tovább. A következő létra nagyon rozoga, azért óvatosan mászok át rajta. Itt nincs „művészbejáró”. A továbbiakban jó úton értem be Úrkútra, s tempóztam vissza a kocsihoz. Eddig megúsztam az esőt. Megkönnyebbülésemben hibáztam. Először írtam be a telefonomba a túra adatait, hogy leállíthassam a GPS-t és az órámat, s csak utána öltöztem át. Immár esőben.

Kellemes, az E-nyiladékot leszámítva könnyű túra, jó néhány helyen remek kilátással, hangulatos erdei utakkal. Úgy vélem, egy kis hosszabbítással, ami sajnos csak szalagozással jelölhető (jóval többel, mint az aszfaltúton), lehetne csökkenteni az aszfaltos részt, de annak földerítése több napba telne.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1600/1400/1200 Ft-ért (függően attól, hogy előnevezett-e valaki, illetve van-e túrázó szervezeti tagsága), színes térkép (saját térkép nem árt), itineres igazoló lap, oklevél és kitűző járt. A rajtban pálinka, az övút pihenőhelyén ásványvíz, a Kab-hegyen virsli, ásványvíz és szörp volt az ellátmány.  

 
 
 Túra éve: 2012
bhenn80Túra éve: 20122012.12.12 14:34:09
megnéz bhenn80 összes beszámolója

A Kab-hegy lábánál lakom jó ideje, de már legalább 10 éve nem jártam a tetején. Mikor megláttam a kiírást, tudtam, hogy most meg fogom mászni a hegyet.


Reggel az ablakon kinézve sem tántorodtam el, pedig elég rendesen hullott a hó. Na mindegy, ha már megbeszéltük a többiekkel, hogy megyünk, akkor ...


A starthelyet könnyedén megtaláltuk, majd a nevezés után indítóul kaptunk egy kis kóstolót a finom pálinkából. Jól esett, egy kicsit felmelegített. Az itinert elnézve nem tûnt nehéznek a dolgunk hiszen csak egyenesen a csúcsra, majd vissza ugyanarra. Ahogy írták is a az itiner leírásában nehéz eltévedni, mivel a csúcs mindig látható (már persze ha nincs köd).


Utunkat a vázsonyi Kinizsi-vár mellett haladva kezdtük, ami sajnos télen zárva van, de így is remek fotóalany. Nagyvázsonyt elhagyva szembesültünk a téli Bakonnyal. Sûrû hóesés, enyhe köd, és a szembeszél, ami kitartott egészen az erdõsávig.


Az erdõben rengeteg érdekes formájú fa volt látható, és az egyenes útnak köszönhetõen láttuk azt is, hogy mennyien is indultak a túrán. Jó volt látni, hogy mások is szívesen mozognak idõtõl függetlenül.


A "monoton" menetelést elég kemény emelkedõs rész szakított meg, a csúcs felé közeledve már többcentis hó, és csúszós út jutot osztályrészünkül.


A csúcson az ellenõrzõponton népes tömeg, forró tea, és finom virsli várt minket. Ez így a tetõn kifejezetten jól esett mindannyiunknak. Ha már a teõre felmentünk, nézzük meg a kilátást. Szerencsénk volt, mivel a köd felszállt, így a párás idõ ellenére is messzire lehetett látni. Sajnos a kilátónak csak az alapja van meg, remélem építenek rá valami magasabb kilátót, mert a Bakony egyik legmagasabb csúcsa a maga 599 méteres magasságával.


A csúcson töltött kis pihenõt követõen nekivágtunk a visszaútnak, szembetalálkoztuk a nálunk késõbb indulókkal, és a változatosság kedvéért, az erdõbõl kijõve nem szembeszél, hanem hátulról jövõ erõs, hideg szél kísért minket.


A célban pecsét, oklevél, kitûzõ, gratuláció volt a jutalmunk.


A túra jól szervezett, a téli idõjárásnak köszönhetõen újabb élményekkel lettünk gazdagabbak, köszönjük.

 
 
 Túra éve: 2011
EduShowTúra éve: 20112011.12.11 09:52:57
megnéz EduShow összes beszámolója

Téli Kab-hegy


Reggel nyolcra érkezünk meg Nagyvázsonyba anyuval és nagynénémmel a Kinizsi (mi más?) kocsma elé. Gabi és Zsú már bent vártak minket, így a gyors nevezés és a szokásos "zöldbakancsos" indítófeles után neki is lódultunk a távnak. Szép idõ volt, igaz, a havat hiányoltam, hisz úgy az igazi minden "téli"elnevezésû túra, de tavaszi emlékeim (K2) kapcsán most megelégedtem azzal is, hogy azt a bolond szelet megússzuk.


Az ellenõrzõpont fent várt minket a Kab-hegyen, ezt kihasználva, igazán elvetemült túrázó híremhez méltón,úgy döntöttem a többiektõl és a szalagozástól [K+] eltérõen az OKT útvonalán közelítem meg a csúcsot. Ez ugyan némi kitérõnek számít, de így is könnyedén beértem õket még az emelkedõ elõtt. A csúcs elõtti kaptatónál újfent megállapítást nyert a régi bölcsesség, ne kapkodjuk el a "hegymászást", élvezzük ki  minden percét. :-)


Fent a hegyen finom, forró tea, fõtt virsli és igazán jó hangulat fogadott minket. Innen már csak vissza kell gurulni a célba. Én persze ismét különcködtem, mert meglátogattam a Kab-hegyi erdészháznál lévõ OKT bélyegzõt is, aminek köszönhetõen túratársaim újfent némi elõnyre tettek szert, de ezt is könnyedén ledolgoztam, kihasználva a lejtõ adta lehetõséget.


A faluba visszaérve, még a cél elõtt a várnál is megálltunk, fotózkodtunk és került még egy OKT pecsét a füzetembe, és ezek után már csak annyi volt a feladat, hogy besétáljunk a célba, ahol emléklapot, kitûzõt és szaloncukrot kaptunk a mai nap emlékére.


https://picasaweb.google.com/105325823451470420959/TeliKabHegy20111210#

 
 
 Túra éve: 2010
nafeTúra éve: 20102010.12.14 21:45:10
megnéz nafe összes beszámolója

Téli Kabhegy


GPS-el mért távolság: 19,9 km (visszafelé tettünk egy bõ kilométeres kitérõt a kék jelzésen); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 480 m.


Túra elõtt este kiderült, Merci nem tud jönni, pedig szeretne, de két héten belül másodszor szedett össze valami vírusos hasmenéses, fejfájásos nyavalyát. A 10 éves Patrikot pedig, az anyja még nem engedi egyedül buszozni Székesfehérvárról Veszprémbe. Így egyedül mentem. Nagyvázsonyban gyors készülõdés, nevezés. Nem tolonganak túlzottan az indulók. A fõszervezõ szól, az erdõ elõtt lesz egy méretes belvíz tó, amit jobbra a szántáson keresztül kerüljünk ki, mert a másik oldalt még patak is van a bozóton kívül. Igazolólapot és a túrajelentést zsebre vágom, hiszen csak a Kab-hegyen lesz rá szükségem. Nem egy bonyolult útvonal, az idõ tiszta, tehát látni a Kab-hegyet, ráadásul negyedszer teljesítem. Az idõ jobb, mint amire számítottam. Nincs túl hideg, nem fúj az ígért erõs szél és nincs dagonya, legalább is az elején.


Kényelmes tempóban kezdem a távot, már csak azért is, mert eléggé csúszik az út a lakott területen, amit hamar magam mögött tudtam. Kint a földet vékony hótakaró borítja, az út keményre fagyott. Jól látható a Kab-hegy, és sajnos már innen is nagyon foghíjasnak tûnik az erdõ. Ez évben még nem jártam erre, s kíváncsi voltam, mit rendezkedtek a viharok. Azt is jól láttam, hogy nyugatról valamilyen csapadéksáv közelít. Elõttem elég távol, néhány „kispistázó” vág le egy jó nagy sarkot. Nehezen értem a magatartásukat, hiszen a túra szabályos távja, csak nem egészen 19 km, ráadásul az idõ sem valami extrém. Mi értelme van még ezt is rövidíteni. No, mindegy. Ahogy az öreg székely mondaná: „Û dóguk.” Megyek tovább az útvonalon. Mögöttem, belátható távolságon belül senki. Kerülgetem a befagyott pocsolyákat. A jég túl vékony, biztosan beszakadna.


Elérem a beígért belvíztavat. Jobbra a kerülõ kiszalagozva. Itt kezdõdnek a járási nehézségek. Vigyázni kell, nehogy a barázdába lépjek, mert az alja nincs átfagyva, s rögtön merült az ember a sárba. Lassan kikecmeregtem a szántásról, s gyerünk tovább. Az erdõ szélén meghallom a patak csörgedezõ hangját. Kis kerülõ jobbra, mivel az eredeti utat, már évekkel ezelõtt elfoglalta a patak. Följebb, visszatérünk az úthoz, de egészen a hegyet körbefogó aszfaltútig patakmederként funkciónál a valahai murvás út. Öt-hat évvel ezelõtt, még kiválóan biciklizhetõ volt, azt leszámítva, hogy fölfelé majd kiköptem a tüdõmet. A patakmederben látszik, hogy a víz alatt kõ és murva van. Nem gyõz az ember átlépkedni egyik oldalról a másikra. Hol itt van járható nyom, hol ott. Van ahol meg zsombékról-zsombékra próbálunk szökdécselni. Nem mindig sikerül, de a bakancs állja a sarat, minden értelemben. Egy sporttársat elõzök meg ezen a szakaszon. Nekem a botokkal könnyebb artistáskodni. Ahol nincs víz és a vékony jégkéreg alatt sár, ott csúszik rendesen. Kezdem bánni, hogy nem vettem meg a Petzl szöges bakancsrátétet. Az öv út után pláne. Ott ugyanis megszûnik a víz. Van helyette jég.


Kezd durvulni az emelkedõ. Ahogy haladok följebb, látom, ebbõl az irányból, ha nem jön közbe semmi, jövõre már nem lehet montival megközelíteni a hegyet. A kerítés mellett gaz és szederindák lepik el az utat. A vaddisznók tevékenysége sem segíti a haladást. A kerítés mellett, a túra elõtti éjjel, néhol majd fél méter mély gödröt túrtak. Még egy kicsit dolgoznak, s kész az átjáró a vadvédelmi kerítések alatt. Visszatérve a kék jelzésre van egy kis lankásabb rész, majd jön a végsõ, s egyben legmeredekebb kaptató. Ezzel azonban elértem azt a részt is, ahol a májusi vihar letarolta az erdõt. Elkeserítõ látvány, fõként azért, mert nekem a bükkerdõ a szívem csücske. A tavaly még oly szép évszázados bükkösbõl alig egy-két fa maradt állva. A fákat már letermelték, csak a megdõlt, földbõl kifordult tuskók láthatók. A tavalyi klassz kis útnak is annyi. Kegyetlenül összevágták a munkagépek. Ahogy fújtatok tovább a kaptatón, az úttól jobbra, vagy kétszáz méter hosszan fektette el a szél (lehet a heti rekord sebességû szél) a fiatalabb 50-70 éves bükköst. Csúnya látvány a sok fekvõ fa. Még nem kezdtek hozzá a fák kitermeléséhez.


Fölérve az emelkedõ tetejére visszanéztem. Remek a kilátás a tanúhegyekre. Szerencsére készítettem róla néhány képet, mert mire visszaindultam a felhõk eltakarták az egészet. Itt már igen hideg szél fújt. A pontõrök nem gyõztek szélárnyékba húzódni. Pecsételés. Megettem a kapott virslit, ittam egy kis teát. Összetalálkoztam Veráékkal, akik már indultak lefelé. Egy-két perc beszélgetést követõen elmentem a kilátóhoz, amibõl csak a beton talapzat maradt. A kilátás nem túl jó. Nagyon párás, felhõs az idõ.


Elindulok lefelé. Ágiék akkor érkeznek. Még egy kis beszélgetés, de most már tényleg irány lefelé. Csúszkálok rendesen. A kerítés mentén megszaporodik a szembeforgalom. Úgy tûnik, a túrázók zöme, a rajtidõ második felében indult. Esés nélkül sikerül elérni az öv utat, bár egy eldobós libelle majdnem összejött. Utána már kicsit könnyebb a járás. Azt tervezem, elmegyek balra, s valami párhuzamos úton megyek le, hátha az jobb. Végül azonban utolértem Veráékat, s velük tartok jobbra a kéken. Ott is kerülgethettük a pocsolyákat, de nem csúszott annyira. Egy szántás szélén megindultunk vissza az eredeti útvonalra. Méretes pocsolya és sûrû kökény bozót állta utunkat, közepén patakkal. Mi, Verával rögtön a szántáson indultunk jobbra, míg József megpróbált átevickélni a pocsolyán. Sikerült is neki, épp csak egy helyen merült térdig a vízbe, amikor beszakadt alatta a jég. Mi közben néztük, hol közelíthetõ meg a bozót, illetve hol ritkul meg annyira, hogy át tudjunk jutni. Harmadik próbálkozásra sikerült is. Jutalmul, újra megkerülhettük a belvíz tavat is. Ettõl kezdve eseménytelen, de kellemes úton, jókat beszélgetve értünk vissza a célba. Ágiék igen csak meglepõdtek, hogy korábban értek be mint mi. Ennyit jelentett a kitérõnk.


Átvettük az emléklapot és a kitûzõt, ettünk egy kis szaloncukrot. Leültem Veráékhoz megenni a szendvicsemet, mert nagyon delet korgott a gyomrom. Ebéd közben kiderült, egy számomra érdekes túra motiváció is. József inzulinra szoruló cukorbeteg, viszont a túrázáson kívül szereti a csokit is. S az orvos engedélyezte a csoki fogyasztást a túrákon. Közösen kidolgozták a taktikát, mikor mennyi és milyen csokit ehet. Gyakorlatilag a normál napi inzulin és táplálék mellett, ilyenkor a terheléstõl (emelkedõ, szembeszél, táv hossza) függõen, szépen elosztva mehet, akár 10 dkg-t meghaladó csoki mennyiség is, de csak és szigorúan az orvossal egyeztetve a mennyiséget, és a fajtát.


Ebéd és kávézás után hazafelé vettem az irányt. Egész kellemes, jó hangulatú volt a túra. Valószínûleg ez volt az utolsó teljesítménytúrám az évben, ezért minden túrázónak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kívánok.


A túra ár/szolgáltatás aránya a drágábbak közé tartozik, de megint csak javult, az utolsó teljesítésem óta. 1000/900 Ft-ért, szürkeárnyalatos, fénymásolt térképes igazolólap, emléklap és kitûzõ. A rajtban és a Kab-hegyen stampedli pálinka, amihez a második helyen tényleg jó virsli (nem a két évvel ezelõtti húsallergiásoknak való „áruházi gazdaságos”) és tea, a célban pedig szaloncukor az ellátmány.


 

 
 
 Túra éve: 2009
bence2000Túra éve: 20092010.01.06 19:39:01
megnéz bence2000 összes beszámolója
A tavalyit kihagytam... már több mint egy éve küszködöm egy makacs achilles ín-gyulladással. július óta fokozatosan emelve a téteket jött el a napja ennek a túrának is. Elõtte 16 km volt a legtöbb, amit mentem, így ez a 20 km-es táv bevállalhatónak tûnt. Fõleg, hogy elõfordultam már itt párszor és tudtam, mi vár rám.
Kis társasággal vágtunk neki a távnak, lelkesen és jó iramban. Az idõ kedvezõ volt, sem hideg, sem meleg, de túl nagy sár sem.
Az iramot szépen tartottuk a siratófalig. Hát igen, ki a kemény ha mi nem, már megint bevállalltuk a kerítés melletti rövidítést. Persze, ahhoz elég jó idõ volt, hogy itt már rendesen csúszkáljunk. És a lábam is kb. eddig bírta. Szerencsére innen már nem volt messze a forduló, ahová elsõk között érkeztünk.
A szokásos virslí és menza tea után a hagyományos úton vissza, jó tempóban.
Végül 3:50 lett a Kinizsiben a vége.
Kellemesen elfáradva, vidáman mehettünk ma is haza.
 
 
 Túra éve: 2008
nafeTúra éve: 20082008.12.17 21:00:00
megnéz nafe összes beszámolója
Téli Kabhegy
GPS-el mért távolság: 18,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 475 m.
A rajt nyitási idejére sikerült Nagyvázsonyba érnem, így még az elején tudtam rajtolni. Felkészültem a dagonyára, s nekivágtam a nem túl hosszú távnak. Rögtön a falu szélén kezdõdött az elsõ sáros útszakasz, ami szerencsére nem tartott sokáig. Az erdõ széléig jórészt füves utakon talpalhattam, s a látási viszonyoknak köszönhetõen, végig láttam is a fordító pontot. Az erdõbe beérve sárosabb lett az út, de nem volt vészes. Egy kiszáradt fa után, az emelkedõ elkezdett meredekebbé válni, majd az erdészeti aszfaltút keresztezése után kezdett rendesen bedurvulni. Jól haladtam. Ezen a szakaszon elõzött meg egy gyõri sporttárs. Ezt leszámítva, csak jó messze elõttem és mögöttem láttam egy-két túrázót. Ballaghattam a saját tempómban. Az utolsó emelkedõn, alaposan kimelegedtem. Fölérve a hegytetõre, megkaptam az igazoló pecsétet. Felvettem egy pulóvert, megettem a virslit, amelyre felhívnám az ÁNTSZ figyelmét, mivel a típusról, s nem csak errõl, hiányzik az allergiásoknak szóló kötelezõ figyelmeztetés, miszerint „nyomokban húst is tartalmazhat”. Viszont kiváló forró teával öblíthettem le. Természetesen felmentem a kilátóba is. A felhõs idõ ellenére szép volt a kilátás. Elkezdett szitálni az esõ. Nem semmi látványt jelentett, ahogy az adótorony fokozatosan eltûnt a felhõben. Pár perc beszélgetés után, a plusz pulóvert visszagyömöszöltem a hátizsákba, s éppen indulni akartam, amikor megérkeztek Andrásék és a hajmáskéri különítmény, ami újabb beszélgetést jelentett.
Végre nekivágtam a lefelé vezetõ útnak. Jó tempóban haladtam, bár az út sárosabb volt mint felfelé jövet. Az utánam jövõk összevágták egy kicsit, de ez természetes. Az övút elõtt közvetlenül utolértem két gyõri túrázót, akik épp a Kab-hegyet fényképezték, s lévén, hogy nagyon hasonló tempóban gyalogoltunk, együtt folytattuk az utat. Beszélgetve gyorsabban telt az idõ. Az esõ egyre inkább rákezdett, de még mindig nagyon apró szemekkel. A várnál megálltunk még fényképezni, ami elég sokáig tartott, így mind Andrásék, mind a hajmáskériek utolértek bennünket. A várba sajnos nem lehet bemenni, mivel az októberben bezárt. Még ezt lenne jó elintézni, hogy a túra napján nyitva legyen.
Pár perc múlva beértünk a célba, ahol átvehettük az emléklapot és a kitûzõt.
Nem túl hosszú túra, de számomra ez az év utolsó teljesítménytúrája. Jólesett. Harmadszor vettem részt a túrán és minden évben nagyon eltérõ volt az idõjárás, s annak megfelelõen az útviszonyok is.
A túra ár/szolgáltatás aránya a kifejezetten drágák közé tartozik, bár tavalyhoz képest javult. 800/700 forintért, virsli és tea a Kab-hegyen, valamint a rajtnál alma, a célban pedig szaloncukor.
 
 
 Túra éve: 2007
bence2000Túra éve: 20072007.12.16 19:33:49
megnéz bence2000 összes beszámolója
-13 °C! Ennyi volt az indulásnál, reggel hét és fél nyolc között. Ezért csikorgott a hó és ezért esett olyan jól a lélek melegítõ "baracklé".
Nagy dilemmában voltunk, hogyan öltözzünk, mert abban azért reménykedtünk, hogy ez a hideg nem tart ki egész nap. Végül, csak elidultunk.
A tavalyi köddel ellentétben, az idén nagyon szép volt az idõ, így a Kab-hegyig nem is történt semmi említésre méltó. Fenn, befalltuk a virslit, megittuk a teáát és lebámultunk a kilátóból. Ott, persze már nem volt érdemes sokáig idõzni, mert a huzat kegyetlenül csípõs hideget vágott az arcunkba.
Lefelé kocogtunk egy kicsit, majd visszaálltunk kényelmes séta tempóra. Az erdõben egy kisebb szarvas-csorda ugratott át elõttünk.
Hamar elment a délelõtt és kelllemesen elfáradva értünk vissza a kocsmába, bõ négy órás iidõvel: ismét jót kirándultunk.
Képek: http://kep.tar.hu/sambenedek/50543718#2
 
 
nafeTúra éve: 20072007.12.15 19:25:09
megnéz nafe összes beszámolója
Téli Kabhegy
GPS-el mért távolság: 19 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 470 m. (Szinte ugyanaz, mint tavaly, csak a magasság tér el jobban a szervezõk által megadottól)
Az elõzõ két nap havazásai miatt, s mivel alig lábaltam ki egy megfázásból, úgy indultam el, hogy lehetõleg világosban kelljen vezetni. A havazás megtette a magáét. A 83-as úton, a legveszélyesebb vadváltónál, már bõven világosban 2 õz futott át az úton, majd 50 méterrel arrébb, pár méterre az úttól, egy róka ült a hóban, s buzgón csócsált valamit. Hazafelé, Zsófiapuszta közelében két róka futott át az úton, majd arrébb egy kollégájuk vadászott egérre a nyílt mezõn, jó néhány egerészölyv társaságában.
Gyors nevezés, az ismerõsök üdvözlése, s nyolc után pár perccel nekivágtam a nem túl hosszú távnak. Megint bebizonyosodott, miszerint havazás után, a lakóterületi utak a legveszélyesebbek, legcsúszósabbak, ezért igen óvatosan ballagtam kifelé Nagyvázsonyból. Az elõzõ napoktól eltérõen, elég tiszta volt az idõ és a nap is sütött, szemben a tavalyi köddel. Alighogy kiértem a faluból, máris lehetett látni a Kab-hegyet. Meglehetõsen hideg idõ fogadott, szerencsére azonban még nem támadt fel a szél. Reménykedtem, benne, így is marad, ha nem is a Kab-hegyig, de legalábbis az erdõig. Csikorgott a hó a talpam alatt. Vagy két kilométer után, inni szerettem volna, de kellemetlen meglepetés ért, befagyott az ivótasakom szelepe. Ilyen még nem történt velem. Egy darabig kísérleteztem, a kiolvasztással, végül lemondtam róla. Maradt a vésztartalék izotóniás lötty. Amint láttam, néhány ember kipróbálta elég erõs e már a jég a pocsolyákon. Nem volt szerencséjük. Haladásunkat folyamatosan ellenõrizhettük a hegy közeledésén. A nyílt terepen jól látszott, elõttem is, mögöttem is sokan tapossák a havat. Megelõztem, az elõttem indult katona kollégákat.
Kisvártatva beértem az erdõbe, ahol enyhébbnek bizonyult az idõ, mint kint a mezõn. Volt sár rendesen a hó alatt. A havazás óta, jó néhány helyen alaposan feltúrták az utat és környékét a vaddisznók. Vajon miért szeretik ennyire feltúrni az utakat?
Egy kicsi kerülõ után, kilométereken át egyenesen vezetett az út a Kab-hegyre. Sokszor inkább az út mellett mentünk, mint azon, mivel az úton végig folyt lefelé a víz, majdnem teljes szélességben. Ez is mutatja milyen gazdag a Bakonyerdõ Zrt. Ahelyett, hogy vízelvezetõ árokkal alaposan megcsinálnák az utat (szerintem kb. 20 %-al drágábban), s utána a mostaninak töredéke költségen tartanák karban, mint ahogy a „szegény” Bajorországban láttam, megcsinálják az utat kicsit olcsóbban, s jó drágán tartják karban, vagy hagyják, hogy három-négy év alatt, az esõ felismerhetetlenségig elmosson egy murvás utat is, ha egy kicsit meredekebb.
Az út elõször kicsit alattomosan, de nagyobb tempónál erõt szívóan emelkedet, majd a Kab-hegyet körbefogó aszfaltos övút után jól beleerõsített, fokozatosan, egyre meredekebbé válva. Nemsokára, már egy kerítés mellett kaptattam fölfelé. A legmeredekebb rész elõtt, a kék jelzés balra fordult. Jó néhányan, viszont egyenesen, a legrövidebb úton menetek föl a hegyre. Mentem tovább, a leírás szerint balra. Minek kurtítottam volna meg, az egyébként is rövidtávú túrát! A legmeredekebb rész elõtt utolértem Andrást, majd a kaptatón meg is elõztem. Ezen a meredek részen jó párszor megálltunk beszélgetni, a szembejövõ ismerõsökkel. A feltámadó hideg szélben végül is csak felértünk, az egyetlen ellenõrzõ pontra, ahol virslivel és teával vártak az igencsak átfázott szervezõk.
A frissítés elsõ része után felmentem a kilátóba. Kicsit párás volt a levegõ, de így is gyönyörû panorámában volt részünk. Lehetett látni, ahogy hosszú vonalban jönnek a túrázók a hegy felé. Most hoztam magammal tájolót, s így bemérhettem, melyik hegy tetejét láttam tavaly kiállni a ködbõl. A tavalyi saccommal (Középsõ-Hajag) ellentétben, a Papodot lehetett látni. A Hajagot eltakarja az erdõ.
Miután lekászálódtam a kilátóból, Csilla finom mandulás sütivel kínált bennünket, így ez lett a frissítés második része.
A hideg szél hamar elûzött a hegytetõrõl, így frissen nekivágtam a lefelé útnak. Nem is csúszott olyan nagyon az út, mint amire számítottam! Eseménytelen út után kiértem az erdõbõl, s visszanézve azt tapasztaltam, kezd eltûnni a Kab-hegy a felhõben. Elõször csak az antennák, mire azonban a falu közelébe értem, addigra már az egész hegy eltûnt, s apró pelyhekben elkezdett szálingózni a hó. Mire beértem a célba, már alaposan rákezdett, s a hazafelé úton is ez volt egészen Herendig.
A célban hamar megkaptam az oklevelet és a kitûzõt, megittam egy kólát, s indulás haza. Ekkor érkeztek meg az átfagyott pontõrök, s a kollégák közül is ketten beértek a célba.
Kellemes évzáró túra volt. Az idõjárás gondoskodott róla, hogy igazi téli túra legyen. Az elõzõ évivel ellentétben, a leíráson és a turistajelzéseken kívül, szalagozás is segítette a tájékozódást, bár így köd nélkül nem volt rá szükség. Az egyetlen gond szerintem, hogy a szolgáltatásokhoz viszonyítva drága a túra.
Minden túrázónak Boldog, Túrákban Gazdag Újévet kívánok!
Néhány kép megtalálható lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél.
 
 
 Túra éve: 2006
moiwaTúra éve: 20062007.07.17 18:32:34
megnéz moiwa összes beszámolója
Téli Kab-hegy 20

Már régóta vágytam egy olyan túrára, ami nem elsõsorban a teljesítményrõl szól, hanem a természet szépségeirõl, amit az idõjárás még pompásabbá varázsol. Az eddigi õsz elkápráztatott bennünket enyhe idõvel, és gyakorlatilag végig ideális kora õszi körülmények között lehetett túrázni.
A héten azonban az idõ késõ õsziesre fordult, és most esély volt arra hogy a ködös-fagyos erdõ látványát csodálhassuk.
A túrára _Vándor Csillag_, _lupin_ és _sportoljunk_ társaságában utaztam le. _Sportoljunk_ spori ügyes sofõrként már 2 órán belül lefuvarozott Nagyvázsonyba, ahol viszonylag egyszerûen megtaláltuk a rajtot a Kinizsi sörözõben. Habár megérkezésünkkor már csaknem 1 órája zajlott a rajtoltatás, elõttünk csupán 18-an indultak el. Igazolófüzetként egy A4-es lapot kaptunk, egyik oldalon térképvázlattal valamint a pecsétek helyével, a másik oldalon pedig egy részletes szöveges leírással. Érdemes még megjegyezni, hogy a nevezési lapon a "túrán saját felelõsségemre veszek részt" szöveg angol nyelven is fel volt tüntetve, eddig ilyesmivel nem találkoztam. Õszintén szólva tanulságos lehet, hiszen nem egy rendezvényen látni külföldrõl érkezett résztvevõket.
Az itiner olvasásából kitûnt, hogy ellenõrzõpont csak a Kab-hegy csúcsán lesz, illetve hogy az útvonal maga egy nagy oda-visszából áll. A sporttársak kellemes társaságot nyújtottak egy klassz beszélgetéshez, szinte észrevétlenül mentek el mellettünk a kilóméterek. A harapnivaló köd miatt Nagyvázsonyban a Kinizsi várat még közvetlen közelrõl sem sikerült "egészségesen" lefényképezni, na persze, most nem is emiatt jöttünk. A Veszprém-Tapolca mûutat keresztezve a K+ jelzésen haladtunk észak felé, elõször a szántóföld széli fagyott szekérúton alig észrevehetõ enyhe emelkedõn. Az utat a rendezõség kiszalagozta, a kritikus helyekre is elhelyeztek szalagokat, talán a színválasztás lehetett volna szerencsésebb, mivel a fehér szalagok a ködben a zúzmarás fákon nem mutattak nagy kontrasztot.
Nagyjából félúton Kab-hegy felé egy útmenti hatalmas, leveleitõl megfosztott fa kötötte le figyelmünket.
Az OKT-be való becsatlakozás után az emelkedés szöge fokozatosan nõtt, de korántsem öltött börzsönyi vagy mátrai méreteket. Egy szélesebb erdészeti út keresztezése után szinte az orrunkig sem láttunk, és a fák zúzmarái is egyre vastagodtak. Fantasztikus látvány volt!
Az útvonal oda-vissza voltából következõen útközben találkozhattunk már visszafelé tartó túrázókkal, akik már jelezték nekünk, hogy fent a csúcson nagyszerû idõ vár majd minket. Az utolsó, de egyben legmeredekebb emelkedõt szépen kényelmesen megmásztuk, miközben a bükkerdõben a látótávolság egyre nagyobb lett, sõt mi több, kiértünk a ködbõl. Fent a csúcson szikrázó napsütés, felhõtlen ég fogadott. Ennek örömére az ellenõrzõpont szolgáltatásának elfogyasztása elõtt kimentünk a Kinizsi Pál kilátóhoz, ahonnan hihetetlen látvány tárult szemünk elé. Felettünk egyetlen felhõ se, alattunk pedig a köd, minden irányban, mellettünk pedig a Nap olvasztotta zúzmara hullott a fákról. A kilátó csúszós lépcsõfokairól lefelé csak tolató üzemmódban próbálkoztunk lemenni.
Az ellenõrzõponton virslit kaptunk, amit _sportoljunk_ spori ötletére majonézes mustárral fogyasztottam el. Néhány percet még elidõztünk itt a csúcson, kiélvezve még a napsütést, és morfondírozva azon, hogy a Tortúra résztvevõi a Bükkben vajon hasonló jelenségnek lehettek-e tanúi. Szerintem ez majd rövidesen a beszámolókból ki fog derülni...
Néhány perc múlva tehát visszaindultunk arra, amerrõl jöttünk. Rövidesen konstatáltuk, hogy a ködhatár egy kicsit lejjebb vonult, így a második balkanyar után a kerítés mellett a fákról ugyanúgy hullott a zúzmara, mint fent a csúcson, csak azzal a különbséggel, hogy most a nyakunkba kopogott a jég. _lupin_ spori még a teája utolsó kortyait iszogatta, amikor õ is kapott fentrõl egy kis zúzmarát, amire megjegyezte: "azért jeget nem kértem a teámba..." A hulló zúzmara látványa a mélykék felhõtlen ég hátterével leírhatatlanul szép volt! Meg is kellett álljunk, hogy ebben a csodában tovább gyönyörködjünk.
A ködbe visszajutva szépen lassan jöttek szembe az utánunk indulók (kiderült, hogy összesen 100 körülien neveztek), akik hitetlenkedve hallgatták tõlünk, hogy a csúcson bizony süt a Nap. A visszautat is szép kényelmes tempóban tettük meg, a talajviszonyok sem változtak sokat az odaúthoz képest, lévén hogy a ködben csak alig engedett ki a fagyott talaj.
A célban egy szép emléklapot kaptunk, kitûzõt pedig két fajtából választhattunk.
Nagyon klassz kis rendezvény volt, amihez az idõjárás is kitûnõen "asszisztált". A sok kemény kihívást jelentõ túra mellett most jól esett élvezni a természet csodáit, amelynek emlékeivel tértünk vissza Budapestre.
 
 
spbTúra éve: 20062007.01.17 08:23:29
megnéz spb összes beszámolója
Már elõre örültem, hogy idén sikerül eljutnom a Téli Kabhegy túrára, aztán majdnem mégsem jutottam el.
Iszonyú nagy köd volt december 16-án. Kocsival indultam Veszprémbõl Nagyvázsonyba, de akkora volt a köd, hogy csak 60-al mertem menni. Elég nehezen találtam meg az indulási helyet, de végül sikerült. A túra Nagyvázsonyból indult, és egyenesen a Kab-hegyig tartott, majd ugyanazon az útvonalon vissza, amely pontosan 20kilométert tett ki.
A nevezés elég gyorsan ment, én voltam a 93., és utánam még jöttek, úgyhogy a szervezõk elégedett lehettek.

Nagyvázsonyon át kellett elindulni, ahol én a kék jelzést követtem, mert ezt hallottam, pedig a kisvárosban másfele vezetett az út, ugyhogy elmondhatom magamról, hogy rögtön a túra elején rossz vonalon mentem, igaz ennek jelentõsége nem volt.

Ezután egyenesen lehetett menni a Kab-hegy felé, egyetlen zavaró tényezõ volt csak, a hatalmas köd!
Gyakorlatilag nem lehetett 50 méternél messzebb látni, ez elég kellemetlen volt, hiszen így nem lehetett látni a többieket, és a tájat sem. De mindegy, tél van, ez hozzátartozik az idõjáráshoz.

A Kab-hegyen már elég sok túratársammal találkoztam, akik visszafelé jöttek. Ekkor már kezdett sütni a napocska, vagy legalábbis próbálkozott vele, de a köd nem oszlott fel.
Folyamatosan emelkedett az út, de ez nem volt megerõltetõ, az igazi nehézség az utolsó 200 méter volt, akkor már ziháltam, de sikerült legyûrnöm a nehézséget, és felértem a pecsételõ helyre, ahol ettem egy virslit, amit a rendezõk készítettek, ittam egy kicsit, majd nyomás visszafele. Igyekeztem jó iramot diktálni magamnak, azt hiszem ez sikerült is. Eltévedni természetesen nem lehetett, hiszen ezen az úton jöttünk.
Végül 13.05 re érkeztem meg Nagyvázsonyba, ekkor már a hivatalos, szalagozott úton. Elég sokat kellett várni az oklevélre és a kitûzõre, mert sokan egyszerre értünk be a célba, és egyedül volt a szervezõ, de végül átvetük a jutalmunkat.
A 20 kilométert kerek 4 óra alatt teljesítettem, amivel elégedett voltam.
A túra csodálatos volt, nagyon jól éreztem magam, úgyhogy jövõre ugyanitt!
 
 
nafeTúra éve: 20062006.12.18 21:03:20
megnéz nafe összes beszámolója
Téli Kabhegy
GPS-el mért távolság: 18,66 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 455 m.
A túra elõtti reggelen szolgálatba menet, amikor a Városlõd feletti Szõlõ-hegyrõl gyönyörû tisztán látszottak a kab-hegyi adók akadályfényei, nem gondoltam, hogy másnap milyen zúzmarás ködben fogok túrázni.
A szolgálat miatt, szokásomtól eltérõen késõn vágtam neki a távnak. Jobban szeretek a korai indulók közt lenni. A jó leírásnak köszönhetõen könnyedén kitaláltam a faluból. A kék kereszt jelzésen szalagozás is segítette a haladást, ami nem is ártott, mivel a mezõn vezetõ szakaszon alig található jelzés, igaz fa se, amire festeni lehetne. Tempósan haladtam a kijelölt útvonalon. A ködben körülbelül 100 méterre lehetett ellátni. Ebben is volt valami jó. Igaz, nem láthattam az adó tornyokat, ahogyan közeledtem feléjük, viszont cserébe megtapasztalhattam azt a nagy-nagy csendet, amit erdõben csak ilyenkor élvezhet az ember. A pára kicsapódása olyan intenzívnek bizonyult, hogy nem csak a növényeken, de a hátizsákom pántjain és azoknak a haján, akik nem viseltek sapkát is zúzmara képzõdött. Nemsokára elértem a kék sáv jelzést, s azon haladtam tovább, a most már folyamatosan emelkedõ úton. A Kab-hegyet körül ölelõ aszfalt utat keresztezve új kerítés mellett frissen elegyengetett erdészeti út következett, amelyen óvatosan kellett haladni, mert síkos volt a lecsapódó párától. Mi lesz itt visszafelé? Ahogy haladtam fölfelé elkezdett ritkulni a köd, majd egyszerre kibukkantam a napfényre. Elképesztõ volt a kontraszt a köd szürkéje, a zúzmarával borított növények, az ég kékje és a ragyogó napsütés között, ilyen rövid, alig egy-kétszáz méteres távon belül. Folytatva utamat, nekivágtam az utolsó és egyben legmeredekebb kaptatónak. Eddig itt csak meg-megállva tudtam feltolni a montimat nyáron. Most azért bicikli nélkül is megizzasztott. Az emelkedõ tetejérõl volt munkatársam és felesége bíztatott gyorsabb haladásra. Fönt a hegy tetején virslivel és meleg teával vártak a pontõrök. Ez az egy pont volt csak, de nem is volt szükség többre, mivel a túra a legrövidebb normálisan járható úton vezetett föl a Kab-hegyre. Fölmásztam a kilátóra, és jó néhány fényképet készítettem, a ködös tájról. Fantasztikus látvány a ködtetõ és a felhõk találkozása a horizonton. Sajnos nem vittem tájolót magammal, így csak saccolni tudom, hogy az egyetlen északon látható hegytetõ, amely kiemelkedett a ködbõl, a Középsõ-Hajag. Nyári emlékeim szerint Veszprém és a Papod, körülbelül 40-50 fokkal keletebbre van. Órámra nézve rájöttem, jobb, ha alaposan kilépek visszafelé, mert már két és háromnegyed órája vagyok úton, s nem szeretnék kicsúszni a szintidõbõl. Lefelé fordítva történt minden. A napsütésbõl mentem bele a szürkeségbe. Az aszfaltos út keresztezéséig csúszós, ragadós sárrá vált a talaj felsõ egy-két centije, utána viszont nem volt semmi gond. Délen az erdõt elhagyva ritkult a köd és a látás fokozatosan elérte az egy kilométert. Szép lassan elõtûntek Nagyvázsony házai, majd a vár tornya. Nemsokára jobbról mellõztem a várat, s visszaértem a rajt és cél helyére, a Kinizsi Sörözõbe.
Kellemes évzáró teljesítménytúrát tudhattam magam mögött.
 
 
bence2000Túra éve: 20062006.12.18 17:39:13
megnéz bence2000 összes beszámolója
Idén ismét megjelentünk... Kicsit elszomorodtam, hogy rövidült a táv, de ez a 20 km is éppen elég volt így, az év vége felé.
Most a rajt Nagyvázsonyból indult, kellemesen hûvös reggelen. A hõmérõ éppen 0 fok alatt volt, talán -2 fok lehetett. A cimborám, aki tavaly jött velem, az idén ultimátumot kapott és így „önszántából” a karácsonyi készülõdést választotta inkább. Azért, hogy ne egyedül menjek és ez éven is sikerüljön valakit megnyerni a természetjárásnak, lecsábítottam egy budapesti cimborámat, hogy ismerkedjen a környék szépségeivel.
Sajna, ebbõl majdnem semmi sem lett, hiszen reggel olyan sûrû ködben indultunk el, hogy az orrunkig is alig láttunk, nemhogy a tájban tudtunk volna gyönyörködni. Tavaly a hó, a jég és a hideg volt az ellenség, az idén pedig a köd. Kicsit sajnáltam azért, hogy nincs hó, de azért így is jól esett a túra.
A leírás ugyanolyan jó volt, mint 2005-ben, de igazából nem is volt rá szükség, mivel végig a kék kereszt és a kék sáv jelzéseken haladtunk. Ez persze nem volt minden esetben egyszerû, hiszen annyira nagy volt a köd, hogy a mezei szakaszon kissé még kétségbe is estünk, mert nem láttuk a hegyet, de még jeleket sem. Szerencsére az útvonal végig szalagozott volt, igaz sokszor ezeket a szalagokat sem volt könnyû meglátni, mert a lerakódott dértõl észrevétlenekké váltak. Nos ilyenkor jött jól a helyismeret.
A felfelé vezetõ út nagyjából eseménytelen volt, csak a csúcs elõtt kellett megküzdenünk egy rövid, csúszós szakasszal és persze a szokásos utolsó 200 méter. Szerencsére az idén nem volt hó, így a feljutás valamivel könnyebb volt.
Amíg a virslire vártunk, szétnéztünk a kilátóból, ami miatt már önmagában is megérte a Kabhegyre felmászni. Itt már nem volt köd, ragyogóan sütött a nap és gyönyörû látványt nyújtott az alant elterülõ, ködbe burkolózó Bakony. A kilátó mellett egy kis tûzifát is szedtünk, hogy legyen mivel fõzõcskézni, majd visszamentünk az ellenõrzõ ponthoz, ahol frissítettük magunkat egy kis virslivel, teával és barackpárlattal és mentünk is tovább.
Visszafelé kicsit kocogtunk is és a felfelé tartókat lelkesítettük azzal, hogy a csúcson süt a nap és a ködnek nyoma sincs.
Nagyvázsonyra kellemesen elfáradva, valamivel kevesebb, mint négy óra alatt értünk be.
 
 
 Túra éve: 2005
bence2000Túra éve: 20052006.01.08 21:39:38
megnéz bence2000 összes beszámolója
Nem vagyok megszállott, de minden évben elmegyek 5-6 TT-re és a legutóbbi a Téli Kabhegy 30-as volt.
Az idei túrán nem volt nagy tolongás, nem tudom, hogy mi a korábbi évek tapasztalata, de gondolom Óbudavár sem a világ közepe...
Minden alkalommal, amikor túrázni megyek, legyen az TT, vagy csak hétvégi, kisgyermekes könnyített menet, igyekszem megnyerni egy-egy olyan ismerõsömet, barátomat, aki nem szokott túrázni járni. Ez most is így volt.
A túra reggelén kissé csípõs idõvel kezdtünk, de hála a Vilmos Ház után elfogyasztott kicsinyke vilmoskörtének, hamar bemelegedtünk. A túra, szerintem legjellegzetesebb vonása rögtön az elején nyilvánvalóvá vált számunkra: az útvonal jellemzõen túrista utakon kívül, azaz jelzetlen utakon halad. Ennek ellenére a mellékelt leírás olyannyira részletes, hogy nem lehet túl könnyen eltévedni. Persze érdemes idõnként a térképvázlatot és a túristatérképet összevetni. A túra eleje könnyed volt, Nagyvázsonyig csak az idõnként felbukkanó hóval kellett kicsit bírkóznunk. A segítségként kitett szalagokkal jól lehetett tájékozódni. Egyedül a Temetõ után mentünk neki a pataknak, mert nem jöttünk rá, hogy jobbra kell fordulni. Ide esetleg jövõre érdemes szalagot lenni, mert nem mi voltunk az egyedüliek, akik így jártunk. Nagyvázsony után, volt egy kis rész (a szennyvíz derítõ elõtt és után), ahol óvatosabban kellett haladnunk az erõs jegesedés miatt. Ezután hamar elértük a Kab hegy lábát és innen az utunk kellemes téli erdei sétával folytatódott. A viccesebb rész a Kab hegy csúcsa elõtt várt ránk, egy kb. 200 m-es meredek havas kaptató formájában. Szó se róla, ezután jól esett a tea az ellenõrzõ ponton... Tettünk még egy rövid kitérõt, hogy szétpillantsunk a kilátóból és már mentünk is vissza.
A második 16 km elejét könnyen vettük. A megpróbáltatások Nagyvázsony elõtt kezdõdtek, akkorra ugyanis enyhült az idõ és a fagyott talaj elkezdett felolvadni... Ettõl függetlenül kevés sárral terhelten, de eljutottunk Kinizsi váráig. A Kocsmában, micsoda ötlet :-) pecsételtünk és haladtunk tovább. A tsz majornál megküzdöttünk a villanypásztorokkal majd átvágtunk a réten és lelkesen vetettük bele magunkat a felázott szántóföld nyújtotta örömökbe... Szegény cimborámmal elég nehezen tudtam megértetni (meg magammal is), hogy épp ez a jó az ilyen túrákban, az elemek leküzdése... Mindenesetre kellemesen elfáradva, nyakig sárosan, de boldogan érkeztünk vissza a Vilmos házhoz.
ps. csak mikor visszamentünk az autóhoz, vettük észre, hogy otthon felejtettük a váltócipõinket..