Túrabeszámolók


Herman Ottó

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2015 2016
 Túra éve: 2016
kulcsTúra éve: 20162016.12.31 11:22:27
megnéz kulcs összes beszámolója

2016 május Herman Ottó Emléktúra 80


Előny:

- nagyon szép útvonal, sok kilátóponttal és látnivalóval


Hátrányok:

- pontatlan adatok az itinerben, amelyben térkép nem volt, mindez a tájékozódást sok túrázónak megnehezítette

- részeg pontőrök Répáshután

 


 

 
 
DJ_RushBoyTúra éve: 20162016.05.09 22:21:07
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Herman Ottó 110


Hajnali kelés (2:40). Kákonyi Lajosnak köszönöm a fuvart!  Lajos Dórival 6:25-kor bevetjük magunkat a csodás Bükk-be. A Szeleta barlanghoz most nem kell lemenni mint tavaly, cserébe csodás kilátás a Palotaszállóra. Szintén újdonság volt a Magos-kő. Tavaly csak alternatívaként volt meghirdetve, most viszont zsírkréta volt. Ilyen gyönyörű kilátást nem sűrűn láttam. Gyönyörködünk a többi túrázóval egyetemben. Örvény-kő következik. Virág illat borítja be az erdőt, nem győzzük magunkba szívni az energiát. A Látó-kövekhez sajnos idén nem lehetett kimenni, viszont bevésődött a fejembe azért a tavalyi panoráma Dédestapolcsány, és Mályinka irányába. Szentléleken kapunk kis chipset, és finom szörpöt. Az átlagunk kerek 7-es. Dóri elképesztően erős, főleg felfele. Bánkúton egy szuper jó frissítőpont, pusztítjuk is a kenyereket ezerrel. Utolérjük Zolit, aki le-lemarad sokszor, de próbálja tartani az iramot :) És jön a Tar-kő. Már sok km óta vártam. A legszebb! A kedvenc! Mostanában sosem jött össze a kilátás, pedig voltam Tortúrán, Bükki Kihíváson, Bükki Kilátásokon. Akkor nem engedte kibontakozni magát a természet. Most viszont felengedtek a fellegek, és ámulatba ejtő panoráma fogadta azt a túrázót, aki ezen a napon itt járt. Istállós-kő fele Dóri már túllépte a megengedett sebességhatárt :) Ezzel a tempóval már én sem tudtam mit kezdeni, és maradtam a saját határaimon belül. Az Istállós-kői pecsét nagyon cseles volt, még jó hogy én már ismertem ezt a rafinált bélyegzőt. Dóri viszont elsietett mellette, és kicsit lejjebbről kellett visszamásznia. Legalább kaptam egy kis előnyt. Az Istállós-kőről szerencsére lefele kellett menni. Milyen meglepő, nem volt szembeforgalom.. Bezzeg az Ősember barlangnál, meg a Szalajka-völgyben... Az sosem baj ha valaki a természetben van. De ha ordibál, toronyiránt megy neki mindennek, bömbölteti a zenét, az már rohadtul tud idegesíteni, így alig vártam hogy a pontra érjek. Zoli is pár perc után megérkezik, és Dóri is perceken belül itt. Ennek örömére Zolival be is vágunk két Borsodit, meg két lekváros kenyeret. Kicsit meg is éreztem a nagy melegben, így az indulás sem ment túl egyszerűen, de Dóri tett róla hogy egyből felvegyem az iramot. Zolit Szarvaskőig nem nagyon látjuk, én meg kapkodom a levegőt fölfele. A Bél-kőnél észreveszem a Tátrát. Dóri azt mondja hogy csak felhők. Egy biciklis megerősít a hitemben :) Szarvaskőre szuper átlaggal érünk le. 44 perccel 6-os átlag fölött vagyunk. Nagyon megy ez! Itt viszont elkövettem egy jó nagy hibát. 6 virsliig meg sem álltam.. Aki ismer tudja hogy imádok enni, de most egy kicsit megálljt kellett volna parancsolni. Ráadásul nem is az a minőségi fajta volt.. Abban a pillanatban szuper jól esett, de később jó sokáig fájt a gyomrom. Felsőtárkányba érve kísérletezgettem. Vettem egy üveg colát, ettem a sajátból, kicsit jobb lett.. Cseles bal kanyar a Z-n át a létrán, kiszúrom! Meredek emelkedő fölfele a Török út gerincére. Borzasztó nagy fülledtség van, többször megállunk az emelkedőn. A tempó kicsit mérséklődik, de azért a Török úton belendülünk újra. Vizem alig van, és szomjas vagyok. A térképemnek köszönhetően egy forráshoz jutunk a Völgyfő-háznál, és feltankolunk. Az Ódor-várnál nosztalgiázom, a Bükki Kilátások 65-ön jártam itt ellenkező irányból. Itt is jobban esik sokkal a lefele mint a fölfele. A Hór-völgy után A K+ reméltem hogy ki lesz szalagozva, mert tavaly pocsék volt, de meglepettem láttam hogy csodásan felújították! A másik félsz' is pozitív kisugárzású lett. A S-n tavaly nagyon megszenvedtük a fölfelét a sok kidőlt fa miatt, idén viszont szuper jól kitisztították az utat, és vadiúj S- jelzések mosolyogtak ránk. A lámpát is itt vettük elő, a K+ S- elágazásban. Répáshután most is buli volt szintúgy mint tavaly, és legalább annyira fáztam is, bár most korábban voltam itt, de hiába. A pogácsa nagyon fincsi volt! Ez után egy hosszú völgyben haladtunk. Tavaly a kihűlés határán jártam, de most sem volt melegem. Már nem kocogtunk, csak gyaloglás. Jött a P- hosszú monoton emelkedője. Ne m tudom Dóri honnan kapott ekkora erőre, de olyan tempóval tolta fölfele, hogy nekem ez már nem ment, és jól le is maradtam. Kicsit bizonytalanok voltak Messner Zlot úrral hogy merre kell menni a P-kerékpárúton. Legalább utolértem, de sokáig nem tartott a lendületem, mert megint kulloghattam hátul, és Bükkszentkeresztig jól el is álmosodtam a hosszú aszfalton, ráadásul a talpam, és a sarkam is fájt már. Bükkszentkereszten nagyon kedves pontőrrel találkoztunk, de én már küzdöttem ezzel a hülye talp dilemmával inkább. Kimenve borzasztóan fáztunk, bár nekem ott semmi sem volt már ok. Azért próbáltam Dóri után tempózni, és legalább most nem maradtam le. A végén még egy kis kocogás imitálás, és 01:14 perckor, 18 óra 49-es menetidővel érünk a célba. Ez nem volt gyenge, és milliószor köszönöm a társaságot!

 
 
 Túra éve: 2015
kulcsTúra éve: 20152016.02.20 13:27:53
megnéz kulcs összes beszámolója
Herman Ottó Emléktúra 110

Előny:
- nagyon szép útvonal, sok kilátóponttal és látnivalóval

Hátrányok:
- pontatlan adatok és felületes leírás az itinerben, amelyben térkép nem volt, mindez a tájékozódást sok túrázónak megnehezítette
- az útvonalat végigvezették a viharkár miatt nagyon nehezen járható, kidőlt fákkal és gödreikkel borított Katalin-völgyön, ami ráadásul a legtöbb résztvevő számára az éjszakai szakaszra esett (90 km körül)
 
 
carevicsTúra éve: 20152015.05.14 20:14:56
megnéz carevics összes beszámolója

Herman Ottó 80


Hét körül indulok, kicsit késõbb, mint gondoltam. Hidegebb van, mint vártam, de ez talán a Csanyik-völgy sajátossága, késõbb nem volt gond a hõmérséklettel.

Kialvatlan vagyok, az elsõ emelkedõn már azt érzem, hogy nem fog menni ez a 80-as ma. Az eddigi leghosszabbam a Mátrabérc volt, nincs még tapasztalatom a nagyobbakban. Elég nehéz a zsákom is, mivel nem kaptuk meg a frissítõpontok listáját elõzetesen, úgy készültem, hogy nem lesz semmi számottevõ frissítés útközben. Ez nagyjából be is jött.



1. EP: az itiner szerinti táv már eltelt, de sehol a leágazó jel. Még jó, hogy van nálam GPS, megnézem, pont ott van a leágazás a Szeleta-barlanghoz, ahol állok... de a track sem vezet be. Hangokat viszont hallok abból az irányból, úgyhogy irány lefelé, jönnek is szembe mások, igen, erre kell menni. Az EP-n kérek egy papírlapot és tollat a pontõrtõl, visszafelé kirakom egy faágra, hátha kevesebben tévednek el.



A Lencsés-nyeregig és a Csókásig könnyû terep, majdnem végig zárt erdõben, tartom a 6-os tempót. Szentléleken kapunk almalevet és krékert, mind a kettõt futtában benyelem, még hosszú lesz az út elõttem. Innentõl már nem túl durván, de folyamatosan emelkedik az út, a gerincen köves-sziklás, bokatörõ szûk ösvény vezet végig, majd egy gyors kaptató az Örvény-kõig. Bódító madárcsicsergésben is virágillatban megyek tovább lefelé. Minden jó.



Bánkúton tartom az elsõ pihenõt, kb. 15 perc. (A terv az, hogy 20 km-enként állok meg.) Szendvics, magnéziumos pezsgõtabletta. A lábfejem leragasztása a további kidörzsõlõdés ellen. Eddig minden oké.

Rövid kitérõ a Petõfi-kilátóba, a párás idõ miatt nem sokat látni, utána egy szép hosszú ereszkedõ kezdõdik a Szalajka-völgybe. A kiizzadt sót pótolom egy zacskó sós mogyoróval. A Gerenna-várnál beérek két srácot, már kétszer eltévedtek, mert az itinert követték :) Innentõl együtt megyünk. A Gerenna meredek, ám rövid emelkedõje után tovább ereszkedünk (az itiner szerint emelkedünk a völgyben :)).



Jó idõ van, a Szalajka-völgy zsúfolva van bográcsozókkal, kirándulókkal, csodálkozom, hogy nem vágódnak hanyatt a szagtól, amikor elmegyünk mellettük :P Itt már egy jó 30-as benne van az emberben, ennek már van hatása. A pontõr figyelmeztet, hogy a legközelebbi frissítés a 23 km-re lévõ Répáshután lesz csak, ne nagyon igyam a saját vizemet... ez életmentõnek bizonyult késõbb. Másfél liter víz volt nálam, és addig ismét fogunk még vagy 900 m-t emelkedni, délután van és meleg.




Indulunk tovább Bél-kõre, az lesz a következõ pihenõ 41 km-nél. Szalajka után némi bozótharc, elkezdhetem tippelgetni a másnapi kullancsszámot (lett is egy). Egyre meredekebb az út, és mire felérünk Bél-kõre, már nagyon érzem a fáradságot. Ismét egy szendvics, szõlõcukor, víz, 15 perc szünet, egy kis nyújtás. Délután fél négy, egész jól jövök (nem vagyok egy szélvész túrázó, a pihenõkkel együtti ötös tempó nekem tökéletes). A féltáv megvan, innen már feladni sem érdemes, a legrövidebb út a célba vezet.



Egy darabig visszafelé kell menni, a lejtõ most jólesik, lazán dobálom a lábaimat egymás után. Az erdészháznál a szokásos abszurd jelenet: a jóember megkérdezi, hogy hova lesz a séta. Mondom neki, Miskolcra (tök egyértelmû, innen hova máshova menne az ember).


Dél felõl nyitott, látványos domboldalon kacskaringózunk, a látvány kárpótól minden nehézségért. Igyekszünk nem legurulni, mert abból a mélységbõl már nincs visszaút. Elérjük az itiner által jelzett õserdõ határát, ahonnan kaptató vezet fel a Tar-kõre. A kaptató alaposan megizzaszt, ettõl persze tapadt rám a nadrág, és nehezebb menni - és a tetõn sehol sincs a Tar-kõ. GPS elõkap: a Tar-kõ még azért odébb van, bõ egy kilométer. Közben jön egy újabb kaptató, erre már rendkívül lassan érünk fel, pulzus az egekben. A kék háromszög leágazik a Tar-kõhöz, de mi naiv módon követjük az itinert és a kék sávot. Éééés igen: vissza kellett mennünk a jelzés hiánya miatt, ez most nagyon nem esett jöl. (Itiner vs. túrázó: 2:0) 48 km, nem akartam pihenni, de muszáj, a folyadékhiány miatt alig van erõm (meg mert nem aludtam elõzõ éjjel). Három perc pihenõ, amíg kitart a szõlõcukor, elbeszélgetünk a kedves pontõrökkel, érdekes sztorit mesélnek: a tavalyi Rákóczi-túrán valamelyik túratárs matt részegen odapisált a tornaterembe a radiátornak támaszkodva... derék, mit ne mondjak.



Maradt kb. 2 deci vizem, nem baj a következõ állomás Répáshuta, két óra alatt ott vagyunk, és addig már csak ereszkedni kell jóformán, meg van egy almám is. Az erdõben nincs is semmi gond, de aztán kiérünk az aszfaltra, és nagyon meredeken ereszkedünk az utolsó egy kilométeren. Az ellenõrzõpont a falu másik végén, az aszfalt nagyon nem esik jól az ízületeinknek. Egy tót lagzi népét kerülgetjük, mindenki vidám és részeg, csak mi vagyunk szótlanok és megviseltek. 58 km, nyögve lerogyunk a padra, végre lehet utántölteni, és ismét egy negyed órás táplálkozás, plusz pihenõ. Lehúzok két pohárral a máskor gyûlöletes mûanyag szörpbõl. Bedagadt a lábfejem, próbálok lazítani a fûzõn. Közben beér minket az elsõ 110-es, nem igazán látszik rajta a megtett táv. Mi már egy kissé viharvertek vagyunk. Más 80-asok sehol, összesen vagy huszan indultunk.

A pihenõ viszont megtette a hatását, nyolckor megújult erõvel indulunk útnak, most már fejlámpával, mert az erdõben egy kukkot sem látni. És innentõl a lehetõ legrosszabb a terep: aszfalt váltakozik makadámúttal 15 km-en keresztül. Az a jóféle, amelyiken össze-vissza a földbe vannak döngölve kisebb-nagyobb sziklák, és nincs egy talpalatnyi vízszintes rész sem, nyeklik-nyaklik a boka a vízmosta részeken. A 110-esek közben elfutnak mellettünk...



Az éjszakai túráim alapján mindeddig azt hittem, hogy jó lesz most is az éjszakai szakasz. Hát nem. Kezd beszûkülni a tudatom, már csak a lámpa fénykörét látom magam elõtt, és arra ügyelek, nehogy rosszul lépjek. Nagy meglepetésemre állatok sincsenek, csak egy-egy baglyot lehet néha hallani, egyébként a süket és üres sötétség mindenfelé. Nyomasztó, jó hogy nem kell egyedül jönnöm. Egy mezõn kutyaugatást hallok, de ez még nem a falu, csak valami pásztorkutya. Derékon fölül ér nekem, kellemes öblös hangja van. Szerencsére ki van kötve, szerintem egy háromlábú tacskóval sem bírnék el most. Az aszfalt egyre szemetebb, most már csak automatikusan pakolgatom a lábaimat egymás után, még egy kanyar, meg még egy kanyar, meg még egy. Az esõ hol csepereg, hol eláll.



11 elõtt érünk be Bükkszentkeresztbe, egy vidám társaság óbégat részegen viccelõdve. Itt is pár perc pihenõ. Örültem volna, ha az EP jobban ki van jelezve. Érzem, hogy bajok lesznek a feltápászkodással, de nincs erõm elõvenni a lóbalzsamot. Az ezután következõ pár perc séta a faluban kész komédia: éjszaka a tök üres településen tyúklépésben bénázunk. Szerencsére hamar visszamelegednek az izmaim, és onnantól majdnem minden oké. Legkésõbb itt kellett volna zoknit váltanom, de ahhoz sem volt kedvem. Lett is vízhólyagom, ami hamarosan kidurrant, masszív égõ érzés kíséretében. Megállni továbbra sem, majd megszokom sziszegve. Deréktól lefelé mindenem fáj. El nem tudom képzelni, hogy még egyszer ilyen hosszú túrát csináljak. Elcsigázva keressük az utolsó ellenõrzõpontot. Az itiner még itt is megviccel, turistaházat ír, az erdõ közepén csak egy étterem van az úttól jobbra. Megyünk tovább. Egy pár utánunk kiabál, hogy nem akartunk-e esetleg pecsételni... DE! 300 m sziszegve vonszolódás visszafelé, a leírás készítõje csuklik. (Itiver vs. túrázó 3:0). Fél egy. Már csak öt kilométer, még egy pár 110-es elkocog beszélgetve (!). Grrr. Félrehúzódok, hadd szökkeljenek a köves emelkedõn, õk is beszélgetnek, nem értem. Innen már csak ereszkedni kell, de valahogy mindig ez a nehezebb a végén. Végeérhetetlenül kanyargunk le a hegyrõl, a rázkódástól hányingerem van, a lábaim egyszerre égnek és érzéketlenek, cseng a fülem, gyökkettõre csökkent a sebességem. Valahogy mégis lejutunk, innen még a cél felé nagyvonalúan útba ejtem a kocsit a hálózsákért, és azzal vonszolom be magam.



Fél kettõ, a célban kényelmesen pecsételgetnek, meg tudnám most harapni ezért õket :) Pedig kedves emberek, de ez a várakoztatás... Jó, ez is megvan, jöhet a leves. Pár kanál, és vége, túl zsíros, ez most nekem nem megy. Körülöttem valahogy mindenki olyan élénk, felfoghatatlan. Hiányzik a katarzis, hogy beértem, eddig mindig volt. Jó volt lerogyni, megnézegetni az emléklapot meg a kitûzõt, telefonálni vagy beszélgetni egyet, hogy megvan, beértem, fáradt vagyok, de minden rendben van. Most semmi, csak a tompa fáradtság, papír, kitûzõ megy a táska mélyére, majd holnap megnézem. Egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy feladjam, de minden erõmet kiszívta - talán az ébrenlét, nem is maga a táv.


Felhúzom magam az emeletre, kígyómozgással bekanyargok a hálózsákba, kicsit fintorgok a magam és mások szagán, meg a zuhanyra várók hangoskodásán, de max. negyed óra múlva elalszom. Három óra múlva ébredek, elég kába vagyok, így még szebb a Csanyik-völgy. Kamaszkorom fesztiválélményei jönnek elõ :)



Összegzés: az itiner hibái és a frissítõpontok elõzetes ismeretlensége alaposan megszívattak. A magammal vitt kajának a felét sem ettem meg, viszont a folyadék néha kevés volt. Az alma és a paradicsom ismét az egyik leghasznosabb tápláléknak bizonyult. A folyamatosan szedett magnéziumos pezsgõtabletta szerencsére távol tartotta az izomgörcsöt. Az ízületek olyanok, amilyenek, azzal nem nagyon lehet mit csinálni. A zoknicserét pedig nem szabad kihagyni, azzal sokkal könnyebb lett volna.



 

 
 
asokkituzosemberTúra éve: 20152015.05.12 22:05:42
megnéz asokkituzosember összes beszámolója

Herman Ottó 110 avagy a pontatlanságok küzdelme



Csapattársaim elcsábítottak, így az Õrség helyett ezt választottam. Készültem, szereztem egy rendezõi bejárás tracket (az összes távét megkaptam), de rögtön látszott, hogy a megadott 2900 m-es szintemelkedés kicsit alul lesz becsülve. Több adattal találkoztam a hét során: 3300 és 4000 m között szórtak az adatok. Nem baj, jó lesz ez, csak csináljuk! :-)

Hajnali indulást választottam, nekem ez jobban bejön, mint a közösségi szállás. Így elég késõn, negyed kilenckor rajtoltam el. A koncepció az volt, hogy nem hajtom szét magam, kényelmesen megyek, ha lehetõség adódik futkosok egy kicsit, pontokon pihengetek, látnivalókat megnézem. Nagyjából sikerült is!

A rajtban értesítettek a Szeleta barlang felé vezetõ út bizonytalanságára és javítására, szóval mire az elághoz (P4) értem, már volt kint tábla. A tracken ez nem volt rajta, sokaknak ez is okozhatta a gondot, no meg persze az itinerben szereplõ P4 említésének hiánya. Szeletától a P-on laza kocogás közben kifordult a bokám, ugyanúgy, ahogy a Mátrabércen. Na, a csapat nevéhez híven Roki módba váltottam, lebicegtem a következõ EP-ig (Lencsés-nyereg [5,9km]), fokozatosan emelve a terhelést a bokán, nehogy ellustuljon. ;-)

Szép, kacsakringós erdei ösvényeken haladtam, igen, jellemzõen egyedül, idõnként akadt egy-egy túratársam, Például András a Z3-ön felfele Örvény kõhöz [13 km]. Aztán ráismertem: jé, én itt már jártam! Ritkaság ez, keveset voltam még a Bükkben. Innen még egy kis rohangászás-mászás-szaladás és máris szentléleken találtam magam, sok ismerõs között. Gyorsan betoltam az arcomba az ellátmány rágcsát és mentem is tovább. Innen a P-on aszfaltút indult, de már rutinosan figyeltem, tudtam, hogy be kell majd menni az erdõbe, jobbra, fel. Pedig több, mint egy éve jártam erre! Nahát! Haladtam újabb túrázókat értem utol, elbeszélgettünk, lejtõn szaladgáltam, emelkedõn sétálgattam. Pont jó volt ez így!

Bánkút, féltizenkettõ, 20,6 km, 6 feletti átlag, jó lesz ez! Persze, nem rohantam tovább, beszélgettem ismerõsökkel, lekváros kenyeret eszegettem, csak kényelmesen. Innen fel a Petõfi kilátóhoz! Útközben újabb ismerõsökbe botlottam (nagyjából szó szerint a köves terepen), pár szó, és tipli tovább, gondoltam, úgyis beérem õket késõbb. Kilátó. Hát, meglepõdtem! Elsõre nem akaródzott felmenni a tetejébe, de aztán csak nekiduráltam magam! Megérte, bár elég para volt a létrán a nap felé mászni, olyan volt, mintha az ûrbe másznék ki! Odafenn meg a lépésre kellett figyelni, elég vacakok a deszkák! De a kilátás mindenért kárpótolt, még a Tátrát is lehetett látni!

Uzsgyi tovább! Lefelé a köves szakasz végén pár elkalandozó túratársakat rángattam vissza, benézték a kanyart. Kocogtam lefelé, ki a kékre, megálltam egy pillanatra a Madonnánál (ismerõs ez Tortúráról), azt kényelmesen tovább. Tar-kõre [29,5 km] felfelé értem utol az emlegetett ismerõsöket, dumáltunk, megcsodáltuk a kilátást, Flector tapaszt tettem a bokámra, aztán indultunk is lefelé. Jó nehéz szakasz ez! Az alján majdnem balra fordultam rutinból (tortúra), de még idõben korrigáltam. Késõbb viszont nem, leszaladtam a kéken, olyan jól esett, tökéletes út volt. Végül nem mentem sokat, egy szûk kilit tehettem bele pluszba. Hallván mások szorijait, ez nagyon nem sok. :-)

Istállóskõre fel, na aztán onnan le a Z3-ön. Tyû! Micsoda embert próbáló út! Meredek, csúszik, fától-fáig! Térdproblémásoknak nem ajánlott! Szalajka völgy, erdei múzeum, hát bizony alig találtam, tök ismeretlen ez nekem, nyavajogtam egy kört (kifárasztott a lejtõ). Betoltam a sört meg a krékert, aztán nyomás tovább! Bél-kõre fel! Még most sem egészen hiszem el, hogy hatos átlaggal mentem fel! Örömömben még a geoládát is megkerestem. :-) Innen egy kis hullámvasutazás után lejtõbe váltottunk, de Átol úr nem tartott velem, hát egyedül zúdultam le a hegyrõl (bokám tünetmentes, úgy mentem mint a gép!). Szarvaskõ, féltáv, negyedhat. Most aztán pihi, kaja, Andi, Zoli, Csabi, és még sokan-sokan, dumálgatunk.

Lámpa felvéve, telefon feltöltve, tovább! Nem volt kedvem sietni, tele voltam, mint a déli busz, fusson a nyavaja! Réten Csabival átnavigáltunk, mentünk együtt egy darabon, P+-en elmentek jobbra, utánuk kiáltottam, rossz felé mennek. Ez volt az ominózus benézés, többen ezen az úton haladva Egerben találták magukat. Jáj. Most már kocogósra váltottam, tracken látom: hajtû-szerû letérésben fólytatódik a P+. Sasoltam, meglett. Erõsen elgondolkodtam, hogy aki itt majd sötétben jön, hogy fogja megtalálni ezt az éles jobbost?! Haladtam tovább, futkostam, jó volt, nemsokára Felsõtárkányba értem [67,5 km]. Üdítõ be, vízvétel, lámpa fejre, menjünk. Fél kilenc, sötétedik, csepereg az esõ, hûdejó! :-D

Ódorvárig [78 km] sok mászáson, nyílt szintutakon (az esõ itt picit érezhetõbb volt), néhol akadálypályán vezetett az út. Itt kezdtem kicsit unni, tök egyedül a sötétben, esõben, valahogy úgy éreztem, hogy nem haladok. És tényleg elég sok idõ elment itt. Ennél már csak a Répáshutáig tartó szakaszon dobtam el több idõt. Lefelé a kék rom volt kemény, utána a sárga, bakker, na az nem volt semmi! Elõször persze be sem találtam, úgy kellett keresgélnem az ösvényt! Aztán meglett, nehéz, omlófalú, folyton fákon átmászós, ösvényeltûnõs, keresgélõs, anyázós, de azért átjutottam rajta. Éltem már rosszabbat. ;-) Kicsit zavart a sárga elkanyarodása és visszatérése, de végre beértem [88.8 km]. Már bõven elmúlt éjfél. Pedig titkon reméltem, hogy ideérek addig. Hát nem. Máté és Andris épp indultak, én kajáltam.

Még szarvaskõn szereztem az infót, hogy innen már könnyû lesz. Az volt, ha leszámítjuk a folytonos szlalomozást, hogy ne a döngölt köveken kelljen caplatni. Üveghuta elõtt értem utol az imént említetteket, csapódott még egy ember, így négyen haladtunk tovább. Máté pontos leírást adott arról, mi vár ránk, éreztem, neki kell lódulnom, így hát elég hamar elléptem és az enyhe emelkedõn, hol aszfaltos hol köves (pföejj) részeken is tartva a tempót három elõtt beértem Bükkszentkeresztre [103,2 km]. Újabb sör és egy kis süti elfogyasztása után beöltöztem, mert bizony az elõzõ szakaszon kockára fagytam! Mátéék pont beértek, én már indultam tovább, innen már nincs sok a célig!

Már nagyon mentem volna! A 20 órán belüli idõrõl már lemondtam, láttam, az már nem lehet meg. Akkor legalább az 5,5-ös átlagot hozzuk ki. Indultam volna lejtõnek, futva, keményen, de persze, most üt be a krach, jó, álljunk meg, technikai, nyomás! A turistaházat zárva találtuk, nem törõdtem vele, futottam lefele. Pont utolértem Daniékat, felszenvedtem magam a Gulicskára, de itt már válogatott káromkodásokat eresztettem el, baromira zavart, hogy nem tudok haladni. Lefelé, mondom LEFELÉ MENJÜNK MÁR! Végre nekilódulhattam, süvítettem a pirkadatba, bele. Pici aszfalt, parkolón keresztbe át, aztán irány a maradék 500 méter. A végén bekocogtam! Éljen! Itt találtam Dórit, éppen betolta a meleg levest, Börcsök úr az asztalból merített energiát, mindenféle zombik mászkáltak meg fetrengtek midenfelé. :-)



Összességében nem volt ez rossz, de a térkép hiánya, a pontatlan és felületes itiner sokaknak okozott gyötrelmeket. Remélem, jövõre jobb lesz!