Nyárutó 15
Tavaly nem voltam ezen a túrán, ezért viszonyítási alapom nincsen, de idén teljesen rendben volt az itiner és a térkép is. Feleségemmel elõttenap néztük ki ezt a túrát. Úgy voltam vele a korábbi beszámoló alapján, hogy ha kell, elnavigálok régebbi emlékeim alapján is. Mikor fõiskolára jártam, akkoriban sokat koptattam a Budai-hegyek turistaútjait.
A rajtba érkezéskor nagyobb tömegre számítottam. száznegyven valahányas rajtszámot kaptunk, pedig eléggé késõn érkeztünk. Én speciel örültem neki, hogy nem egy "tömegtúrára" érkeztünk, ahol gyakorlatilag egy egybefüggõ menetoszlop a mezõny. (Annak idején mi kb 30-as átlag résztvevõi létszámmal rendezgettük az 5x2x30 teljesítménytúráit.) Nem kellett sorban állni, kitöltöttük a nevezési lapot, aztán a lányok már útunkra is bocsájtottak. Amikor töltöttem ki a nevezési lapot, fura érzések kavarogtak bennem. Most elõször fordult elõ, hogy nem pécsi címet írtam a nevezési lapra, mint az ezt megelõzõ kb 350 teljesítménytúrámon. A túra elõtti napokban adtam le a régi lakcímkártyámat, az újon már csak Budapest szerepel. Ezzel számomra egy korszak ért véget.
A túra eljén a korábban indulók már jöttek szembe igyekezve a célba. Az útvonal számomra nem tartogatott sok újdonságot, de feleségemnek gyakorlatilag az egész útvonal ismeretlen volt. A túra vonalvezetése mondhatni adta magát. A szintemelkedés jól eloszlott, nem kellett sehol sem megszakadni, de azért volt, ahol gyöngyözött a homlokunk. Rövid erdei szakasz után betértünk a városba, csendes kis utcákban kanyarogva, keresztezve a hûvösvölgyi utat kapaszkodtunk föl a mindig gyönyörû látványt nyújtó Apáthy-sziklához. Nem sokkal utána el is értük túránk elsõ ellenõrzõpontját, ahol innivalóval és csokival (tudom, müzli, de nekem az is csoki) kínált bennünket a pontõr. Kicsit megpihentünk, aztán folytattuk utunkat az Árpád-kilátó felé.
A panoráma lenyûgözõ, de nekem mindig Pesty László Budapest végállomás címû dokumentumfilmjét juttatja eszembe. Szerintem ezzel mások is lehetnek így, akik látták azt a megrázó õszinteségû alkotást. Vajon mi lehet a film szereplõivel, élnek-e még egyáltalán? Talán sikerült nekik rendbe tenni félresiklott életüket.
Leereszkedtünk a Fenyõgyöngyéhez, hogy nekiinduljunk mai túránk legnagyobb emelkedõjének, a Hármashatár-hegynek. A vége meredek, de azért a druszája (Hármas-hegy) combosabb. (A túratársnak, akinek összenyálaztam a bélyegzõpárnáját, hogy fogjon, üzenem, hogy legközelebb, ha összafutunk, vendégem egy pohár valamire! <a kéktúra bélyegzõjét nyálaztam meg kicsit, hogy jobban fogjon, de akkor azt hittem, hogy a rendezõk tették ki a párnát, nem tudtam, hogy egyik sporttársé.>:) )Feleségemnek mutatom a Dunán átívelõ hidakat, közben rég látott, kedves túratárssal üdvözöljük egymást. A következõ szakaszon elbeszélgettünk régebbi túrákról, meg egyéb aktuális dolgokról. Mi a lejtõ aljában lemaradtunk, erre a túrára laza, mondhatni kirándulós tempót terveztünk.
Hûvösvölgybe érve látszott a hídnál, hogy a közelmúltban komoly víz volt errefelé is. A büfénél nem lehet nem megállni. Olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek a búcsuban, valamit muszáj venni. Én ittam egy jó hideg teát, nejem elmajszolt egy hotdogot. Fokhagyás lángost emelkedõ elõtt nem vállalok, felfelé ég tõle a gyomrom, pedig nagyon jó volt az illata. A kihelyezett kódot nem kellett keresni, egyszer csak ott volt elõttünk. Két betû, négy számjegy, vajon jelent valamit?
Megkezdtük utolsó emelkedõnket, csatlakoztunk a gyermekvasút sínpárjához, innen már csak pár száz méter, és már vissza is értünk Szépjuhásznéhoz. Kedves fogadtatás, szép kitûzõ, igényes oklevél. Plusz két kupon, amit kicsivel odébb egy-egy szelet pizzára lehetett váltani. Hogy a pizza milyen volt, nem tudom, mikor átvettük a kupont, feleségem jelezte, hogy felejtsem el a pizzát, egyek mást, mert õ most meg tud enni két szelettel. Egyek mást, ott a büfé...
Kis pihenés, aztán írány haza.
Kedves rendezõk, hibátlan rendezés, bárkinek bátran ajánlom ezt a túrát! Köszönet a rendezõknek!
mgruber |
