Túrabeszámolók

Turista emlékek a Pilisben - 50

Az új térképről kinézem a legrövidebb (biciklis) utat Vácról Pilisszentlászlóra. A Szentendrei-szigeten még fázok egy kicsit (örülök, hogy sapkát, kesztyűt hoztam), de ez nem sokáig tart, mert Tahiból nem kicsit emelkedik az út. Olykor megállok értetlenkedni a színeken, keresem a térképen, hogy hol vagyok, aztán a József-kút jobb kézre esik bal helyett, de akkor már jó nyomon járok. Illetve a munkagépek nyomán, amibe a pedál állandóan beleütközik. Aztán a meredekség is leszállít a nyeregből. Már tudom, hogy nem erre fogok visszajönni. Még egy föl-le és az úton vagyok (Hegytető állomás, na, ha ez a hegytető, akkor hol voltam az előbb). Majdnem két órába telt az út, ami lehet, hogy rövid volt kilométerileg, de percileg sokallottam.

Szent László szobra előtt kígyóznak a nevezők, éppen nyolckor indulok útnak. Puritán az itiner, de teljesen jól követhető, egyetlen bizonytalankodásom volt a Zsivány-szikláknál, de tulajdonképpen az is egyértelmű volt. Ha jól végiggondolom, máshol is bizonytalankodtam, de nem az itiner miatt. Kocogva haladtam kezdetben, nem is rosszul, de jólesett az Ősök forrásából inni. Előttem a sárgán jobbra kanyarodnak, kérdezem tőlük, hogy nem a barlang jelen kell tovább menni? Nem. Biztos? Erre már nem érkezett válasz. A barlang jelet választottam és nem bántam meg. Egyrészt találtam egy kódot, másrészt bekukkanthattam a Vasas-szakadékba, ahol még nem jártam. Rögtön bele is estem, és elhatároztam, hogy egy-két Vasas-drukkerrel majd újra felkeresem a helyet. Futás le, aztán hajtűkanyar, kemény felfele a Kő-hegyre. Csodás a panoráma Petőfi pihenőjéből. A János-forrás nem csöpög, szemből viszont jön Géza, akivel már rég találkoztam, váltunk pár szót. Szokás szerint siet. Jól emelkedik a zöld háromszög, és elkezd muzsikálni a jobb lábamon az ötödik lábközépcsontom, vagy legalábbis a fájdalom húrjain játszadozik. (Azóta számoltam meg a csontjaimat, korábban nem csinált ilyet, így nem is tudtam róla, hogy van.) Szent Pál jutott eszembe: ha tehát az egyik tag (testrész) szenved - jelen esetben a kislábujjam, vele együtt szenved valamennyi tag (1Kor 12,26). A Gyopár-forrásból újra töltök, kis tekergés után máris a Holdvilág-árokban töröm magam előre (szintén premier). Sashegyi Sándor forrását keressük veszettül, de nem lesz meg. Visszamentünk a lépcsők tetejéről, hogy aztán a létrán másszunk ki, a patak kellően hűs vizében fröcskölődve.

A remek időt rengetegen használják kirándulásra, sok a kisgyerek, amin örvendezem, a Holdvilág-árokban rá is kérdezek egyiküknél, hogy tetszik-e neki, tündéri arccal feleli, hogy nagyon. Aztán örömmel újságolja szüleinek, hogy miről beszélgettünk. Egy pár pont délben Dobogókő felől érdeklődik, nagyjából útba igazítom őket, térkép nincs náluk, de úgy néz ki, ma nem lehet eltévedni. Én is Dobogókőre megyek, de nem akárhogyan. Amikor már csak 5 km van odáig, akkor kerülni kezdem és tartom a távolságot. Szentkútért érdemes volt kerülni. Aztán a ciszterci kolostor romjai következnek és Prohászka idéződik meg bennem, aki a Pilis hegyén elmélkedett III. Béláról, kelet és nyugat találkozásáról. (Meg a Pilis barlangjai és a folyton tocsogó cipő. Dobogókőt balról kerülve sikerült megint átnedvesíteni.) Összeverődünk páran, Rezső-kilátó felé haladva pirosló hunyorra leszek figyelmes, be is mutatom a többieknek. Honnan tudsz te ilyeneket? Kedves barátom szokta mindig mondogatni a virágok nevét és a háromból ez az egyik, amit megjegyeztem. (Utólag elhelyezkedés alapján illatos hunyorra igazította ki meghatározásomat.) Ismerősökbe botlok, szabadkozom, hogy teljesítménytúrán vagyok, de megértőek és együtt éreznek. De hogy még mindig ne érjünk fel a csúcsra, jön a Thirring-körút. Ha nem lett volna a programban, biztos, hogy csak azért is kitérek rá. És végre Dobogókő. Feszültségfokozásból jeles. Kár, hogy nem itt van a cél, ha már annyi ideig kerülgettük. Mindegy, a biciklimért úgyis tovább kell menni. Majdnem tolakodni kell, annyian vannak. Nézegetem a bográcsokban gőzölgő finomságokat, de nem csábulok el, úgysem működik gyomrom. Két korty víztől is szinte rosszul leszek, pedig szomjas vagyok. A legjobb gyógyszer a futás. Most ez sem jön be. Bár valahogy összekapom magam. Arra azonban képtelennek bizonyultam, hogy felismerjem a Király- és a Kolacskovszky-kút azonosságát, pedig a térkép itt is egyértelmű volt. Talán az innen jelölt P+ jelzés zavart meg, miközben még háromszögön jártam. De aztán eljött a P+ ideje is. Akkor olyasmit dünnyögtem magamban, mint a durcás kisgyerekek, hogy most már látni akarom a falut. Szégyellem is magam. Szerencsére nem így mennek a dolgok. Mintha a 30 km óta húzódó lábfájásom enyhült volna, kissé felderülve értem a célba 17.40-kor, nem valami nagy idő, de nem is volt könnyű túra. Forrás volt bőven, éhesen se maradt senki, aki hozott magával enni (én hoztam), vagy vásárolt útközben.

Imre gyorsan megtervezte a haza utamat (merre gyorsabb, milyenek a forgalmi viszonyok), mikor mondtam, hogy biciklivel jöttem. (Ott volt, ahol hagytam.) Leányfalunál balesetet jelentett. Eléggé elgyötörten tekertem ki a faluból, ekkor voltam a legrosszabb állapotban, most a gyomrom miatt, de mire kiértem a hegytetőre teljesen rendbejöttem. Felöltöztem a lejtőre készülve és hajtottam a szürkületben. Szentendrén tényleg állt a sor, illetve lépésben haladtak a kocsik egészen Tahitótfalutól (és még azon is túl). Legalább jól láttam az utat. Tahitótfaluban egy kiló naranccsal jutalmaztam magam, de csak egyet ettem meg. Gondoltam, simán elérem a negyedkor induló kompot, csak azzal nem számoltam, hogy már tömve áll és hamarabb indul. Szerencsére megvártak, bár két kocsit itt kellett hagyniuk, de a biciklis felfért. Remek túra, szinte végig gyönyörű tájon halad az út, köszönöm!

 Az elkavarások túrája volt, de ennek ellenére nagyon jóra sikeredett :)

Kezdem azzal, hogy reggel a villamoson jutott csak eszembe, hogy a térképeket bizony otthon hagytam :) Nem baj, gondoltam, a múltkori Imre által szervezett túrán (Pilis-nyereg retro) remek útvonalleírás és térkép volt az itinerben. A mostaniban viszont csak leírás a volt turistaházakról, és egy olyan térkép, amihez nem ártott volna egy nagyító :) Sebaj, majd csak nem tévedek el, mivel akkor még bíztam benne, hogy jól memorizáltam az útvonalat. 

A rajtban összefutottam az ISZI50 céljában megismert túratársakkal, és velük is indultam el, a Nagy-Szénásra vezetõ út elején a hosszú aszfaltos emelkedõ nem nagyon volt ínyemre, de aztán ahogy elmaradt az aszfalt, onnan kezdtem igazán élvezni a túrát. November végéhez képestt ritka jó idõ volt, gyönyörû tiszta volt a kilátás a Szénásról, aztán hamar az 1. EP, a Nagy-Szénási emlékfal, ahol konkrétan félreolvastam az itinert. A kérdés az volt, hogy ki alkotta az emlékfalat, én meg úgy olvastam, hogy ki állította? Amit az emlékfal melletti kopott kõoszlopról le is írtam, már amennyi látszott rajta, hogy a ... Pest Megyei Bizottsága, hogy minek, azt nem tudtuk kisilabizálni a kõrõl :) Túratársaim persze nem nézték az itinert, írták, amit mondok :) Innen a kéken a 2. EP-ig, a Muflon Itatóig gyorsan haladtunk, OKT bélyegzõvel pecsét, és a nagy beszélgetésben benéztük, és a zöld helyett mentünk tovább a kék és sárga sávon. Ahol elágaztak, ott a táblán nézem: Kék sáv: Hûvösvölgy felé.... hûaztamindenit (ennél azért kevésbé szalonképeset mondtam :P ), itt valami nem stimmel, nyomás vissza, ez több mint 2 km pluszt jelentett. Megint a Muflon, és megvan a zöld, zúztunk lefelé Solymárra, ahol bedobtam egy kávét, irány a Solymári vár, 3. EP kód felír, és vissza. A kék Mária út már megint nem nagyon akart meglenni, de végül ráleltünk, át a 10-es úton, kis kavarás a vasútállomásnál is, és fel a Kevély-nyereg felé, ezen az úton még sose jártam, szép kis hullámvasutazás a Jenõi torony tövében, aztán egy nagyon combos emelkedõ, lihegtem rendesen, de hát tudtam, hogy Imre a túráin nem fukarkodik a szinttel, és ez így is van jól, majd kiértünk egy szélesebb útra, és megkerülve a Kevélyeket, a másik oldalról a zöldön mentünk fel a Kevély-nyeregbe. Itt OKT pecsét az itinerre, és mondtam a túratársaknak, hogy nyugodtan menjenek tovább, nekem rá kell pihennem a Nagy-Kevély elõtt, mert éreztem, hogy "bejelentkezett" a fájós jobb lábam. Ettem-ittam, ültem kicsit, majd indultam utánuk. Meglepõen könnyen értem fel, tehát használt a pihenés, örültem azért, hogy túl vagyok rajta. Fent a szél jó erõs volt, majd lefújt a hegyrõl, így a panoráma megcsodálása után gyorsan mentem is lefelé, hát nem nagyon szereti a lábam a jó köves lejtõt, nem siettem épp ezért.

Aztán itt jött el a legnagyobb elkavarás nekem, a tanösvényen kellett volna menni, le Üröm felé, írta az itiner, és ott Üröm szélén kellett, hogy legyen egy kódos EP, de az egyik elágazásnál 3 felé is mutatott nyíl, hogy a tanösvény arra. Találomra elindultam lefelé jobbra, mintha az itiner is így jelezte volna, gondoltam én, aztán sokáig csak mentem egy szûk ösvényen lefelé, jelzés sehol, visszamászni nem volt kedvem, reméltem, hogy majd csak kiérek lent valami lakott helyre. Így is lett, végre házak, az egyik elõtt egy nagypapa lovagoltatta a nyakában unokáját. Épp azon morfondíroztam, hogy nem ciki-e megkérdezni, hol vagyok, mert halvány lila gõzöm nem volt róla, mikor megszólított, hogy én is Ürömöt keresem-e, mert akkor az leérve az úton balra lesz, épp az elõbb igazított útba egy másik hölgyet. Láttam, hogy megy elõttem ott valaki, rohantam le a lejtõs úton, aztán közelebb érve meglepetten vettem észre, hogy az egyik túratársnõm az, akivel a Kevély-nyeregig jöttem, hármasunk egyetlen férfitagját õ is elhagyta valahol. Fõútra leérve irány Üröm felé, pont az ellenkezõ irányba, mint kellett volna mennünk, a kód miatt. De szembejött egy kedves túratárs, aki megmondta a kódot, bocsássatok meg, de szerintem ez még belefér ennyi kavarás után. Hátraarc, és a kék sáv keresése Pilisborosjenõn. Meglett, irány a Köves-bércen át a Rozália-téglagyár és a Csúcs-hegy. A Köves-bérc nem tagadta meg magát, lefelé a köves lejtõn megint éreztem a fájós lábamat. Viszont egy kerítés mögött aranyos birkák és kisbárányok legeltek, csináltam is fotókat róla bárányimádó tesómnak :)

Átkelés a 10-esen, és ismét a Budai-hegység, itt volt még egy kis szántóföld szélén bolyongás, kék sáv keresés, de szerencsére rátaláltunk, innen már nem lehet eltévedni, csak fel kell mászni a Virágos-nyereghez, növelve az eddig megtett nem kevés szintet. Csúcs hegyi turistaháznak a helyét kellett még megtalálni, az meg is lett, aztán jó kis emelkedõvel fel a nyeregbe, ahol meglepetésünkre Imre várt az autójával, (Pedig az Erdõalja útnál lett volna a cél) megkaptuk a szép kitûzõt és oklevelet, plusz egy kérdést, hogy mi is eltévedtünk-e az úton? Merthogy az eddig beérkezettek közül 1 kivételével mindenki eltévedt, még volt 1 óra kb. a célzárásig, és még a nevezettek fele kint volt valahol, mint megtudtuk. Persze bevallottuk, hogy igen, mi se lógunk ki a sorból :D Innen már csak a kék kereszten alig több, mint 1 km a buszmegálló, hamar le is értünk, és irány haza.

A kavarások ellenére remek kis túra lett, nagyon jól éreztem magam :)