Túrabeszámolók
 | Bakonybél |
| új túrabeszámoló rögzítése |
| Kiírások:2015 2016 2017 |
|
| nafe | Túra éve: 2019 | 2019.07.20 08:42:09 |
|
| megnéz nafe összes beszámolója |
Bakonybél 25
GPS-el mért távolság: 26,7 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 840 m.
Ezen a napon egyesületi túrára készültem Bakonybélből. Mire megérkeztem és leparkoltam a Füstinél, addigra kiderült, az egyesületből nem jön senki. Volt akit puruttya betegség, volt akit a várható eső, és volt akiket az autóhiány tartott vissza. Gyorsan megnéztem, van-e nálam elég pénz a nevezési díjra, illetve beleférek-e a 25-ös táv rajtidejébe. Mindkettő OK, így irány nevezni. Ez gyorsan megtörtént, de a készülődés elhúzódott egy kicsit, mert elkezdett esni az eső. Megfelelő beöltözés és gyors térképnézés után, elindultam.
Nem kicsit esett az eső, így el is gondolkodtam, nem kellene-e esetleg a biciklis Rain-Legs helyett komplett esőnadrágot venni. Végül helyesnek bizonyult a döntésem, hogy nem változtattam. Viszont hibának bizonyult, hogy a lassúbb egyesületi túrára készülve, nem hoztam egy váltás aláöltözet, és egy hosszúujjú pólót a Kőris-hegyi kaptató utánra. Szerencsére az útvonal nem a K+-on, hanem a Z+-on vezet Gerencepusztára, így nem kellett eltérnem a kiírás szerintiről. Esőben pláne nem szeretem útvonal. Itt viszont a túra legmeredekebb emelkedőjével kezdhettünk. Mindezt esővel nehezítve. Szerencsére itt még nem csúszott. Fölérve viszont kényelmes séta következett, hellyel-közzel felhőben. A levezető rész sem gond. Gerencepusztára leérve, meglepetésemre ellenőrző pont bója fogadott, pedig az igazolólapon nem szerepelt. Mint kiderült, csak frissítő pont volt.
Az eső szűnőben. Jöhetett a következő kimelegedés. Irány a piroson a Kőris-hegy. Itt azért helyenként csúszott egy kicsit az út, de nem ragadt. Szép komótosan ballagtam fölfelé. A Réz-bükki-út derekáig teljesen megszűnt az eső, sőt néha a nap is kikandikált a felhők közül. A biciklis esődzsekim most is bizonyított. Ha nem emeltem föl a karomat, egész komfortosan éreztem magam benne. Akkor viszont folyt vissza egy kis víz a könyökömhöz. Persze olyan membránanyag nem nagyon van, ami annyi párát ki tudna engedni, mint ami egy ilyen kaptatón keletkezik. Pláne, ha még közben esik az eső is. Az aszfaltút elérésekor megnéztem a térképet. Végig a műúton kell menni. Elég hamar fölértem. Eddigre 670 m szintet szedtem össze. A ponton Enikő várta a túrázókat, és igazította őket útba. A kilátó lábánál lepecsételtem az igazoló lapot. Szinte már olvashatatlanná vált az OKT bélyegző. Mindegy. Gyerünk tovább. Mivel nem tudtam ruhát cserélni, így a következő két kilométeren fáztam egy kicsit. A lefelé elég eseménytelen. Az idő javulásának köszönhetően felgöngyölhettem a Rain-Legs-t. Sajnos a lombos időszakban a Noszlopy-kunyhó romja már nem látható, így gond, ha valaki az alapján szeretne tájékozódni.
Leérve végre jobb murvás úton mehettem, majd átváltottam a visszafelé vezető aszfaltra. Ez egy kicsit monoton. Most azonban az időjárás gondoskodott róla, hogy ne legyen annyira az. A vadászház előtt elkezdett szemerkélni az eső, majd hirtelen rázendített. Épp csak volt elég időm újra leengedni a Rain-Legs-t. Kisszépalmapusztánál megpróbáltam egy fa alá behúzódni az eső elől, megnézni, mi az ellenőrző kérdés, illetve merre tovább. Eléggé megázott az igazolólapom. Az általam nem annyira kedvelt Barátok útján kell visszamenni Bakonybélbe. Az esőbeállóban álldogált valaki. Lehet, újabb frissítő pont, de nem mentem oda, csak intettem. A Barátok útján gyakran lógtak be faágak, amik a nyakamba szórták a vizet. Sajnos így volt a meredek lefelén is. Ennek megfelelően a szokottnál is jobban örültem az aszfaltút elérésének. Hátra volt még egy kisebb emelkedő és a végén az utolsó lejtő a faluban, s már be is értem a célba. Átvettem a kitűzőt és az emléklapot, ittam egy kávét, és elindultam hazafelé. A levest kihagytam, mivel az autót a tervezett egyesületi túra miatt távolabb hagytam, s nem engedhettem meg magamnak, hogy rám hűljön a ruha, mert ilyen miatt már fáztam meg nagyon.
Az esős időjárás ellenére is jó kis túra volt.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért színes térképes itineres igazoló lapot, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A rajtnál Sport szelet, Gerencepusztánál és a Kőris-hegyen és esetleg Kisszépalmapusztánál kétféle ásványvíz, a célban pedig leves volt az ellátmány. |
| | | | |
|
| nafe | Túra éve: 2018 | 2018.07.16 20:24:43 |
|
| megnéz nafe összes beszámolója |
Bakonybél 25 egy kis kalandozással
GPS-el mért távolság: 25,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 850 m. Ez ismét csak az általam megtett útvonal adatait jelenti, mivel Kisszépalmapusztától szinte végig más útvonalon mentem.
Mivel a 25-ös táv rajt ideje egy órával később kezdődött a 48-asnál, ezért meg sem próbáltam a rajt közelében parkolni. Megálltam a Bakonyerdő parkolójában, s bővében lévén az időnek, ittam egy kólát a Füstiben, majd kényelmesen fölsétáltam a Pikoló vendéglőhöz. Kiderült, bőven volt még parkolási lehetőség. Gyorsan beneveztem, s az igazán kellemes időben neki is vágtam a táv teljesítésének.
Végig talpaltam majdnem az egész falut, amíg a Kőris-hegyi út bejáratával szemben letérhettem a főutcáról, s átvághattam a Farkasgyepűre vezető útra. Ezzel vette kezdetét a túra első emelkedője. Az aszfaltos szakasz még elég lankás, viszont a letérés után, a Z+ jelzésen meredekké vált, amit jelez, hogy röviden kellett fognom a túrabotot. Az első nekirugaszkodással 150 m szintet szedtem össze. Az új murvás út elérésétől kellemes sétaterep következett. Hamar elértem a Z+ - P■ elágazását, az-az az első ellenőrző pontot. Valami kódot kellett fölírni, amit sehogy se találtam. Már épp elővettem az igazoló lapot, hogy megnézzem Viktor telefonszámát (nincs rajta), hogy rákérdezzek, miféle kódot is kell keresni, s azt hol találom, amikor utolért egy hölgy trió. Ők tudták miről van szó. A fán az IVV túrák hat számjegyű kódját kellett keresni. A számok magassága, talán eléri a másfél centit, és eléggé beleolvadnak a környezetbe, s ráadásul az IVV jelzés is hiányzik. Aki nem tudja mit és hol kell keresni, aligha találja meg. Mondtam is, hogy ezt szóvá fogom tenni Viktornak, de mire beértem a célba, már máson járt az eszem, s elmaradt.
Fölírtam a számokat, s kényelmesen mentem tovább. Mivel még nem döntöttem el, eltérek-e az útvonaltól a Kőris-hegy után, ezért ahol a jelzés kikerüli a régi murvás út lekerített részét, maradtam a jelzésen, pedig a bekerített részen vezető szakasz sokkal hangulatosabb. A murvás út végétől meredeken lejtő, időnként eléggé szétmosott földút vezet le Gerencepusztához. Itt az újabb ellenőrző pont. A kapott csokit, az anyuka tiltakozása ellenére, azonnal tovább passzoltam a kisfiának. A táskámból előbányásztam egy csősálból levágott homlokpántot, s felvettem a kalap alá. Így elkerülhettem, hogy gyakran kelljen törölgetnem a homlokomat, vagy a szemembe menjen az izzadtság. Az ellenőrző ponton áttértem a P jelzésre, s megkezdtem a Kőris-hegyre vezető hosszú, de nem túl meredek kaptatót. Becslésem szerint 10% körül lehet az átlagmeredekség (a Rézbükki-úté 6,8%, s ez levágja annak néhány kanyarját). Az eleje húzósabb, utána könnyebbé válik, de a Bakony legmagasabb pontjáig folyamatosan emelkedik. Kényelmes tempóban is jól haladtam, a kellemes bükkösökben. A P jelzésnek, csak az egyik aszfaltos kanyarját vágtam le az OKT-én, a következőt, a régi kéken már nem. Az ellenőrző ponton hátizsák le, bélyegző párna elő, s nyomtam egy OKT pecsétet az igazoló lapra. Ittam egy bögre ásványvizet, ha már levettem a hátizsákot, és megkezdtem a leereszkedést a hegyről.
Jó nagy kanyarral, hangulatos utakon értem vissza Kisszépalmapusztára. Azért a Noszlopy kunyhó környékére nem ártott volna egy ellenőrző pont. Kisszépalmapusztánál aláhúztam az igent, s megnéztem, hol lesz a következő ellenőrző pont, mert el akartam térni a kiírás szerinti úttól. Szerencsére a kitérőm végéhez adódott, így a Generál-erdőig maradtam az aszfalton, ahol áttértem a sárga, majd a P+ jelzésre, hogy átvágjak a Borzavári-útra. A P+ először elég pocsolyás, magas füves, de utána már csak kissé szétmosott. A P■ becsatlakozásától kifejezetten jó. Úgy háromszáz méter után, az út jobbra lekanyarodott a jelzésről, és ettől kezdve a térkép már nem sokat ér. Az azon szereplő utak többségét már visszafoglalta a természet. Helyette, itt-ott új utat törtek. A letérés után nem sokkal Y elágazás. A jobboldali ágat választottam, s addig mentem rajta, amíg egy sózónál vége nem lett. Itt a völgy aljában mentem tovább. Száraz időben könnyen járható, hangulatos út. Esőben arra kell vigyázni, hogy ahol kisebb faágak torlaszolják el a víz útját, a lerakott hordalék elég süppedős. A többi részen tisztára mosta a víz a falevelektől is és beton kemény. Az új dózerút előtt fölmentem az éppen csak látható régi út nyomvonalára, s azon értem el a dózer utat. Egy héttel korábban már végig jártam ezt az új, építés alatt lévő utat. Remélem lemurvázzák. Ha igen, akkor egy nagyon hangulatos a Nagy-Som-hegyet északról és keletről megkerülő montis és gyalogos útvonalat kapunk, ami közvetlenül a Kis-Som-hegy csúcsa mellett megy el, hogy végül a P+-tól nem messze érje el a Bakonybél – Pénzesgyőr országutat. Szerintem arra is jó lesz, hogy mintegy határolja a Nagy-Som-hegy fokozottan védett területét, ami jelenleg a turistatérképeken nincs feltüntetve. Amíg nincs kész a murvázás, addig eső után, nem könnyű rátérni a dózerútra, mert ahol könnyű átlépni az árkot (jó mély a sár benne), ott maga az út nagyon sáros. De azért leküzdhető. Kicsit mentem jobbra, s máris a Borzavári út nagy kanyarjánál voltam. Természetesen ez a Somhegypusztára vezető murvás út sem szerepel a Bakony turistatérképein. Addig mentem rajta, amíg el nem értem az ősi sáncot. Ha már itt jártam, egy ősrégi PL jelzésen mentem a sáncon, amíg el nem érte a Borzavári-út Meszes-kerti murvás kiágazását. Tovább nem mentem rajta, mert három méter körüli magasságú bükksurjákkal nagyon benőtt. Ezek után leballagtam a Meszes-kerti-árokba, majd a sárga forrásjelzésen értem el a Kőris-hegyi aszfaltutat, s tértem vissza a kiírás szerinti útvonalra. Közben eszembe jutott, lehet kár ezért a zömmel lassan járható kitérőért, mert olyan korán van, hogy a túra után elmehetnék horgászni is. A SKZ elágazásban elkezdtem keresni az ellenőrző kódot. Sehol semmi, egy QR kódot leszámítva, pedig alaposan megnéztem minden jelzést tartalmazó fát és oszlopot. A QR kódot meg semmi kedvem sem volt lerajzolni. Koptattam egy kicsit a bakancsom talpát az aszfalton, majd a Z jelzés letérésekor, az újabb SKZ elágazás oszlopán meglett az IVV kód is. Nem lett volna rossz, ha az ellenőrző lap tartalmazza, hogy a második SKZ elágazásban keressük, vagy ahol a Z leválik a SK-ról. Fölírtam a kódot, és a Z-n megkezdtem a túra utolsó emelkedőjét. A faluba beérve a Z■ jelzésen levágtam a főutca nagy kanyarját, majd arra visszatérve beballagtam a célba. A hölgy trió előttem nem sokkal érhetett be, mert épp akkor igazoltak le. Átvettem az oklevelet és a kitűzőt, s mivel el akartam menni horgászni, a levest kihagytam, csak egy kólát ittam, s hazafelé vettem az irányt. Így utólag jobban jártam volna a levessel, mert alig félóra horgászás után hazazavart egy kisebb zivatar (Utálom, amikor eláznak a horgász cuccaim, s utána napokig szét van pakolva minden a lakásban.). Ha nem csinálom a kiírás szerintinél jóval lassúbb kitérőt, akkor egy órával többet pecázhattam volna, ami nagyjából elég, s mérgelődök annyira. Persze a történelem nem ismeri, és nagyon nem szereti a „mi lett volna ha” felvetéseket.
Kellemes, nem kifejezetten nehéz túra, de azért nem is a kifejezetten sétálós változat. A Kőris-hegy tetejéig begyűjti az ember a szint nagy részét. Utána már csak Barátok útjának egy része (a sok-sok pocsolyás része) lehetett kellemetlen, mert amikor Kisszépalmapusztára értem, akkor jött ki róla egy traktor.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1200 Ft-ért színes térképes itineres igazoló lapot, oklevelet és kitűzőt, kaptunk. Saját térkép nem igazán kell. Gerencepusztánál sportszelet és ásványvíz, a Kőris-hegyen kétféle ásványvíz, a célban leves, és 100 Ft-os italjegy volt az ellátmány.
|
| | | | |
|
| nafe | Túra éve: 2017 | 2017.07.13 23:40:43 |
|
| megnéz nafe összes beszámolója |
Bakonybél 38
GPS-el mért távolság: 40,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 765 m.
Már a reggel hétórás Bakonybélbe érkezéskor is 21 fokot mutatott az autó hőmérője, és igen meleg nap ígérkezett. A rajthoz meglepően közel találtam parkolóhelyet. Gyors nevezés, egy kis szerelvényigazítás, és már neki is vágtam a táv teljesítésének. Úgy döntöttem, majd csak a túra második felére veszem föl a térdrögzítőt, ha szükség lesz rá. Úgy látszik javul a helyzet, mert nem került rá sor.
Jó kis bemelegítő kaptatóval kezdtem a Csúcs-hegyre. Közben, kellemetlen meglepetésként, sípolt egyet a GPS-em: lemerült az akkumulátor. Mivel előző nap töltöttem föl, kukázhatom. Kényelmesen ballagtam. A hegyről kanyargós ösvényen mentem le egy kis vízfolyás völgyébe, majd ugyanilyenen értem el a Barlang-kutat, utána pedig a Som-hegy lábát. Az aszfaltút keresztezése után, hangulatos út vezet a hegy oldalában, azonban a kilátás kedvéért az első adandó alkalommal kimentem az erdő szélén kívül vezető útra. Rengeteg szöcskeféle ugrott, és repült föl a lépteim nyomán. Volt, amelyik csaknem leverte a szemüvegem. A levegő egyre melegebb, így jólesett újra erdőben gyalogolni. Kellemes ösvényen értem el az első ellenőrző pontot, a Zoltay-forrásnál. Mivel nem volt nálam toll, lefényképeztem az Öreg-Bakony Bakancsosa jelszámot, s mentem is tovább. A következő szakasz kényelmes, de egy kicsit monoton. Természetesen nem hagytam ki, hogy az erdei út bejáratánál, az itteni kedvenc fámat megnézzem, és magától értetődően az idén is lefotózzam. Ez a fa egymagában jelképezi az élet törékenységét és szívósságát, de erről már tavaly is írtam. Jó pár percet eltöltöttem itt, majd az erdő szélén ballagtam tovább. Később, igen keskeny ösvényen kellett egy drótkerítés mellett mennem. Kellemetlen meglepetésként, a kerítés ki is kapta az ivózacskóm szelepét. Majd negyedórámba került, mire megtaláltam. Alaposan elbújt a magas gazban.
Rövid gyaloglás után megláttam Zircet is. Beballagtam a városba. Szokásom szerint a Németh pékségben vettem egy „kis” ennivalót. A városból kifelé ballagva megettem a pizzaszeletet, illetve egy túrós sütinek a felét. Többet nem bírtam, olyan kiadós volt a pizza. A Cuha-völgyében, épp egy olyan helyre értem, ahol közvetlenül a vasút mellett halad az ösvény, amikor vonat hangját hallottam meg. Eldöntöttem, bevárom. Gyanús a hangja. Nem lehet se Piroska, se M41. Tavaly ezen a túrán láttam, a Győrből Veszprémbe tartó Nohab vontatta nosztalgiavonatot. Lehet, most is az lesz? Ahogy hangosabb lett a mozdony hangja, egyre biztosabb voltam benne. Így is lett. Készíthettem pár fotót a mozdonyról, ami sokak kedvence. Szerintem még mindig ez a MÁV legszebb mozdonya. Itt ért utol egy győri túrázó. A hátralévő távot együtt tettük meg. Mivel rosszul emlékeztem, már itt fölmentünk a sínekre. Számításom szerint legalább 20 perc kell, amíg a Győrbe tartó vonat megérkezik. Ez bőven elég, hogy le tudjunk térni a sínekről. A tévedésem miatt plussz 300m-t mentünk a vasúti töltésen, de végre letérhettünk róla. Már közel jártunk Porva-Csesznekhez, amikor elment mellettünk a vonatpár másik szerelvénye.
Az ellenőrző ponton a jeges tea helyett a 100 Ft-os bónt választottam, s egy alkoholmentes sört ittam meg. Viktor, a nevezésnél fölhívta a figyelmet, hogy a zöld jelzés következő emelkedője csalános és bozótos. Már ekkor mondtam, hogy eleve nem is terveztem a használatát, mert eléggé utálom. Társamra is rákérdeztem, rövidnadrágban a csalános felé megy, vagy velem tart a bozót mentes, de hosszabb úton. Nem annyira volt kedve a csalánhoz, így a S+ jelzésen másztuk meg a hegyet, s az első alaposan kijárt úton tértünk vissza a Z jelzésre. Hamarosan átértünk a hegygerinc Porva felé eső oldalára, ahonnan szép a kilátás Porva és a Kőris-hegy irányába. Változó minőségű utakon ereszkedtünk le a faluba. A mélyút gépjárművel járhatatlanná vált. Két év alatt az esővíz, néhol 2 m-nél is mélyebb árkot mosott bele.
A falu szélén egy nyomós kútnál utántöltöttük a vizet. Az induláskori 2,5 liter vizemből maradt fél liternyi, pedig Zircen megittam fél liter üdítőt, Porva-Cseszneken pedig ugyanennyi alkoholmentes sört. Alig párszáz méter és elértük a kocsmát, ahol megkaptuk a következő pecsétet, s egy újabb alkoholmentes sört vettünk. Az enyémnek a fele meg is maradt, mivel a kapott sör nem volt igazán hideg, és akkor finoman fogalmaztam. Sajnos elég sok ittasellátó helyen, a hűtők magasabb hőmérsékletre állításával takarékoskodnak az energiával. Az ezeken a helyeken kapott „hűtött” innivalótól biztos nem kap torokgyulladást az ember. Ezért akkor nem is mertem kijelenteni, hogy az új összetételű, stevia-val cukortartalom csökkentett citromos alkoholmentes Gösserből, most háromszor ittam: először, utoljára és soha többet. Azóta rendesen lehűtve is megkóstoltam: borzalmas. A stevia teljesen elnyomja a minimális sör ízt is. Többet nem veszek. Mi a francért nem használnak eritritet, aminek nincs mellékíze (vagy legalább is én nem érzek), igaz fél literenként pár forinttal drágább lenne.
Vissza a fő sodorba. Mentünk tovább. Egy darabig a kiírás szerintin, majd csökkentendő az aszfaltot, megint letértünk róla egy kicsit. Hamarosan beértünk Szépalmára, s mentünk is tovább. Sok-sok más tulajdonossal szemben, a hotel és a terület svájci tulajdonosa átengedi a turistajelzést a magánterületén. Az útról gyorsan megszámoltam, hogy 3 pad található a fa körül, és ballagtunk tovább. Eseménytelen séta következett az aszfaltútig. Azon menve, jobboldalt vagy tönkrement a hangulatos fenyves, vagy kivágták a nagyrészét. az útról nem dönthető el, de rondán néz ki. Az út minősége sokat romlott tavaszi itt jártam óta. Ettől függetlenül szép útvonal. Elég sok biciklissel találkoztunk, és még talán azt is megkockáztatom, legalább annyi gyerekkel, mint felnőttel. Az aszfaltról letértünk a zöld jelzésen, és megmásztuk a túra utolsó kaptatóját, ami visszavitt bennünket a faluba. Már csak egy kis séta volt hátra egy lejtős utcán, és vissza is értünk a vendéglőbe.
Átvettük a kitűzőt és az emléklapot, uzsonnaként megettük a levest, illetve amit még rendeltünk, s ki-ki hazafelé vette az irányt. A rajtnál megrendelt ételt, tényleg perceken belül megkaptuk, ahogy ezt már a Viktor szervezte túrákon megszokhattuk, tehát nem fenyegetett az a veszély, hogy a várakozás közben leül az ember szervezete, és hazafelé túl álmos legyen.
Kellemes, a hosszához képest kevés szintet tartalmazó, könnyű túra. Több helyen szép a kilátás, bár tartalmaz egy-két monoton szakaszt is. Olyan túrán azonban még nem jártam, ahol ne lett volna egy-két monoton szakasz. A meleg miatt a szokottnál jobban oda kellett figyelni a folyadék utántöltésre.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1200 Ft-ért színes térképes, itineres igazolólapot, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A rajtban Sportszelet, Porva-Cseszneken tea, vagy 100 Ft-os italjegy, Porván 100 Ft-os italjegy, a célban pedig csontleves volt az ellátmány.
|
| | | | |
| goom | Túra éve: 2017 | 2017.07.13 12:19:25 |
|
| megnéz goom összes beszámolója |
Bakonybél 48 TT (Blog) (Turista Magazin)
Mélységek és magasságok, hegyek és völgyek. A Bakony „fővárosa”, Zirc – és az apró falvak… Csendes, ismeretlen környékek és kirándulóktól nyüzsgő szakaszok. A Bakony csodaszép, vadregényes és változatos tájait kínálta ez a túra.
Ha nem találok túrát, a túra talál meg engem… Láttam, néztem a kiírást, meg ugye, de jó lenne… de rákészültem a SzuperKatlan 30 TT-re, amit másnap, vasárnap rendeztek, erről meg bizony lemondtam. Aztán egy héttel előtte Viktorral, a rendezővel kétszer is összefutottunk Bodajkon, és nagyon invitált. Á, nem, bocs, nincs kivel, senki nem ér rá. De a gondolat motoszkált, persze. Aztán Ildi rám írt hét közben: jössz-e? Mert én mennék, de egyedül nincs kedvem… Na, itt elvégeztetett.
Bakonybél, hét-tíz, Pikoló vendéglő; hát persze. Tökéletesen ideális rajthely, kétség sem férhet hozzá. Viktor széles mosollyal az asztalánál, ahol ezer apróságot vehetnék – az összesen átsüt az ő mélységes Bakony-szeretete. És Ildikó is itt van már, bakonyi ő is: sem unatkozni, sem eltévedni nem fogok ma, ezt már tudom. Lesznek ismert szakaszok, persze – elég sokat tekeregtem már én is a környéken – de kíváncsian várok néhány ösvényt, tájat, amik hiányoznak errefelé a „saját térképemről”. Gyors nevezés (és egy Sport-szelet) után hasonló gyorsasággal hagyjuk el a falut és az aszfaltot; zöld sáv, kellemes bemelegítés. Pompás kilátásokkal persze, már most: Bakonybél köztudottan pazar környezetben, nagyon szép hegyek között búvik meg. A Pityer-dombnál tehát letérünk, és máris a Csúcs-hegy tetején találjuk magunkat. Jöhet a piros kereszt, gyönyörű erdőkön keresztül. Elhagyjuk a Borsó-kutat is, és az Éliás-hegynél kiérkezünk az erdőből.
Megint a zirci műútnál vagyunk, de ezúttal csak átvágunk rajta, és a Nagy-Som-hegyet mellőzve haladunk előre. Ez a szakasz teljesen megegyezik a Bakonyi barangolás 40/70 TT útvonalával, amit már négyszer sikerült bejárnom. Nagyon szép így zölden is, de Ildivel felemlegetjük a pazar őszi színeket, ahogy mindketten jól ismerjük. Közben remekül lehet beszélgetni – nem is csoda, ha gyorsan a Zoltay-forrásnál találjuk magunkat. Adrienn és Péter éppen indulnak tovább; ők már felírták a kódot. Mi is ezt tesszük: ez az első (önkiszolgáló) ellenőrzőpont. A forrásvíz jól esik, töltünk is: igazi nyári idő van, de szerencsére azért hőség nélkül. A folyadékra azért így is figyelni kell, természetesen. Hamar itt van újra a zöld sáv – vagyis a Rómer Flóris Emlékút. Ez aztán szépen be is visz Zircre, de előbb még kicsit kavarunk: keressük az utat a frissiben kaszált réten. Hát, ősszel könnyebben megtaláltuk a túloldali folytatást az erdőszélen, de azért gond nélkül megoldjuk most is. A városra nyíló panoráma persze pompázatos, mint mindig.
Aszfalt, be egészen a központig, természetesen. Megcsodálhatjuk a ciszterci Apátság gyönyörű tornyait, de egészen addig azért nem megyünk el. Egy (meglátogatott) pékség után balra fordulunk: itt kezdődik a Közép-Dunántúli Piros (a maga 296 kilométerével). Tamást előzzük: botozó alakját már messziről felismerjük – ő meg minket a hangunkról… Innentől aztán egy szakaszt nem ismerek: még csak vonatból láttam. Különlegesség ez a javából: kilométereken keresztül egy műemlék mellett megyünk! Bizony nem mindennapi dolog, meg kell hagyni. Itt kanyarog ugyanis a Bakonyvasút, ami 2013 óta a nemzeti vagyon része, és műemléki védettség alatt áll. Vonalvezetése lenyűgöző és páratlan: sok helyütt mély völgyben halad, többször alagutakon át, de láthatunk itt viaduktot is. Építészetileg, mérnöki teljesítményként is tiszteletet parancsol – és mindezt a millennium éveiben hozták létre elődeink. Évtizedeken át jelentős teher-forgalmat is bonyolított – napjainkra elsősorban turisztikai célokat szolgál. Nekünk is sikerült megpillantanunk egy nosztalgia-szerelvényt: méghozzá a legendás Nohab mozdonnyal! Utasaival pedig hamarosan találkozhattunk is, ugyanis megérkeztünk Porva-Csesznek vasútállomására.
Második ellenőrző pontunk az itteni büfé: kedvezményesen ihatunk egy hűs italt, és indulunk is tovább. Sok-sok kiránduló, piknikező társaságot hagyunk el, valaki utánunk is szól, hogy „ez ám a túratempó”. Jót mosolygunk, hiszen egészen mások a célok, felesleges az összehasonlítás. És ama tempóból pont most veszünk mi is vissza… nem is keveset. Cuha völgye! Hát itt nem lehet rohanni. Vagyis hát lehet, csak az bűncselekmény. Hazánk egyik legcsodálatosabb tája, lehetetlen továbbmenni itt álmélkodás és borsózó hát nélkül, úgy vélem. A mély völgyben kanyargó patak, a kövek és sziklák, a két magas part, amelyek hol zöldek, hol szintén mord sziklák… A mellettünk vagy éppen felettünk haladó mesébe illő vasút… A hozzá tartozó alagutak, a viadukt – mind-mind lassításra, nézelődésre, fényképezésre csábít. A vízállás most egészen alacsony, így a tizenhárom átkelés (amiből kettő hídon történik) egyike sem okoz gondot.
Vinye.hu – a közismert büfé vár bennünket, újabb ellenőrző pontként. Az ital-kedvezményen túl további lehetőségek is nyílnak: vízszerzési hely, mosdó, harapnivaló… Rövid szerelvény-igazítás, és jöhet az aszfalt. Kevés, szerencsére, mert ez bizony igen meleg szakasz, örömmel térünk vissza az erdőbe a Hódos-érnél. Itt elköszönünk a pirostól: a Rómer-féle zöld jön megint. Elhagyjuk az üdülőházakat, és Ildi felhívja figyelmemet a Likas-kőre, pici kitérővel. És hát milyen igaza van! Egészen különleges – és nagyon-nagyon látványos sziklaképződményeket járhatunk körbe – mindezt az erdő közepén. Aztán kis kitérő a zöldről: zöld háromszög, Pápalátó-kő! Egyszer voltam még csak itt, évekkel ezelőtt, örülök, hogy újra innen gyönyörködhetek Pápa városában. És persze Fenyőfő is látszik: ide tartunk most. Pár fotó, felírjuk a kódot, aztán ereszkedés, és leérkezünk a műútra. Ezen ballagunk be a pici, de nagyon rendezett, pázsitos, hangulatos falucskába. A kocsma itt is kedvezményesen adja az italt: pompás balatoni fröccsel kényeztetnek, nagyon jóleső a nyílt szakasz után.
Szerencsére ismét erdők következnek. És egy hosszú-hosszú menetelés, felfelé. A leghosszabb a Kőrisre, tudom meg Ilditől. Ő csak tudja: össze se tudja számolni, hányadszorra vág neki a Bakony legmagasabb pontja (709 m) meghódításának. Fenyőfő nagyon alacsonyan elhelyezkedő település – így hát még jobban érezhetjük a törődést… Kicsit még a zöldön tartózkodunk, de aztán kifogástalanul szalagozott szakasz jön: ez vezet át – a Sándor-hegyen és a Dancs-árkon keresztül – a Csárda-tetőre. Onnan aztán megint a piros sáv jön. Amit viszont már ismerek; igaz, csak ellenkező irányban, azaz lefelé: a Magas-Bakony 50 TT itt hoz le a csúcsról. Hát, most így felfelé egészen más, mondhatom. Valahogy mintha lassabb, hosszabb és melegebb lenne… Igaz, legalább annyira szép: nézelődésre legalábbis több idő jut, az vitathatatlan. Egy szakaszra ez sajnos nem igaz: a Noszlopy-kunyhó romja közelében „útjavítás” történt. Idézőjelben, igen, mert gyalogosan, túrázva elég sokkoló élmény a kövek és sziklák kerülgetése az egyébként felpuhított (szinte felboronázott) földúton. Az utolsó szakasz aztán már megint megszokott erdei út: megérkezik a zöld kereszt (Bécsi- és Levél-kúti árok), majd végül az Országos Kék is. Itt a legszigorúbb az emelkedő, de igazán rövid: felbukkan a Vajda Péter-kilátó, a padnál pedig Imre, mint pontőr. Vízzel és jó szóval fogad; el is beszélgetünk alaposan. Hamar felmegyek pár kép erejéig: nem 360°, elég sokat takarnak a fák is… és az építmény is imbolyog kissé – de kihagyni azért nincs szívem.
Kék, kis híján a célig! Elköszönünk, és nekivágunk a levezető útnak. Elevenförtés, Lipka-út… kellemes erdők, jó (és jól ismert) utak, OKT. Aztán megjön a zöld is, a Barátok útja, emlegetjük Gyulát, meg a BB 70 TT-t. El a Kopasz-hegy mellett, pár méter aszfalt, és letérés balra. „Ez a harc lesz a végső!” – dünnyögöm, és Ildi is egyetért velem: egy utolsó, sunyi emelkedő még hátravan itt, de vissza már nem tarthat: felbukkannak a házak, zöld négyzet, lejtő. És íme, a Pikoló, óra leállítása: no nézd csak, tíz órán belül végeztünk! Ötös átlag felett, pedig tényleg nem tempóztunk. És hát persze a mosolygó Viktor, oklevéllel és kitűzővel… férfias kézfogás és gratuláció. Meg egy tányér igazán finom leves: igaz, rossz ételt én itt még nem ettem. A félliteres almafröccs azért könnyen lecsúszik, és – koronaként – egy óriási jeges kávéval is megjutalmazzuk magunkat. Aztán Ildit hazaviszem, aki még útközben látnivalókat mutat, túrákról mesél, és újra megerősíti bennem: a Bakony bizony fantasztikus hely! |
| | | | |
|
| nafe | Túra éve: 2016 | 2016.07.15 07:44:14 |
|
| megnéz nafe összes beszámolója |
Bakonybél 38
GPS-el mért távolság: 38,9 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 760 m. Ez az általam megtett távolság, ugyanis két helyen eltértem a kiírás szerinti útvonaltól. Régebbi GPS-es track-ek alapján, a Cuha keresztezésekor 140 m-t rövidítettem, Porva és Szépalmapuszta között pedig 30 m-t hosszabbítottam.
Reggeli hét óra pár perces Bakonybélbe érkezéskor is elég meleg volt már. Gyorsan beneveztem, s neki is vágtam a távnak. Rögvest a túra leghosszabb emelkedőjével kezdtem (1,8 km-en 88 m szint. Azt gondolom, ez eleve jelzi, hogy nem tartozik a legnehezebbek közé.). Egészen a Csúcs-hegyig kellett kaptatni, egy szusszanásnyi lejtő közbeiktatásával. A hideg front utáni tiszta időben szép a kilátás, élesek a kontúrok. Rátértem a P+ jelzésre, ahol rövid, de meredek lejtőkön és emelkedőkön értem el a közutat, és annak keresztezésével a Som-hegy alját. A hegy után, amint lehetett kimentem az erdő szélére, s ott folytattam. Ha csak nincs dög meleg, vagy nagy sár, inkább ott megyek a kilátás miatt, mint tőle 20-50 m-re az erdőben, a jelzésen. Jó magasra nőtt a fű. Egy helyen, szürke marhák legeltek, s csak a hátuk és a fejük volt kint a fűből. Érdekes látványt jelentett.
A Zoltay-forránál fölírtam a jelszámot, s mentem tovább. Áttértem a zöldre. A jelzés alig látható letérése a széles útról (még ösvénynek sem nevezném), a szalagozás ellenére, most is szedett áldozatot. A tovább ment túrázó szerencsére meghallotta a füttyentésemet, s visszafordult. Ballagtam tovább. Egy mező keresztezésekor, most is, mint mindig, ha erre járok, letértem egy kicsit, megnézni egy fantasztikus túlélő képességű ős-öreg bükkfát. A fa jócskán 200 év fölött lehetett, ami valamiért derékba törhetett, és a közepe kikorhadt. Bőven méter fölötti a törzsátmérő. Be lehet menni a közepébe. Túlélte ezt az eseményt, s újra növekedésnek indult. Amikor több mint 10 évvel ezelőtt először láttam, a törzsből egy kb. 25-30 cm vastagságú karéj maradt egy vastagabb (25-30 cm) vízszintes ággal, s néhány kisebb függőleges ágacskával. Mára ezek az ágacskák 30-40 cm átmérőjűek, s a fa magassága újra közel 20 m, akárcsak a többi fa a közelében. A törzs vastagsága is fél méter körüli, s a belső felén is szépen nő a kéreg. Ezek a különleges növésű fák jól jelzik az élet egyidejű törékenységét és szívósságát. Fényképezést követően mentem tovább, az erdő széli, jó magas füves úton. Érdekes módon, ahogy közeledtem Zirc felé, ahelyett, hogy melegedett volna az idő, inkább hűlt. A városba beérve, még az eső is elkezdett szemerkélni. A francba. Erről nem volt szó a met.hu előrejelzésében. Kezdtem éhes lenni, így alig vártam a megszokott pékség elérését. Vettem magamnak egy kis ennivalót, aminek nagy részét a városból kifelé menet el is tüntettem. A hűvösebbé vált időre tekintettel nem töltöttem újra az ivózacskómat, ahogy otthon terveztem. A jól ismert Cuha menti piros jelzésen folytattam. Sok helyen jó magas a fű. A patak első keresztezése előtt fölmentem a vasúti töltésre, ahogy ezt szoktam, és azon tettem meg kb. 200 m-t a vasúti hídig, hegyezve a fülemet, nem jön-e vonat, mivel csak rövid részt lehet belátni. Végre újra lent mehettem. Már Porva-Csesznek közelében jártam, amikor meghallottam a vonatot, de a hang se nem a Piroskáé, se nem az M41-esé, amik általában erre járnak. Végül egy M61 NOHAB-nak bizonyult, amit még nem láttam erre. Jó sok személykocsi volt utána kötve. Alighanem valamilyen nosztalgia szerelvény lehetett. Közvetlenül a vasútállomás előtt, rövid szirénahang ütötte meg a fülemet. Hát ez meg mi lehet erre? Igazolás után kiderült, mentőautó jött be egy sérült túrázóért. Végre tudják, merre lehet bejönni. Emlékszem rá, évekkel ezelőtt a katasztrófavédők, a Naplóban és a TV-ben, dicsekedtek vele, hogy egy sérült túrázót a tűzoltók gyalog vittek be a vasútállomásra, s onnan vonattal Veszprémbe. Én meg anyáztam, hiszen ez a személygépkocsival is járható murvás út, már akkor is létezett.
Szokásomtól eltérően, a zöld jelzésen mentem tovább, aminek ezt a szakaszát eléggé utálom, s ismerek helyette egy sokkal könnyebben járhatót, bár az egy-kétszáz méterrel hosszabb. A száraz idő miatt néztem meg újra. Egy jó darabig megint el fogom kerülni, olyan bozótos a meredek emelkedője. A felhők viszont eltűntek, és gyorsan melegedett az idő. Porvára beérve, az első utcai nyomóskútnál megálltam ellenőrzendő, mennyi vizem van még. Meglepődtem, milyen kevés maradt. Föl is töltöttem az ivózacskót „Kék kútival”, mivel ahogy általában, ez a nyomós kút is kék színű. A kocsmában leigazoltam, az italjegyet egy kis ráfizetéssel citromos alkoholmentes Gösserre váltottam. Jól esett.
Gyerünk tovább. Ahol esős időben, eddig a legnagyobb, néha tényleg csak üggyel-bajjal kikerülhető dagonya szokott lenni, most új utat törtek, ami remélhetőleg jobban járható lesz. Az élénk szél, néha elég messze vitte az általam felvert port. Az erdőnél, ahol a sárga jelzés balra kanyarodik, én mentem tovább egyenesen, csökkentendő az aszfaltos részt. Elég hamar elértem Szépalmapusztát, s gyorsan tovább is mentem. Felírtam a padok számát. A kilátás most is szép, mint rendszerint. Elértem az aszfaltot, s azon talpaltam Bakonybél felé. Szép ez-az út. Látszik, hol erősítették meg mostanában, s az is hol fogja legközelebb elvinni az utat egy nagy eső. Még egy utolsó kaptatóval beértem a faluba, s már csak le kellett ereszkedni a vendéglőig. Átvettem a kitűzőt és az oklevelet, ittam egy kávét, megettem a levest, s elindultam hazafelé.
Kellemes, a 38 km ellenére könnyű túra, sok szakaszán szép kilátással. Arra viszont föl kell készülni, hogy ilyenkor a leghosszabb a fű (és természetesen a csalán), és az ilyen szakaszból elég sok van.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó 1200 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (saját térkép nem feltétlenül kell), oklevelet és kitűzőt kaptunk Porva-Cseszneken tea, Porván italjegy, a célban pedig leves volt az ellátmány. |
| | | | |
| Petya83 | Túra éve: 2016 | 2016.07.10 15:10:58 |
|
| megnéz Petya83 összes beszámolója |
Bakonybél 48
2016.07.09.
Egy barátommal indultunk el 8 órakor. Zircig unalmas volt a szakasz, főként erdőben vezet az út. Zircen meglátogattunk egy kocsmát, majd irány a Cuha-völgy. Porva-Csesznek vá-ig a patak mellett egy szekérúton vezet a túra, elég fülledt idő volt itt. A vasútállomás után már hangulatosabb a völgy, így gyorsan Vinyére értünk. Itt megpihentünk egy lángost rendelve, jól esett a 27. km-nél.
2 órakor indultunk a Pápalátó-kőre, egy mély völgyes hegyre kellett felbandukolnunk. Innen pedig negyed óra alatt a fenyőfői kocsmába értünk. Egy sör mellett elbeszélgettünk a pontőrrel, majd az utolsó etapot kezdük el a Kőrisre. Már régóta ketten mentünk csak és hamarosan két hölgyet pillantottunk meg egy mellékútról jönni. Kiderült, hogy a három héttel ezelőtti túráról megismert hölgyek eltévedtek, így innentől négyen mentünk a célig.
Mivel végigbeszéltük az utat, gyorsan a Kőrisen voltunk, pihentünk tíz percet és megindultunk lefelé. Negyed 8-kor értünk a Pikoló Vendéglőbe, ahol átvettük a szép hűtőmágnest és megettük a levest.
Az idővel szerencsénk volt, kellemesen meleg volt, az útvonallal sem volt gond. Köszönet a szervezőknek! |
| | | | |
|
|
