Túrabeszámolók


Civitas Fidelissima / Téli túra a Lánzséri-hegységben

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2017 2017
 Túra éve: 2018
nafeTúra éve: 20182018.12.12 14:21:57
megnéz nafe összes beszámolója

 


Civitas Fdelissima 20


GPS-el mért távolság: 22,75 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 665 m. Egy szándékos és két elcseszés típusú kitérőt tettem a túrán, így az adatok nem pontosak. Térképi mérés alapján, az összes hosszabbítás 1,47 km volt. Az általam összeszedett többletszintet pedig csak saccolni tudom, 80-90 m-re. Így a tényleges túratáv: 21,3 km, a szint pedig 575-585 m.


Megint csak abba a helyzetbe kerültem, hogy egy hétvégén két, engem érdeklő túra került megrendezésre. Ezúttal a Bakonyi Mikulás ütközött a Civitas Fidelissima túrával. Ez évben még nem jártam a Soproni-hegységben, illetve a várható esős időjárás is segítette a döntésemet. Az Észak-nyugat felől jövő esőnek, rendszerint hamarabb van vége Sopronban, mint a Bakonyban, és hát esőben nincs túl nagy kedvem bemenni az Ördög-árokba, lévén nem a legügyesebb túrázó. Ez alapján döntöttem az Imre túrája mellett. Odafelé menet, egészen Szanyig olyan esőben vezettem, hogy csak folyamatos üzemben győzte az ablaktörlő. Utána viszont vége lett, sőt Röjtökmuzsaj közelében, már a köd is megjelent, szerencsére csak egy-két kilométeren. A parkoló hamar meglett, s hely is bőven volt (a túra szervezője szempontjából sajnos a túra végén is). Gyors készülődés. Igaz, nem esik az eső, de azért fölcsatoltam a derekamra a rain legs-t (eső elleni biciklis combvédő), a hátizsákra a vízálló kamáslit, és az esővédő huzatot is ráhúztam a hátizsákomra. Irány nevezni. Beszélgetés miatt ez egy kicsit elhúzódott, így majd nyolc óra lett, mire elindultam.


Kényelmes tempóban kezdtem a túrát, ráadásul vízszintes, majd lejtős terepen, tehát könnyűre sikeredett a bemelegítés. Igen hamar elértem a katonai temetőt, ahol fölírtam az első jelszót az igazoló lapra. Még egy kis séta és már bent is voltam Sopronban. A Karmelita templomnál már éreztem, túlöltöztem. Vártam, legyen egy hely, ahol meg tudok szabadulni egy hosszú ujjú meztől. Egy buszmegállónál ez sikerült is. Tudtam, hogy innen a Hosszú-hegyre, stílszerűen hosszú kaptató fog fölvinni. A vékonyabb ruhában menten jobban éreztem magam. Ahogy ballagtam a kék jelzésen, egy szinte forgalommentes utcában, természetesen az úttesten, nem ám a járdán, gyanús lett, hogy elfogyott az addig igen korrekt jelzés. A GPS-re ránézve kiderült, valahol elhagytam egy mellékutcát, amibe lekanyarodott. Visszafelé menet is voltam tőle még akár öt méterre is, amikor észrevettem. Egy kettős villanykaró eltakarta az alig két méter széles utcácskát. Most már sínen vagyok! A bánfalvai elágazástól a megszokott útvonalon ballagtam ki a városból. Látszott, nagyon tiszta a levegő, érdemes lesz felmenni a kilátókba. Egyelőre azonban még csak a fák között kikandikálva lehetett ezt-azt látni. Az út jobb, mint vártam, igaz az Ágfalvára levezető lejtő nagyon csúszott. A faluban a térkép és a GPS alapján meglett a következő ellenőrző pont is. Fölírtam a jelszót, s irány a helyi ittasellátó. Rendszerint ott szoktam frissíteni a Cats-esek túráján. Most nem sikerült, mivel nem volt semmilyen cukormentes üdítőjük. Gyerünk tovább.


A kéknek ezen a szakaszán még nem jártam. A Ház-hegyen jött a szándékos eltérés az útvonaltól. Ilyen remek látástávolságnál, csak nem hagyom ki a kilátót! Nem is. Nem egy magas alkotmány, de a kilátás így is gyönyörű. A szél már kevésbé. Nagyon fújt. Fotózás után le is menekültem. Visszatértem a kiírás szerinti nyomvonalra, s kellemes, hangulatos erdőben közelítettem meg Görbehalmot. Nem sokkal előtte ért utol egy kutyás társulat. Először természetesen a kutyák, s csak jóval utánuk a gazdik. Kiderült, a háromból csak kettő az övéké, a harmadik, egy megtermett labrador Sopronbánfalván csapódott hozzájuk, s nem lehetett visszazavarni. A továbbiakban, egészen a Várhely-kilátóig együtt mentünk. Nem írok ballagást, mert ez nekem nem volt az. Messze nem sikerült még helyreállítanom az állóképességemet, úgy hogy a Muckig vezető, helyenként 10% fölötti meredekségű kaptatókon majd kiköptem a tüdőmet. Egy-egy szakaszon nagyon is közel lehettem az anaerob pulzustartományhoz a 186-os maximális pulzussal. Már nem ment folyamatosan a beszéd. Sajnos ezen a részen több erdőirtással is találkoztunk. A kutyákat nem túlzottan hatották meg az emelkedők, vidáman futkároztak. Ezt a 22 km-es túrát, úgy 25-30 km-ből teljesítették. Egymás között, azért játékos formában ugyan, de próbálták újratárgyalni a rangsor kérdését. Csak ritkán kellett ezért rájuk szólni. Mondjuk akkor, amikor a magyar vizsla egy váratlan oldaltámadással felborította a labradort, s az fölháborodott egy kicsit. De látszott, hogy nem akarnak sérülést okozni a másiknak, tehát az úgynevezett gátolt harapás nagyon is működik. Mi közben utóvédként jókat beszélgettünk, már amikor volt hozzá elég levegőm. Muck után, végre egy kicsit könnyebb szakasz jött.


Meglepően hamar leértünk a Bella-emlékhez. A két elől ballagó túrázó olyan határozottan ment, hogy csak ekkor lett gyanús, valami nem stimmel. A térképet megnézve, rögtön beugrott, nekünk föl kellett volna menni a Várhely-kilátóhoz. Irány vissza. A kilátó tövében, elköszöntem a többiektől, s irány föl a kilátóba. Lentről is látszott, borult ugyan az idő, de a levegő tiszta. Ezt a kilátót eddig még mindig kihagytam. Vagy azért mert lezárták, vagy azért mert az időjárás miatt lett volna értelmetlen. Most nagyon megérte! Gyönyörű a látvány! Soha ilyen tisztán nem láttam még a Schneeberget és a Rax-ot. A jeges szél ellenére csináltam jó pár fotót, mielőtt lemenekültem. Az ujjaim eléggé megdermedtek.


A Bella-emléknél épp indulófélben volt egy túrázó csoport, szintén kutyákkal. A labrador átcsatlakozott hozzájuk. Ismét igazolódott, minél kisebb egy kutya annál agresszívabb. Volt a társasággal egy 8-10 kilós kutya, amelyik elég harciasan támadta a labradort. Az egy fordulásnál rálépett a kicsire (nem volt szándékos), aki nyavíkolt egy kicsit, de menten újra támadott, s nem igazán játékosan. Közben a két másik közepes méretű kutya teljesen békésen elvolt. A kék jelzés következő szakasza a kedvencem a Soproni-hegységben. Egy valahai vasút nyomvonalán vezet a hegyoldalába vágva. Nagyon hangulatos. Mivel nagyon delet korgott a gyomrom, megnéztem az órámat. Fél tizenkettő. Hja kérem! Régen volt hajnali négy órás reggeli. Gondolkoztam egy kicsit, elővegyem-e a pogácsákat, vagy csak a célban egyek, hiszen már csak vagy 3-4 km van hátra. Egy farakásnál aztán megálltam, és előbányásztam az elemózsiát, s menet közben meg is ettem. A Hét-bükkfánál fölírtam az utolsó kódot, s a sárga jelzésen, kellemesen lejtő terepen besétáltam a célba. Átvettem az oklevelet és a jelvényt, beszélgettünk egy kicsit Imrével, majd hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, hangulatos túra volt. A tájékozódás is egyszerű. Sopronig zöld jelzés, ott rá kell térni szalagozáson a kékre, egy a Várhely kilátóhoz teendő kitérővel a Hét-bükkfáig azon is kell maradni. Innen pedig a sárgán kell begyalogolni a célba. Az időjárás is jobb, mint amit a békák ígértek, s a látástávolság meg egyenesen fantasztikus.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő. 1000 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), jelvényt és oklevelet kaptunk. Az igazoló lap, ahogy azt már Imrétől megszokhattuk, történelmi esemény emlékére rendezett túráknál, tartalmazta az esemény, jelen esetben Sopron és a nyugat magyarországi települések Magyarországhoz, illetve Ausztriához kerülésének történetét.

 
 
 Túra éve: 2017
goomTúra éve: 20172017.12.18 17:39:37
megnéz goom összes beszámolója

Civitas Fidelisima 45 TT - ahogy én láttam... (fényképes beszámoló a blogomon)                                                                                                           .